A régóta szolgálatot teljesítő katonák leszereléséhez szükséges a helyettesítés megfelelő feltételeinek megteremtése, jelenleg folyik a lehetőségek keresése, és folyamatban van a mechanizmusok kidolgozása ennek biztonságos végrehajtására – jelentette ki Pavlo Palisza, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője a BIHUS Info YouTube-csatornájának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Palisza elmondta: „A mozgósítottakkal kapcsolatban, akik már régóta szolgálnak, teljesen megértem őket. Az emberek testileg és erkölcsileg is kimerültek, megértem, hogy nehéz. És nem vagyok a mától a végéig tartó szolgálat híve. De ahhoz, hogy a leszerelés kérdése megvalósíthatóként kerüljön napirendre, ehhez meg kell teremteni a feltételeket.”
Az elnöki hivatalvezető-helyettes vezetője elmondta, hogy Ukrajnában jelenleg is keresik a lehetőségeket, és próbálnak működő mechanizmust létrehozni a hadsereg további leszereléséhez. „De a társadalom megértése és segítsége nélkül ez nem reális. Nem tudunk nagyszámú mozgósított katonát leszerelni a front egyes szakaszainak meggyengítése révén. Tudjuk, hogy ez nem egészen egyezik a józan ésszel. Nos, ez így van, vagy talán tévedek? Megértem, hogy az emberek kimerültek” – jegyezte Palisza.
Az elnöki hivatalvezető-helyettes ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a katonákat egyszerűen elbocsátani anélkül, hogy megteremtenénk a feltételeket lecserélésükhöz, helytelen. „Egyszerűen elengedni őket most, anélkül, hogy megteremtenénk a feltételeket a helyettesítésükhöz, helytelen. Minden tiszteletem azoknak, akik már a kezdetektől fogva szolgálnak” – zárta szavait Pavlo Palisza.
Donald Trump arra készül, hogy leszereli az amerikai haderő összes transznemű katonáját – értesült a Times.
A megválasztott amerikai elnök döntése mintegy 15 ezer embert érint, akik jelenleg az amerikai haderő különféle fegyvernemeiben szolgálnak.
A katonák leszerelése úgy nézne ki, hogy egyszerűen egészségügyi okokból szolgálatra alkalmatlannak minősítenék őket, így nem folytathatják katonai karrierüket.
A politikus általános tiltást vezetne be a transznemű emberek katonai szolgálatára vonatkozóan, vagyis a jövőben sem csatlakozhatna senki az amerikai haderőhöz, aki transzneműnek vallja magát.
A lapnak nyilatkozó szakértők szerint a döntés tovább mélyítheti az amerikai haderő toborzási válságát, jelenleg ugyanis kizárólag a tengerészgyalogsághoz érkezik annyi önkéntes, hogy teljesíteni tudják a megadott kvótákat. LMBTQ-érdekévdelmi szervezetek pedig előre jelezték, ha ez valóban megtörténik, jogi úton fogják megtámadni Trump döntését.
Az ukrajnai leszerelés lehetőségéről beszélni jelenleg nagyon problematikus, mert a fronton továbbra is nehéz a helyzet, és Oroszország a megszálló erőinek a növelését tervezi – jelentette ki kedden Fegyir Veniszlavszkij parlamenti képviselő, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Veniszlavszkij elmondta, hogy a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságában nagyon körültekintően tárgyalták a leszerelést. Ez a kérdés azonban valójában „fájdalmas” és „nagyon nehéz”. „Ma a háborúk története nem ismer példát arra, amikor egy teljes körű háború, egy teljes körű invázió vége előtt, az agresszió visszaverése előtt bármilyen komplex intézkedést tettek a területi integritás és az állami szuverenitás védelmezőinek a katonai szolgálatból való leszerelésére” – állította.
Ahogy a honatya megjegyezte, a leszerelés kérdésének nemcsak politikai, hanem védelmi, biztonsági és katonai jelentősége is van. „Politikailag egyértelmű, hogy hasznos beszélni róla, és szeretnénk megnyugtatni azokat, akik harcolnak, hogy lehetőségük lesz arra, hogy egy bizonyos időre szabadságolják őket. De sajnos ma még nagyon nehéz a helyzet a fronton”– emlékeztetett.
Veniszlavszkij kifejtette: ha elemezzük az agresszor ország tetteit, akkor folyamatosan igyekszik növelni fegyveres erőinek a létszámát. Ezenkívül a zsoldosokat anyagilag is ösztönzik, hogy csatlakozzanak a megszálló hadsereghez, akik 1-2 millió rubelt kapnak a szerződés aláírásakor vagy szolgálatba lépéskor. „És ezek az arányok csak nőnek. Az oroszok életszínvonalát tekintve ez a pénz fantasztikusan nagy számukra” – emelte ki.
A politikus azt is közölte, hogy a titkosszolgálati közösség a bizottság zárt ülésén olyan adatokat szolgáltatott, amelyek arra utalnak, hogy Oroszország világos célokat tűzött ki az ukrajnai megszálló csapatok számának tíz- vagy akár százezer fős növelésére. „Tehát nagyon problematikus leszerelésről vagy ilyen lehetőségről beszélni ennek a háttérnek a fényében” – hangsúlyozta Fegyir Veniszlavszkij.
Jelenleg Ukrajnában nincsenek meg a feltételei a leszerelésnek, mivel szükség van a fronton tapasztalatot szerzett, több mint két éve harcoló katonákra – jelentette ki Ihor Klimenko belügyminiszter a Szabadság Rádiónak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Klimenko elmondta: erről a kérdésről beszélt a fronton lévő parancsnokokkal. A konklúzió pedig a következő – ha leszerelik azokat, akik 2 éve harcolnak, akkor fennáll a front összeomlásának a lehetősége – tette hozzá. „Ha leszereljük azokat az embereket, akik 2 évet szolgáltak, akkor a frontunk „beszakad”, és az egységek gyengébbek lesznek. Most vagy meg kell újítani az egységek harcképességét, és legalább egyenértékű pótlásra lenne szükség az aktív dandárok és zászlóaljak rotációja során. Nincs jogunk megengedni a front összeomlását” – jegyezte meg. Mint megjegyezte, megérti a katonákat, akik régóta harcolnak és le akarnak szerelni, de a fronton és az ország egészében kialakult helyzet ezt jelenleg nem teszi lehetővé. A frontnak tapasztalt katonákra van szüksége – hangsúlyozta.
A belügyminiszter szerint „nagyobb leszerelésről” csak akkor lehet beszélni, ha új, tapasztalt katonák jelennek meg. Szerinte a jelenleg kiképzés alatt állókból néhány hónapon belül tapasztalt katonák lesznek. „A megtartásukhoz tapasztalt katonák kellenek. Például ezekből az emberekből, akik jelenleg a lőtéren gyakorolnak, néhány hónapon belül tapasztalt katonák lesznek. Ha két alakulat lesz, akkor beszélhetünk valamiféle a nagyobb leszerelés vlamilyen formájáról” – foglalta össze Ihor Klimenko.
Az új mozgósítási törvény lehetővé teszi az egységek gyors feltöltését, és a csapaterő helyreállásával megkezdődhet a rotáció és a leszerelés.
Erről tárgyalt a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság a Vezérkar és a Védelmi Minisztérium képviselőivel – írja a parlament sajtószolgálata.
Az ülés egyik kiemelt témája a leszerelésről szóló törvényjavaslat előkészítése volt. Az ülésen szó esett a mozgósítási törvény első eredményeiről is. A vezérkar képviselői hangsúlyozták, hogy a törvény nagyon pozitívan hatott a mozgósítás menetére.
Az ügyben még nincs végleges döntés, az ötlet a megvitatás szintjén van, jelentette be Fegyir Venyiszlavszkij, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja az Obozrevatelnek adott kommentárjában.
Elmondása szerint a szociális védelem tekintetében szabadságolással kapcsolatos kérdések rendszerszerű rendezését tervezik, többek között a fogságból hazatérőket, a gyermek születését és más körülményeket illetően
„Például új, 90 naptári napos pótszabadságot javasolnak a pénzbeli juttatás megőrzésével a fogságból kiszabadult katonák számára (kivéve azokat, akik megtagadták a további szolgálatot és szeretnének leszerelni). A legfontosabb javaslatok között szerepel a katonák leszerelési jogának törvényi szabályozása. A honvédek 18 vagy 36 hónapos folyamatos szolgálati idő alatt történő leszereléséről szóló elképzelést még tárgyalják a parlamentben, de ez még csupán megvitatás szintjén van, és végleges döntés nincs ebben a kérdésben” – mondta a parlamenti képviselő.
Volodimir Zelenszkij elnök utasítására döntés született azoknak a sorkatonáinak a leszereléséről a hadseregből, akiknek a szolgálati ideje már lejárt – jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára Ukrajinszke Rádiónak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO titkára emlékeztetett arra, hogy ma volt a haditanács ülése, amelyen nagy figyelmet fordítottak a leszerelés kérdésére, hogy „tisztességesen lehessen toborozni az embereket, akikre szükség van hazánk védelméhez”.
„Ami a sorkatonai szolgálatot teljesítő személyek mozgósítását illeti, az elnök kérte, és a katonaság egyetértett, hogy ezeket az embereket a közeljövőben leszereljük. Ez a folyamat le fog zajlani, és tudjuk, hányan vannak. Úgy igazságos, hogy ha katonai szolgálatba léptek, lejárjon a szolgálati idejük. A maradni vágyók szerződéskötéssel tehetik ezt meg. Másokat leszerelnek” – mondta el Olekszij Danyilov.
Ukrajnában folyik a fegyveres erők katonáinak leszerelésével kapcsolatos eljárás módosításának a megvitatása, amelynek eredményeként még az idei év végére megjelenhet a kérdést szabályozó dokumentum – jelentette ki csütörtökön David Arahamija, a Legfelső Tanács Nép Szolgája pártjának frakcióvezetője egy televíziós műsorban.
A jelentés szerint Arahamija az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a leszerelési eljárás javításával kapcsolatban jelenleg sok információ derül ki. A helyzetet magyarázva Arahamija elmondta, min dolgozik jelenleg a parlament a nemzetbiztonsági bizottsága:
Mit kezdjünk azokkal, akik 2 éve harcolnak rotáció nélkül?
Miért nem lehet leszerelni az I. és II. kategóriába tartozó fogyatékkal élőket?
A fogságba esett harcosoknak jelenleg nincs lehetőségük leszerelni.
Vannak olyan onkológiai megbetegedésben szenvedő katonák, akiknek feladatellátási képessége nagyon korlátozott, rendezni kell a jogi helyzetüket.
Rendezni kell a hadkötelesek korhatárának problémáját.
A frakcióvezető hozzátette, hogy a Védelmi Minisztérium és a vezérkar egy átfogó dokumentum kidolgozását tervezi az év végéig, amely választ ad ezekre a kérdésekre. „Amikor konszenzus születik róla, akkor a dokumentumot a képviselők elé viszik” – hangsúlyozta David Arahamija.
A német hatóságok jelentése szerint az ukrajnai harcok kezdete óta ugrásszerűen megemelkedett a német hadseregből lelkiismereti okok miatt kilépők száma. Sokan azzal indokolták leszerelési kérelmüket, hogy nem számítottak háborúra.
Míg 2021-ben a Bundeswehr 201 katonája kérelmezte, hogy lelkiismereti okokból mentesítsék a szolgálat alól, tavaly ez a szám 951-re emelkedett – közölte pénteken a Redaktionsnetzwerk Deutschland (RDN) médiacsoporttal a német szövetségi családügyi hivatal.
Megjegyezték: Németország 2011-ben eltörölte a kötelező katonai szolgálatot, a számadatok így a már hivatásos állományra épülő Bundeswehr katonáira vonatkozik.
Noha NATO-tagállamként Németország nem vesz részt a fegyveres konfliktusban, fegyverekkel ellátja Ukrajnát. Legutóbb páncélozott harckocsikat szállított a kelet-európai országnak.
„Könnyű kiutat kell kínálni a hadseregből azoknak a katonáknak, akik ezekben a világkatasztrófával fenyegető időkben arra jutnak, hogy nem akarnak lőni vagy megölni és megsebesíteni másokat” – mondta az RND-nek Michael Schulze von Glaßer, a Német Béketársaság politikai igazgatója.
Hozzátette: a Bundeswehr jelenlegi tagjai közül sokakat olyan ígéretekkel csábítottak a hadseregbe, amelyeknek semmi közük a valósághoz.