Az amerikai kormány a nélkülözhetetlen munkatársak kivételével minden kormányzati alkalmazottját és családtagjaikat kivonja Haitiről az elharapózott az erőszak és a romló biztonsági helyzet miatt – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.
A külföldi utazásokra vonatkozó felhívásában a tárca azt kérte az amerikai állampolgároktól, hogy „az emberrablások, a bűnözés, a zavargások és a rossz egészségügyi infrastruktúra miatt” ne utazzanak Haitire. A jelenleg Haitin tartózkodó amerikaiakat pedig felszólította, hogy a lehető leghamarabb hagyják el az országot.
Hozzátették: az amerikai kormány „rendkívül korlátozottan képes sürgősségi szolgáltatásokat nyújtani” az amerikai állampolgároknak Haitin, ahol már csak a helyi hatóságok tudnak segítséget nyújtani.
A kontinens legszegényebb, a közép-amerikai Hispaniola szigetén elterülő országban a gyakori természeti katasztrófák mellett súlyos problémát jelent a bandaháborúk következtében elharapódzó erőszak. A bűnbandák a korábbi elnök, Jovenel Moise 2021-es meggyilkolása óta fokozatosan terjesztették ki hatalmukat a karibi szigetországban, és számos térség kikerült a központi kormány ellenőrzése alól.
Haiti gazdasága és közbiztonsága gyakorlatilag összeomlott, a főváros Port-au-Prince területének nagyjából kétharmadát bűnbandák ellenőrzik, a bandák és a rendőrség közötti összecsapások pedig mindennapossá váltak országszerte.
Az ENSZ júniusi jelentése szerint Haitin a 11 milliós lakosság csaknem fele éhezik, és példátlanul sok, mintegy hárommillió gyerek szorul humanitárius segítségre az erőszak, valamint a súlyos alultápláltság miatt.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai kormány a nélkülözhetetlen munkatársak kivételével minden kormányzati alkalmazottját és családtagjaikat kivonja Haitiről az elharapózott az erőszak és a romló biztonsági helyzet miatt – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1690634880
[modified] => 1690599065
)
[title] => Haiti elhagyására szólította fel az amerikai kormány ottani nagykövetsége munkatársait és a szigeten tartózkodó amerikaiakat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=155970&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155970
[uk] => 156110
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 155971
[image] => Array
(
[id] => 155971
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[original_lng] => 911479
[original_w] => 1060
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-300x141.png
[width] => 300
[height] => 141
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-768x361.png
[width] => 768
[height] => 361
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-1024x481.png
[width] => 1024
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1690707829:2
[_thumbnail_id] => 155971
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1177
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1beb88b3b1ba1319a6540ac67b595f77] =>
[_oembed_time_1beb88b3b1ba1319a6540ac67b595f77] => 1690624087
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 615948
[1] => 39908
[2] => 615947
[3] => 84373
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai kormány
[1] => felszólítás
[2] => Haiti
[3] => ország elhagyása
)
)
[1] => Array
(
[id] => 153535
[content] =>
„Az (ukrajnai) invázió azt jelenti, hogy a helyzet itt, Oroszországban is kiszámíthatatlan” – jelentette ki Deborah Bronnert, az Egyesült Királyság moszkvai nagykövete a képviselet Telegram-csatornáján szerda este közzétett videoüzenetben.
A nagykövet minden brit állampolgárt arra kért, hogy hacsak nem feltétlenül szükséges, ne maradjon Oroszországban.
Nem sokkal a háború kitörése után, 2022 márciusában az amerikai kormány is felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Oroszországot. A német kormány mindeddig csak azt tanácsolta a németeknek, hogy ne utazzanak a háborút kezdeményező országba.
Az ukránoknak érdemes megfontolniuk az ország elhagyását, mert totális áramkimaradások lehetnek, ha folytatódnak az orosz légicsapások – jelentette ki szombaton Makszim Timcsenko, a DTEK energetikai holding vezérigazgatója egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Timcsenko a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a hatalmas rakétacsapások miatt Kijev teljes áramszünet elé nézhet. Mint hozzátette, minden orosz támadással Ukrajna energetikai rendszere egyre kevésbé megbízható. A fogyasztás csökkentése ugyanakkor a stabilitás megőrzésének a kulcsa – tette hozzá.
„Ha az ukránok találnak alternatív lakhelyet további három-négy hónapra, az nagyon hasznos lesz az energetikai rendszer számára” – fejtette ki a DTEK vezérigazgatója. „Az ukrán energetikai rendszernek nyújtott ilyen támogatás is hozzájárul a győzelemhez. Az áramfogyasztás csökkentése biztosítja az áramellátás folyamatosságát a sebesült katonáinkat kezelő kórházakban” – mutatott rá Makszim Timcsenko.
Mint hírportálunk tegnapelőtt beszámolt róla, Dmitro Szaharuk, a DTEK ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy a folytatódó orosz rakétacsapások következtében Ukrajna lakosságának nem több órás, hanem több napos áramszünetekre kell készülniük, a fogyasztók 40%-ának nagyon súlyos gondokkal kell számolniuk, sok helyen naponta csak egy-két órán át lesz villany.
Ukrajna Állami Határőrszolgálata az összes szükséges okmány vizsgálatát követően engedi ki külföldre a katonai nyilvántartásból kivont férfiakat, áll az Állami Határőrszolgálat Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A külföldre való kiutazás engedélyezett Ukrajna A mobilizációs képzésről és mozgósításról szóló törvényének 23. cikkelye 1. részének 3. bekezdése és a Szabályzat 2-6. pontjainak megfelelően, miszerint a személy a megállapított eljárásnak megfelelően lett fogyatékkal élőnek nyilvánítva.
A külföldre való kiutazás engedélyezett Ukrajna A mobilizációs képzésről és mozgósításról szóló törvényének 23. cikkelye 1. részének 16. bekezdése és a Szabályzat 2-6. pontjainak megfelelően, miszerint a személy a katonai orvosi bizottság döntésének megfelelően alkalmatlan a katonai szolgálatra, és törölték a katonai nyilvántartásból.
Azok a férfiak, akik a hadkiegészítő parancsnokság által kiadott dokumentummal rendelkeznek, miszerint „személyét törölték a katonai nyilvántartásból”, ugyanakkor nincs megerősítve a rokkantságot, valamint az alkalmatlanságot igazoló okmánnyal, vegyék fel a kapcsolatot a hadkiegészítő parancsnoksággal.
Hadiállapot idején a korlátozott alkalmassággal rendelkező személyek nem léphetik át a határt.
A végső döntést az ellenőrzőponton az ukrán Állami Határőrszolgálat alkalmazottai hozzák meg a dokumentumok tanulmányozása, az összes körülmény és tény megállapítását követően.
A Finnországba tartó vonatok zsúfolásig megteltek orosz utasokkal. Az emberek attól tartanak, hogy most van az utolsó lehetőségük arra, hogy elkerüljék a nyugati szankciók hatásait.
A 6:40-es szentpétervári járat teljesen tele volt, többségében orosz utasokkal, amikor csütörtökön beért a helsinki pályaudvarra, írja a france24.com.
“Úgy döntöttünk a családunkkal, hogy a lehető leghamarabb visszamegyünk, de ki tudja, hogy milyen lesz a helyzet egy hét múlva” – mondta a moszkvai Polina Poliakova az AFP-nek, miközben a 9-es peronon gurította bőröndjét.
A Szentpétervárt a finn fővárossal összekötő Allegro gyorsvonat jelenleg az egyetlen nyílt vasúti útvonal Oroszország és az EU között.
Ez tehát azon kevés fennmaradó út egyike az országból, amióta a légtérlezárás történt, válaszul Oroszország egy héttel ezelőtt kezdődött ukrajnai inváziójára.
“A Szentpétervárról Helsinkibe tartó vonatok már napokra előre megtelnek” – mondta Topi Simola, a finn vasúti szolgáltató, a VR alelnöke.
Elmondta, hogy az utasok száma szombaton ugrott meg igazán, két nappal azután, hogy Moszkva megkezdte Ukrajna elleni támadását. “A poggyászok méretéből láthatjuk, hogy az emberek alapvetően végleg elköltöznek.”
A Helsinkibe tartó Allegro vonat azonban nem mindenki számára elérhető. Oroszország előírja, hogy az utasoknak orosz vagy finn állampolgároknak kell lenniük, vízummal kell rendelkezniük és az utasoknak igazolniuk kell, hogy az EU által elismert vakcinával vannak beoltva, az Oroszországban legnagyobb számban beadott Szputnyikot nem fogadják el. Az utasok többsége ezért Európában élő vagy dolgozó orosz, például a 14 éves Maria és édesanyja, Szvetlana, akik az utolsó pillanatban váltottak jegyet a Finnországba tartó szerelvényre, miután vasárnap törölték ausztriai repülőjáratukat, ahol egyébként élnek.
“Először úgy gondoltuk, hogy Törökország felé megyünk, de az jóval drágább, mint Finnország, szóval szerencsések vagyunk.” – mondta Maria az AFP-nek. A szolgáltatást az orosz vasutakkal partnerségben üzemeltető VR megnyitotta járatát az EU-s útlevéllel rendelkezők számára, valamint kapacitásbővítést is terveznek. „Tudjuk, hogy még mindig több tízezer uniós polgár tartózkodik Oroszországban és feltételezzük, hogy közülük sokan szívesen hazatérnének”– mondta Simola. Sokan “nem érzik magukat biztonságban, tudják, hogy romlani fognak a megélhetési körülmények és morálisan sem tudják elviselni a helyzetet”.
109 kids. 109 kids have been killed by Russians since the day one of full-scale Russian invasion of Ukraine.
Empty prams on Rynok Square today symbolize the lives of little angels. They are now defending Ukraine’sky instead of decisive actions of the world. pic.twitter.com/x4sIs8fAbh
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. 🧵 follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y