A brit kormány nemrégiben elfogadta az online biztonsági törvényt, amely előírja, hogy a pornográf tartalmakat megjelenítő vagy közzétevő oldalaknak biztosítaniuk kell, hogy nem kerül a gyermekek elé ilyen káros tartalom. Ennek betartatása elég nehéz, most viszont felvetődött, hogy a mesterséges intelligencia erre is megoldást jelentene – számolt be a 24.hu a Reuters-re hivatkozva.
Nagy-Britanniában a pornónézés legális korhatára 18 év, azonban a brit gyermekjogi hivatal adatai szerint átlagosan 13 éves korban találkoznak először a gyerekek online pornográfiával. A kiskorúak negyede már 11 évesen, 10-ből egy pedig már 9 éves kora előtt belefut felnőtt tartalmakba. Ezt szeretnék drasztikusan lecsökkenteni az új szabályozással.
Melanie Dawes, az Ofcom médiafelügyeleti hatóság vezérigazgatója szerint ehhez egy olyan programot készítenének, ami egy szelfi alapján képes lenne megállapítani a felhasználó életkorát.
Ez eddig a legszimpatikusabb megoldás, korábban ugyanis felvetődött, hogy fényképes igazolványt, vagy a bankkártyaadatok kérnék el az oldalak az azonosításhoz.
Az Institute of Economic Affairs jótékonysági szervezet szerint azonban a kötelező életkor-ellenőrzés veszélyezteti a felhasználók magánéletét, és a harmadik felek által tárolt érzékeny adatok mennyiségének növekedésével visszaéléseknek tennék ki az embereket. Láthatóan van még mit pontosítani a törvényen, erre azonban szerencsére van idő: a végleges szabályozást várhatóan 2025 elején teszik közzé.
Idén kezdték el az ukrán diplomaták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos eszközöket használni munkájuk során. Ezt Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere közölte az Equality Hackathonon.
Elmondása szerint a Külügyminisztérium elsősorban nagy adathalmazok elemzésére, kommunikációs stratégiák és anyagok kidolgozására, elemzésekre, keresési kérelmekre, munkaidő-optimalizálásra használja az AI-t.
Kuleba megjegyezte, hogy a mesterséges intelligencia témájának „divatossága” normális jelenség, mert minden új technológia fokozott lelkesedést és egyben félelmet kelt.
„Nyilvánvaló, hogy ez a technológia már az élet számos területét megváltoztatta, és új kihívásokat is jelent” – mondta a miniszter.
Az ukrán külügyminisztérium vezetője azt is hangsúlyozta, hogy sem Oroszország, sem más rezsimek nem használhatnak új technológiákat terror, agresszió terjesztésére és emberi jogok megsértésére.
Elon Musk amerikai milliárdos részt vesz a mesterséges intelligencia AI Journey 2023 konferencián, amelyet hamarosan Oroszországban tartanak. A hírt az EUReporter közölte.
A kiadvány szerint Musk részvétele a mesterséges intelligenciával foglalkozó orosz konferencián összefügghet azzal, hogy Musk nemrég bejelentette az xAI Grok neurális hálózatát, amely a ChatGPT versenytársává válik.
Az EUReporter forrásai szerint Musk előadóként beszél majd a rendezvényen. A kiadvány ugyanakkor nem árulja el, hogy Musk az Oroszországi Föderációba repül-e, hogy személyesen vegyen részt a konferencián, vagy az online formátumban való felszólalásra korlátozódik.
India, Kína és más országok kutatói is felszólalnak a konferencián – jegyezte meg az EUReporter.
Több mint ötven évvel az együttes felbomlása, és több mint negyven évvel John Lennon halála után új Beatles-dal jelent meg. Sikerült jó minőségben szeparálni Lennon hangját egy kazettán fennmaradt demo-felvételről, ehhez tették hozzá George Harrison 1994-es, és a két még élő tag idei felvételeit.
A Beatles utolsó stúdiólemeze 1970-ben jelent meg, 1995-ben pedig kiadtak egy „új dalt”, ami John Lennon hetvenes évekeben felvett demóiból készítette a három, akkor még élő tag. A most megjelent szám, a Then and Now már akkor megvolt, ám azt nem tudták rekonstruálni megfelelő minőségben. Az akkori technológiával nem sikerült a kazettán megőrzött felvételen elválasztani Lennon hangját a zongorátétól. Az mesterséges intelligencia segítségével most sikerült megmenteni egy eddig fel nem használt demót. Több mint négy évtizeddel John Lennon meggyilkolása és két évtizeddel George Harrison halála után szenzációként hat a Now and Then című dal megjelenése.
A felvétel azokból a kiadatlan demókból származik, amelyeket Lennon írt az 1970-es években. A szalagot felhasználták a „Free As a Bird” és a „Real Love” című dalok megalkotásához, és azok az 1990-es évek közepén meg is jelentek. A Than and Now befejezésének azonban akkor még technikai korlátai voltak.
Az ének és a hangszeres felvétel közös sávra került, amit az analóg technikával nem lehetett, az eddigi számítógépes szoftverekkel pedig csal élvezhetetlen minőségben tudták szétválasztani. A mesterséges intelligencia azonban képes volt jó minőségben szeparálni John Lennon hangját.
Sikerült felhasználni George Harrison közreműködését is 1994-bol, Paul McCartney és Ringo Starr pedig most játszotta fel az új sávokat.
[type] => post
[excerpt] => Több mint ötven évvel az együttes felbomlása, és több mint negyven évvel John Lennon halála után új Beatles-dal jelent meg. Sikerült jó minőségben szeparálni Lennon hangját egy kazettán fennmaradt demo-felvételről, ehhez tették hozzá George Harris...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1699046460
[modified] => 1699034844
)
[title] => Megjelent az új Beatles-dal a mesterséges intelligencia segítségével
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=167703&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 167703
[uk] => 167822
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 167704
[image] => Array
(
[id] => 167704
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles.png
[original_lng] => 796006
[original_w] => 896
[original_h] => 457
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles-300x153.png
[width] => 300
[height] => 153
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles-768x392.png
[width] => 768
[height] => 392
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles.png
[width] => 896
[height] => 457
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles.png
[width] => 896
[height] => 457
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles.png
[width] => 896
[height] => 457
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/the-beatles.png
[width] => 896
[height] => 457
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1699087377:3
[_oembed_2753b3b63610a928342b67860a767061] =>
[_oembed_time_2753b3b63610a928342b67860a767061] => 1698965103
[_thumbnail_id] => 167704
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 852
[_oembed_c8cf393dbf413bdf09a6263ab1dea310] =>
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
Nyelvtani hibák javítására és a szöveg viccessé alakítására egyaránt képes, mesterségesintelligencia-alapú eszközön dolgozik a Facebook. Az első részletek már napvilágot láttak róla, sőt, ránézésre elég komoly készültségi állapotban van.
Szinte már mindennapos, hogy valamilyen szolgáltatás mögött ilyen-olyan módon megjelenik a mesterséges intelligencia. A Facebookot és számos más szolgáltatást birtokló Meta is több téren jelen van már a területen, de most a jelek szerint egy olyan MI-alapú funkción dolgoznak, mely minden korábbinál látványosabb – és fontosabb – változást hozhat a Facebook életébe.
A közösségi platform ugyanis egy MI-alapú asszisztensen dolgozhat, mely a facebookos bejegyzések írásában segédkezhet. Erre Alessandro Paluzzi bukkant, aki már több fejlesztés alatt álló újdonságról is lerántotta a leplet.
Az X közösségi platformon megosztott bejegyzésében Paluzzi több képernyőképet is megosztott a Facebook „Write with AI” (magyarul: „Írj a mesterséges intelligenciával”) nevű funkcióról, melyet a bejegyzés létrehozásakor, a szövegdoboz alján lévő „Help me write” („Segíts írni”) funkcióra kattintva lehet előhívni – írja a Neowin.
Fontos, hogy a jelek szerint az eszköz nem nulláról ír posztokat helyettünk, hanem parancsok mentén tudja módosítani az irományunkat. Például javítani tudja a nyelvtani hibákat, vagy megváltoztathatja a szöveg hangnemét – viccesé vagy hivatalossá alakíthatja azt.
A képernyőképek alapján egy egészen kidolgozott funkcióról van szó, a Meta egy leírás szerint arra is kitér, hogy az eszközzel írt szövegeket és parancsokat a cég felhasználhatja a lehetőség továbbfejlesztésére.
Azt egyelőre nem tudni, mikor láthat napvilágot az új funkció, de mint már említettük, a felülete késznek tűnik – jó eséllyel már nem kell sokat várni rá. Ez pedig nagy változást hozhat a Facebook-posztokban.
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
Az 1970-es dalkezdeményt a mesterséges intelligencia segítségével fejezte be a legendás együttes még két életben lévő tagja, Paul McCartney és Ringo Starr.
53 évvel a Beatles felbomlása után, november elején megjelenik a zenekar „utolsó dala”, a Now and Then. A számot eredetileg John Lennon vette fel egy 1970-es évekbeli demóanyagra, Paul McCartney és Ringo Starr pedig tavaly öntötték végső formájába.
Paul McCartney nyáron a BBC-nek adott interjújában már elmondta, hogy dolgozik a számon, és azt is elárulta, hogy Lennon hangját MI-technológiával mentették ki a régi kazettáról.
A Now and Then november 2-án jelenik meg, de a Beatles újonnan átdolgozott Vörös és Kék albumain is szerepelni fog, ezek november 10-én kerülnek majd forgalomba.
Az eredetileg 1973-ban megjelent válogatásokat a Rolling Stone magazin „a történelem legnagyobb hatású slágeralbumainak” nevezte. A Vörös Albumon a Beatles korai számai, a Kék Albumon pedig a későbbi dalai jelentek meg.
A dal John Lennon hagyatéka A Now and Then John Lennon szerzeménye, és azt követően született, hogy a banda 1970-ben feloszlott. A számban egy régi szerelmet vagy barátot szólít meg, akit hiányol, és szeretné, ha újra együtt lennének. („Now and then, I miss you / Now and then, I want you to return to me.”)
Miután Lennont 1980-ban meggyilkolták New York-i lakása előtt, özvegye, Yoko Ono Paul McCartneynak ajándékozta a dalt. A Now and Then egy „Paulnak” feliratú kazettán szerepelt, amely tartalmazta még a Free as a Bird és a Real Love korai verzióit is. Utóbbi két számot 1995-ben és 1996-ban kiadták kislemezként. Az egykori Beatles-tagok akkor a Now and Thent is fel akarták venni, de mivel George Harrison szerint Lennon felvétele használhatatlan volt, végül feladták a próbálkozást. Paul McCartney azonban azóta is be akarta fejezni a dalt, és az audiotechnológia fejlődése ezt végül lehetővé tette.
A mesterséges intelligencia segített A fordulópontot az jelentette, amikor Peter Jackson Get Back című Beatles-dokumentumfilmjéhez sikerült „megtanítani” a számítógépet arra, hogy felismerje a Beatles-tagok hangját és el tudja különíteni a háttérzajoktól és a hangszerektől, tiszta hangzást hozva létre.
Miután kinyerték a régi felvételről Lennon hangját, McCartney és Ringo Starr új vokálok, dob, basszusgitár, gitár és zongorajáték hozzáadásával, valamint Harrison 1995-ben rögzített elektromos és akusztikus gitárjátékával egészítette ki.
A dal elkészítéséről dokumentumfilm is született, amely a Now And Then megjelenése előtt, november 1-jén debütál.
[type] => post
[excerpt] => Az 1970-es dalkezdeményt a mesterséges intelligencia segítségével fejezte be a legendás együttes még két életben lévő tagja, Paul McCartney és Ringo Starr.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1698434880
[modified] => 1698362976
)
[title] => Néhány nap múlva megjelenik a Beatles „utolsó dala"
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=166740&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 166740
[uk] => 166753
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 166741
[image] => Array
(
[id] => 166741
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw.webp
[original_lng] => 180070
[original_w] => 1500
[original_h] => 1000
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw.webp
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw.webp
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/beatlesmainw.webp
[width] => 1500
[height] => 1000
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1698392304:2
[_thumbnail_id] => 166741
[_edit_last] => 4
[views_count] => 618
[_oembed_c8cf393dbf413bdf09a6263ab1dea310] =>
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
Csaknem 2000 Autel EVO MAX 4T mesterséges intelligenciával ellátott drónt küldött a frontra az ukrán hadsereg a Drone Army projekt részeként.
A hírt Mihajlo Fedorov digitális átalakulási miniszter közölte a Telegramon.
Elmondása szerint az Autel EVO MAX 4T drónokat az állami Drone Army program forrásaiból vásárolták. Segítenek biztonságosan végrehajtani a felderítést, beállítani a tüzérséget, és a mesterséges intelligenciának köszönhetően még a jól álcázott oroszokat is megtalálják.
[type] => post
[excerpt] => Csaknem 2000 Autel EVO MAX 4T mesterséges intelligenciával ellátott drónt küldött a frontra az ukrán hadsereg a Drone Army projekt részeként.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1696770480
[modified] => 1696700165
)
[title] => A fegyveres erők mesterséges intelligenciával ellátott drónokat kaptak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=164350&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 164350
[uk] => 164227
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 164248
[image] => Array
(
[id] => 164248
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large.jpg
[original_lng] => 108456
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/187818-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1696689365:5
[_thumbnail_id] => 164248
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1010
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c8cf393dbf413bdf09a6263ab1dea310] =>
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
Két és fél év börtönbüntetésre ítéltek Dél-Koreában egy negyvenes éveiben járó férfit, aki mesterséges intelligencia segítségével állított elő gyermekekről készült szexuális tartalmú képeket – számolt be a CNN.
A férfi számítógépén mintegy 360 mesterséges intelligencia által generált képet talált a rendőrség még áprilisban. Az ítélet szerint a szexuálisan kizsákmányoló tartalmak közé tartoznak a „magas szintű” technológiával készült képek, amelyek elég valósághűek ahhoz, hogy a rajtuk szereplők valódi gyermekeknek tűnjenek.
Az ügy akkor robbant ki, amikor a kormányoknak világszerte fejtörést okoz a mesterséges intelligencia ipar robbanásszerű fejlődése, amelynek messzemenő hatásai a szerzői jogoktól és a szellemi tulajdontól kezdve a nemzetbiztonságon, a magánélet védelmén át a nyílt tartalmakig terjednek.
Sok helyütt igyekeznek szabályozni a technológiát, különösen azért, mert a dél-koreaihoz hasonló esetek rávilágítanak arra, hogy a mesterséges intelligencia hogyan használható fel az emberek testi autonómiájának és biztonságának megsértésére, különösen a nők és a kiskorúak esetében.
[type] => post
[excerpt] => Két és fél év börtönbüntetésre ítéltek Dél-Koreában egy negyvenes éveiben járó férfit, aki mesterséges intelligencia segítségével állított elő gyermekekről készült szexuális tartalmú képeket – számolt be a CNN.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1696024208
[modified] => 1696024430
)
[title] => Több száz valósághű gyerekpornóképet gyártatott a mesterséges intelligenciával egy dél-koreai férfi
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163432&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 163432
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 163433
[image] => Array
(
[id] => 163433
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8.jpg
[original_lng] => 45347
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/215e7211-2eb2-4443-aaca-6238631cebe8.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1696013631:12
[views_count] => 935
[_thumbnail_id] => 163433
[_edit_last] => 12
[_oembed_c8cf393dbf413bdf09a6263ab1dea310] =>
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
Technológiai vállalatok vezetői ültek össze, hogy megvitassák, milyen kockázatokat hordoz magában a mesterséges intelligencia, s mit tehetünk a súlyos következmények ellen.
Bill Gates, Elon Musk és Mark Zuckerberg Washingtonban ült össze, hogy megvitassák a jövőbeli AI-szabályozást, a mesterséges intelligenciáról tartott háromórás szenátusi meghallgatásról érkezett Elon Musk pedig újságíróknak nyilatkozva röviden összefoglalta az AI jelentette súlyos kockázatokat:
„Van némi – nulla feletti – esély arra, hogy az AI mindannyiunkat megöl. Szerintem kicsi, de van rá némi esély. Az AI elrontásának súlyos következményei vannak.”
Musk hozzátette, e találkozó „úgy vonulhat be a történelembe, mint ami nagyon fontos lépés a civilizáció jövője szempontjából”. A három ismert vezető és techguru mellett magas rangú technológiai cégvezetők, a civil társadalom vezetői és több mint 60 szenátor találkozott, az ülést pedig Chuck Schumer szenátusi többségi vezető szervezte.
Ez csupán az első ülés volt a tervezett kilencből, melyek legfőbb célja a konszenzus kialakítása, mivel a szenátus a gyorsan fejlődő mesterséges intelligenciaipar szabályozását célzó jogszabálytervezet kidolgozására készül. A CNN jelentése szerint a mostani csoportban a Meta, a Google, az OpenAI, az Nvidia és az IBM vezérigazgatói vettek részt.
Amikor feltették a kérdést, hogy a szövetségi kormánynak kellene-e felügyelnie a mesterséges intelligenciát, minden résztvevő a magasba emelte a kezét, jelezve, hogy egyetértenek a felvetéssel. Ugyanakkor a résztvevők újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozták, egyelőre nem született meg a konszenzus arról, hogy mi legyen ez a szerep, ahogyan a jogszabályokkal kapcsolatos konkrétumok kapcsán sem jutottak közös álláspontra.
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
Released video of the destruction of the observation post of the Armed Forces of Ukraine near Avdeyevka by the Russian FPV drone "Ovod". pic.twitter.com/OXKAcKoEIs
A vállalat jelentést készített arról, hogy a kínaiak hogyan próbálnak meg az MI által létrehozott hamis közösségi médiafiókok segítségével hatást gyakorolni a jövő évi elnökválasztásra. Peking szerint a vádak tele vannak előítéletekkel és rosszindulatú spekulációkkal.
A Microsoft kutatóinak csütörtöki bejelentése szerint hamis, kínaiak által ellenőrzött közösségi médiafiókok hálózatára bukkantak, amelyek célja, hogy befolyásolják az amerikai választókat a mesterséges intelligencia segítségével – írja a Reuters.
A techcég szerint a közösségi médiafiókok egy feltételezett kínai információs művelet részét képezik. A kutatók azt nem határozták meg, hogy a művelet mely közösségi médiaplatformokat érinti, de a jelentésükben szereplő képernyőképek alapján a Facebookról és az X-ről (a korábbi Twitter) lehet szó. A gyanú szerint Peking márciusban kezdte el használni a mesterséges intelligenciát angol nyelvű politikai tartalmak létrehozására, és amerikai szavazók „imitálására.”
A Microsoft szóvivője azt is elmondta, hogy a generatív mesterséges intelligencia képes a semmiből képeket, szöveget és más tartalmakat létrehozni, melyek sokkal élethűbbnek hatnak, mint a kínaiak által korábban használt vizuális eszközök, amelyek főként digitális rajzokra és stockfotó-kollázsokra támaszkodtak.
A tanulmány példaként említette az egyik mesterséges intelligencia által generált képet, amely a Microsoft szerint egy kínai fiókból származik, és amely a Szabadság-szobrot ábrázolja, kezében egy fegyverrel, valamint a következő felirattal: „Az erőszak istennője.”
Az azonosított fiókok úgy próbáltak meg amerikainak tűnni, hogy nyilvános tartózkodási helyüket az Egyesült Államokon belülinek tüntették fel, amerikai politikai szlogeneket posztoltak, valamint a helyi politikai témákhoz kapcsolódó hashtageket osztottak meg. A washingtoni kínai nagykövetség szóvivője úgy nyilatkozott, a Kínával szembeni vádak, amelyek a hamis közösségi médiafiókok létrehozásáról szólnak, tele vannak előítéletekkel és rosszindulatú spekulációkkal. Hozzátette, Peking minden körülmények között az MI biztonságos használatát támogatja.
[type] => post
[excerpt] => A vállalat jelentést készített arról, hogy a kínaiak hogyan próbálnak meg az MI által létrehozott hamis közösségi médiafiókok segítségével hatást gyakorolni a jövő évi elnökválasztásra. Peking szerint a vádak tele vannak előítéletekkel és rosszind...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1694272920
[modified] => 1694267438
)
[title] => A Microsoft szerint Kína mesterséges intelligenciát vet be az amerikai választók befolyásolására
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=161003&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 161003
[uk] => 161019
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 161004
[image] => Array
(
[id] => 161004
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02.png
[original_lng] => 637415
[original_w] => 806
[original_h] => 505
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02-768x481.png
[width] => 768
[height] => 481
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02.png
[width] => 806
[height] => 505
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02.png
[width] => 806
[height] => 505
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02.png
[width] => 806
[height] => 505
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/9f8d375a65b8de335ea6bc13332adbefc25632c2ff1866b43834455f7d4afd02.png
[width] => 806
[height] => 505
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1694262333:2
[_thumbnail_id] => 161004
[_edit_last] => 4
[views_count] => 1014
[_oembed_c8cf393dbf413bdf09a6263ab1dea310] =>
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l