A nácik 250 ezer, más adatok szerint másfél millió romát végeztek ki, a világ mégis csak jóval a második világháború vége után kezdett megemlékezni a roma holokausztról augusztus 2-án.
Az emléknapot az Európai Unióban csak hat ország ismerte el hivatalosan Neve sem volt a romák ellen elkövetett náci népirtásnak a kilencvenes évekig. Ekkor vezette be az angliai roma nyelvész, Ian Hancock a porajmos kifejezést, ami szó szerint elpusztítást vagy felfalást jelent (mások a Pharrajimos vagy a samudaripen kifejezést preferálják). Maga a népirtás – aminek legalább 250 ezer, de egyes kutatások szerint akár 1,5 millió ember is áldozatul esett – hosszú ideig kevesebb figyelmet kapott a holokauszt többi borzalmánál.
Maga Adolf Hitler is két hónappal a zsidókat megbélyegző nürnbergi törvények megszületése után, kiegészítő rendeletben nyilvánította a „faji alapú társadalom ellenségeivé” a cigányokat.
A romák elleni gyűlöletkeltés Németországban már Hitler hatalomra jutása előtt elkezdődött A késői 19. században váltak népszerűvé az olyan áltudományos elméletek, mint a szociális darwinizmus vagy a tudományos rasszizmus. Ezek követői a társadalmi és gazdasági folyamatokat faji szemüvegen keresztül nézték, és úgy hitték, hogy az emberiség nem egy biológiai fajba tartozik, hanem több különböző tulajdonságokkal rendelkező fajból épül fel.
Ez az időszak egybeesett az iparosodás azon szakaszával, amikor kutató szerint a cigányok esetében „az ipari fejlődés leértékelte kézműves, mesteremberi szolgáltatásaikat, ami a közösségeik széthullásához és a társadalmi marginalizációhoz vezetett”.
Már a birodalmi Németországban is külön rendőrségi hivatal figyelte őket, a weimari köztársaságban pedig törvények szóltak arról, hogy nem tehetik be a lábukat uszodákba, parkokba, valamint nem utazhatnak.
Hitler idején először az változott meg, hogy a bűnüldözésben egyre kevésbé indokolták a cigányok elleni intézkedéseket, és egyre nyíltabban az etnikai hovatartozásuk miatt vették célba őket. 1935-ben a nürnbergi törvények egy mellékletében a „faji alapú társadalom ellenségeivé” nyilvánították őket, 1936-ra már konkrét, átfogó intézkedéseket is terveztek arra, hogyan oldják meg a „cigánykérdést”. A tömeges deportáció és a népirtás is felmerültek, de akadt olyan szürreális ötlet is, amely szerint az USA-ba kell toloncolni a romákat, ahol vélt rokonaikkal, az őslakos amerikaiakkal tudják folytatni nomád életmódjukat.
A romákat már ebben az évben elkezdték munkatáborokba zárni, és a varsói gettóban is jelentős volt a számuk. 1942-ben már Auschwitzba is küldtek romákat, valamint Treblinkában is sokakat kivégeztek közülük – az itteni áldozatok pontos számát a mai napig nem sikerült meghatározni. A koncentrációs táborokban barna vagy fekete háromszöget viseltek megkülönböztető jelként, de akadt, hogy zöldet: ez a „professzionális bűnözők” jelképe volt.
Auschwitzba legalább 23 ezer romát küldtek, közülük legalább 19 ezer meghalt.
Az áldozatok pontos számát nehéz megbecsülni: az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma 285 650-re teszi számukat. Számításaik szerint közülük 28 ezren lehettek magyarok. Mások, például a már említett Ian Hancock szerint ez azonban durva alábecslés, és valójában akár 1,5 millió roma is meghalhatott a holokauszt során.
Azért lett augusztus 2-a a roma holokauszt emléknapja, mert 1944-ben ezen a napon számolták fel az auschwitzi cigánytábort, és ölték meg utolsó lakóit Egy táborlakó így emlékezett vissza erre a napra: „Egyik éjjel a férfiak tábora több ezer ember kiabálására ébredt. Amint kiléptünk a barakkokból, láttuk, mi történt. A cigányok táborát fényszórók világították meg, a cigány férfiakat, nőket és gyerekeket az SS-ek sorba állították ötösével, hogy a krematóriumba vigyék őket. A szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy egész Birkenauban hallatszott. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt.”
