Rendszeresen rendeznek képzőművészeti kiállításokat a Magyarország Beregszászi Konzulátusán, amelyeken kiemelkedő kárpátaljai alkotók munkái kerülnek bemutatásra. Az elmúlt héten Brinkács István, ungvári születésű festőművész művei voltak láthatóak a nagyközönség számára. Az alkotásai között olajfestmények mellett aquarell festmények is szerepelnek, valamint rendkívül egyedi bőrből készült kollázsok is megtekinthetők.
A tárlatmegnyitón dr. Gyebnár István ideiglenes ügyvivő konzul kijelentette: Brinkács István egyik kimagasló alakja a kárpátaljai kortárs festőművészetnek. Kárpátalja több híres művésszel ajándékozta meg a világot, ilyen volt Munkácsy Mihály, Mendlik Oszkár, Révész Imre, Endrédy György, Boksay József, Erdélyi Béla. Mint fogalmazott, a helyi festőművészek alkotásai a kárpátaljai hagyományokból, a plein air festészet tradícióiból építkeznek. Brinkács nemcsak magas szintű mesterségbeli tudással, rajzkészséggel rendelkezett, de a technikákkal is folyamatosan kísérletezett. Egyedülállók az általa készített bőr alapanyagú kollázsok.
Dr. Zubánics László történész, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke bemutatva a festő életét elmondta: Brinkács István Ungváron, értelmiségi családban született 1949. október 3-án. Tízéves korában szülővárosában, Bakonyi Zoltán rajzstúdiójában sajátította el a festészet alapismereteit, ezt követően Odesszában folytatta tanulmányait. Kötelező sorkatonai szolgálatát követően ismét elkezdett foglalkozni a festészettel és grafikával. Fő specialitása a makettezés volt. Rengeteg olyan aprólékos munkája van, amelyben ezt a technikát alkalmazta. Brinkács sokoldalú művész volt, aki olajfestményekkel, fafaragással, bőrből készült kollázsokkal is dolgozott. Alkotásai fellelhetők Európa-szerte. A művész 2022-ben a születésnapján hunyt el súlyos betegség következtében. Kora egyik kiváló alkotója volt.
Meskó János történész Brinkács hagyatékát méltatva kiemelte, hogy a művész nagyon örülne a kiállításnak. Mint mondta, őt közeli barátság fűzte már a festő édesapjához is, aki a Kárpátaljai Népi Együttes szólistája volt. 2019-től ismerte meg személyesen a festőművészt egy kiállítás alkalmával, aki nagyon jólelkű ember volt, mindig igyekezett mindenkinek segíteni, holott sokszor neki lett volna szüksége segítségre. A történész szerint Brinkács nagyon sokoldalú, tehetséges művész volt, akinek munkásságát érdemes minél szélesebb körben bemutatni és népszerűsíteni.
Az eseményen jelen volt az alkotó özvegye, Brinkács Emília és lánya, Viktória is, akik köszönetüket fejezték ki a tárlat megrendezéséért, és a konzulátus segítségéért abban, hogy szerettük műveit megismerhette a publikum.
A megnyitót a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola Szivárvány Énekegyüttesének műsora színesítette.
Az ismert ungvári művészházaspár – Borisz Kuzma festő, grafikus, Ukrajna népi művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tagja, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátalja Megyei Szervezetének elnöke és felesége, Viktória Kuzma képzőművész, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagja – munkásságából nyílt kiállítás Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Ketten címmel.
A külképviselet 2024-ben folytatja a kárpátaljai művészcsaládokat bemutató kiállítássorozatát. Az új tárlat ünnepélyes megnyitójára csütörtökön délután került sor. A kiállításon a művészpár 20 alkotása kerül bemutatásra.
Borisz Kuzma urbanisztikus alkotásaiban a színek kavalkádja dominál, a szimbólumok fontos szerepet játszanak, míg Viktória Kuzma különleges atmoszférájú üvegfestményei a művészi kifejezésmód új lehetőségeit tárják elénk, sikeresen ötvözve a klasszikus formákat a modernizmus elemeivel. A házaspár elhivatottságával, tehetségével, a kárpátaljai festőiskola hagyományaira reflektáló egyedi művészi eszköztárával és világlátásával kitüntetett helyet foglal el a kárpátaljai kortárs képzőművészetben. Borisz Kuzma több mint 20 egyéni kiállítás szerzője Ukrajnában, Ausztriában, Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban és Csehországban. Egyes alkotásait Ukrajna, Románia és Szlovákia múzeumai őrzik. Viktória kevésbé ismert alkotó.
– Borisz Kuzmát nem kell bemutatni, nemcsak kitűnő és Ukrajna határain kívül is jól ismert festőművész, hanem egyben közéleti személyiség is, aki több mint 23 éve vezeti az ukrajnai képzőművészeti szövetség kárpátaljai szervezetét, rég megdöntötte Kassai Antal rekordját, aki 15 évet töltött ebben a megtisztelő és felelősségteljes tisztségben – emelte ki Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, és megosztotta a jelenlévőkkel, hogy jómaga nagyon szereti a művészetét, amely modern eszközökkel, anyaghasználattal, formákkal nyúl vissza a XX. századi kárpátaljai festészet gazdag hagyományaihoz.
Elhangzott, hogy az alkotómunkában Viktória és Borisz más-más úton jár, de ez a tárlat megmutatja azt, ami közös a művészi világlátásukban.
– A kiállítás címe Ketten. Ez telitalálat, mert kiemeli, hogy ketten együtt lenni mindig más, magasabb minőséget jelent, mint külön-külön élni vagy alkotni. Ezt az analógiát továbbvinném, mert amikor Magyarországra és Ukrajnára, a két szomszédra gondolok, akkor is igaz, hogy ketten többek lehetünk, mint külön-külön. Ezért örömteli, hogy elindult egy párbeszéd a magyar–ukrán állami vezetők között, amelytől a jószomszédi viszony és a sokoldalú együttműködés fejlesztését várjuk. Azokat a pontokat keressük, ahol egyetértünk, ott igyekszünk erősíteni az együttműködést. Azokban a kérdésekben pedig, amelyekről másképp gondolkodunk, az eltérő álláspontok és érdekek kölcsönös tiszteletben tartására törekszünk. Kárpátalja, a kárpátaljai vezetés nagyon fontos szerepet játszik ebben a folyamatban.
Nem vagyunk egyformák, mégis megteremthető a harmónia közöttünk, számomra, diplomata számára elsősorban ezt üzeni Viktória és Borisz Kuzma mostani kiállítása is – zárta gondolatait Vida László.
Megyei és városi vezetők, művészek, barátok, rokonok gratuláltak az alkotópárosnak a megnyitón. Andrij Seketa, a Kárpátaljai Megyei Tanács első alelnöke megköszönte a főkonzulátus vezetőségének a kárpátaljai képzőművészek kiállítássorozatának megszervezését, amely hozzájárul a kulturális diplomácia fejlődéséhez, és erősíti az országok közötti kapcsolatokat. Köszönetét fejezte ki azoknak a művészeknek is, akik alkotásaikkal vidékünk művészeti évkönyvét gazdagítják.
Jevhen Tiscsuk, a megyei kulturális főosztály vezetője gyermekkora óta rajongott egy Boris nevű művész iránt, de az amerikai volt, így amikor egy kárpátaljai kiállításon látott Borisz névvel jelzett alkotást, rögtön felkeltette a figyelmét. Azóta személyesen is megismerte az alkotót és szoros munkakapcsolat van közöttük.
Olena Prihogyko művészettörténész az alkotópárt méltatva megjegyezte, hogy kreatív párosban dolgozni rendkívül nehéz, ugyanakkor rendkívül felelősségteljes.
– Feleséged személyében az első nézőt, az első kritikust és a jóindulatú bírót látod. Ugyanakkor hatalmas felelősséget érez előtte és mindannyiunk előtt. Borisz és Viktória duettje rendkívül harmonikus. Természetesen, amikor két erőteljes kreatív személyiség dolgozik egymás mellett, tudat alatt kölcsönös befolyást éreznek. Az alkotói ötletekről van szó, amelyeket a művészek életre keltenek, a mély szellemiségről, amely egyesíti őket – mondta Olena és örömmel konstatálta, hogy a Kuzma házaspár néhány alkotásukat a megyei szépművészet múzeumnak ajándékozta. Mint mondotta, ez különösen fontos, mert a jelenlegi nehéz időszakban nincs anyagi lehetőség festményeket vásárolni, s tartanak attól, hogy az intézmény gyűjteményében fehér folt marad a mai művészek alkotásait illetően.
Végezetül Viktória és Borisz Kuzma köszönetet mondott a szervezőknek és frontvonalban harcolóknak.
Borisz Kuzma és felesége, Viktoria alkotásaiból nyílt kiállítás „Ketten” címmel Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában. A tárlat annak, a főkonzulátus által indított kulturális kezdeményezésnek a soron következő része, amely a kárpátaljai művész dinasztiák munkásságának bemutatását tűzte ki célul. Borisz Kuzma Ukrajna érdemes festőművésze, szakmája szerint építész. Immár 25 éve vezeti az Ukrán Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetét. Viktoriával már 15 éve élnek boldog házasságban. Mint fogalmazott, feleségével eltérő stílusban és megközelítésben alkotnak, de összeköti őket a mély lelkiség. Viktoria elmondta, hogy a házas életben és a művészet terén is a dialógus révén lehet megtalálni a harmóniát. A tárlat megnyitójára eljöttek a művész házaspár rokonai, barátai és kollégái, valamint jelen voltak a konzulátus munkatársai, a helyi tisztviselők, valamint a város értelmiségének képviselői. A Kuzma házaspár alkotásait bemutató kiállítás egy hónapig lesz megtekinthető Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában.
Immár kilencedik alkalommal rendezték meg Ungváron a Fókusz Csoport fiatal festők művészeti egyesületének kiállítását. Az alkotások bemutatására az ungvári vár galériájában került sor. A csoport magját a Kárpátaljai Művészeti Akadémia tanárai, diákjai és végzősei alkotják. Mintegy 25 alkotó mutatta be munkáit grafika, festészet, szobrászat és számítógépes grafika műfajban. A kiállítás ezúttal árverés formájában kerül megrendezésre, melynek célja Ukrajna Fegyveres Erőinek, valamint a diákok támogatása – mondta Ljubcsik Brenzovics, a Fókusz Csoport vezetője. A Fókusz Csoport olyan művészeti platform, amely lehetőséget teremt a kreatív fiataloknak arra, hogy bemutassák művészetüket, kommunikáljanak, megvitassák és megvalósítsák új ötleteiket – nyilatkozta Ruszlana Kovaly, a kiállítás egyik résztvevője. Diana Kucser először vesz részt a kiállításon, két grafikai munkát hozott. Verseket és prózát is ír, Daniszlav és Csajka pedig a készülő fantasztikus regényének szereplői. Mihajlo Beleny művészettörténész szerint a kiállítást a fiatal művészek gondolkodásának eredetisége jellemzi. Néhány nap múlva a kiállítás új résztvevők munkáival frissül. A Fókusz Csoport kilencedik tárlatát egy hétig lehet megtekinteni az ungvári vár galériájában.
Március 27-én a Rákóczi Napok rendezvénysorozat keretein belül nyílt meg a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tavaszi tárlata a közelmúltban átadott Na’Conxypán Galériában.
A tárlatmegnyitóval egy korábban megszakadt hagyomány éledt újra, hiszen a Rákóczi Napok programjai között legutóbb 2018-ban szerepelt az egyesület tavaszi tárlatának bemutatása. „A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rendkívül fontosnak tartja a kultúra támogatását és a művészetek pártolását, azonban az elmúlt hat évben helyhiány miatt nem volt lehetőség nagyobb tárlatok bemutatására” – fogalmazott Kulin Ágnes, a RIT elnöke, a Na’Conxypán Galéria kurátora, konstatálva, hogy a Beregszász központjában található kiállítóterem már megfelelő helyszín ezekre az alkalmakra. Elmondta, hogy a kiállításon 23 kárpátaljai művész több mint 40 szobrászati, festészeti és grafikai alkotása kapott helyet. „Olyan, Beregszászban még korábban nem bemutatott vagy 2024-ben készült munkákat láthatunk itt, amelyek erre a tavaszi hangulatra reagálnak valamiféleképpen” – fejtette ki Kulin Ágnes, majd nagy örömmel számolt be arról, hogy művésztársaságuk két új taggal bővült – Román János Pál szobrászművésszel és Ruszin Noémi festőművésszel –, így a taglétszám 25-re nőtt. „Reméljük, hogy ez a kis tavaszi virágcsokor segít a tavaszi felkészülésben az újjászületést várva” – tette hozzá a RIT elnöke a tárlat anyagának ismertetésére térve.
A RIT a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel és Magyarország Ungvári Főkonzulátusával közösen létrehozta a Révész Imre Díjat, amelyet 2015 óta minden évben egy támogató-mecénás és egy alkotóművész kap meg. A tavalyi évben Hrabár Natália grafikus-keramikus nyerte el az elismerést, ezért a művésznő munkái kiemelt helyet kaptak a tavaszi tárlaton.
A galéria bejáratától befelé haladva különböző tematikájú alkotásokkal találkozunk. A kiállítás anyaga két részre osztható: az első szekcióban a realisztikusabb, kárpátaljai magyar festőiskola hagyományait követő munkák sorakoznak, melyekben a Kárpátok vonulatai, valamint a tavaszi táj újjáéledése mutatkozik meg Soltész István, Erfán Ferenc, Klisza János és Réti János ecsetvonásaiban; továbbhaladva a valóságtól elrugaszkodóbb művek következnek: itt először „a RIT virágoskertjében” gyönyörködhet a néző Berecz Margit, ifj. Habda László, Kalitics Erika, Dikun György, Gogola Zoltán és Hrabár Natália munkáit szemlélve, majd a kiállítótér utolsó szakaszába érve tekinthetők meg Kulin Ágnes, Baraté Ágnes, Matl Péter, Ruszin Noémi és Kopriva Attila szürrealisztikus, nonfiguratív művei.
„Isten hozta önöket Na’Conxypánban, abban a városban, ami immár a miénk is részben, hiszen ez az a hely, ahol mindenki megmutathatja a saját világát” – mondta Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke, majd gratulált azoknak a művészeknek, akik „egy ilyen korszakban is látják a tavaszt, látják a nagypéntek utáni feltámadást”. A Rákóczi Napok rendezvénysorozat házigazdája örömét fejezte ki, amiért ennek a tavaszváró hangulatnak a főiskola ismét otthont adhatott. „Visszatértünk oda, ahol 2002-ben tartottuk a kiállításainkat” – jelentette ki, hozzátéve: azt kívánja, hogy a korábbi kiállításhoz hasonlóan ezt is több százan tekintsék meg, s a galéria legyen része a helyi művészeti nevelésnek. Utóbbi kapcsán felhívta a jelenlévők figyelmét a Kárpátaljai Magyar Líceumban nyíló művészeti osztályra, ahová szeptembertől várják a 9. osztályt befejező, művészetek iránt érdeklődő tanulókat.
Az ünnepélyes megnyitót követően a galéria látogatói körbejárták a termet, elidőzve egy-egy festmény, grafika vagy kisplasztika előtt, szemügyre véve az alkotásokat. A RIT tavaszi tárlata május 17-ig tekinthető meg hétköznaponként nyitvatartási időben a Na’Conxypán Galériában.
Húsvéti kézműves-foglalkozást szervezett a Munkácsy Mihály Magyar Ház, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja, a Kárpátalja Kulturális Öröksége és Néphagyománya társadalmi szervezet, valamint a Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat március 23-án. Az alkalom keretein belül a Magyar Ház központi rendezvénytermében egy hímestojás-kiállítást is megnyitottak.
A rendezvényt Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója nyitotta meg. „Mi, keresztények Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük húsvétkor. Emellett megvannak a saját hagyományaink is, mint például a locsolkodás, amikor a fiúk verset mondanak, melyet a lányok a korábban gondosan elkészített hímes tojással jutalmaznak. Reméljük, hogy ez a szép szokás nagyon sok családnál él még, de mi lehetőséget adunk arra is, hogy a résztvevők itt sajátítsák el a hímes tojás készítésének és díszítésének különböző technikáit” – fogalmazott Tarpai József.
A kézműves-foglalkozásokat Becske Adrienn, a Hagyományok Hálózat – Kárpátalja munkatársa és Csirpák Viktória készítették elő. A jelen lévő gyerekek betekintést kaptak a tojások szebbnél szebb díszítésének technikáiba, elkészíthették saját kiskosaraikat filc anyagból, valamint színespapír-lapokat dekorálhattak zsírkréta és színes ceruzák használatával, melynek eredményeként egyedi képeslapok születtek.
A terem végében tekinthetők meg a kárpátaljai kézművesek munkáiból összeállított hímestojás-kiállítás. Gajdos Zsuzsanna alkotásai a klasszikus tojásírást és a maratott technikát tükrözik, Kepics-Reiter Andrea beregi karcolt tojásokkal készült, láthatók továbbá Jana Ida és Borsos Rozika salánki viaszrátétes aranyporos hímesei, Gabóda Éva gyimesi írott hímes tojásai és klasszikus maratott technikával díszített hímesei, Hurik Ilona által készített csipketojások, Lázár Éva szalaggal díszített tojásai, valamint Ljudmila Hubal krapankái és lemkivszki technikával készült hímesei.
Magyarország Beregszászi Konzulátusa az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett kiállítást “Petőfi Sándor és kortársai” címmel. A Magyar Árpád István alkotásaiból összeállított tárlatot Beregszászon, a Pásztor Ferenc Zarándokházban mutatták be. A Kárpátalján született, de Kijevben alkotó művész a szabadságharc eseményeire, kiemelkedő alakjaira és Petőfi verseire reagál a digitális technikával készített színkompozíciókkal. Minden portrét az Alföldet bemutató aquarell tájkompozíció kísér, amelyek fő mondanivalója az ég és a föld kapcsolódása a nagy végtelenségben.
Csendéletek, tájképek, absztrakt, elgondolkodtató témájú festmények, kisplasztikák. Műfajok széles köre, színkavalkád. Mindezen alkotások Szerhij Lakatos, kortárs festőművész munkái. A tárlat sokszínűsége még azok számára is meglepetés, aki közelebbről ismeri az alkotót és munkásságát. A formák szintézise elnevezésű kiállításnak a Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont. A művész palettája változatos és rendkívül gazdag, aktívan játszik a kontrasztokkal, nem fél kísérletezni a színekkel, technikákkal, műfajokkal. Szerhij Lakatos festőművész alkotásait bemutató tárlat április közepéig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház galériájában.
Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezték meg a XIX. Kárpát-medencei népi textilfesztivált, amelyet a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány közösen szervezett. A fesztiválhoz konferencia és kiállítás is kapcsolódott. A fesztiválra több, mint 1400 pályamunka érkezett Magyarországról és a külhoni területekről Szakrális textíliák és Színhangulatok témában. A megmérettetésen a szakmai zsűri döntése értelmében a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület égisze alatt megalakult Kárpátaljai Magyar Hímzőműhely tagjainak hímzései nyertek. Daskovszka Szabina,Horváth Erika, Kovács Marianna, Kopinec Emese és Vass Veronika alkotásai Színhangulatok témakörben első helyezést értek el.