Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felesége interjúban beszélt arról, hogy élte meg a háború kitörését, mi történt vele azóta, és családi titkokat is elárult.
Őszintén? Nem tudtam elhinni, hogy ez megtörténhet. Még az útlevelemet sem csináltattam meg – felelte Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége a Guardiannek adott interjújában arra a kérdésre, tényleg nem számított-e arra február 24-e előtt, hogy Oroszország háborút indít Ukrajna ellen. Így a legtöbb ukrán állampolgárhoz hasonlóan ő is arra ébredt aznap hajnalban, hogy valahol bombák robbannak, de mire felkelt, a férje már öltönyben és nyakkendőben volt.
A háború első napjain mindvégig egy furcsa mosoly volt az arcomon, mert így próbáltam elrejteni a pánikot a gyerekek elől – emlékszik vissza Zelenszka, egy 17 éves lány, Olekszandra és egy 9 éves fiú, Kirilo édesanyja. Az ukrán first lady arról a híres nyilatkozatról is beszél, amikor Zelenszkij elmondta, az oroszok első számú célpontja az elnök volt, a második számú pedig a családja: mint Zelenszka elmondja, a férje sosem mondott el neki semmilyen konkrét fenyegetést, és egyébként sem avatják be a stratégiai kérdésekbe. „Próbálok nem túl sokat gondolni erre, mert attól paranoiás lennék.”
Zelenszka ennek ellenére pontosan tudja, hogy az elnökre nagyon is lehetne nyomást gyakorolni a családja révén.
Nem szeretném, hogy a férjemnek a családunk és az elnöki kötelességei között kelljen választania. Ha erre akár a legkisebb esély is megvan, azt semlegesíteni kell – mondja, megválaszolva azt, miért kellett a háború kirobbanása óta titkos helyen, a férjétől külön, telefonok és más elektronikus eszközök nélkül tartózkodnia a gyerekeivel együtt, akik elmondása szerint így hónapokig csak a kutyájukkal és a biztonsági őrökkel tudtak játszani. Zelenszka persze semmit nem árult el az interjúban arról, hogy hol tartózkodtak korábban, csak annyit, hogy sosem hagyták el Ukrajnát, és „sem föld alatt, se víz alatt nem voltunk”. Most, hogy az oroszok már visszavonultak Kijev környékéről, újra többször tud találkozni a férjével, de legtöbbször csak percekre.
Zelenszka a magánéletéről beszélve azt is elárulja, amikor a férje, aki színészként eljátszotta Ukrajna elnökét A nép szolgája című sorozatban, majd úgy döntött, hogy a sorozat címéről elnevezett pártot alapít, és a valóságban is indul az elnöki címről, erről elfelejtette tájékoztatni a feleségét is, aki így csak a hírekből értesült a döntéséről. Zelenszka „az érzelmek teljes skáláját” átélte emiatt.
Zelenszka azt is elmondja az interjúban: semmilyen változást nem vett észre férje hangulatában. „Nem a pszichológiai, hanem a fizikai egészsége miatt aggódom. A nehéz időszakok után mindig beteg lesz.”
“We have no doubt we will prevail.” As the war in Ukraine enters a critical new phase, the country’s First Lady, Olena Zelenska, has become a key player—a frontline diplomat and the face of her nation’s emotional toll. https://t.co/DCXWYnzAsKpic.twitter.com/wcaY5IFGHf
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Обличчя Рф – це ракети, що прицільно знищують ?? житлові будинки. Обличчя Рф – це зловтішання через загиблих і поранених цивільних. Нескорене Запоріжжя сьогодні під страшним ворожим ударом. Його біль відчуває вся країна. Наші думки й молитви – із постраждалими та їхніми сім‘ями.
Умань… Прицільним ракетним обстрілом росіяни знищили частину багатоповерхівки. Під завалами люди. Це настільки страшно, що здається паралельною реальністю. Бо ж не можуть люди так чинити з людьми. А росіяни – можуть. Мої співчуття рідним загиблих… Відплата неодмінно настане. pic.twitter.com/pYUJuSkd2f
Az orosz sajtó képviselői március 27-én készítettek online-interjút Zelenszkijjel, melyet a következő címmel tettek közzé: „Ez nem háború. Ez sokkal rosszabb”.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
A horvát származású Joseph Pulitzer-emlékdíjas Vujity Tvrtko magyar író, újságíró, Magyarország népszerű televíziós riportere nem először jár Kárpátalján. Most egy hétre Beregszászba költözik, s a Pulzus Rádió riportereként minden reggel Birta Zoltánnal közösen köszönti a kárpátaljaiakat az éteren keresztül. Elmondása szerint ebben a helyzetben nagy szükség van egy jó szóra, bátorításra, így a kilátástalannak tűnő helyzetben próbál a szó erején keresztül segíteni annak a maroknyi magyarságnak, akik a nehézségek ellenére is Kárpátalján maradtak. Az újságíróval a Kárpátalja hetilap munkatársa készített interjút.
Vujity Tvrtko a Kárpátalja hetilap munkatársával, Várady Enikővel beszélget
– Nem olyan régen találkoztunk, decemberben. Akkor még nem gondolta volna egyikünk sem, hogy a következő találkozás során ilyen nehéz helyzetet megélve beszélünk majd. Te azonban mégis itt vagy most velünk. Mi ösztönzött erre?
– Valóban nem oly rég, december 7-én találkoztunk Beregszászban, egy gyerekkönyvtárat hoztam akkor ide, amit a helyi iskolában adtunk át. Nagy boldogság volt, hogy a kisebbségben élő gyermekeknek hozhattam könyveket. A határon túli kisebbség a szívem különös helyét foglalja el. Akkor nem gondoltam volna, hogy ebben a helyzetben találjuk magunkat. 13 ezer km-re lakom Kárpátaljától, Hawaiin, de amikor fölhívtam a barátaimat, többek között K. Debreceni Mihályt, akkor meggyőződtem arról, hogy ide kell jönnöm. Kérdeztem, hogy mire van szükség, és ő azt mondta, jó szóra, békességre, hiteles, mértéktartó tájékoztatásra. Akkor érkezett az információ, hogy már a helyi rádióban sem tud mindenki dolgozni az ismert körülmények miatt. Bevillant a pillanat, amikor engem 1991-ben körbezártak, és egy hadi rádió műsorvezetője lettem mindenféle tapasztalat nélkül. Tudatosult bennem, hogy egy ilyen krízishelyzetben a magyar közösségnek mit jelent az anyanyelvi tájékoztatás. Megvettem a repülőjegyet Budapestre, majd eljöttem Kárpátaljára, ahol a Pulzus Rádió műsorvezetőjeként megkezdtem munkámat, harminc évvel azután, hogy mindez egyszer már nagyjából megtörtént az életemben.
– Nem egyedül vagy most itt.
– Nagyon megrázó volt, hogy egy nappal később megérkezett a fiam, Vujity-Zsolnay Barnabás, aki azt mondta: „Apa, én 18 éves vagyok, s ha más lenne az útlevelem színe, engem is elvinnének katonának. Egész életedben azt mesélted, hogy hogyan segítsünk másoknak.” Így ő is eljött velem.
– Beszéljünk egy kicsit arról is, hogy milyen volt az első munkanapod itt, Kárpátalján?
– Birta Zoltán nagyszerű főnököm. Nagyon furcsa, hogy Hawaii és Beregszász között egyeztettük le a műsorokat. Aki valaha repült már a Keleti Partról ebbe az irányba, az tudja, hogy mekkora az időeltolódás, s tudja, hogy ez mennyire megviseli a szervezetet. Én 12 óra időeltolódással érkeztem, nekem jelenleg éjszaka lenne, de próbálok átállni. Igyekeztem a szívem-lelkem beletenni a reggeli első műsorba, színesítettük az adást annyival, hogy pluszriportalanyokat tettünk bele. Zoltán elmondta, hogy bővült a rádió kínálata, hiszen sokkal hosszabb adásokat tudnak adni anyanyelven, mint eddig. A helyi témákat illetően Zoltánra hagyatkoztam, persze igyekeztem én is mindent kihozni magamból. Kicsit viccesen megjegyezve, nagyon örültem, hogy a „főnököm” azt mondta, hogy elégedett volt velem.
Vujity Tvrtko és Birta Zoltán
– Az itteniekkel és az ideérkezőkkel beszélgetve milyen tapasztalataid vannak?
– Egy olyan szállodában aludtam, ahol még a szaunában is menekültek laktak. Harminc évvel ezelőtti emlékeimből tudok kiindulni. Hiszen a jelenlegi egy traumatizált helyzet. Kárpátalja békés, nyugodt, és maradjon is így örökre. De van már kárpátaljai katonai halott, helyi magyar özvegy és magyar árva. Nyilván egy traumatizált dolog, amikor férfiakkal arról beszélgetek, hogy eljön-e még a munkába vagy elviszik katonának. Gondolom, ez legalább ennyire erős a te számodra is, hogy a te szeretteid itt maradnak-e holnap veled. Nagy fokú bizonytalanságot és félelmet tapasztalok, egészen megrázóan gyönyörű volt megélni. Egy háborúban nincs szép dolog, megrázó volt megélni, ahogy a különböző iskolákban, óvodákban, menekült szállásokon ukrán emberek zokogva köszönik meg a helyi magyar és nemcsak magyar lakosságnak a segítő szeretetet. Egy herszoni menekült azt mondta: „Soha nem járt Kárpátalján, Herszonban él, de ha haza megy, azt fogja mondani a most éppen fronton harcoló férjének, hogy el kell ide jönnie megismerni a kárpátaljaiakat.” Nem azért született az ember a földre, hogy szirénák hangjaira meneküljön, nem azért szült egy édesanya gyermeket, óvodáztatta, iskoláztatta, hogy egyszer csak eltemesse. Ez mindenki számára nehéz helyzet. Én ezekben a nehéz napokban jelenlétemmel szerettem volna jelezni egyrészt, hogy horvátként most én is egy kárpátaljai magyar vagyok, én is a földön aludtam az éjszaka, én is egy vagyok közületek. Másrészt a pék azzal segít, hogy kenyeret süt, én pedig azzal segítek, amihez a legjobban értek, ezért lettem rádiós műsorvezető most Kárpátalján.
– Egész héten minden reggel hallhatnak a kárpátaljaiak. Mindemellett most sem üres kézzel érkeztél, hisz a jótékonykodás évtizedek óta központi helyen áll az életedben.
– 19 éve vagyok a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete. Az első cipősdobozt négyen tartottuk a kezünkben: Szenczy Sándor, Szilágyi Béla, Gál Dávid és jómagam. Dávid és Béla most is itt vannak, ma még itt, Kárpátalján, holnap a határ túloldalán tevékenykednek. Minden egyes megszólalásomat konkrét segítségre próbálom kihasználni, ha valaki megpróbálja felhívni a 1355-öt, akkor az én hangom köszöni meg. Lesz jótékonysági kávézás, jótékonysági este, ezekre a gyűjtésekre mindig a baptista szeretetszolgálatot kérem fel. Tegnap voltunk Munkácson és a környéken, ahol a rengeteg jószándékú magyar ember adományát osztottuk szét.
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró most sem üres kézzel érkezett
– Beszélgetésünk végén mit üzensz az olvasóknak?
– A háborúnak nem lehet győztese, vesztesek lesznek nagyon sok helyen. Minden egyes ember halála eggyel több, mint amennyinek meg kellett volna történnie, de az egykori Jugoszlávia területén dúló háború is egy mindennapi küzdelem volt a túlélésért. Sokáig tartott, de az is véget ért. Imádkozom Istenhez, hogy ez sokkal hamarabb érjen véget, hogy a közeli jövőben úgy gondoljunk rá, mint egy rossz rémálomra. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, de akár így, akár úgy, ennek véget kell érnie. Ebben a helyzetben különösen nehéz helyzetben van egy kisebbség, így a kárpátaljai magyarság. Hiszen nem az ő háborúja, de az ő tagjait is elvihetik a frontra az útlevele színe miatt. És ahogy mondtam, vannak már magyar halottak. Ugyanakkor megrázó arra gondolni, hogy az egykori 400 000-es vajdasági magyar kisebbségből most már 250 000 maradt. A horvátországi magyarság szívlövést kapott azzal, ami ott történt. Mindez megfogyatkoztathatja a kisebbséget is. Én azért jöttem, hogy jelezzem, én is egy kisebbségi vagyok. S ebben a pillanatban teljesen mindegy, hogy milyen a nemzetiségem, most én is kárpátaljai magyar vagyok, és a szívem veletek dobog.
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A 24 Kanal médiavállalat hírportáljának orosz kiadásában exkluzív interjú jelent meg a 2020-as év legjobbnak kikiáltott ADASTRA elemzőközpont Kelet-Európa- és Balkán-szakértőjével.
Bohdan Mironenko, az ADASTRA elemzőtanácsának egyik tagja a Putyin illúziói című cikkben hosszan taglalja a lengyel és az olasz „helyzet” mellett a magyar–orosz–ukrán kapcsolatokat is. Mint a bevezetőben kifejtik: az elmúlt időszak eseményei mindezek viszonylatában aggodalomra adnak okot.
Az interjú Magyarországgal foglalkozó részéhez érve az újságíró kitér az Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter és a magyar honvédelmi miniszter között nemrégiben lezajlott budapesti tárgyalásra is.
Az ennek kapcsán feltett kérdés azonban szürreális, ugyanis Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter neve helyett Maléter Pálé került bele – azé a Maléter Pálé, aki 1956-ban, a Nagy Imre-kormány idején volt Magyarország honvédelmi minisztere!
„Beszéljen bővebben a küszöbön álló magyar–ukrán katonai manőverekről, amelyekkel kapcsolatban Reznyikov úr Maléter Pál honvédelmi miniszterrel nemrég egyeztetett.”
Ami még meglepőbb, hogy a brutális tévedés a „független” ukrán agytröszt, az ADASTRA elemzőközpont Kelet-Európa-szakértőjének sem tűnt fel, aki válaszában részletesen kifejtette, amit a témában fontosnak tartott (például Magyarországot egy, a kicsapást éppen csak megúszó diákhoz hasonlította).
Az cikk szerzője, Bohdan Bodnaruk egyébként – névjegye szerint – politológus, a nemzetközi kapcsolatok elemzője.
Az interjú január 4-én jelent meg, abban egyelőre nem javították Maléter Pál nevét Benkő Tiboréra.
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) a nehézségek és korlátozások ellenére rendkívül mozgalmas évet zárt. Az elmúlt év eseményeit foglalta össze Dobsa István, az ISZ elnöke.
– Koronavírus ide vagy oda, számos rendezvényt sikerült idén megszervezni.
– A 2021-es év elején még egyáltalán nem voltunk tisztában azzal, hogy a koronavírus mekkora méretet ölthet, valamint hogy mikor és milyen karanténintézkedésekre számíthatunk. Tavasszal azonban a természettel egyidejűleg a mi reményünk is új életre kelt: buzgón hittünk abban, hogy legalább a nyarunk Covid-mentes lesz. Idővel engedélyezték a sportrendezvények megszervezését, ezért úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket, és ahogy tettük eddig is, igyekszünk minél jobban nyitni a különböző sportok irányába. De ez még csupán a kezdet volt, hiszen nyáron már kulturális tömegrendezvények megrendezését is engedélyezték a hatóságok.
– Akkor kezdjük az ISZ-es sporteseményekkel.
– Április 24-én ültünk össze hosszú idő után újra az elnökséggel, ahol egyöntetűen megszavaztuk egy jótékonysági félmaraton tető alá hozását, amelynek teljes bevételével Szalcevics Annácska gyógyulását szerettük volna segíteni. Istennek hála, hogy néhány nappal a maraton startja előtt a magyar kormány jóvoltából megkapta az ingyenes kezelést. Ahogyan évről évre, úgy idén is megrendeztük hagyományos horgászversenyünket, melynek Nagydobrony adott otthon. Két kispályás labdarúgó-bajnokságot is szerveztünk: egyet Nevetlenfaluban a Tiszapéterfalvai, a másikat pedig Badalóban a Beregszászi kistérség falvaiban élő fociszeretők nagy örömére. Végezetül, de nem utolsósorban pedig közreműködtünk a szőlősgyulai sakkverseny megszervezésében is.
– Öröm látni, hogy évről évre megrendezitek a hagyományos vagy már jól megszokott programjaitokat, de mi a helyzet a hagyományőrzéssel?
– Bár ifjúsági szervezet vagyunk, rendkívül fontosnak tartom a népszokások és a hagyományaink megőrzését és továbbadását. Emlékszem, hogy mi majdnem minden évben vágtunk disznót, de a mai fiatalok nem mindegyike tudja, miként is zajlik a folyamat, így nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy mi is részt vehetünk az I. Kárpátaljai Böllérnapon Tiszacsomán. Emellett keresztény ünnepeink környékén igyekszünk mindent megtenni azért, hogy segítsük hangulatosabbá tenni az ünnepeket, így húsvétkor versmondó versenyt és rajzpályázatot hirdettünk a kisebb korosztály számára. Május elsejét követően a szerelmespároknak is szerettünk volna kedvezni, így hagyományainkhoz híven kerestük Kárpátalja legszebb májusfáját és májuskosarát. Nyáron sikerült beneveznünk és helytállnunk a borzsovai VI. Hazahívogató Lecsófesztiválon. Az év végéhez közeledve pedig kerestük Kárpátalja legszebb és legötletesebb adventi koszorúját, valamint a napokban kihirdetésre kerül a már jól ismert kántálóversenyünk is.
– Példás karitatív munka, jótékonykodás is jellemezte a 2021-es éveteket.
– Örülök annak, hogy a szervezet elnöksége egyöntetű támogatással állt ki azon elgondolás mellett, hogy a már meglévő vagy a jövőben megrendezésre kerülő programjaink többségét egészítsük ki karitatív tevékenységekkel. A félmaratonunk mellett hónapokon át tartó jótékonysági aukcióval támogattuk Annácskát. Ahogyan érte, úgy a Kárpátalján mindenki által jól ismert Karakas Gyuszika megsegítése érdekében is felvettük a kesztyűt. A KMKSZ ISZ Tiszapéterfalvai Kistérségi Szervezete egy hiánypótló kültéri Piknik mozis szabadtéri jótékonysági filmvetítés, valamint a Cifra Banda kezdeményezésére Szőlősgyulán megrendezett szüreti bál teljes bevételével támogatta Karakas Gyuszikát, míg központi szervezésben, valamint Bacskai József ungvári főkonzul közbenjárásának köszönhetően az Ismerős Arcok jótékonysági koncertje bevételének felével segítettük Gyuszika gyógyulását. Megjegyzendő, hogy a koncertre megközelítőleg ötezren látogattak el. Mindezek mellett civil sátrunkkal jelen voltunk az I. Jánosi Vadgasztronómiai Fesztiválon, ahol szintén a már említett jótékonysági célra gyűjtöttünk, továbbá a KMKSZ Tiszakeresztúri Alapszervezetével együttműködve megrendezett hagyományőrző szüreti mulatságon befolyt összeget is a rászoruló család számára juttattuk el.
– Lenyűgöző teljesítmény, gratulálok, de tisztában vagyok azzal, hogy az eddig felsorolt programok között még nem említettél meg mindent.
– Ez így igaz. Hála Istennek, elég szép számú programot tudtunk tető alá hozni az idén. A megszokottak mellett természetesen új rendezvényekkel is készültünk a fiatalok számára. Idén nyáron sikerült megvalósítanunk az első, majd ősszel a második Kárpátaljai Magyar Polgári Szalont, melynek legfontosabb célja, hogy olyan szellemi műhelyt biztosítson a kárpátaljai magyar értelmiség számára, ahol azok a helyi fiatalok, akik aktívan részt kívánnak venni a közéletben, egy igazán erős bázisként szolgáló rendezvényen tudjanak találkozni. A jövőben a szalont negyedévente szeretnénk megrendezni, terv szerint minden alkalommal magyarországi és a helyi közéletben ismert meghívott vendégek részvételével. És ahogy már mindenki megszokhatta, a Mathias Corvinus Collegiummal karöltve idén is útjára bocsátottuk a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző immáron negyedik évfolyamát. A sok munka mellé pedig nem árt beszúrni egy kis szórakozást sem, így a már jól ismert ISZ Feszt és az azt megelőző Ifjúsági Nap egyvelegéből szerveztünk egy Kárpátaljai Civil Napot a tiszapéterfalvai futballpályán, amelyre megközelítőleg háromezer ember látogatott ki és érezte jól magát. Idei évünket egy pihenős-beszélgetős-ismerkedős csapatépítő hétvégével zártuk a Helikon Hotelben.
– Ezek történtek a határon innen. Mi a helyzet a határon túl?
– Ifjúsági szervezetünk meglehetően aktív, igyekszik minél több rendezvényen és helyszínen képviseltetni magát. Nem volt ez másként a 2021-es esztendőben sem, csak hogy néhányat említsek: Magyar Ifjak Világtalálkozója, Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem, határon átívelő kerékpártúra, Gloria Victis, a Fidelitas és a Határtalanul a Magyar Fiatalokért tisztújító közgyűlései, de Bocskor Andrea képviselő asszonynak köszönhetően a strasbourgi Európai Ifjúsági Találkozón is képviseltettük magunkat.
– Múltról és jelenről beszéltünk, de milyen tervek születtek a jövővel kapcsolatban?
– Az ISZ-nek rendkívül fontos szerepe van Kárpátalján. Annak ellenére, hogy rendkívül nehéz körülmények között kell kifejtenünk tevékenységünket, legfontosabb célunk mégis az, hogy a fiatalokból közösséget tudjunk teremteni, megpróbáljuk megmutatni minél több fiatal számára, hogy itthon is lehet jövőt tervezni. Továbbá, hogy a tettre kész, itthon maradásban gondolkodó fiatalok ismerjék meg egymást. A 2022-es terveink között szerepel még az ifjúsági szervezet egyfajta szerkezeti megújulása: a tiszapéterfalvaihoz hasonlóan (KMKSZ ISZ Tiszapéterfalvai Kistérségi Szervezete) a jövőben szeretnénk még több kistérségi szervezetet létrehozni. Természetesen kistérségi szervezet nélkül is bárki lehet tagja az ifjúsági szervezetnek, aki érez magában kellő mennyiségű ambíciót, hogy a kárpátaljai magyar közösséget bármilyen formában segíteni tudja.
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
Alec Baldwin sírva mesélte el, hogyan lőtte agyon véletlenül operatőrét a Rust forgatásán. „A legrosszabb dolog, ami valaha történt velem” – mondta George Stephanopoulosnak adott exkluzív interjújában az ABC csatornán.
George Stephanopoulos, az ABC csatorna riportere felkavaró interjút készített Alec Baldwinnal a Rust forgatásán történt halálos lövöldözés kapcsán. Baldwin elmondta a műsorvezetőnek, hogy a lövöldözés „a legrosszabb dolog, ami valaha történt vele”.
Stephanopoulos szerint a színész „le van sújtva”, de „a közeljövőben” Baldwin részletesen is beszámol arról a napról, amikor véletlenül agyonlőtte a film operatőrét, Halyna Hutchinst, és megsebesítette a rendezőt, Joel Souzát.
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
Alec Baldwin, a Rust producere ellen számos pert indítottak a stáb tagjai, akik a biztonság hiányáról számoltak be az új-mexikói filmforgatás során. Az illetékes nyomozók tovább vizsgálják a balesetet, és úgy vélik, egy házi készítésű éles golyó kerülhetett a forgatáson Baldwin kellékpisztolyába.
Alec Baldwin sírva mesélte el a televízió riporterének, hogy véletlenül lőtte agyon operatőrét a Rust (Rozsda) című film forgatásán.
„Nem én húztam meg a ravaszt” – mondta a színész az ABC csatornán George Stephanopoulosnak adott interjújában. „Visszagondolok és azt kérdezem magamtól: Mit tehettem volna?” – mesélte Baldwin.
A színész tagadta, hogy szándékosan lőtte volna ki a gyilkos golyót. „A ravaszt nem húzták meg, én nem húztam meg a ravaszt” – mondta. „Soha nem irányítanám a fegyvert senkire, ha egy fegyver fel lenne húzva, soha.”
Egyelőre nem tudni, miért töltötték meg a fegyvert valódi, éles golyóval.
AN @ABC EXCLUSIVE: @GStephanopoulos has the 1st exclusive interview with Alec Baldwin following the deadly shooting on the set of “Rust.”
„Valaki éles golyót lőtt a fegyverbe – egy olyan golyót, aminek nem is kellett volna a helyszínen lennie” – mondta Baldwin. A nyomozók időközben tovább vizsgálják a lövöldözést, és most úgy vélik, egy új-mexikói eredetű, házi készítésű páncélozott golyó kerülhetett a forgatáson Baldwin pisztolyába és ez végzett az opertőrrel, és sebezte meg a rendezőt.
A gyilkos golyó a fegyvermester apjának ajándéka lehetett
A Santa Fe megyei seriff hivatala által benyújtott vallomás szerint a detektívek most azt vizsgálják, hogy Seth Kenney, egy 51 éves hollywoodi veterán, akinek a filmet próbabábukkal és díszletekkel kellett volna ellátnia, küldött-e golyókat a helyszínre, melyek visszamaradtak egy korábbi sorozat forgatásából.
A Los Angeles Times szerint az új-mexikói nyomozók engedélyt kaptak arra, hogy átkutassák Kenney üzletét, a PDQ Arm & Prop, LLC-t, amely egy lőszerbolt egy albaquerque-i bevásárlóközpontban, hogy megállapítsák, a Hutchinst megölő golyó megegyezik-e Kenney raktáron lévő golyóinak valamelyikével.
A végzésben az áll, hogy Kenney a múlt hónap végén felvette a kapcsolatot a hatóságokkal, és elmondta nekik, hogy a forgatáson lévő éles lövedékek „kézzel készített újratöltött töltényekből” származhattak, amelyeket évekkel ezelőtt egy barátjától kapott, aki történetesen Rust újonc fegyvermesterének, Hannah-nak apja.
Hannah Gutierrez Reed elmondta a nyomozóknak, hogy a fegyvereket a forgatáson ellenőrizték, de azt, amelyet Baldwin október 21-én használt, nem ellenőrizte „túlságosan”, mert azt ebéd közben egy széfbe zárták. Azt is elmondta a nyomozóknak, hogy néhány órával a halálos lövöldözés előtt gondjai voltak a fegyver betöltésével.
„Hannah azt mondta, volt egy töltény, ami nem ment be, ezért ebéd után kivette a tisztítót, kitisztította, és betett még egy lövedéket, így összesen hat töltény volt a fegyverben” – mondta Alexandria seriff nyomozója.
Mamie Mitchell bejelentette, hogy bepereli Baldwint és a fegyvermestert is
Két héttel ezelőtt a produkció forgatókönyv-felügyelője, Mamie Mitchell bejelentette, hogy bepereli Baldwint, azzal vádolva meg, hogy „orosz rulettet” játszott, amikor elsütött egy fegyvert anélkül, hogy ellenőrizte volna, hogy az meg van-e töltve.
A perben 22 vádlottat neveznek meg, akik kapcsolatban állnak a film stábjával, köztük Baldwinnal, a Rust producerével és hat produkciós céggel – név szerint az El Dorado Pictures, Thomasville Pictures, Short Porch Pictures, Brittany House Pictures, 3rd Shift Media és Streamline Global cégekel. A vádlottak között van Hannah Gutierrez Reed fegyvermester és az első rendezőasszisztens David Halls is.
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
– Számos kitüntetése mellé idén ön vehette át az Európa-érmet, azt a magyar alapítású nemzetközi újságíródíjat, amelyet 2000-ben történt megalapítása óta csak kiemelkedően jó újságírók kaptak meg. Mit jelent ez az ön számára?
– Nagyon meglepődtem és meg is hatódtam, amikor megtudtam, hogy idén én kapom az Európa-érmet, amelyet évente csak egy újságírónak adományoznak. Eddig velem együtt 23-an kapták meg.
– Az eddigi díjazottak között van személyes ismerőse?
– Kicsi a világ. Jonathan Sunley konzervatív brit újságíró, aki 2000-ben, az elsők egyikeként kapta meg az Európa-érmet, 1994-ben ott ült, ahol most ön, az eszenyi házunkban. Akkor én tájékoztattam az ukrajnai helyzetről a parlamenti választások előtt. Az első évben kivételesen két díjazott is volt, a másik Szaniszló Ferenc, aki televíziósként szintén járt itt nálam. Említhetném még Grzegorz Górny varsói lengyel újságírót is, aki 2011-ben kapta meg az Európa-érmet. Vele most augusztusban találkoztam itt, a szomszédban, jót beszélgettünk. A szomszédasszonyomnak, Tagyi Klárának a másod-unokatestvére Górny felesége, gondolom az anyai ágon magyar nejével is magyarázható a magyarok iránti nyitottsága és barátsága. Rajtuk kívül még számos korábbi díjazottat ismerek személyesen. Arra is büszke vagyok, hogy Kovács Elemérrel együtt elmondhatom, hogy most már két kárpátaljai magyar újságíró díjazottja is van a kitüntetésnek. Elemér hivatásos újságíró volt egész életében, én viszont párhuzamos hivatásként folytattam a tudósítói munkát a kárpátaljai magyar tankönyvkiadás irányításával.
– Az érem átvételét követően mondott köszönőbeszédében mi volt az a gondolat, amit kiemelt?
– Először is köszönetet mondtam az adományozó Balassi Kard Művészeti Alapítványnak és Brenzovics Lászlónak, aki ajánlott erre a kitüntetésre. Ő azért is külön köszönetet érdemel, mert javarészt neki köszönhetem, hogy elindultam ezen a pályán, 1995-ben ő javasolta, hogy én legyek a Magyar Távirati Iroda ungvári tudósítója, illetve Debreceni Mihály barátom segített még abban, hogy belevágjak abba a munkába, amit 25 évig csináltam. Egyúttal köszönetet mondtam a magyar államnak is, amiért lehetőséget biztosított számomra, hogy évtizedeken át szolgálhassam munkámmal a kárpátaljai magyarságot és egyben a mindig hazámnak tekintett anyaországomat.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója az érem átadásakor idézte az Illés együttes dalát: „A szó veszélyes fegyver.” Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az újságírás és a média a magyarság összetartozása szempontjából.
– Fegyver, hisz korábban sok esetben a magyar hírügynökségnek leadott tudósításainak is köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy kárpátaljai magyar közösségünket komoly jogsértések érjék…
– Némely esetben talán nem túlzás ezt állítani. Nem utolsósorban a tudósításaimnak volt köszönhető a kétezres évek elején, hogy leállították a beregszászi főiskola ellen indított támadást, amikor el akarták az intézménytől venni az épületet. Az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház ellen is folyt támadás, ugyancsak a kétezres évek elején, őket is a nemzetközi nyilvánosság erejével sikerült megvédeni. A 90-es évek végén meg akarták szüntetni az Ungvári Televízió magyar szerkesztőségét, akkor is az én hírem jelent meg leghamarabb, terjedt szét leggyorsabban a magyar és az ukrán sajtóban is. Hivatalosnak tekintették, és reagáltak is rá azonnal Magyarországról, diplomáciai úton nyomást gyakoroltak. Igaz, mára megszűnt a szerkesztőség, de utána még működött húsz évig.
Már 2008-ban meg akarták szüntetni a magyar nyelvű oktatást Kárpátalján, leállították a magyar nyelvű tankönyvek kiadását is, annak a megakadályozásában is aktív szerepem volt a magyar hírügynökség tudósítójaként.
– 2000-ig mint az MTI tudósítója folyamatosan figyelte az ukrán sajtóban megjelent híreket, de ezzel ma sem állt le, ha lehet, még többet ír a Karpat.in.ua internetes hírportálnak, mint tette ezt hírügynökségi tudósítóként…
– Valóban sokkal többet írok. Majdnem ugyanazt csinálom, amit az MTI-nél, magyarok számára emészthetővé, olvashatóvá írok át ukrán híreket.
– Összehasonlítva milyennek látja a jelenlegi ukrán és magyar sajtót?
– Manapság minden tekintetben jobb helyzetben van a magyar sajtó. Ukrajnában az utóbbi években erősen korlátozzák a sajtószabadságot, ellenzéki tévécsatornákat zártak be, internetes hírportálokat tiltottak be, lapokat szüntettek meg, mindenkit utolér a hatalom keze, aki egy kicsit is bírálni meri az ukrán vezetést.
Magyarországon a rendszerváltás óta mindig szabad volt a sajtó. Horn Gyula miniszterelnöksége idején vertek szét a nemzeti oldalhoz tartozó szerkesztőségeket, a Fidesz sajtó elleni retorziókkal soha nem élt. Mára Ukrajnában megszűnt a sajtószabadság.
– Ez viszont csak az utóbbi években van így, korábban nem kellett félnie retorzióktól?
– Amíg meg nem romlott az ukrán–magyar viszony, addig szabadon írhattam. Elmondhatom, hogy több bírálatot kaptam a magyar diplomácia részéről, mint ukrán részről. Az ukránok soha nem szóltak, hogy milyen arányban adok le negatív és pozitív híreket az országról, azt mondták, hogy ami megtörtént, arról hírt kell adni. Ellenben volt olyan kijevi magyar nagykövet, aki azt kérte, hogy ne adjak le annyi negatív hírt Ukrajnáról, mert elriasztom a befektetőket. Az MTI-nél erre azt reagálták a főnökeim, hogy ha valami fontos történik itt, nálunk, arról Magyarországon tudni kell a befektetőknek is, még ha negatív dologról van is szó.
– Ma nehezebb dolga van az MTI tudósítójának, mint korábban volt?
– Úgy gondolom, igen. Szünetelnek a magas szintű látogatások és találkozók, legalábbis ahhoz képest, ami korábban volt, a mostani arány elenyésző. A megromlott államközi kapcsolatok miatt nagyon oda kell figyelni, hogy hogyan fogalmaz a magyar hírügynökség tudósítója. Korábban is igyekeztem persze finoman fogalmazni, de ma erre még jobban oda kell figyelni.
– 2020 januárját követően meglepően nagy olvasottságú, kitűnő elemzéseket írt az ukrajnai és kárpátaljai helyzetről, egy-egy esemény hátteréről a Karpat.in.ua hírportálnak. Ma már kizárólag az ukrán sajtóban megjelent híreket és véleményeket közvetíti a magyar olvasók felé. Nyilván ez nem véletlen.
– Nem véletlen. Nem szeretném, ha miattam támadnák vagy tiltanák be a hírportált. Mint mondtam, ebben az országban már nem szabad a sajtó. Ennek ellenére még akadnak ukrán kollégák, akik objektíven tájékoztatnak ukrajnai eseményekről, értő módon elemzik a helyzetet, ezt kell megtalálnom, és közérthető módon magyarul tolmácsolnom. Hírügynökségi tudósítóként sem írhattam le a személyes véleményemet, mégis tudtam a kárpátaljai magyarság ügyét segíteni, mert mint tudjuk: „A szó veszélyes fegyver.”
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
Minden jel szerint vége Meghan Markle szülési szabadságának, a sussexi hercegné rendezvények egész során lépett fel az elmúlt időszakban, most pedig újabb interjúval ad témát a követőinek és rajongóinak – és persze a királyi családnak.
Markle most Ellen DeGeneres show-műsorába ment el egy beszélgetésre, a felvétel csütörtökön került adásba az Egyesült Államokban. Markle és DeGeneres jó barátok, egy kutyamenhelyen ismerkedtek meg, de az állatok szeretete mellett közös bennük az is, hogy mindkettejüket bullyinggal vádolták meg a beosztottjaik. A mostani egyébként DeGeneres műsorának, a The Ellen Show-nak az utolsó évada.
A műsorvezető a Twitterre tett ki egy rövid ízelítőt az interjúból. Ebben Meghan Markle a színészi karrierjének a kezdeti nehézségeiről anekdotázik.
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
A sussexi hercegné a férjével, Harry herceggel az oldalán nyolc hónappal ezelőtt adott nagyinterjút Oprah Winfrey-nek, akkor rasszizmussal vádolta meg a brit királyi családot, és azt állította, hogy nem törődtek a mentális egészségével.
Az egyelőre nem világos, hogy a mostani interjúban is számíthat-e további vádakra a királyi család.
[type] => post
[excerpt] => Minden jel szerint vége Meghan Markle szülési szabadságának, a sussexi hercegné rendezvények egész során lépett fel az elmúlt időszakban, most pedig újabb interjúval ad témát a követőinek és rajongóinak – és persze a királyi családnak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1637356260
[modified] => 1637280868
)
[title] => Újabb interjúval tartja sakkban a királyi családot Meghan Markle
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=79556&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 79556
[uk] => 80119
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 79558
[image] => Array
(
[id] => 79558
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle.jpg
[original_lng] => 58141
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/meghan-markle.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1637615733:3
[_oembed_ab7971ac299c62b14130aba09dcf0262] =>
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
Pataky Attila: Nagy öröm számunkra, hogy sikerült lemenedzselni és összehozni a mai estét. Mindenkinek köszönjük, aki tett érte.
Kicska László: Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk, és a Covid után újra játszhatunk. Nekünk nagyon nagy élmény, hogy újra felmehetünk a színpadra. Az első néhány bulin a járványidőszakot követően, amikor színpadra léphettünk, jólesett, hogy nem felejtettek el minket, mennyien szeretnek, mennyien jönnek el a bulijainkra újra. Örülök, hogy eljutottunk Kárpátaljára, ezekben a nehéz időkben átjutottunk a határon. Elképesztő szervezőmunka előzte meg azt, hogy most itt lehetünk. Nagyon optimista vagyok, úgy gondolom, örömet tudunk szerezni ma este mindenkinek, aki megtisztel bennünket a fellépésünkön.
– Annyi csodálatos Edda-dal született az évtizedek során, nyilván mind a gyermekük, de mégis van kedvenc daluk?
Alapi István: Az Egyedül maradtunk című dal szövegét nagyon szeretem, amit Zsolt írt – egye fene, nem én –, de a saját dalaim közül az Egyedül blues szövegét is szeretem, igaz, azt mostanában kevésszer játsszuk. Többnyire vidámabb dalokat játszunk.
Gömöry Zsolt: Az utolsó dupla nagylemezünkön volt egy kedvenc dalom, az Ima, amit nagyon szeretek. A Budapest Sportcsarnokban a 2018-as koncerten egy gyerekkórussal adtuk elő, ami nagyon-nagyon szép volt, és mélyen megérintett.
Alapi István: A vallási témájú, szomorú és patetikus dalok mellett például a Durva nehéz című dalnak is nagyon szeretem a szövegét. Amúgy is szeretem, ha már rockzenekar vagyunk, az erőteljes dalokat – abból meg van bőven: például az Éhes asszony vagy A sátán asztalánál.
Hetényi Zoltán: Huszonhat éve vagyok a zenekar tagja. Én vagyok a legfiatalabb tag. Ennek ellenére az Álmodtam egy világot magamnak c. dal a kedvencem. Nem csak azért, mert nagyon szép dallama van, és a szövege is fantasztikus, hanem mert nincs benne dob. Amikor a koncerten játsszuk, pihenek – tudom, hogy amit a végén mondtam, azt nem lett volna szabad elmondanom.
– 47 éve vannak a pályán, de az újabb és újabb generációk körében is népszerű az Edda. Mi ennek a titka?
Pataky Attila: Két dolog. Az egyik a szenvedély. Mind az öten szenvedélyesek vagyunk. Ez a muzsikában is érvényes, a magánéletben is, bevállalósan élünk – ez a legfontosabb része a dolognak. A szenvedélyen túl pedig van egy olyan tudatos elképzelésünk magunkról, hogy dolgunk van a világban, erre születtünk. Zenélnünk kell – nem is tudnánk mást csinálni.
– Hogyan élte meg a zenekar a járványidőszakot?
Pataky Attila: Érzelmi fogságként éltük meg ezt az egészet, ugyanakkor nagyon sok dalt írtam, huszonkettőt. Átadtam azokat a szerzőtársaimnak, Alapi Istvánnak, Gömöry Zsoltnak. Elméletileg, amikor a turnénak vége lesz, október közepe táján, akkor felvesszük a 35. albumunkat. A huszonkét dalból választunk ki majd tizennégyet. Úgy érzem, hogy nagyon jók ezek a dalok is. Nincs baj, nem akadtunk el sehol. Volt miről írni, sajnos – a sajnos is benne van. Ha az ember receptorai működnek, akkor van miről írni.
Összességében ugyanakkor a magunk után hagyott időszak kínkeserves volt. Az, hogy a művészemberek partvonalra voltak rakva, lelki szempontból is nagyon kemény volt. Az is nehéz volt, hogy mind az ötünket „elkapott” a Covid, Gömöry Zsoltival a penge élén táncolgattunk: maradunk, vagy nem. Aljas dolog ez az emberiség ellen fordított biológiai fegyver.
– Hallhatjuk a mostani koncerten az új dalok valamelyikét?
Pataky Attila: Egy riportban korábban nyilatkoztam, hogy az Újra együtt című számot, amit Zsoltival írtuk, valószínűleg el fogjuk játszani. Azóta volt egy zenekari megbeszélés, és úgy döntöttünk, hogy nem. Azért nem, mert egy új dalnál egy kicsit megáll a buli, hallgatják, ami jó és szép. Viszont mi most egy olyan bulit szeretnénk, ahol az elején elindul az úthenger, a végén pedig zúzás és boldogság. Úgyhogy inkább egy slágerfesztivált tolunk ma este itt, Beregszászban.
– A zenekar a határon való többórás várakozások ellenére is mindig vállalta, hogy jön Kárpátaljára, ha hívják. Ez magától értetődő?
Gömöry Zsolt: Mi még soha nem mondtunk nemet, mert esetleg nehéz a határon történő átjövetel.
Pataky Attila: Babják Zoltán polgármester úr kérte, hogy otthon mondjam el, most már itt jobbak az útviszonyok és minden más is, úgyhogy bárki nyugodtan jöhet. Szeretném elmondani zenésztársaimnak és a művészeknek, hogy tegnap éjszaka úgy jöttünk Beregszászba, mint kés a vajba. A korábbi évek viszonyaihoz képest most azt tapasztaltuk, hogy minden a helyén van, minden nagyon jó.
Kicska László: Mi mindenhová megyünk, ahová hívnak, óriási szeretettel, ez nem is téma. Éppen a Covid előtt Kanadában voltunk, Torontóban játszottunk. Értelemszerűen magyarok jöttek el, és a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének az elnöke azt mondta a buli után, hogy 56 óta soha ennyi magyar nem volt egyszerre együtt Torontóban. Tudunk adni valamit, és ez óriási élmény nekünk is. Attila nyilván erről többet tud mondani, hisz a szövegeket ő írja, de egy biztos: a határokon túli buliknak a lelkisége kicsit más.
Pataky Attila: Most írtunk Zsoltival egy dalt, melynek címe Magyarnak születni. Akinek megmutattam a környezetemben, annak a karján felállt a szőr, és már-már a könnye folyt. Nem azért, hogy így meg tudjuk ríkatni az embereket… Kapaszkodós a mi sorsunk, ahogy a korábbi időkben is volt. Nekünk, magyaroknak megint Európát kell védenünk, de ahogy eddig is számtalanszor, most is magunkra hagytak bennünket, vagy éppen hátba támadtak, de nem kell ezen csodálkozni, mert mindig ezt tették.
Gömöry Zsolt: Gyakorlatilag két tűz között van a Kárpát-medence. A migránsok felől meg Brüsszel felől is támadnak. Nyilván az utóbbi nem kézzelfogható, fizikai támadás, hanem sokkal aljasabb, lelki, erkölcsi támadás, ami szerintem sok jóhoz nem vezethet.
– Ez a vélemény egyfajta politikai állásfoglalás is. Pataky Attiláról tudjuk, hogy a Civil Összefogás Fórum egyik alapító tagja, a Békemeneteken vonulva kiáll az Orbán-kormány mellett. Ezzel egyetért a zenekar többi tagja is?
Gömöry Zsolt: Ha elvonatkoztatsz a politikától, és erkölcsi alapon megnézed, hogy mit tesz és mit tervez Magyarországon az egyik, illetve a másik politikai oldal, akkor nem nehéz levonni a nyilvánvaló következtetést.
Pataky Attila: A normalitást, az erkölcsi mércéket akarják megszüntetni. A mi részünkről ez már szolgálat, amikor felvállalod a magyarságodat és azt, hogy honnan jöttél, miért vagy itt, és merre tartasz. Mi ezt dalokban tesszük már évtizedek óta. A színpadon mint ideológus elmondom, hogy mi az, amit képviselünk. Mi ezzel tesszük a dolgunkat, tegye meg mindenki a maga helyén, és akkor talán még jóra is fordulhatnak a dolgok.
Huszonöt-harminc évvel ezelőtt, amikor itt járt a nepáli Nagy Fehér Királyi Kolostor vezetője, azt mondta, hogy a magyarságnak óriási szerepe lesz a világ spirituális és lelki megújhodásában. Ez most egyre jobban láthatóvá válik. Nekünk, magyaroknak dolgunk van a világban, azért vagyunk itt. Nemzetek, nyelvek, népek tűntek el, mi mégis itt vagyunk. Tűzön-vízen át, széttépve az országtest, mégis vagyunk ezzel a csodálatos nyelvünkkel. Itt vagyunk, mert hangsúlyozom, dolgunk van!
– Mire számíthatunk ma itt, Beregszászban?
– A mi dolgunk, hogy ma este az emberek boldogok legyenek, ha kell, sírjanak egy lírai dalnál. Szakadjanak ki a hétköznapokból, és vigyék magukkal hosszú hetekre, hónapokra. Ez a mi dolgunk, és ezt meg fogjuk tenni…
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
Egyeseket el lehet rettenteni az általuk kitűzött céltól, mások éppen akkor jelentkeznek egy-egy veszélyes feladatra, amikor minden józan érv ellene szól. A kárpátaljai Szabó Konstantin a szovjet időkben, elképesztő üldöztetések közepette vállalt papi hivatást az illegalitásban működő görögkatolikus egyházban. Az atya, aki az eucharisztikus kongresszuson is tanúságot tett hitéről, a családjával történt borzalmak ellenére mindenért hálás az Úrnak.
– Mindkét szülői ágon papcsaládból származik, de ez a Szovjetunióban, 1945 után nem könnyebbséget, hanem iszonyú megpróbáltatásokat jelentett. Emiatt az örökség miatt vagy sokkal inkább ennek ellenére vállalta később a papi hivatást?
– Ehhez a Jóisten gondviselése kellett, ezt emberi ésszel megmagyarázni nem lehet. Az apai ágon tizenhárman voltunk unokák, és egyedül én lettem pap, pedig heten voltunk fiúk. Lehet, hogy azért kaptam ezt a kegyelmet, mert folytatni kellett, amit a felmenőim elkezdtek. Hat olyan rokonom volt, akik szovjet lágerben voltak. Közülük az első helyre édesapám unokatestvérét, Orosz Péter titokban felszentelt görögkatolikus püspököt tenném, őt egy milicista agyonlőtte az utcán. Nagyapám, édesapám, Romzsa Nesztor, Orosz Péter testvére és Lekovics Miklós is megjárta a lágereket.
A lágereket megjárt 127 kárpátaljai hitvalló közül így hat a rokonom volt.
Az édesanyám révén hasonló a hátterem, hiszen ő paplány, papfeleség és papédesanya volt, és Lekovics Miklós anyai ági rokonom volt. Nemcsak hitvallók, hanem hithűek is voltak a felmenőim között, összesen öten, ők megúszták a megtorlásokat. Hogy kiből lett hitvalló és kiből hithű, erre nem nagyon volt magyarázat. Sokszor ugyanazért az egyik embert elvitték, a másikat nem.
– Ha valaki ennek a borzalomnak a töredékét átéli, annak könnyen meginoghat az Úrba vetett hite. Hogyan tudta megőrizni a hitét az elképesztő hitetlenségben?
– Ha valakit ennyi papcsalád vesz körül, annak nincs olyan nehéz dolga. Nekünk még a nyaralásunk is abból állt, hogy ha elmentünk Rahóra, akkor nagybátyám reggel misézett, én pedig ministráltam. Mindezt titokban, befüggönyözött ablakok mellett tettük. A hit kérdése nem volt olyan nagy probléma. Van azonban egy élményem hatodikos-hetedikes koromból, amikor meglátogatott egy osztálytársam, és meglátta édesapám zsolozsmás könyvét és a Szentírást. Megkérdezte, hogy azok mik? Megmondtam, hogy édesapám azokból imádkozik. Az osztálytársam jelezte ezt az osztályfőnöknek, ő pedig kiállított a többiek elé, és azt mondta, hogy egy becsületes úttörő ilyen könyveket nem olvas. Otthon szepegve számoltam be a történtekről, és megkérdeztem, hogy hol az igazság? Nem volt könnyű a helyzet, mert tiszteltük a tanárokat, de szerettük a szüleinket. Otthon annyi instrukciót kaptam édesapámtól, hogy az iskolában legyünk csendben. Így
az iskola tudást adott, a szüleink pedig neveltek, főleg a hitre.
– Hogyan élhette, gyakorolhatta valaki akkoriban a hitét görögkatolikusként a Szovjetunióban, Kárpátalján?
– A görögkatolikus hívek egy része elment az ortodox egyházba, részben azért, mert a hívekben általában van egy templomszeretet. Voltak olyanok is, akik az ortodox templomba jártak ugyan misére, de gyónni és áldozni a római katolikus templomba mentek.
Mi, görögkatolikusok pedig szombat esténként otthon, titokban tartottunk liturgiákat, kisebb létszámú csoportokban. Fel lehetett készülni az elsőáldozásra és a házasságra, a temetéssel voltak nehézségek.
A mi szertartásainkat mindig este végeztük el, a római katolikus pap pedig, aki hivatalosan dolgozhatott, másnap, nappal temetett.
– Mikor döntötte el, hogy a hihetetlen megpróbáltatások ellenére pap lesz?
– Még iskolás voltam, amikor lélekben igent mondtam az Úr hívására. Én 1958-ban születtem, az édesapám 1972-ben halt meg, a rákövetkező évben pedig az édesanyám egy nagyon komoly műtéten esett át. Egy évvel később érettségiztem, és akkor közöltem az édesanyámmal, hogy pap leszek. Hiba volt, mert ezzel őt nagyon felzaklattam. Az ügyemet Konstantin nagybátyám vette a kezébe, ő apám helyett apám volt. Rigába akartam menni nyilvános teológia szemináriumba, de erről ő lebeszélt, mondván, komoly retorziókkal járna. Ezzel a tervemmel így akkor felhagytam, és csak később kezdtem el a teológiát.
– Amikor leérettségizett, utána két évet szolgált sorkatonaként a szovjet hadseregben. Hogy bírta ki Isten elhívottjaként egyenruhában, fegyverrel a kezében?
– Valóban szolgáltam a hadseregben, védtem a nagy szovjet hazát, a Varsói Szerződést.
Mellesleg Veszprém közelében, Kab-hegyen szolgáltam. Tolmács voltam, nagyon szép két évet töltöttem Magyarországon, nem volt okom a panaszra. A Jóisten ebben is megóvott engem, a nehéz dolgokat nem kellett megtapasztalnom. Nagyon sokat utaztam a Dunántúlon, mint tolmács éjjel-nappal készen kellett állnom a feladatra. Annyit nyertem a katonai szolgálattal, hogy sokat gazdagodott a magyar, de főleg az orosz tudásom.
– Mikor kezdte és hogyan folytatta a teológiai tanulmányait?
– Huszonnégy évesen, 1982-ben Ortutay Elemér görögkatolikus teológiai tanárnál kezdtem el a tanulmányaimat. Heti egyszer-kétszer mentem hozzá, általában hétvégén, olykor hétköznap is. Voltak házi feladatok, sokat fordítottam az órákon, mert én tudtam ukránul, és neki közben lettek szláv tanítványai is. Minden jegyzetét lefordítottam, sokszor az volt a vizsga. Szigorú volt velem, volt olyan, hogy nem volt elégedett, és háromszor is visszazavart. Azt mondta, hogy nála csak a tökéletes tudás megfelelő.
– A papcsaládokat a diktatúra évtizedeiben az állambiztonsági szervek szoros megfigyelés alatt tartották. Figyelték önöket is?
– Persze, hogyne, tudok konkrét példát is mondani rá. Édesapám legkisebb húga, a hála Istennek ma is élő keresztanyám orvosnak akart tanulni. Négyszer felvételizett az Ungvári Egyetem orvosi karára, mindannyiszor sikertelenül. Utoljára egy jobb érzésű tanár megsúgta neki, hogy ha kérvényezi, bárhová felveszik, de az orvosira nem. Nagyon sok hasonló példát mondhatnék.
– Ortutay Elemérhez is titokban járt?
– Természetesen, de csak akkor kerültünk szorult helyzetbe, amikor házkutatást tartottak Ortutay Elemérnél. A tanárom ezt nagyon nehezen élte át, mert akkor mér megjelent a Nyugati kódex, és Ortutay Elemér azokat a részeket, amelyek minket, görögkatolikusokat is érintettek, lefordította latinról magyarra. Ezeket a hatóság emberei mind elvitték, csakúgy, mint az általam ukránra lefordított jegyzeteket. A házkutatás hat órán át tartott, és még a mosdóba is csak engedéllyel lehetett kimenni. Volt még egy érdekes jelenet, amikor az egyik rendőr megtalálta az egyik papi öltözéket, amiben Ortutay Elemér misézett. A nyomozó diadalittasan mondta, hogy na, most már maga nem pap. Ortutay Elemér erre elővett egy másik papi öltözéket egy fiókból, és odaadta a rendőrnek. Azt mondta neki:
„Figyeljen ide! Maga mind a két öltözéket felveheti, akkor sem lesz pap, én pedig ezek nélkül is az maradok!” A rendőr bosszúsan félredobta a ruhát és elment.
A házkutatás ennek ellenére nagy hatással volt rám, mert utána, az első alkalommal vettem egy csokor virágot és doboz bonbont, mintha vendégségbe, köszönteni mennék. Később, azt óvatosság kedvéért, olyan is előfordult, hogy Ortutay Elemér jött hozzám.
– Vagyis ön is csak a legnagyobb titokban folytathatta tanulmányait. Ki tudott arról, hogy apja és nagybátyja nyomdokaiba lép?
– Csak a feleségem. Neki már akkor, amikor udvaroltam, elmondtam, hogy van egy tervem, egy titkom, de a részletekről akkor még nem beszéltem neki. Csak évekkel később, amikor Ortutay Elemér elvállalta a tanításom, árultam el a feleségemnek, hogy papnak tanulok. Ő megkérdezte, miért akarom én ezt, hiszen minden tiltott. Én azt válaszoltam neki, hogy meg akarom szerezni a tudást. Valóban óriási tudásszomjam volt, Ortutay Elemér ezért is szeretett velem foglalkozni. Olyan voltam, mint egy kiszáradt szivacs, ami befogadja a nedvességet. Az édesanyám csak a szentelésnél tudta meg, hogy pap leszek. Ő is csak azért, mert a feleségem a szentelés idejére a biztonság kedvéért két hétre turistaútra ment Csehszlovákiába és az NDK-ba. S amíg a feleségem nem volt otthon, az édesanyám vigyázott a gyerekekre. A szentelés időpontjáról pedig nem szóltunk senkinek, biztonsági okokból.
– Soha nem inogott meg a papságra való felkészülés alatt?
– De igen, de a tanárom azt sulykolta belém, hogy nincs problémamentes élet. Azért van probléma, mert meg kell oldani. Megoldani a problémát azt jelenti, hogy felgyűröm az ingem ujját, és elkezdek cselekedni.
Ma a házasságok egy része is azért megy tönkre, mert a párok nem vállalják a felelősséget, és nem akarják megoldani a problémát.
Amikor jegyesoktatást tartok, meg szoktam kérdezni a házasulandó fiataloktól, hogy összevesztetek már, de úgy becsületesen? Bosszús vagyok, amikor nemmel válaszolnak, mert ez azt jelenti, hogy még nem állták ki a próbát.
– Miután 1986-ban pappá szentelték, hogyan kezdte működését?
– Természetesen titokban működtem, és otthon miséztem. Később még nagymamámnál is csak külön engedéllyel tarthattam szertartást.
Jellemző volt az akkori életre és az egyház terveire, hogy Szemedi János püspök azt mondta nekem 1986 júliusában, hogy vigyázzak magamra, mert rám húsz-harminc év múlva lesz szükség, addig én vagyok a tartalék. Szerencsére ebben nem lett igaza, mert néhány év múlva visszatértünk a legalitásba.
– Mikor vállalhatta fel először nyilvánosan, hogy pap?
– A legelső alkalomra nagyon emlékszem, még 1989-ből, amikor még csak írogattuk a kérelmeket Mihail Gorbacsovnak. Ma már történelem, hogy az SZKP főtitkára 1989 decemberében ment Rómába, és ott találkozott Szent II. János Pál pápával. Előtte, egyfajta gesztusként, hogy ne menjen üres kézzel, kiadta a legalizációt. Az előző hónapban kaptunk meghívást Máriapócsra, a Mihály-napi búcsúra, ahová elmentünk. Egész végig nagyon izgultam, alig tudtam koncentrálni a szertartásra. Először volt rajtam úgy papi dísz, hogy templomban voltam, előzőleg még otthon is civilben miséztem.
– Hogyan alakult a papi pályája és élete a rendszerváltás óta?
– A következő évben, 1990 májusában és júniusában, Beregszászban és Homokdédán, temetőben miséztem. Utána, ahogy egymás után szereztük vissza a templomokat, egyre könnyebb lett a helyzetünk. Ám az is igaz, hogy
Szászfalun még 2003-ban is az utcán miséztünk egy éven keresztül, még télen is, akár mínusz tíz Celsius-fokos hidegben is.
Lábtörlőn álltunk a hóban és villanykörtével világítottunk karácsonykor. Később tizenhárom évet voltam Homokdédán a papi szemináriumban.
– Mit gondol, mi az ön élettörténetének legfőbb üzenete a mai világnak?
– Ahogy évekkel ezelőtt a szeretetről, most az értékekről beszélnek nagyon sokat. Ez a szó is elcsépelt, mára lerágtuk, puszta csont lett. Fontos lenne tisztázni, hogy mi az érték! A mai világban annyi mindenre mondják rá, hogy ez vagy az kell, ez jó vagy éppen szép.
Kiállnak olyan dolgok mellett, amelyek fabatkát sem érnek, sőt még harcolnak is értük. Azt kell azonban tisztázni, hogy Isten szemében mi számít szépnek, mert ez a lényeg.
Nagyon sok földi dologra van szükségünk, de mindig úgy, hogy a Jóisten legyen a középpontban. Ahogy egy történet szerint egy bölcs szerzetes mondta: ha káosz van körülöttünk, akkor tegyük a Jóistent a középpontba, és minden a helyére kerül. Mi is így éltünk, és a szovjet időkben, a legnehezebb időszakokban is boldogok tudtunk lenni.
