Az Európai Unió Tanácsa egyhangúlag támogatta az ukrán állampolgárok ideiglenes védelmének 2027. március 4-ig történő meghosszabbításának javaslatát – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az Európai Unió Tanácsának sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az EU ismertette, hogy az ideiglenes védelem csökkenti a nemzeti menedékjogi rendszerek terheit, mivel az ilyen típusú védelemben részesülő személyeknek nem kell egyénileg menedékjogot kérvényezniük. A 2027 márciusáig tartó hosszabbítás azt jelzi az Ukrajnából menekült embereknek, hogy nem kell menedékjogot kérniük. A hosszabbítás nem változtatja meg a 2022. márciusi határozat feltételeit az ideiglenes védelemben részesülő személyek kategóriáira vagy az általuk élvezett jogokra vonatkozóan.
Az ideiglenes védelemről a következő hetekben születik meg a végleges döntés. „Továbbra is védelmet nyújtunk több millió ukrán menekültnek még egy évig. A lengyel elnökség tárgyalásokat kezdeményezett egy olyan stratégiáról is, amely az igazságos béke megteremtése után fokozatosan megszünteti az ideiglenes védelmet. A közeljövőben közös megoldásokon fogunk dolgozni az egész EU számára ezen a területen, elsősorban az Ukrajnába való visszatérés kapcsán” – mondta el Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter.
Ukrajna amellett érvel, hogy a harcok alatt hosszabbítsák meg állampolgárai ideiglenes védelmét az Európai Unió területén – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Olekszij Csernisov miniszterelnök-helyettes és nemzeti-egységminiszter nyilatkozatára hivatkozva, akit a Szabadság Rádió idézett.
A jelentés szerint Ukrajna ragaszkodik a jelenlegi védelmi státusz fenntartásához, és egyúttal kész bekapcsolódni a jövőbeni megszüntetésének feltételeiről szóló vitába a stabil béke elérése után. „Az ideiglenes védelem megszüntetésének is megfelelő logikával, megfelelő lefolyással kell járnia, hogy az emberek felkészülhessenek erre az időszakra. Vagyis kell lennie egy bizonyos átmeneti időszaknak. És meg kell vitatni ennek az átmeneti időszaknak az időtartamát. Ebben egyet kell értenünk” – hangsúlyozta Csernisov.
A miniszter megerősítette, hogy meghosszabbítják az ukránok ideiglenes védelmét, de nem pontosította, hogy pontosan milyen időtartamra. Ukrajna egyidejűleg ösztönzi állampolgárai integrációját, de egyben felkészül a menekültek jövőbeni hazatérésére is – amint a biztonsági körülmények lehetővé teszik.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette azt is, hogy ennek a státusznak a jövőbeni megszüntetése szakaszosan, világos logikával és egy átmeneti időszakkal kell, hogy történjen, hogy az ukránoknak legyen idejük alkalmazkodni.
Olekszij Csernisov a mai brüsszeli látogatásán találkozott Magnus Brunner migrációs biztossal.
Az uniós testület még mindig nem döntött arról, hogy meghosszabbítja-e az ukránok ideiglenes védelmét 2026 márciusát követően – nyilatkozta Marcus Lammert, az Európai Bizottság szóvivője hétfőn Brüsszelben. Elmondása szerint Ukrajnával és az Európai Unió tagállamaival is tárgyalnak arról, hogy mi legyen a jövőben az ukrán menedékesekkel. A tét magas, mivel 4,5 millió ukrán sorsa forog kockán.
Az Európai Bizottság még nem döntött az ukránok ideiglenes védelmi státuszának 2026 márciusán túli meghosszabbításáról, de mérlegeli annak lehetőségét, hogy más státuszokat is adjon az Európai Unióban való tartózkodásuk meghosszabbítására – írja a Jevropejszka Pravda.
Marcus Lammert, az Európai Bizottság szóvivője újságírói kérdésekre válaszolva hétfőn elmondta, hogy még nem született döntés arról, hogy 2026 márciusa után meghosszabbítják-e az ukránok ideiglenes védelmét. Elmondása szerint ezt a kérdést az ukrán hatóságokkal és az uniós tagállamok képviselőivel közösen fogják megoldani.
„Tavaly 2026 márciusáig meghosszabbítottuk az ideiglenes védelmet (az ukránok számára biztosított ideiglenes védelem 2026. március 6-ig érvényes – a szerk.). Ez a meghosszabbítás kiszámíthatóságot és jogbiztonságot nyújt mind az ukránok, mind a tagállamok számára. Most Ukrajnával együtt kell mérlegelnünk a jövőre vonatkozó lehetséges lehetőségeket és lépéseket. Együtt fogunk működni az ukrán hatóságokkal és az uniós tagállamok hatóságaival a döntés során” – mondta Lammert.
„Különböző lehetőségeket vizsgálunk, beleértve az ideiglenes védelem meghosszabbítását vagy meg nem hosszabbítását, a fejleményektől függően – a munka, a tanulás vagy a családi körülmények miatti (más) nemzeti státuszokba való átmenetet, valamint az Ukrajnába hazatérők támogatását” – tette hozzá.
Az Európai Bizottság szóvivője hangsúlyozta, hogy közös európai megoldásra van szükség a kiszámíthatóság, a stabilitás és az uniós tagállamok rendszereire gyakorolt kiegyensúlyozottabb hatás biztosítása érdekében.
„Az EU továbbra is elkötelezett az Ukrajna elleni illegális orosz invázió elől menekülők támogatása mellett… Az átmeneti védelemről szóló irányelv aktiválásával több mint 4,5 millió ukrán talált biztonságot, menedéket és lehetőséget az uniós tagállamokban” – mondta Marcus Lammert.
Donald Trump amerikai elnök kormánya azt tervezi, hogy megvonj a háború elől az Egyesült Államokba menekült mintegy 240 ezer ukrán ideiglenes jogi státuszát, ami potenciálisan a deportálásukhoz vezethet – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a brit hírszolgálat arról tájékoztatott, hogy egy ilyen lépést már áprilisban megtehet az Egyesült Államok. Az ukránok védelmének a megszüntetése azonban már azelőtt elkezdődött, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten összetűzésbe került Volodimir Zelenszkij elnökkel.
Források szerint ez része a Trump-kormányzat azon törekvésének, hogy megfosszanak több mint 1,8 millió migránst a jogállásától, akik a Biden-kormány idején kezdeményezett ideiglenes humanitárius programok keretében léphettek be az Egyesült Államokba.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szóvivője, Tricia McLaughlin elmondta, hogy a hivatalnak egyelőre nincsenek bejelentenivalója. A Fehér Ház és az ukrán nagykövetség nem válaszolt a Reuters kommentárkérésére. A minisztérium belső levelezése szerint azonban a migránsok gyorsított kitoloncolási eljárással nézhetnek szembe.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök kormánya azt tervezi, hogy megvonj a háború elől az Egyesült Államokba menekült mintegy 240 ezer ukrán ideiglenes jogi státuszát, ami potenciálisan a deportálásukhoz vezethet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1741272120
[modified] => 1741271869
)
[title] => Trump azt tervezi, hogy megvonja a háború elől az USA-ba menekült ukránok jogi státuszát, deportálhatják őket – Reuters
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=234467&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 234467
[uk] => 234473
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 180981
[image] => Array
(
[id] => 180981
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1.jpg
[original_lng] => 50697
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1741265543:3
[_thumbnail_id] => 180981
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2243
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508519096000
[_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] =>
[_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1750162035
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>
For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Az ideiglenes védelmi státusszal rendelkező ukránok száma 2024 decemberében 25 560 fővel nőtt az Európai Unió országaiban, a legtöbb ukrán menekült Németországban van – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az Eurostat adataira hivatkozva.
A jelentés szerint 2024 novemberében 36 010 fővel nőtt az ukránok száma az EU-ban, ahol összesen 4,26 millióan vannak ideiglenes védelmi státusszal, akik a háború miatt hagyták el Ukrajnát. Ezek 98,3 %-a ukrán. A nők az átmeneti védelemben részesülők 44,8 %-át, a gyermekek 31,9 %-át, a férfiak 23,2 %-át teszik ki.
A kedvezményezettek számának legnagyobb abszolút növekedése Németországban (+8830), Lengyelországban (+3705) és Csehországban (+3435) volt megfigyelhető. Csökkent az ideiglenes védelem alatt állók száma Dániában (–1995), Olaszországban (–1310) és Franciaországban (–595).
A legtöbb ideiglenes védelemben részesülő ukrán Németországban (1,16 millió, az EU-országok összességének 27,3 %-a), Lengyelországban (991 630, 23,3 %) és Csehország (388 625, 9,1 %) volt.
Az egyes EU-országok népességszámához viszonyítva a legmagasabb az ideiglenes védelemben részesülők ezer főre jutó aránya Csehországban (35,7), Lengyelországban (27,1) és Észtországban (25,8), míg uniós szinten 9,5 az ezer főre jutó arány.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ideiglenes védelmi státusszal rendelkező ukránok száma 2024 decemberében 25 560 fővel nőtt az Európai Unió országaiban, a legtöbb ukrán menekült Németországban van.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1739306640
[modified] => 1739284161
)
[title] => Lelassult az ideiglenes védelem alatt álló ukránok számának növekedése az uniós országokban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=232195&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 232195
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 104911
[image] => Array
(
[id] => 104911
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek.jpg
[original_lng] => 136230
[original_w] => 1024
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek-768x480.jpg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek.jpg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek.jpg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek.jpg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ua-menekultek.jpg
[width] => 1024
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1739276965:5
[_thumbnail_id] => 104911
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1179
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1203100767001
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>
For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Az EU-ban a 2024. december 31-i adatok szerint 4,3 millió ukrán állampolgár kapott ideiglenes védelmet, miután elhagyták Ukrajnát az orosz–ukrán háború miatt.
Az Eurostat február 10-én tette közzé ezeket az adatokat.
A legtöbb ideiglenes védelmet biztosító ország az EU-ban Németország (1 161 450 fő; az összes védelmet kapó 27,3%-a), Lengyelország (991 630 fő; 23,3%) és Csehország (388 625 fő; 9,1%). 2024. november végéhez képest az EU-ban az ideiglenes védelmet élvező személyek száma december végére 25 590 fővel nőtt (+0,6%). A legnagyobb növekedés Németországban (+8 830 fő; +0,8%), Lengyelországban (+3 705 fő; +0,4%) és Csehországban (+3 435 fő; +0,9%) volt megfigyelhető.
A 2024. október 31-i adatok szerint közel 4,2 millió, az EU-n kívüli állampolgár, akik Oroszország ukrajnai agressziója miatt menekültek el, rendelkezett ideiglenes védelmi státusszal az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint az EU azon tagállamai, amelyek a legtöbb ukrajnai ideiglenes védelmet élvező személyt fogadták, Németország (1 140 705 fő; az EU-ban lévő összes kedvezményezett 27,2%-a), Lengyelország (983 880 fő; 23,4%) és Csehország (379 370 fő; 9,0%).
2024 szeptember vége és október vége között az ideiglenes védelem alatt álló személyek összlétszáma az EU-ban stabil maradt.
Az EU tagállamok lakosságához viszonyítva a legmagasabb számú ideiglenes védelmet élvező személy 1000 főre vetítve Csehországban (34,8), Lengyelországban (26,9) és Észtországban (25,3) volt.
2024. június 25-én az Európai Tanács döntött az ukrán menekültek ideiglenes védelmének meghosszabbításáról 2025. március 4-től 2026. március 4-ig.
[type] => post
[excerpt] => A 2024. október 31-i adatok szerint közel 4,2 millió, az EU-n kívüli állampolgár, akik Oroszország ukrajnai agressziója miatt menekültek el, rendelkezett ideiglenes védelmi státusszal az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1733755980
[modified] => 1733695566
)
[title] => Több mint 4,2 millió ukrán kapott ideiglenes védelmet az EU-ban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=225350&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 225350
[uk] => 225284
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 225285
[image] => Array
(
[id] => 225285
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1.webp
[original_lng] => 16562
[original_w] => 737
[original_h] => 415
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1.webp
[width] => 737
[height] => 415
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1.webp
[width] => 737
[height] => 415
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1.webp
[width] => 737
[height] => 415
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1.webp
[width] => 737
[height] => 415
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/25271-rv-737x415-1.webp
[width] => 737
[height] => 415
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733688366:5
[_thumbnail_id] => 225285
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2021
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508518804000
[_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] =>
[_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1749477913
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>
For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Németországban jelentősen csökkent azoknak az ukránoknak a száma, akik ideiglenes védelem alatt állnak az országban. Ezt bizonyítja az Eurostat szeptember 10-én közzétett statisztikája – számolt be a Jevropejszka pravda
Németország 2024 júliusától eltörölte az ideiglenes védelem alatt állók nyilvántartásából mindazokat, akiknek a státusza már nem érvényes, mert vagy újabb védelmi státuszt kaptak, vagy végleg elhagyták Németország területét.
Ez 2024. június végéhez képest jelentősen, 236 925 fővel (-17,6%) csökkentette a Németország által bejelentett átmeneti védelem alatt állók számát.
A 2024. július 31-i adatok szerint valamivel több mint 4,1 millió nem uniós állampolgár, aki orosz agresszió miatt menekült el Ukrajnából, rendelkezett ideiglenes védelem státuszával az EU-ban.
Továbbra is Németország az az EU tagország, amely a 2024 júliusi adatok szerint a legtöbb ideiglenes védelemben részesülőt fogadta be Ukrajnából – 1 110 600 főt. A második helyen Lengyelország áll (976 205), a harmadikon Csehország (369 610).
Újabb egy évvel – 2025. március 1-ig – meghosszabbodik az Ukrajnából érkezett menekültek ideiglenes védelmének határideje – olvasható a moldovai kormány honlapján.
„Az átmeneti védelemben részesülő személyazonosságát igazoló okmány hatályossága is automatikusan meghosszabbodik” – áll az üzenetben.
Átmeneti védelem iránti kérelmet 2024. március 1-ig nyújthatnak be az országban tartózkodó ukrán állampolgárok, valamint azok az ukránok, akik ezt követően, 2025. március 1-ig érkeznek Moldovába.
A portugál kormány az év végéig meghosszabbította az ukrán menekültek ideiglenes védelméről szóló dokumentumok érvényességét – számolt be az Ekonomicsna pravda. Ezúttal 10 hónappal hosszabbították meg az ideiglenes védelmet, míg legutóbb 6 hónappal.
Portugáliában automatikusan ideiglenes védelmet kapnak az Ukrajnából érkező menekültek, először egy évre. A kormány 2023 márciusában és szeptemberében meghosszabbította az ukránok ideiglenes védelmét.
Az Integrációs, Migrációs és Menekültügyi Ügynökség adatai szerint 2023 januárjában Portugália 59 532 ideiglenes védelmi engedélyt adott ki az Ukrajnából érkezőknek, akik közül később 1566-an kérték státuszuk visszavonását.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 58 800 Ukrajnából érkező menekült részesül ideiglenes védelemben Portugáliában.