Array ( [count_posts] => 4 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjUyNjEwNDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 187221 [content] =>Szumi megyében Oroszország folyamatos támadásai tükrében a helyi lakosoknak azt javasolják, hogy hagyják el a határ menti 10 kilométeres övezetet a Bilopoli Közösség településeinek intenzív ágyúzása miatt – közölte kedden az rbc.ua hírportál Volodimir Artyuhnak, a Szumi Megyei Katonai Adminisztráció vezetőjének televíziós nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Artyuh az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „A katonai parancsnokság javaslata szerint, figyelembe véve a Bilopoli Közösség lakott területeinek ágyúzási intenzitását, 10 kilométeres övezetből javasolt a lakosság kiürítése. Bár tavaly ez még csak körülbelül 5 kilométeres zóna volt.”
A katonai kormányzó arra a kérdésre válaszolva, hogy a 10 kilométeres övezet kiterjed-e az összes határ menti közösségre területi határközösségre, megjegyezte, hogy tavaly bejelentették a tervezett evakuálást az öt kilométeres övezetből, amely 115 települést érintett. „És ezt a munkát folyamatosan végeztük. A mai napig több mint 12 500 embert evakuáltunk, köztük körülbelül 2 000 gyereket” – hangsúlyozta Volodimir Artyuh.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Szumi megyében Oroszország folyamatos támadásai tükrében a helyi lakosoknak azt javasolják, hogy hagyják el a határ menti 10 kilométeres övezetet a Bilopoli Közösség településeinek intenzív ágyúzása miatt – közölte Volodimir Artyuhnak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715726220 [modified] => 1715722856 ) [title] => Szumi megyében a lakosság evakuálására készülnek az orosz határ menti 10 kilométeres övezetből [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187221&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 187221 [uk] => 187226 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 187222 [image] => Array ( [id] => 187222 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh.jpg [original_lng] => 51926 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/volodimir-artyuh.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1715745175:3 [_thumbnail_id] => 187222 [_edit_last] => 12 [views_count] => 601 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 2570 [1] => 521677 [2] => 526104 [3] => 48970 ) [tags_name] => Array ( [0] => evakuálás [1] => lakosság evakuálása [2] => orosz határ [3] => Szumi megye ) ) [1] => Array ( [id] => 180414 [content] =>A Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálat az orosz televízió- és rádióadásokat blokkoló rendszert épít ki az Oroszországgal határos megyékben – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálat sajtószóvivői irodájára hivatkozva.
A jelentés szerint a kormány március 5-én az állami költségvetés tartalékalapjából 152 millió hrivnya összeget különített el a Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálat számára az ellenséges tévé- és rádiócsatornák műsorainak sugárzását zavaró rendszer kiépítésére a határ menti területeken.
A rendszer kilenc régióban fog működni: Voliny, Rivne, Zsitomir, Kijev, Csernyihiv, Szumi, Harkiv, Vinnyica és Odessza megyékben. „A projekt megvalósítása lehetővé teszi az orosz világ kiszorítását Ukrajna információs teréből. Csökken az orosz propaganda befolyása az ukrán lakosságra, és nő Ukrajna információbiztonságának szintje” – állította a Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálat közleménye.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálat az orosz televízió- és rádióadásokat blokkoló rendszert épít ki az Oroszországgal határos megyékben. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1709850420 [modified] => 1709835594 ) [title] => Ukrajna az orosz határ melletti régiókban az orosz televízió- és rádióadásokat zavaró rendszert épít ki [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=180414&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 180414 [uk] => 180418 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 180415 [image] => Array ( [id] => 180415 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda.jpg [original_lng] => 40826 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-propaganda.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1709829160:8 [_thumbnail_id] => 180415 [_edit_last] => 12 [views_count] => 815 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 596 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Érdekes [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 526104 [1] => 143286 [2] => 808179 [3] => 808178 [4] => 808180 ) [tags_name] => Array ( [0] => orosz határ [1] => orosz propaganda [2] => rádiós műsorok [3] => televíziós műsorok [4] => zavarás ) ) [2] => Array ( [id] => 177591 [content] =>Február 6-án, kedden Marie Rantanen finn belügyminiszter bejelentette az orosz határ lezárásának meghosszabbításáról szóló döntést, számolt be a helyi Yle lap
Mari Rantanen belügyminiszter jelenleg nem fontolgatja az ellenőrzőpontok megnyitását. A határzár meghosszabbításáról szóló kormányhatározat a héten várható.
„Jelentős számú ember várakozik a határ túloldalán. Másrészt úgy tűnik, hogy Oroszország nem változott” – összegezte a miniszter.
Rantanen ugyanakkor nem ismertette a határok lezárására vonatkozó menetrendet. Elmondása szerint a tanács feladata a határok lezárása elsősorban a nemzetbiztonság és az állampolgárok biztonsága érdekében.
„Nem fogunk engedni az ilyen nyomásnak. A határzár addig tart, ameddig szükséges. Reméljük, hogy ennek egyszer vége, de egyelőre nem” – mondta a miniszter.
A határőrszolgálat adatai szerint továbbra is több száz, sőt több ezer harmadik országbeli állampolgár van, aki a megfelelő okmányok nélkül kíván Finnországba beutazni az orosz–finn határon.
[type] => post [excerpt] => Február 6-án, kedden Marie Rantanen finn belügyminiszter bejelentette az orosz határ lezárásának meghosszabbításáról szóló döntést, számolt be a helyi Yle lap [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707257100 [modified] => 1707250401 ) [title] => Finnország még nem tervezi a határ megnyitását Oroszországgal [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=177591&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177591 [uk] => 177582 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 177583 [image] => Array ( [id] => 177583 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large.jpg [original_lng] => 23562 [original_w] => 512 [original_h] => 278 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large-300x163.jpg [width] => 300 [height] => 163 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large.jpg [width] => 512 [height] => 278 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large.jpg [width] => 512 [height] => 278 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large.jpg [width] => 512 [height] => 278 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large.jpg [width] => 512 [height] => 278 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/194331-1-large.jpg [width] => 512 [height] => 278 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1707246473:12 [_thumbnail_id] => 177583 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1148 [_oembed_eb94335980f72c3627deb9ac9dcff76c] =>[_oembed_time_eb94335980f72c3627deb9ac9dcff76c] => 1707220806 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 18256 [1] => 3134 [2] => 526104 ) [tags_name] => Array ( [0] => Finnország [1] => határzárás [2] => orosz határ ) ) [3] => Array ( [id] => 141447 [content] =>#Ukraine: Another entry on the list of Finnish 🇫🇮 military aid to Ukraine - here is a M-46 (130 K 54) 130mm field gun in use with the Ukrainian army.
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 28, 2023
How many of them were transferred by Finland is, as usual, unknown. pic.twitter.com/h8LeOj8rJOMárcius 27. és 31. között Lengyelország NATO-szövetségeseivel együtt hadgyakorlatot tart az oroszországi kalinyingrádi régióval határos Visztula térségében.
A hírt a PAP közölte.
A lengyel fegyveres erők a szövetséges erőkkel együtt március 27–31. között hajtják végre a Zalew–2023 gyakorlatot.
A kiképzésen a gépesített hadosztály, a területvédelmi erők, a mérnöki erők, a lengyel hadsereg haditengerészete, valamint a NATO zászlóaljcsoportja vesz részt: 2500 lengyel és külföldi katona, és mintegy 500 egységnyi felszerelés és vízi jármű.
[type] => post [excerpt] => Március 27. és 31. között Lengyelország NATO-szövetségeseivel együtt hadgyakorlatot tart az oroszországi kalinyingrádi régióval határos Visztula térségében. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1679760000 [modified] => 1679745715 ) [title] => Lengyelország és szövetségesei hadgyakorlatot tartanak az orosz határ közelében [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=141447&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 141447 [uk] => 141398 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 141401 [image] => Array ( [id] => 141401 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0.jpg [original_lng] => 115905 [original_w] => 960 [original_h] => 542 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0-768x434.jpg [width] => 768 [height] => 434 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 542 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 542 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 542 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/282367-pap-20201125-0mw-new-960x380-0.jpg [width] => 960 [height] => 542 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1679738515:12 [_thumbnail_id] => 141401 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1599 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_fc475473d18427e886195f6c4553d1aa] =>[_oembed_time_fc475473d18427e886195f6c4553d1aa] => 1679752807 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1690009875 [_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] =>Wysunięte dowództwo @VCorps USA, funkcjonujące w ??od 2020 r., otrzymało nazwę „Camp Kościuszko" w lipcu 2022. Jego głównym zadaniem jest koordynacja działań i nadzór nad siłami lądowymi USA w Europie oraz współpraca i synchronizacja działań sił amerykańskich z wojskami NATO. pic.twitter.com/A2CxivuCks
— Ministerstwo Obrony Narodowej ?? (@MON_GOV_PL) March 21, 2023[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1691155126 [_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => [_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1706042552 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 526104 [2] => 526103 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => orosz határ [2] => szövetségesi hadgyakorlat ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 526104 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 526104 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023