Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete tegnap közösen emlékezett meg Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójáról. Az emlék program részeként az intézmény fiataljai kávéházi szimpóziumon vettek részt, ahol Nényei Pál budapesti író, drámaíró, irodalomtanár elemezte Csokonai Ars Poeticáját úgy, hogy ezen keresztül a fiatalok is megismerhessék azt, hogyan is tudnak saját magukról pontos képes leírni. A konzulátusnak nem ez volt az első közös programja a szakintézettel, hiszen korábban Petőfi Sándorról emlékeztek közösen, de magyarságismereti kalandjátékot is szerveztek már közösen. Örömmel csatlakozunk minden olyan programhoz, amelyek a fiatalok fejlődését támogatják, valamint kiemelten fontos számunkra, hogy a kárpátaljai fiatalok magas szinten ismerjék magyarságunk történetét, örökségét, és kiemelkedő szereplőit, hangsúlyozta Király Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatóhelyettese . A beregszászi külképviselet misszióvezetője elmondta, hogy a továbbiakban is keresni fogják a lehetőségeket, hogy együttműködjenek a szakintézettel és közösen bonyolítsanak le olyan programokat, amelyek által a fiatalok még jobban elmélyíthetik magyarságismereti tudásukat.
A kárpátaljaiak minden év novemberének második felében megemlékeznek a helyi magyar és német közösséget ért tragédiáról, a sztálini terror áldozatairól. A Zsigmond Dezső által rendezett A Sátán fattya című nagyjátékfilm Nagy Zoltán Mihály azonos című trilógiájának első kötetén alapul. Az 1944. novemberi kárpátaljai történésekkel kezdődik, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenkij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait. Ugyan a filmet már 2018-ban egy kárpátaljai turné során több helyszínen is bemutatták, Magyarország Ungvári és Beregszászi külképviselete időszerűnek látta, hogy öt év elteltével ismét levetítsék azt. A Sátán fattya című film kísérletet tesz arra, hogy bemutassa az itteni családok málenkij robot okozta szenvedéseit. A történetben háromnapos munkára viszik Tóth Eszti apját, bátyját és szerelmét, ő pedig útnak indul a gyűjtőtáborba, hogy élelmet vigyen nekik. A lányt megbecstelenítik a szovjet katonák és az átélt szörnyű esetből születik meg a kis „muszka”, a Sátán fattya. A vetítést követő közönségtalálkozón Zsigmond Dezső rendező és Tarpai Viktória színésznő mesélt a kulisszatitkokról. Az egyik nézői kérdésre válaszul elmondták, hogy a film forgatása közben a legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy a 21. században ismét kitörhet a környezetünkben egy újabb háború. A főszerepet játszó Tarpai Viktóriában kettős érzések zajlottak le, hiszen a film egy olyan tragédiát mutat be, amely sajnos szinte minden kárpátaljai családot sújtott. Mindemellett azonban nagy boldogság töltötte el a szívét amiatt, hogy ismét itthon lehet, és a kárpátaljai közönséggel lehet. A filmvetítésnek és közönségtalálkozónak a Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont, a novemberi málenkij robot-ra való megemlékezés sorozat keretén belül. A Magyar Ház mellett a beregszászi színházban is vetítették A Sátán fattya című filmet. A szervezők és a film alkotói is úgy vélik, hogy fontos, hogy minden év novemberében előkerüljön ez a film, hiszen a cselekménye alapján tudjuk igazán átérezni milyen borzalmakat éltek át elődeink 79 évvel ezelőtt.
A magyarországi ukrán közösség és a Kárpátaljáról érkezett delegáció Budapesten emlékeztek meg a Holodomor kilencvenedik évfordulójáról és az 1921–1923-as, valamint az 1946–1947-es tömeges mesterséges éhínség következtében elhunytakról.
Az eseményen részt vevők koszorúkat, mécseseket és búzakalászokat helyeztek el a holodomor áldozatainak emlékművénél a Petefi Sándor téren. A megemlékezésen Grexa Liliána meghívására részt vett Roman Moldavcsuk és Olekszandr Ljah, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció stratégiai kommunikációs, nemzetiségi és vallási osztályának vezetője.
A jelenlévők egyperces csenddel és közös imával tisztelegtek a népirtás áldozatai előtt. Ezenkívül megemlékeztek minden védőről, akik az Oroszországgal vívott harcban estek el.
A kárpátaljai magyarság elmúlt száz évének legnagyobb tragédiájára emlékeztek csütörtökön délután Csapon. A város magyarsága hagyományosan a köztemetőben, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete által 1990-ben állított emlékműnél gyűlt össze. Csöndes főhajtással arra a Csapról elhurcolt 73 magyar férfira emlékeztek, akik közül 37 soha nem tért haza.
Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű és helyi alapszervezetének elnöke, a megyei tanács képviselője elmondta, hogy Erzsébet-nap környékén Kárpátalján minden magyarlakta településen megemlékezéseket tartanak. Azokra a magyar férfiakra emlékeznek ilyenkor, akiket 1944-ben a sztálini rezsim háromnapos munkaszolgálatra hívott be. Akkor több tízezer magyar és német férfi esett a sztálini terror áldozatául.
– A saját történelmünkre emlékezni kell, ezért gyűltünk most össze a szűk körű, csendes megemlékezésre. Ma Kárpátalján ismét nehéz időket él a magyarság, s nagyon sokunknak családi és közösségi szétszakítottságban kell megélnie ezt az időszakot. Ám azt gondolom, hogy nagyon fontos ilyenkor is emlékezni arra, hogy voltak itt, ezen a vidéken ennél erősebb szelek és viharok is, de azt is túlélte a kárpátaljai magyarság. Adjon ez mindenkinek reményt ma is – emelte ki Balogh Lívia.
Mindazokért, akiket 79 éve elhurcoltak, elszakítottak családjuktól, Baksa Dávid, a csapi református gyülekezet vezető lelkésze imádkozott és kért áldást Kárpátalja népeire, illetve megnyugvást, vigaszt azok számára, akik a gyász terhével küzdenek, a fájdalmat hordozók számára, kiket szétszakított a gonosz világ.
A megemlékezésen a KMKSZ helyi nyugdíjasklubjának kórusa szolgált. A kellemetlen, csípős novemberi délután az elmúlt évek történései miatt a nagyvilágban szétszórt családtagjainkra, honfitársainkra gondolva különösen meghatóan hangzottak a Szétszórt gyöngyszemekhez című dal szavai:
„Szóljon ez a dal, szétszórt gyöngyszemekhez Kősziklára tapadt, tépett levelekhez Szóljon ez a dal szétszórt búzaszemhez Tőkén maradt árva, bús szőlő szemekhez…”
Végezetül a megemlékezők az emlékmű talapzatára tették koszorúikat, virágaikat és a mécseseket. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.
A csapi magyar közösség is minden év novemberének második felében megemlékezik a helyi magyar közösséget ért tragédiáról, a sztálini terror áldozatairól, akiknek egyetlen bűnük a nemzetiségi hovatartozásuk volt. 1944 novemberében 18-tól 50 éves korig több mint 30 ezer kárpátaljai férfit hurcoltak el a szovjet hatóságok a málenkij robotra, azaz a 3 napos munkára. E helyett azonban éveket töltöttek kényszermunkán, vagy megsemmisítő lágerekbe kerültek. Az elhurcoltak pontos száma ma sem tisztázott. Ennek kiderítésére most is kutatások folynak. A történészek szerint mintegy 12 ezren halhattak bele a kényszermunkába és az alultáplált, beteg emberek a hazatérésük után.
November 19-én Tiszacsomán is megemlékeztek azokról az emberekről, akiknek életét a sztálinizmus totális diktatúrája oltotta ki, azokról, akiket 79 évvel ezelőtt igazságtalanul hurcoltak el és tettek ki felfoghatatlan borzalmaknak a málenkij robot néven álcázott szovjet haláltáborokban.
A kárpátaljai magyarság 1944 novemberében szenvedte el történelmének legnagyobb tragédiáját, amikor a térséget elfoglaló szovjet csapatok málenkij robot címszó alatt összegyűjtötték a 18 és 60 év közötti férfiakat – magyar és német nemzetiségű fiúkat, testvéreket, apákat, nagyapákat –, majd gyalogmenetben először a szolyvai gyűjtőtáborba, s onnan Sztarij Szamborba vezették őket. A viszontagságokat túlélők a Gulág lágereibe kerültek, otthonuktól és szeretteiktől több ezer kilométerre. A rendelkezésre álló adatok szerint Kárpátaljáról mintegy 30 ezer embert hurcoltak el, akik közül több mint tízezren soha nem tértek haza.
Az emlékezők a vasárnapi szent liturgiát követően vonultak a helyi görögkatolikus templom falán elhelyezett emléktáblához, ahol Demkó Ferenc görögkatolikus püspöki helynök mondott imát a „háromnapos” munkára elhurcoltakért.
Kovács Szvitlána, a település elöljárója kiemelte az emlékezés fontosságát, s elmondta: a helyiek minden évben közösen hajtanak fejet az emléktábla előtt, melyen a haza nem tért elődeik nevei vannak felsorolva.
Rácz János, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke aláhúzta: „Ma is az elhurcolt őseinkből, az ő kitartásukból merítünk erőt a nehézségek leküzdéséhez.” Felidézve az akkori eseményeket, Rácz János emlékeztetett arra, hogy 1944 őszén a falu férfi lakossága jelentősen megcsappant, s a lágerekbe elvittek közül 46-an soha nem tértek vissza családjaikhoz. „A hazatért emberek elmondták a munkatáborokban átélt borzalmakat, melyeket soha nem szabad hagyni megismétlődni” – tette hozzá.
Ezután Beca Vivien egy lágerverset mondott el, majd a Himnusz közös eléneklése után a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit a gránittábla elé.
A málenkij robotra elhurcoltak egyetlen bűne a nemzetiségi hovatartozásuk volt. Kárpátalja magyarsága minden évben megemlékezik a helyi magyar és német lakosságot 1944 novemberében ért tragédiáról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Alapszervezete a kárpátaljai magyar áldozatokról november 19-én délután hagyományosan a Kálvária temetőben lévő emlékműnél tartott megemlékezést.
A csendes megemlékezés kezdetén Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Líceum igazgatója bemutatta a meghívott vendégeket: Cseh Áron ungvári magyar konzult, Héder János ungvári lelkészt, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzőjét, Kulin Ágnest, a Révész Imre Társaság elnökét, majd megköszönte a megjelenteknek, hogy eljöttek emlékezni a sztálinizmus áldozataira, egy olyan történelmi eseményre, amely minden kárpátaljai családot mélyen érint, hiszen minden kárpátaljai családnak volt hozzátartozója, rokona, aki ennek a szörnyű korszaknak lehet, hogy túlélője, de a legtöbb esetben áldozata volt.
– Ez az az esemény, amelyre Kárpátalján szerintem mindenkinek meg kell emlékeznie, a múltunkat nem szabad elfelejteni, és ez olyan történelmi esemény, amely minden magyar családot érint, nincs olyan, aki édesapját, nagyapját, dédapját, már ott tartunk, ne tudná az elesettek között. Mi próbálkozunk, hogy az ifjúság is tudja azt, hogy gyökerek nélkül nincs jövő, de ezek a szomorú történelmi események nagyon összemosódnak. Egybeesik a mi sztálinizmus áldozatairól való megemlékezés, a mi bánatunk a Holodomorra való megemlékezéssel, és így a fiatalság eléggé összemossa a két eseményt. Nagyon nagy szerepe van az oktatásban a tanároknak, hogy erre felhívják a figyelmet, hiszen a mi bánatunk, a mi gyászunk is olyan mély, mint az ukrán nemzeté – mondta Kulin Judit.
Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Líceum Diákönkormányzata képviseletében az iskola tanulóinak előadásában rövid történelmi összefoglaló és Wass Albert Vigasztaló levél, magyarok földjére című verse hangzott el.
A megemlékezésen a történelmi egyházak nevében Héder János református lelkész hirdetett igét, imádkozott az elhunytak örök nyugodalmáért, lelki boldogságáért és kért áldást a megemlékezőkre, az ittmaradottakra.
– Tiszta csoda, hogy mi még itt lehetünk Kárpátalján és emlékezhetünk. A kárpátaljai nép elmúlt 100 esztendeje nagyon sok szenvedéssel és gyötrelemmel van tele. Ma is halnak meg katonák, minden tiszteletet megadva temetik el őket. De őseinknek nem jutott ilyen tiszteletre méltó, becsületes temetés. Szomorú a szívünk, amikor megállunk egy emlékmű mellett, amely a szenvedésre, a pusztulásra emlékeztet bennünket, de a megpróbáltatás idején az emlékezés erősít meg bennünket – mondta többek között Héder János lelkész.
Ezt követően a jelenlévők csendes főhajtással elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A kárpátaljai magyarság képviselői, valamint magyar diplomaták emlékeztek Kárpátalja magyar és német lakosainak 79 évvel ezelőtti szervezett tömeges elhurcolására, a Szovjetunió II. világháború utáni, etnikai alapon történő deportálási akciójának áldozataira az egykori szolyvai gyűjtőtábor területén kialakított emlékparkban.
A hagyományoknak megfelelően a szolyvai megemlékezésre igyekvők egy csoportja megkoszorúzta azt az 1999-ben a település közelében felállított obeliszket, amely egy lovával együtt eltemetett honfoglaló harcos sírhelyét jelzi. A sírt még 1870-ben Lehoczky Tivadar tárta fel, az ott talált tárgyak ‒ közöttük a legértékesebb, egy ezüst tarsolylemez ‒ a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatók. Dr. Zubánics László történész, az UMDSZ elnöke a sír feltárásának körülményeiről beszélt az emlékműnél, hangsúlyozva, hogy a Szolyva melletti előkelő honfoglaló magyar harcos sírjában talált tárgyi emlékek is mutatják, hogy nekünk, magyaroknak itt múltunk, jelenünk és jövőnk is van.
Szemerkélő esőben és metsző, hideg szélben emlékeztek a sztálini terror áldozataira a kárpátaljai magyarok a szolyvai emlékparkban. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, akik a háborús helyzet ellenére is elutaztak Szolyvára, hogy az egykori gyűjtőtábor területén, közösen emlékezzenek és emlékeztessenek vidékünknek a szovjet csapatok általi birtokbavételekor elkövetett emberiségellenes bűnökre, és azok áldozataira. Elmondta, hogy előző nap külföldi előadók távolmaradásával, de megtartották Beregszászban a Gulág-kutatók Nemzetközi Fórumát, ahol többek között bemutatták a múlt évi tudományos konferenciájuk előadásit magában foglaló tanulmánykötet is. Megelégedéssel szólt arról, hogy Meskó János és Dubka György tagtársaiknak köszönhetően továbbra is látogatható a Munkácsi Vármúzeumban a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak állandó emlékkiállítása. Megállapították, hogy hála gondnokaik lelkiismeretes munkájának az emlékpark megfelelő állapotban van, ugyanakkor sajnálattal állapították meg, hogy jelentősen csökkent az emlékhely látogatottsága. Az emlékparkbizottság elnöke megemlékezett néhai Krusonica Istvánról, a munkácsi emlékkiállítás gondnokáról és tárlatvezetőjéről, valamint Móricz Tiborról, a szolyvai emlékpark egykori gondnokáról, akitől ugyancsak az elmúlt évben vettek végső búcsút, végül köszönetet mondott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek tevékenységük anyagi támogatásáért.
Buhajla József, Magyarország Kijevi Nagykövetségének első beosztott diplomatája felolvasta Szili Katalinnak, Magyarország miniszterelnöke főtanácsadójának a megemlékezés résztvevőihez írt levelét, melyben Szili Katalin hangsúlyozta: „A háború nem adhat felmentést arra, hogy a nemzeti kisebbségi közösségek lehetőségei szűküljenek. Csak a béke és a biztonság a megoldás arra, hogy a családok, a közösségek szülőföldön boldogulását, gyarapodását és jólétét biztosítsák, ezért közösen kell a kárpátaljai magyarság érdekeiért, egyben a jogfosztásokkal szemben fellépnünk…”
Roman Moldavcsuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás stratégiai kommunikációért, valamint nemzetiségi és vallási ügyekért felelős főigazgatója kiemelte, hogy azokra a kárpátaljai emberekre emlékezünk, akik a 79 évvel ezelőtti vészterhes időkben is bátran vállalták nemzeti hovatartozásukat és hitüket, majd a kommunista diktatúra áldozataivá váltak. Néhány nap múlva emlékezünk a Holodomorra, a kommunista diktatúra ukrán áldozataira – állította párhuzamba a két eseményt, valamit a most Ukrajna ellen folyó háború történéseit a főigazgató, rámutatva, hogy a diktátorok módszerei nem változnak.
Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Bizottság felelős titkára elmondta, hogy a túlélők kérését csak részben tudták teljesíteni – felépítették az emlékparkot és a kis kápolnát, hisz a táborban is volt egy kápolna, ám a kommunista diktatúra leromboltatta, hogy még ott se tudjanak imádkozni az emberek. Ezért áll ma a kápolna az emlékparkban. A dombtetőn álló tábor épületeit a hadügyminisztérium magánkézbe adta, ott nem sikerült emlékszobát kialakítani. Jövőre lesz 80. évfordulója annak, hogy 1944. november 18-án elhurcolták a magyar és német katonaköteles férfiakat, a túlélők közül ketten még élnek. A beregszászi konferencián kiderült, hogy jövőre újabb táblákat fognak avatni, mivel a magyar kormány 700 000 kartont vásárolt ki, amelyeknek a feldolgozása folyik, egyre több olyan név gyűlik össze, amelyeket még nem véstek fel az emlékpark gránittábláira. Méltóképpen készülnek a jövő évi megemlékezésre, bíznak abban, hogy a 80. évfordulón ezres tömeggel együtt emlékezhetnek majd.
Történelmi egyházaink képviseletében Tomasz Koza szolyvai római katolikus plébános és Dávid Árpád református lelkész emlékezett meg népünk gyászos korszakáról és imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért.
A Kovály Csilla vezette tiszabökényi Tiszacsillag Asszonykórus az alkalomhoz illő dalokat énekelt, majd a Szózat eléneklése után az emlékművet megkoszorúzták a jelenlévők, Buhajla József első beosztott diplomata, Magyarország Kijevi Nagykövetségéről, Bacskai József ungvári magyar főkonzul és Buczkó István beregszászi magyar vezető konzul, Szalipszki Endre, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöki tanácsadója, korábbi beregszászi magyar főkonzul, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, Csernicskó István nyelvészprofesszor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Roman Moldavcsuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás stratégiai kommunikációért, valamint nemzetiségi és vallási ügyekért felelős főigazgatóság vezetője, és helyettese Ljah Sándor, Somogyi László, a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke és Tóth Zsolt elnökségi tag, Miroszlava Szkripinec Szolyva polgármestere és helyettesei, Mihajlo Popovics és Ruszin Ivan, valamint Natalia Ladányi, a kistérség oktatási osztályának vezetője, Horváth László és Vincze István, a Beregszászi kistérség alpolgármesterei, valamint a vitézi rend képviselői és a megemlékezők.
A Beregszászi járási Guton a vasárnapi Istentiszteletet követően a református templomban emlékeztek meg a málenkij robotra elhurcoltakról. Az alkalmi műsort követően felolvasták annak az 56 férfinak a nevét, akik soha nem térhettek haza. Sin József, a KMKSZ beregszászi járási szervezetének elnöke kiemelte: kötelességünk az emlékezés, hiszen e személyek egyetlen bűne az, hogy magyarok voltak. A műsort követően az egybegyűltek átvonultak a helyi emlékparkba, ahol csendes főhajtás mellett helyezték el az emlékezés koszorúit. A malenykij robot és a gulágra való elhurcolás, máig élő trauma a gyülekezeti tagjaink számára, erről már a helyi lelkipásztor beszélt stábunknak. Az idő sok lelki sebet begyógyít, viszont vannak olyanok, amik nem gyógyulhatnak és soha nem feledhetjük ezeket, zárta gondolatait a guti gyülekezet lelkésze.
A beregszászi járási Jánosiban is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékművénél. A szervezést hagyományos a jánosi és a balazséri református, illetve görögkatolikus egyházközség vállalta.
Az eseményen részt vett Egressy Miklós görögkatolikus parochus, Balázs Antal és Nagy Szabolcs református lelkipásztorok, Bakos-Szabó Erzsébet, a község elöljárója, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének képviselői, illetve minden olyan helyi lakos, aki fontosnak érezte, hogy lerója tiszteletét az elhunytak emléke előtt.
A megemlékezést az egybegyűltek imával kezdték. Ezt követően Nagy Szabolcs tiszteletes a Zsoltárok könyvének 50. része alapján hirdetett igét: „A hatalmas Isten, az ÚR szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig. (…) Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem”. A lelkipásztor kiemelte, hogy az emlékezés, a múltunk eseményei azt mutatják, hogy népünk milyen sokszor volt már nyomorúságban. Azonban soha nem szabad elfelednünk, hogy ezekben az időszakokban mindig ott van mellettünk Isten, s rábízhatjuk magunkat Isten hatalmára. „Azok az emberek ott a lágerekben – s ezt bizonyítja a sok általuk írt vers és imádság – meg merték ezt tenni. Nem hullott a földre, nem hullott a porba azoknak az embereknek az imádsága, hiszen az a rezsim, amely őket halálra ítélte, úgy tűnt el, mintha nem is lett volna” – szögezte le.
Bakos-Szabó Erzsébet beszédében hangsúlyozta, hogy november második fele fájdalmas időszak a kárpátaljai magyarság életében, hiszen nincs olyan család, ahonnan ne hiányozna valaki, s az egész második világháború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a málenkij robot. Gondolatait Tóth Árpád szavaival zárta, miszerint „Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek”.
Az esemény végén Balázs Antal lelkipásztor mondott imát és igei áldást. A megemlékezés nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.