Kárpátalján nagy múltra tekint vissza a galambászat, sokaknak gyermekkortól a sírig tartó hobbija volt ez a tevékenység. De vajon mi a helyzet ma?
Janócsi Zoltán barkaszói hobbitenyésztő gyermekkora óta foglalkozik galambokkal, de komolyabban kb. 25 éve fogott bele a tenyésztésükbe. A hátsó udvarba érve büszkén mutatja állományát, mely elmondása szerint nagyobb is volt, ám a mostani terményárak mellett kénytelen volt csökkenteni a létszámot. A kiállításra szánt egyedeknél szinte minden külső tulajdonság mérvadó. A szárnyak tetszetőségétől, a tollazaton és kiálláson át, a pupillával bezárólag mindent szemügyre vesznek egy mustrán. Az igazi értékét azonban egy postagalambnak a röpképessége adja. Apropó, érték: nálunk inkább eszmei értékük van ezeknek a galamboknak, mivel kevés a verseny, a kiállítás, melyek növelnék értéküket. Nyugatabbra azonban – Magyarországon, Lengyelországban, Hollandiáról, Belgiumról már nem is beszélve – sokkal nagyobb értéket képviselnek, akár több ezer eurót is fizethetnek egy-egy kiemelkedő példányért.
– Működik még az egyesület? Hol találkoznak a galambtenyésztők?
– Három éve, amikor még aktívan versenyeztem, 80-an voltunk tagok az egész Kárpátalját lefedő egyesületben. Évente fizetünk tagsági díjat, így részt tudunk venni kisebb-nagyobb versenyeken. Egy speciális autóval szállítják a versenyeztetni kívánt galambokat előbb pár száz, később azonban 800–1000 km-es távokra. Ez utóbbi nagy távokat csak speciális, maratoni galambok képesek teljesíteni. A versenyző galamb lábán egy gumigyűrű található, mely egyben egy kulcs is. Ugyanis amikor a galambot elindítják, idehaza is elindítunk egy órát, melyet csak a galamb lábán lévő kulccsal tudunk megállítani. Fontos tehát, hogy a galamb egyenesen a dúcba repüljön, s ne a ház tetején pihenjen. Ma már modernebb technikával, GPS-szel is mérik a galambok gyorsaságát.
Ezenkívül a gyűrűket is az egyesülettől kapjuk, melyeken szerepel a származási ország, a születési év, valamint a galamb azonosító száma. Minden évben összegyűlünk, megbeszéljük a versenyeket, eredményeket. Ungváron kiállításokat is szerveznek.
– Hogyan tartja karban a galambok egészségét?
– Évente kétszer szoktam oltani a galambjaimat. Nálunk nem lehet oltóanyaghoz jutni, ismerőseim hozzák Csehországból a vakcinát. A betegségek megelőzése érdekében almaecetet is adagolok a galambjaim ivóvizébe. Ezenkívül egy különleges festékkel is festjük a szárnyuk belső részét, melynek láttán a héja elriad tőlük.
– Milyen versenyzési módszereket ismerünk?
– A legelterjedtebb az özvegymódszer, amikor a hím egyedek csak kevés ideig (kb.1 óra) vannak a tojóval, s így küldjük őket versenyre. Ilyenkor az motiválja őket, hogy párjukat újra láthassák, s ezért minél gyorsabban igyekeznek hazafelé. A természetes módszerrel hímeket és nőstényeket egyaránt lehet versenyeztetni. Ilyenkor a fiókák nevelése jelenti a motivációt a mielőbbi visszarepülésben.
– Ön sokat versenyzett. Mi a legjobb eredménye?
– Nyáron született egy hosszú távban teljesített szép eredményem, sajnos, nem hivatalosan versenyeztem. Sikerült holland és belga galambokat beszereznem, s ki akartam próbálni, hogy mégis mire képesek. Reggel 7.00 órakor engedték ki őket Kijevben, s már 15.27-kor itthon volt a tojó. Nagyon örültem, amikor megláttam a hazatérő madarat, hiszen annyi veszély leselkedik az úton. A Kárpátok hegyein 150–200 km-en keresztül fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen a ragadozó madaraknak könnyű prédát jelentenek a fáradt galambok, melyek addigra már 300-400 km-t repültek.
– Van olyan galambja, melyhez különleges emlék köti?
– Egyszer vadászni indultunk. A folyó megáradt, és óriási területet öntött el a víz. Bár látszott a száraz fű, de helyenként térdig is ért a víz. Egyszer az öreg vadászkutyám jelzett, hogy valamit lát a vízen. Utánaküldtem, s csak akkor láttam, mikor közel ért, hogy egy postagalambot hoz a szájában. Csodálkoztam is, hiszen a még mozgó vadat általában megroppantja a kutya, s úgy hozza vissza, a galambot viszont nem bántotta. Talán ragadt rá valami a gazdájáról. Egy különleges versenygalambot találtunk, mely már szinte teljesen kimerült. A víz lassan kezdett átszivárogni a tollazatán. Hazahoztam, ápoltam, s kis idő múlva teljesen felépült. Most szeretném bevonni a tenyésztésbe is.
A hazafelé vezető úton látva az üres házakat, ahol már villanyt sem kapcsolnak, azt kívántam: bárcsak fordulna egyet a világ kereke, hogy azok az emberek, akiket a nehéz körülmények a messzi távolba repítettek, de még szívük hazahúz, hazarepülhetnének, miként a postagalambok, erdőn, hegyen át, nem számolva veszéllyel, karanténnal, több órás várakozással!
