Egy finn állatkert úgy határozott, hogy visszaküldi Kínának két óriáspandáját, mivel gondozásuk túl költséges – írja a hvg.hu a The Guardianra hivatkozva.
Lumi és Pyry 2018 óta lakik az Ähtäri Állatkertben, néhány hónappal azután érkeztek Finnországba, hogy Hszi Csin-ping is odalátogatott, és közös megegyezést írt alá az állatok védelméről. A páros további nyolc éven át maradhatna a jelenlegi helyén a Pekinggel kötött megállapodás szerint, hamarosan azonban megkezdődik a hazautazásukat megelőző karanténjuk.
A magánkézben lévő állatkert azzal magyarázta a döntést, hogy nem tudja kigazdálkodni a páros ellátását. A kifutót, amelyben Lumit és Pyryt tartják, 8 millió eurós ráfordítással alakították ki, ezenfelül pedig még évi másfél millió eurót emészt fel az állatok etetése és gondozása. Ez utóbbi összeg a Kínának fizetendő megőrzési díjat is magában foglalja, de így is túl magas.
Az állatkert vezetősége azt remélte, hogy a pandák majd odavonzzák a látogatókat, de a várt fellendülés elmaradt, amiben szerepük volt a koronavírus-járvány miatti lezárásoknak is. Az intézmény emellett az infláció okozta költségnövekedéssel is nehezen birkózik meg. Emiatt állami hozzájárulást igényeltek, a kérelmüket azonban tavaly elutasították.
Az állatok visszaküldéséről három éve zajlottak a tárgyalásaik Pekinggel, a részleteket mostanra sikerült kidolgozni.
A finn külügyminisztérium szóvivője kijelentette: a pandák visszaküldése nem befolyásolja a két ország kapcsolatát, hiszen csupán üzleti döntésről van szó.
Kína rendszeresen kölcsönöz pandákat állatkerteknek világszerte, ezzel is erősítve a kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat.
Skócia visszaküld Kínába két óriáspandát, amelyek 12 évig éltek az Edinburgh-i Állatkertben. A hírt az Associated Press közölte.
Ezek a pandák voltak az egyetlenek Nagy-Britanniában. A természetes és mesterséges tenyésztési kísérletek sikertelensége után az állatkert közölte, hogy nem tervezi ezen állatok tenyésztésének folytatását, és a kihalás veszélyének kitett állatok védelmére fog összpontosítani.
Kína 2011-ben kölcsönadta a pandákat az állatkertnek egy 10 éves szerződés keretében, amelyet a Kínai Vadvédelmi Egyesület később további két évvel meghosszabbított.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
Az óriáspandák már nem számítanak veszélyeztetett fajnak a kínai hatóságok szerint, miután évek munkájával elérték, hogy a vadon élő példányok száma 1800 körülire nőjön. A faj most már csak sebezhetőnek számít.
Kína fél évszázadot töltött a híres állatok populációjának növelésével, így a Természetvédelmi Világszövetség már 2016-ban eltávolította őket a veszélyeztetett fajok listájáról, most a kínaiak is így tettek.
A bejelentést Cuj Suhong, az ország környezetvédelmi minisztériumának természet és ökológiai védelmi osztályának vezetőjétől érkezett, aki szerdán beszélt erről egy sajtótájékoztatón – írja a CNN.
Cj elmondta, hogy Kína nagy természeti ökoszisztémák szisztematikus védelmét hozta létre, aminek köszönhetően más veszélyeztetett fajok is a felépülés útjára léptek a szibériai tigristől az amur leopárdon át az ázsiai elefántig.
A kínai hatóságok a hetvenes évek óta dolgoznak a híresen nehezen szaporodó állatok konzerválásán, 2017-ben például több mint 27 ezer négyzetkilométeres rezervátumot hoztak létre a számukra.
[type] => post
[excerpt] => Az óriáspandák már nem számítanak veszélyeztetett fajnak a kínai hatóságok szerint, miután évek munkájával elérték, hogy a vadon élő példányok száma 1800 körülire nőjön. A faj most már csak sebezhetőnek számít.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1626011100
[modified] => 1625968125
)
[title] => Talán már van 1800 példány, nem veszélyeztetett faj az óriáspanda
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=63576&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63576
[uk] => 63668
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63577
[image] => Array
(
[id] => 63577
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda.jpg
[original_lng] => 174717
[original_w] => 1400
[original_h] => 934
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda.jpg
[width] => 1400
[height] => 934
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda.jpg
[width] => 1400
[height] => 934
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/panda.jpg
[width] => 1400
[height] => 934
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1626028862:2
[_thumbnail_id] => 63577
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 2624
[_oembed_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] =>
[_oembed_time_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] => 1625959762
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6e02533a8319ebc5f47448b7ba7dba67] =>
[_oembed_time_6e02533a8319ebc5f47448b7ba7dba67] => 1641777757
[_oembed_51075bb3fd2f247425c45c4df267eb08] =>
[_oembed_time_51075bb3fd2f247425c45c4df267eb08] => 1642772571
[_oembed_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] =>
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME