Klisza János ungvári építész és grafikus Pasztellel a tájban című egyéni tárlatát december 17-én nyitották meg a Nagyszőlősi Révész Imre Galériában.
A kiállítás megnyitóján elsőként Tóth Márta üzletasszony, a kiállítóterem tulajdonosa köszöntötte az egybegyűlteket, majd bemutatta Klisza Jánost. Elmondta, a művész 1974-ben fejezte be a Kijevi Állami Képzőművészeti Főiskola építészeti karát. Az építészet mellett azonban hamarosan vonzani kezdte a képzőművészet, elsősorban a tájképfestészet. 2005-ben a MÉKK (Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége) Munkácsy Mihály Egyesületének az alapító tagja és társelnöke lett, s azóta állandó résztvevője a Tiszaháti Munkácsy Mihály Képzőművészeti Alkotótáboroknak. 2007-ben az Ukrán Képzőművészeti Szövetség is sorai közé fogadta, 2012-ben pedig belépett a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságába. Az eltelt évek során egyéni, illetve csoportos tárlatai voltak Magyarországon, Csehországban, a Felvidéken, a Székelyföldön, vidékünkön, valamint Kijevben.
A felszólaló kifejtette, a művész alkotásai lenyűgözőek, és elgondolkodtatják a művészetkedvelő közönséget. Mind színben, mind formában magas művészi fokon ábrázolja a kárpátaljai táj szépségét, festményei tisztaságot, harmóniát sugároznak. Klisza János a természet csodálója, képei pedig minket is megajándékoznak azzal a felismeréssel, hogy egyedinek, különlegesnek, szépnek lássuk mindazt, amit eddig esetleg hétköznapinak tartottunk. Alkotásai által ismét rácsodálkozhatunk a természetre, és gyönyörködhetünk a kárpátaljai táj szépségében. Arra tanítanak, hogy a szépség az, ami a szemünkön keresztül pihenteti a szívünket, a lelkünket, s ott van mindenütt: a levegőben, a földön, a természetben…
Klisza János elmondta: 1984 óta elkészült műveiből válogatta össze a jelen tárlat anyagát, s a festményei megalkotásakor, az alkotások helyszínén belé vésődött emlékeit nyújtja át most a kezén és a szívén keresztül a nézőknek. Kitért rá, hogy művészként bejárta Nagy-Magyarországot, megjegyezve, milyen felemelő benyomást tett rá Székelyföld, ahol igazi magyarok élnek, s megragadta a hagyományaikhoz való ragaszkodásuk, a lelki tisztaságuk. Majd visszatérve a képzőművészethez, kifejtette: ha a grafikus, a festő csak egyféle technikát használ képei elkészítésekor, az stagnáláshoz vezet, de ha különböző technikákkal alkotja meg munkáit, az a művész javára válik.
Gyebnár István beregszászi magyar konzul rámutatott, hogy a kiállított művek mennyire kötődnek a kárpátaljai közeghez, s érdekesnek nevezte, miszerint építészet és táj, az építészet és a képzőművészet összekapcsolódik több képen is, a művész egy építész szemén keresztül mutatja be a tájat.
Kudron Katalin, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének irodavezetője arról szólt: a művész a lelkét, a legérzékenyebb pontját veti a lábunk elé, melyre nem szabad rátaposni, hanem értékelnünk kell azt, hogy a lelke egy darabját adja át alkotásaiban a nézőknek. A múzeumok, a képtárak lélektárak, a művészek lelkileg jelen vannak ott, s megköszönte Klisza Jánosnak, hogy elhozta ide a műveit, a lelkét, megtisztelve ezzel minket, majd megígérte: „Befogadjuk és továbbadjuk alkotásai lényegét.”
A kiállítás megnyitóját még ünnepélyesebbé tették a nagyszőlősi születésű, a Debreceni Egyetem ének szakán tanuló, leendő operaénekes Pálos Hajnalka által előadott, az advent és a karácsony hangulatát árasztó énekek.
Lapunk munkatársa röviden elbeszélgetett a kiállító művésszel, aki elmondta: a művészeti stílusok közül a szürrealizmus és az impresszionizmus áll hozzá a legközelebb. Munkássága során pedig különböző képzőművészeti technikákat is kipróbált: akvarellel kezdte, olajjal folytatta, de temperával, gouache-sal, akrillal is alkotott, ám a legszívesebben pasztellel dolgozik. Tájképfestőként pedig mindegyik évszak szépsége megfogja: az ősz szín-kavalkádja, a tavaszi virágzás csodája, a nyáron kibomló virágok, sőt még a tél is, ám a téli táj hangulatát is csak úgy tudja megragadni, majd átadni, ha a természetben dolgozik, és vállal némi fagyoskodást.
„Mindig csodáltam a természetben jelen lévő rendszert, annak szerkezetét és felépítését. Az alkotói folyamat kezdeti, tervezői stádiumában a fehér papír előtt állva meglátjuk az épület-táj szerkezetét, és kezd megjelenni egy kép, aminek az alkotó kéz ad formát. Grafikai munkám alapanyagaként rátaláltam a porpasztellre, amiben egy érdekes kettősség jelenik meg. A festészet és a grafika határán egyensúlyozó technika alapanyaga a porból kemény rúddá préselt kréta. Ez a rideg és törékeny rúd olyan puhaságot rejt magában, amit a kéz és az ujjak simogatása kelt életre a papíron. Képeim témája pedig a kárpátaljai táj lett. Vidékünkön a hegyek veszik át egy épület falainak a szerepét, melyek a különböző korokban megnyíltak, és beengedtek minket egymáshoz, majd elzártak minket egymástól, de mindig oltalmazták a lábaiknál élő emberek színes kavalkádját, így életünk kiradírozhatatlan részeivé váltak. Ebben a házban sokan lakunk, a különböző nemzetek és hagyományok pedig olyan kulturális képződményt hoztak létre, mely rengeteg embert, köztük engem is alkotásra inspirált, és teszi azt a mai napig” – vall munkásságáról Klisza János…
