Array ( [count_posts] => 5 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY1Nzk2Mjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 185827 [content] =>Már november óta tárgyalnak Athénnal, egyelőre nem sok sikerrel. Az olimpia biztonsági kihívásai minden eddiginél nagyobbak.
A francia hatóságok kölcsönkérték a párizsi olimpia idejére a görög légierő Crotale rövid hatótávolságú föld-levegő rakétarendszereit – értesült diplomáciai forrásokból a görög Kathimerini című lap.
Párizs érvei szerint légvédelmi rendszereket kíván Ukrajnának szállítani, így viszont nem marad elegendő kapacitása a hazai pályán megrendezendő olimpia, a párizsi kritikus infrastruktúra kellő védelmére.
„Ha szövetségeseink egy bizonyos időszakra – ebben az esetben az olimpiai játékok idejére – konkrét segítséget kérnek, amely semmilyen módon nem érinti az ország védelmi képességét, akkor ezt meg fogjuk tenni, de mindig a két fél közötti koordinációt és konzultációt követően – mondta Pavlosz Marinakisz görög kormányszóvivő. – De mindig, és ezt világossá teszem, korlátozott, konkrét időszakról beszélünk” – tette hozzá.
A hír igencsak megdöbbentő, nehéz elképzelni, hogy egy olyan haderővel rendelkező államban, mint Franciaország ne lenne elegendő légvédelem ahhoz, hogy biztosítsa területét. Az eddigi híradások csak arról szóltak, hogy az olimpia alatt külföldi katonák és rendőrök segítenek a rend fenntartásában a sportesemény alatt.
A Politico című lap kommentárja viszont kontextusba helyezi a szokatlan párizsi kérést. Az általában jól értesült lap szerint a háttérben az áll, hogy
Emmanuel Macron francia elnök nyomást szeretne gyakorolni Athénra, hogy oldja fel légvédelmének egy részét az általános európai törekvés keretében, így erősítendő az ukrán védelmet.
Az Egyesült Államok várhatóan pénteken, az ukrán védelmi kapcsolattartó csoport tervezett telekonferenciáján további nyomást gyakorol Athénra Ukrajna támogatásáról.
A szóban forgó Crotale légvédelmi rendszer francia gyártmányú, és 2003-ban integrálták a görög légierőbe. Lőtávolsága 11–20 kilométer, maximális bevetési magassága pedig 6 kilométer. A franciák ideálisnak nevezik arra a célra, amelyre kölcsönkérték a rendszert.
[type] => post [excerpt] => A francia hatóságok kölcsönkérték a párizsi olimpia idejére a görög légierő Crotale rövid hatótávolságú föld-levegő rakétarendszereit – értesült diplomáciai forrásokból a görög Kathimerini című lap. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714504140 [modified] => 1714464001 ) [title] => Kölcsönkérték a görög légvédelmet az olimpiára [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185827&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 185827 [uk] => 186033 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 185828 [image] => Array ( [id] => 185828 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968.jpg [original_lng] => 114481 [original_w] => 1024 [original_h] => 682 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/548dc7688a7e479a8b59dff3ae660968.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1714640768:2 [_thumbnail_id] => 185828 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1249 [translation_required_done] => 1 [_oembed_15d75a1c69114f72edb98a8bbb04b5ad] =>[_oembed_time_15d75a1c69114f72edb98a8bbb04b5ad] => 1714493347 [_oembed_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => [_oembed_time_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => 1714493347 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 318168 [1] => 657962 ) [tags_name] => Array ( [0] => légvédelem [1] => párizsi olimpia ) ) [1] => Array ( [id] => 185413 [content] =>Ze względu na zmniejszenie poziomu zagrożenia, operowanie dyżurnego lotnictwa w polskiej przestrzeni powietrznej zostało zakończone, a uruchomione siły i środki powróciły do standardowej działalności operacyjnej.#WojskoPolskie na bieżąco monitoruje sytuację na terytorium… pic.twitter.com/5rlfmTFqCc
— Dowództwo Operacyjne (@DowOperSZ) April 19, 2024A francia kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, ahogy egyre közeleg a nyári párizsi olimpia. A nyitóünnepséget először rendezik stadionon kívül, méghozzá a Szajna partján. Bár Emmanuel Macron francia elnök korábban kijelentette, hogy a megnyitó a szépség, a művészet és a sport ünneplésének pillanata lesz, a biztonsági apparátus számos kihívással néz szembe.
A Párizst kettészelő Szajna a tisztviselők szerint sebezhető dróntámadásokkal és mesterlövészekkel. Az előző hónapban kiderült, hogy az eredeti tervekhez képest csak feleannyian nézhetik személyesen a nyitóünnepséget: a látványt 104 ezren követhetik a vízpartról, valamint 222 ezren a hidakról és a környező utcákról. A megnyitón az egyes országok képviselői elhajóznak Párizs nevezetes pontjai mellett.
Gérald Darmanin francia belügyminiszter 2022 októberében még 600 ezer nézőről vizionált. A csökkentést az államfő, Macron kérte a tömeg megfelelő kordában tartása és biztonsági megfontolások miatt. A feszes munkatempó miatt az olimpia biztosításában tevékenykedő tisztviselők arról beszéltek a Politicónak, hogy a munkavállalók teljesen kimerültek három hónappal a játékok kezdete előtt.
A francia védelmi ipari szövetség (GICAT) pedig azt közölte a lappal, hogy bár a szervezet több javaslatot is tett a kormánynak, azokat Párizs figyelmen kívül hagyta. Gérald Darmanin cáfolta a vádakat, szerinte mindent megtesznek a biztonság érdekében. Tovább növelte az aggodalmakat, hogy február óta a francia média három esetről számolt be, amikor laptopokat loptak el, amelyek állítólag az olimpiával kapcsolatos biztonsági információkat tartalmaztak.
A francia ügyészség azonban igyekezett mindenkit megnyugtatni: az eltulajdonított gépek valójában nem tartalmaztak érzékeny adatokat. Az is felmerült, hogy kibertámadás éri a sporteseményt. A dél-koreai rendezésű, 2018. februári téli olimpiai játékok nyitóceremóniája hekkerek átmenetileg megszakították a televízióadást a helyszínen lévő sajtóközpontban.
Azonban nyári olimpián még nem akadt példa hasonlóra. A legrosszabb forgatókönyv egy összehangolt kiber- és terrortámadás lenne, mivel a hekkerek kikapcsolhatják a fontos biztonsági vagy felügyeleti rendszereket, bár erre nem sok esélyt látnak a szakértők.
Az olimpia számokban
A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11., míg a paralimpiát augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg. A helyszínek a fővárosban és a szomszédos régiókban, valamint a francia polinéziai Tahitin lesznek. Kétszázhat ország 10 500 olimpikonja, a paralimpián 184 ország 4400 paralimpikonja vesz részt.
Az olimpia 329, a paralimpia 549 eseményből áll. A különböző korlátozások miatt alig 40 orosz sportoló vehet részt a nyári párizsi játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke szerint, és ők is csak semleges színekben, egyéni sportban mérettethetik meg magukat. Az már kiderült, hogy orosz és fehérorosz vívó biztosan nem lesz idén az olimpián.
[type] => post [excerpt] => A francia kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, ahogy egyre közeleg a nyári párizsi olimpia. A nyitóünnepséget először rendezik stadionon kívül, méghozzá a Szajna partján. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714162200 [modified] => 1714157591 ) [title] => Biztonsági kihívások sorával néz szembe Franciaország az olimpia alatt [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185413&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 185413 [uk] => 185527 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 185414 [image] => Array ( [id] => 185414 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia.jpg [original_lng] => 96494 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/olimpia.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1714211991:8 [_oembed_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => [_oembed_time_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => 1714119255 [_thumbnail_id] => 185414 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 764 [_oembed_a92deec60ac0dc19be09388f46b0a5e9] => {{unknown}} [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 592 [2] => 25 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Társadalom [2] => Videók [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 931809 [1] => 657962 [2] => 339143 ) [tags_name] => Array ( [0] => biztonsági kihívások [1] => párizsi olimpia [2] => szervezés ) ) [2] => Array ( [id] => 182799 [content] =>A francia belügyminisztérium szerint, a januári felmérés alapján, több mint kétezer rendőrre lenne még szükség a nyári játékokra, melynek biztosítási tervét a szervezők azután véglegesítették, hogy Franciaországban fokozott készenlétet rendeltek el a játékok idejére a potenciális támadások miatt.
A biztonsági személyzetnek a védelem mellett a nézői élményt és a nemzetközi együttműködést kellene segítenie. Kiemelték, hogy Franciaország 200 csendőrt küldött a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságra, valamint 160 rendfenntartót fogadott külföldről a tavalyi rögbi vb-n.
A francia honvédelmi minisztérium külön felkérte a nemzeteket, hogy kis létszámban járuljanak hozzá a speciális biztonsági erők munkájához. A lengyel honvédelmi miniszter már jelezte, hogy katonákat küld a párizsi játékok biztosítására.
Gérald Darmanin francia belügyminiszter két és fél hete a lehetséges veszélyforrások közé sorolta a radikális iszlám híveit és a különböző szélsőséges csoportokat, továbbá megjegyezte, a kibertámadás lehetősége is növekszik. Darmanin szerint a biztonsági erőfeszítések és a figyelem egyik fő fókuszában továbbra is a Szajnán sorra kerülő megnyitóünnepség áll. A fenyegetések kockázatának minimalizálása érdekében folyamatosan igyekeznek csökkenteni a rendezvényen résztvevők számát.
Az olimpiák történetében először a ceremóniát stadionon kívül, szabadtéri helyszínen, a Szajnán tartják, ahol csaknem hat kilométeres szakaszt kell majd ellenőrizni. A folyóparton mintegy háromszázezer néző gyűlhet össze, szemben a kezdetben kalkulált hatszázezres-félmilliós tömeggel.
[type] => post [excerpt] => A francia belügyminisztérium szerint, a januári felmérés alapján, több mint kétezer rendőrre lenne még szükség a nyári játékokra, melynek biztosítási tervét a szervezők azután véglegesítették, hogy Franciaországban fokozott készenlétet rendeltek e... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1711824360 [modified] => 1711766872 ) [title] => Külföldi rendőrök és katonák segítségét kérik a párizsi olimpia szervezői [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182799&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 182799 [uk] => 182904 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 182800 [image] => Array ( [id] => 182800 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem.png [original_lng] => 657194 [original_w] => 1031 [original_h] => 497 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem-300x145.png [width] => 300 [height] => 145 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem-768x370.png [width] => 768 [height] => 370 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem-1024x494.png [width] => 1024 [height] => 494 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem.png [width] => 1031 [height] => 497 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem.png [width] => 1031 [height] => 497 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/parizs-terrorfenyegetettseg-vedelem.png [width] => 1031 [height] => 497 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1711890278:2 [_thumbnail_id] => 182800 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 798 [translation_required_done] => 1 [_oembed_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => [_oembed_time_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => 1714825181 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 838298 [1] => 657962 [2] => 838296 ) [tags_name] => Array ( [0] => külföldi katonák [1] => párizsi olimpia [2] => terrorfenyegetettség ) ) [3] => Array ( [id] => 175698 [content] =>Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpiára, egyik fő feladatuk pedig a játékok előtt az olimpiai láng kísérete lesz – írja az MTI.
Az olimpiai lángot április 16-án indítják útjára a görögországi Olümpiából, és május 8-án érkezik majd Marseille-be.
Az insidethegames.biz beszámolója szerint a katonák a láng őrzése mellett a július 26-i nyitóünnepséget fogják felügyelni, amire az olimpiák történetében először kerül sor a stadionon kívül.
Nagyjából hat és fél kilométeres szakaszon, megközelítőleg 160 hajón fognak mintegy tízezer sportolót szállítani a Szajnán, és a kalkulációk szerint a parton hatszázezer ember lesz jelen.
A több ezer katonának tábort állítanak fel Párizs délkeleti részén, és ha a szervezők nem tudnak a magánbiztonsági cégek által elég embert biztosítani, a hadsereg további csapatokat is tud majd mozgósítani.
Emellett drónokkal, felderítő repülőgépekkel, bombázókkal, valamint légi szállító és utántöltő repülőgépekkel készülnek, amelyek fedélzetén mesterlövészek és drónelhárító berendezések is lesznek.
A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart utána a paralimpia.
[type] => post [excerpt] => Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpiára, egyik fő feladatuk pedig a játékok előtt az olimpiai láng kísérete lesz – írja az MTI. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1705602300 [modified] => 1705577269 ) [title] => Rengeteg francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpia védelme miatt [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=175698&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 175698 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 175699 [image] => Array ( [id] => 175699 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak.jpg [original_lng] => 312655 [original_w] => 1774 [original_h] => 998 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak.jpg [width] => 1774 [height] => 998 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/francia-katonak.jpg [width] => 1774 [height] => 998 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1705570070:12 [_thumbnail_id] => 175699 [_edit_last] => 12 [views_count] => 865 [_oembed_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => [_oembed_time_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => 1705570073 [_oembed_e7c8c77c7105e2a426a93ebae859f3f1] => [_oembed_time_e7c8c77c7105e2a426a93ebae859f3f1] => 1705570073 [_oembed_db0c0b2cb0f93843a7c193abecaaceb2] => [_oembed_time_db0c0b2cb0f93843a7c193abecaaceb2] => 1705570073 [_oembed_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => [_oembed_time_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => 1714318103 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 736 [1] => 735797 [2] => 657962 ) [tags_name] => Array ( [0] => biztonság [1] => francia katonák [2] => párizsi olimpia ) ) [4] => Array ( [id] => 163178 [content] =>A CNN által nemrég közzétett jelentésből derült ki, hogy bár jelenleg a francia főváros északkeleti részén több száz migráns, főként férfiak alszanak egy felüljáró alatt összezsúfolódva, sokan kartondobozok darabjain, és régi matracokon pihenve a vizelet áztatta kerítés mögött – míg mások az út szélén fekszenek –, ez nem marad így sokáig.
Az a hír terjed ugyanis köreikben, hogy hamarosan kormánybuszok jönnek majd értük: többen türelmetlenül várják a buszokat, abban reménykedve, hogy valaki végre lakást kínál nekik, ám a legtöbben inkább zavarodottak és félnek attól, mi vár rájuk, hiszen már tudatosult bennük, hogy rövidesen el kell hagyniuk Párizst.
A francia kormány a háttérben már hónapok óta azon dolgozott, hogy felgyorsítsa a párizsi hajléktalanok áthelyezését az ország más részeibe, azon terv részeként, hogy enyhítse a főváros sürgősségi szállóira nehezedő nyomást. A kormány szerint hetente 50-150 embert visznek el a 10 franciaországi helyszín egyikére.
Noha a kormány hevesen tagadja, hogy ennek a hirtelen és intenzív intézkedésnek bármi köze lenne az olimpiához, melynek 2024 nyarán Párizs ad otthont, egyes civil szervezetek és választott tisztségviselők úgy vélik, hogy a játékok is szerepet játszanak abban, hogy a közelmúltban aktiválták ezt az áthelyezési tervet.
Obsa, egy 31 éves etiópiai politikai menekült a CNN-nek nyilatkozva megosztotta:
„Hallottuk, hogy ma jönnek, hogy elvigyenek minket, de nem tudom, hová.”
Obsa 2017-ben tette meg a veszélyes utat Franciaországba, Etiópiából egészen Szudánon és Líbián keresztül, majd a Földközi-tengeren át Olaszországba utazva. Noha jelenleg teljes munkaidős állása van Párizsban, még ennyi év után sem tudott állandó lakást találni, főként a fővárosban a rendkívül magas bérleti díjak és a megfizethetőbb szociális lakások erősen korlátozott elérhetősége miatt.
Ráadásul az egyik szállodában lévő szükséglakástól is elesett, elmondása szerint egyszerűen elutasították kérelmét, miután kiderült, hogy feleségével együtt szeretné igénybe venni a lakást. Obsa azonban nincs egyedül e keserű tapasztalattal: a jövő évi olimpiai játékok előtt a párizsi szállodák elkezdték felmondani a kormánnyal kötött szükséglakás-szerződéseiket, hogy helyet csináljanak a várhatóan beáramló turistáknak.
[type] => post [excerpt] => A CNN által nemrég közzétett jelentésből derült ki, hogy bár jelenleg a francia főváros északkeleti részén több száz migráns, főként férfiak alszanak egy felüljáró alatt összezsúfolódva, sokan kartondobozok darabjain, és régi matracokon pihenve a ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1695919680 [modified] => 1695904053 ) [title] => Franciaország kiköltözteti a hajléktalanokat Párizsból [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163178&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 163178 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 163179 [image] => Array ( [id] => 163179 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp [original_lng] => 254262 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1695893264:4 [_thumbnail_id] => 163179 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1260 [translation_required_done] => 1 [_oembed_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => [_oembed_time_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => 1714925620 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 657963 [1] => 657962 ) [tags_name] => Array ( [0] => migránsok kitelepítése [1] => párizsi olimpia ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 657962 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 657962 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )