Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEwMzU1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 215277 [content] =>Szeptember első felében 110 háborúban érintett ukrán gyermek táborozhat Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban a Rákóczi Szövetség felajánlásának köszönhetően. Az üdültetés célja, hogy a háború frontvonalából érkező ukrán gyermekeknek segítsen kiszakadni a félelemmel és nehézségekkel teli hétköznapokból. A fiatalok és kísérőik a Kárpátaljai Katonai Adminisztráció szervezésében és az ungvári magyar főkonzulátus közreműködésével érkeztek Magyarországra. A magyar kormány támogatásával megvalósuló gyermek üdültetési programok célja, hogy örömet szerezzenek a rendkívül nehéz időszakot megélő ukrán fiataloknak. A gyerekek pozitív energiával feltöltődve, élményekkel gazdagodva térhetnek haza. Bajban ismerszik meg a barát. Az ismert mondás most a gyakorlatban is bizonyítást nyert. A gyerekeket Latorcai Csaba államtitkár is köszöntötte, aki kiemelte: az ukrajnai fiataloknak ne azért kelljen Magyarországra jönniük, hogy békében tölthessenek el egy hetet, el kell érni, hogy a nyugalmat minél hamarabb az otthonukban, a családjuk körében élhessék meg. A Rákóczi Szövetség nyári programjában 35 táborszerepelt, amelyek a nehéz sorsú ukrán gyerekek mellett több mint 15 ezer magyarországi, külhoni és a diaszpórában élő magyar diáknak és tanárnak adtak lehetőséget a találkozásra, az élményszerzésre és a kikapcsolódásra.
[type] => post [excerpt] => Szeptember első felében 110 háborúban érintett ukrán gyermek táborozhat Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban a Rákóczi Szövetség felajánlásának köszönhetően. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1726930320 [modified] => 1726928928 ) [title] => Kiemelt cél a Rákóczi Szövetségnél a háborús övezetben élő gyerekek üdültetése (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=215277&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 215277 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 215279 [image] => Array ( [id] => 215279 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42.jpg [original_lng] => 155035 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-42.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1726918130:16 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1726918066 [_thumbnail_id] => 215279 [_edit_last] => 16 [views_count] => 463 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726919526 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1726919526 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1726919526 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1726919526 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1726919526 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1726919526 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1726919527 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 586 [4] => 31 [5] => 592 [6] => 25 [7] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Idegenforgalom [4] => Kárpátalja [5] => Társadalom [6] => Videók [7] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1328159 [1] => 145440 [2] => 1048 [3] => 10355 ) [tags_name] => Array ( [0] => gyerekek üdültetése [1] => háborús övezet [2] => Rákóczi Szövetség [3] => Sátoraljaújhely ) ) [1] => Array ( [id] => 213679 [content] =>Szeptember 2.-a és 6.-a között 110 háborúban érintett ukrán gyermek táborozhat Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban a Rákóczi Szövetség felajánlásának köszönhetően. Az üdültetés célja, hogy a háború frontvonalából érkező ukrán gyermekeknek segítsen kiszakadni a félelemmel és nehézségekkel teli hétköznapokból. A fiatalok és kísérőik a Kárpátaljai Katonai Adminisztráció szervezésében és az ungvári magyar főkonzulátus közreműködésével érkeztek Magyarországra. A gyerekeket Latorcai Csaba államtitkár is köszöntötte, aki kiemelte: az ukrajnai fiataloknak ne azért kelljen Magyarországra jönniük, hogy békében tölthessenek el egy hetet, el kell érni, hogy a nyugalmat minél hamarabb az otthonukban, a családjuk körében élhessék meg. 2022 februárja óta 1 millió 400 ezer menekült érkezett Magyarországra, többségük tovább utazott nyugati országokba. 46 ezren nyújtottak be és kaptak menedékes kérelmet, 235 ezren pedig ideiglenes tartózkodási engedélyt. 40 000 ukrán menekült kért és kapott eddig segítséget, egyebek mellett lakás és havi pénzbeli támogatás formájában. A magyar kormány és a karitatív szervezetek 5300 tonna, mintegy 13 milliárd forint értékű humanitárius segélyszállítmányt vittek eddig Ukrajnába.
[type] => post [excerpt] => Szeptember 2.-a és 6.-a között 110 háborúban érintett ukrán gyermek táborozhat Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban a Rákóczi Szövetség felajánlásának köszönhetően. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1725634800 [modified] => 1725634585 ) [title] => Harkivi gyerekek pihennek a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=213679&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 213679 [uk] => 213740 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 213680 [image] => Array ( [id] => 213680 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1.jpg [original_lng] => 145285 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-2-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1725623654:16 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1725623158 [_thumbnail_id] => 213680 [_edit_last] => 16 [views_count] => 1133 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] => [_oembed_time_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] => 1725624007 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1725624007 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1725624007 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1725624007 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1725624007 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1725624007 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1725624562 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727504048 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 25 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Videók [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 402156 [1] => 1285353 [2] => 1048 [3] => 594679 [4] => 10355 [5] => 615475 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai Katonai Adminisztráció [1] => Latorcai Csaba [2] => Rákóczi Szövetség [3] => Rákóczi Tábor [4] => Sátoraljaújhely [5] => Ungvári Magyar Főkonzulátus ) ) [2] => Array ( [id] => 213480 [content] =>Szeptember 2.-a és 6.-a között 110 háborúban érintett ukrán gyermek táborozhat Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban a Rákóczi Szövetség felajánlásának köszönhetően. Az üdültetés célja, hogy a háború frontvonalából érkező ukrán gyermekeknek segítsen kiszakadni a félelemmel és nehézségekkel teli hétköznapokból. A fiatalok a Kárpátaljai Katonai Adminisztráció szervezésében és az ungvári magyar főkonzulátus közreműködésével érkeztek Magyarországra. A gyerekeket Latorcai Csaba államtitkár is köszöntötte, aki kiemelte: az ukrajnai fiataloknak ne azért kelljen Magyarországra jönniük, hogy békében tölthessenek el egy hetet, el kell érni, hogy a nyugalmat minél hamarabb az otthonukban, a családjuk körében élhessék meg.
[type] => post [excerpt] => Szeptember 2.-a és 6.-a között 110 háborúban érintett ukrán gyermek táborozhat Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban a Rákóczi Szövetség felajánlásának köszönhetően. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1725460020 [modified] => 1725460275 ) [title] => 110 háborúban érintett ukrán gyermek táborozik Sátoraljaújhelyen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=213480&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 213480 [uk] => 213488 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 213482 [image] => Array ( [id] => 213482 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21.jpg [original_lng] => 170441 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1725449475:14 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1725448924 [views_count] => 845 [_thumbnail_id] => 213482 [_edit_last] => 14 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ee0b600a16786723eac2167974e9a234] => [_oembed_time_ee0b600a16786723eac2167974e9a234] => 1725449500 [_oembed_d67a073a026ace6c18607b93f08aaa81] => [_oembed_time_d67a073a026ace6c18607b93f08aaa81] => 1725449500 [_oembed_5bf6a03296e6d0705fe7746fc2ed072a] => [_oembed_time_5bf6a03296e6d0705fe7746fc2ed072a] => 1725449500 [_oembed_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => [_oembed_time_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => 1725451243 [_oembed_dcaa5d48f8a861e683703bf93549d0c5] => [_oembed_time_dcaa5d48f8a861e683703bf93549d0c5] => 1725451243 [_oembed_d7871bc062daacd06b5855aff5f39a91] => [_oembed_time_d7871bc062daacd06b5855aff5f39a91] => 1725451243 [_oembed_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => [_oembed_time_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => 1726041253 [_oembed_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] => [_oembed_time_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] => 1726041253 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726041253 [_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => [_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1726041253 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727521173 [_oembed_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => [_oembed_time_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => 1727521173 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 25 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Videók [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 66391 [1] => 402156 [2] => 1285353 [3] => 298 [4] => 1048 [5] => 594679 [6] => 10355 [7] => 447855 [8] => 1285355 [9] => 615475 ) [tags_name] => Array ( [0] => államtitkár [1] => Kárpátaljai Katonai Adminisztráció [2] => Latorcai Csaba [3] => Magyarország [4] => Rákóczi Szövetség [5] => Rákóczi Tábor [6] => Sátoraljaújhely [7] => táborozás [8] => ukrajnai fiatalok [9] => Ungvári Magyar Főkonzulátus ) ) [3] => Array ( [id] => 210429 [content] =>Félezer általános iskolás érkezett a külhoni területekről és a diaszpórából a Rákóczi Szövetség idei harmadik Összmagyar Anyanyelvi Táborába Sátoraljaújhelyre. A kárpátaljai, felvidéki, erdélyi és vajdasági kisdiákok mellett 80-an érkeztek a táborba Kanada, Ausztrália, Ausztria, Ciprus, Nagy Britannia, Franciaország, Írország, Németország, Spanyolország és Új-Zéland magyar diaszpóra közösségeiből. Az anyanyelvi tábor legfőbb célja, hogy a szórványból és a diaszpórából érkező általános iskolás korú gyermekek magyar környezetben minél több élményt, barátságot és emléket szerezzenek, illetve erősödjön a magyar nyelv és kultúra ismeretük és szeretetük. A sátoraljaújhelyi Várhegy nyergében elhelyezkedő Rákóczi Tábor a magyar fiatalok egyik meghatározó találkozási helyszínévé vált, ahová különböző tematikus táborokba 32 országból érkeznek a magyar fiatalok a nyár folyamán.
[type] => post [excerpt] => Félezer általános iskolás érkezett a külhoni területekről és a diaszpórából a Rákóczi Szövetség idei harmadik Összmagyar Anyanyelvi Táborába Sátoraljaújhelyre. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1723127400 [modified] => 1723126255 ) [title] => Összmagyar Anyanyelvi Tábor a Rákóczi Szövetség szervezésében (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210429&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 210429 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 210431 [image] => Array ( [id] => 210431 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8.jpeg [original_lng] => 230560 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8-300x169.jpeg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8-768x432.jpeg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8-1024x576.jpeg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8.jpeg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8.jpeg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-8.jpeg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1723115456:16 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1723115384 [_thumbnail_id] => 210431 [_edit_last] => 16 [views_count] => 645 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1723116606 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1723116606 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1723116606 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1723116606 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1723116606 [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1723116606 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1723116606 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1723116607 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726764139 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1726764139 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727811156 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 25 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Videók [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1199158 [1] => 1048 [2] => 10355 ) [tags_name] => Array ( [0] => Összmagyar Anyanyelvi Tábor [1] => Rákóczi Szövetség [2] => Sátoraljaújhely ) ) [4] => Array ( [id] => 210266 [content] =>Félezer általános iskolás érkezett a külhoni területekről és a diaszpórából a Rákóczi Szövetség idei harmadik Összmagyar Anyanyelvi Táborába Sátoraljaújhelyre. A kárpátaljai, felvidéki, erdélyi és vajdasági kisdiákok mellett 80-an érkeztek a táborba Kanada, Ausztrália, Ausztria, Ciprus, Nagy Britannia, Franciaország, Írország, Németország, Spanyolország és Új-Zéland magyar diaszpóra közösségeiből. Az anyanyelvi tábor legfőbb célja, hogy a szórványból és a diaszpórából érkező általános iskolás korú gyermekek magyar környezetben minél több élményt, barátságot és emléket szerezzenek, illetve erősödjön a magyar nyelv és kultúra ismeretük és szeretetük.
[type] => post [excerpt] => Félezer általános iskolás érkezett a külhoni területekről és a diaszpórából a Rákóczi Szövetség idei harmadik Összmagyar Anyanyelvi Táborába Sátoraljaújhelyre. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1722957240 [modified] => 1722956476 ) [title] => Kárpátaljai gyerekek az Összmagyar Anyanyelvi Táborban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210266&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 210266 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 210267 [image] => Array ( [id] => 210267 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13.jpg [original_lng] => 106759 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-13.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1722945677:16 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1722945634 [_thumbnail_id] => 210267 [_edit_last] => 16 [views_count] => 473 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1722946446 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1722946446 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1722946446 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1722946447 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1722946447 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1722946447 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1722946447 [_oembed_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => [_oembed_time_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => 1722946447 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1723910948 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726157475 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1726157475 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727515366 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 592 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Társadalom [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1199158 [1] => 1048 [2] => 10355 ) [tags_name] => Array ( [0] => Összmagyar Anyanyelvi Tábor [1] => Rákóczi Szövetség [2] => Sátoraljaújhely ) ) [5] => Array ( [id] => 209489 [content] =>100 háborúban érintett ukrán család gyermeke pihenhetett első körben a Rákóczi Szövetség táborában Sátoraljaújhelyen. A cél az, hogy a fiatalok kiszakadjanak a háború sújtotta Ukrajna nehézségekkel teli hétköznapjaiból és egy élményekkel teli felszabadult hetet tölthessenek Magyarországon. A rendkívül nehéz időszakot megélő ukrán gyerekek a Rákóczi Szövetség felajánlásának, a Kárpátaljai Katonai Adminisztráció szervezésének és az Ungvári Magyar Főkonzulátus közreműködésének köszönhetően pihenhettek Sátoraljaújhelyen. A Katolikus Karitász országos központja több turnusban is fogad nehézsorú kárpátaljai magyar és ukrán gyereket táboraiban. Az első körben Técsőről és Kőrösmezőről érkező fiatalokat pihenhettek Balatonakalin. A kárpátaljai gyerekeket Bocskor Bíborkaés Toldi Miklós hívta közös éneklésre.Dr. Herczegh Anita a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként kiemelte: a szeretet képes feledtetni a sok rosszat. A szervezők hangsúlyozzák: a háború kitörése óta a Katolikus Karitász igyekszik mindenben segíteni az Ukrajnából elmenekülőket, és az otthon maradókat is egyaránt. A magyarországi egyházi és civil szervezetek célja az, hogy örömet szerezzenek a rendkívül nehéz időszakot megélő ukrán fiataloknak. A gyerekek pozitív energiával feltöltődve, élményekkel gazdagodva térhetnek haza. Bajban ismerszik meg a barát. Az ismert mondás most a gyakorlatban is bizonyítást nyert.
[type] => post [excerpt] => 100 háborúban érintett ukrán család gyermeke pihenhetett első körben a Rákóczi Szövetség táborában Sátoraljaújhelyen. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1722351000 [modified] => 1722350381 ) [title] => Háborúban érintett gyermekek üdülhetnek nyáron Magyarországon (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=209489&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 209489 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 209490 [image] => Array ( [id] => 209490 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40.jpg [original_lng] => 177076 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-40.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1722339852:16 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1722339516 [_thumbnail_id] => 209490 [_edit_last] => 16 [views_count] => 555 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1722340206 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1722340206 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1722340206 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1722340206 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1722340206 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1722340206 [_oembed_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => [_oembed_time_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => 1722340207 [_oembed_b4256e58b0aa82e6a6852165929626a9] => [_oembed_time_b4256e58b0aa82e6a6852165929626a9] => 1722340207 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1723744323 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1723744323 [_oembed_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] => [_oembed_time_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] => 1723987796 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727172791 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1727172791 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1727172791 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 25 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Videók [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1132048 [1] => 1187682 [2] => 402156 [3] => 1048 [4] => 10355 [5] => 615475 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dr. Herczegh Anita [1] => Háborúban érintett gyermekek [2] => Kárpátaljai Katonai Adminisztráció [3] => Rákóczi Szövetség [4] => Sátoraljaújhely [5] => Ungvári Magyar Főkonzulátus ) ) [6] => Array ( [id] => 207881 [content] =>Háborúban érintett ukrán gyermekeket pihentet több körben a Rákóczi Szövetség Sátoraljaújhelyen.
[type] => post [excerpt] => Háborúban érintett ukrán gyermekeket pihentet több körben a Rákóczi Szövetség Sátoraljaújhelyen. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1720890900 [modified] => 1720887141 ) [title] => Aktuális (2024.07.13) 01 - Ukrán gyermekeket pihentet a Rákóczi Szövetség Sátoraljaújhelyen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207881&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207881 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 207884 [image] => Array ( [id] => 207884 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27.jpg [original_lng] => 122364 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-27.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1720876342:14 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1720875883 [_thumbnail_id] => 207884 [_edit_last] => 14 [views_count] => 537 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1720880106 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1720880106 [_oembed_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => [_oembed_time_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => 1720880106 [_oembed_c1d1ea445edef3e6fe8453d873a5472a] => [_oembed_time_c1d1ea445edef3e6fe8453d873a5472a] => 1720880106 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1720882857 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1720882857 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1720882857 [_oembed_cc464cc5fdec7cc4a2dab71a3d14c9e7] => [_oembed_time_cc464cc5fdec7cc4a2dab71a3d14c9e7] => 1721820299 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1722598656 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1723454783 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1723454783 [_oembed_649d59f0032fdd6df98517285efb28f3] => [_oembed_time_649d59f0032fdd6df98517285efb28f3] => 1723460784 [_oembed_c15d1391adcca2f3258bcd79ce518224] => [_oembed_time_c15d1391adcca2f3258bcd79ce518224] => 1724575728 [_oembed_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => [_oembed_time_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => 1724947033 [_oembed_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => [_oembed_time_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => 1724947033 [_oembed_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => [_oembed_time_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => 1726596589 [_oembed_dcaa5d48f8a861e683703bf93549d0c5] => [_oembed_time_dcaa5d48f8a861e683703bf93549d0c5] => 1726596589 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1726596590 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727512714 [_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => [_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727512714 [_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => [_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1727512714 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1727512714 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1727512714 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 25 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Videók [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 235957 [1] => 1999 [2] => 1048 [3] => 10355 [4] => 400692 [5] => 263774 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kuti László [1] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa [2] => Rákóczi Szövetség [3] => Sátoraljaújhely [4] => üdültetés [5] => ukrán gyermekek ) ) [7] => Array ( [id] => 207594 [content] =>A Sátoraljaújhelyen megrendezett kárpátaljai népzenei-, néptánc- és kézműves tábor egyik célja, hogy feledtesse a gyerekekkel a háborús helyzetet – véli Pál István Szalonna, ismert népzenész. A művész szerint fontos, hogy az azon részt vevő kárpátaljai fiatalok amellett, hogy népművészeti oktatást kaptak, kiszakadtak a háborúval terhelt ukrajnai hétköznapokból is. Az elmúlt években megszokott nyári esemény volt Kárpátalján a Pál család által, még a kilencvenes évek elején, életre hívott tiszapéterfalvi népzenei, néptánc és kézműves tábor. Mindez idén sem maradhatott el, azonban az ukrajnai háború miatt a rendezvényt ideiglenesen áttették a sátoraljaújhelyi Rákóczi táborba. A forgatókönyv a régi megszokott kárpátaljai fegyelemhez van kötve. Délelőtt, délután oktatás, szünetekben szórakozás. A néptánctáborban 28 évvel ezelőtt még többségében magyarországi oktatók vettek részt. Akkoriban ugyanis még nem voltak képzett mentorok Kárpátalján. A kitartó munka gyümölcse azonban mostanra beérett, hiszen már az akkori táborlakók is oktatnak. Pál István Szalonna népzenész szerint az idei tábor egyik célja az volt, hogy feledtesse a gyerekekkel az ukrajnai helyzetet. A fiatalok amellett, hogy népművészeti oktatáson vettek részt, kiszakadtak a háborúval terhelt hétköznapokból is. A gyerekek kirándulhattak, sportolhattak és pancsolhattak a medencében is, mely szintén népszerű volt egy-egy foglalkozás előtt. De, nem lett volna kárpátaljai népzenei tábor, ha a szokásos, szívből jövő, örömzenélést ne tartották volna meg a tanárok esténként. A spontán játékra mindig a vacsora után került sor, amit a közönség is nagyra értékelt. Mindezt csak a hagyományos kárpátaljai, mégpedig viski saslik tudta megfejelni, amit minden táborozó jóízűen fogyasztott el. A szervezők azt remélik, hogy a rendezvényt jövőre már odahaza, békében, Kárpátalján tarthatják majd meg.
[type] => post [excerpt] => A Sátoraljaújhelyen megrendezett kárpátaljai népzenei-, néptánc- és kézműves tábor egyik célja, hogy feledtesse a gyerekekkel a háborús helyzetet – véli Pál István Szalonna, ismert népzenész. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1720630500 [modified] => 1720628359 ) [title] => Néptánctábor összefoglaló: fontos feledtetni a kárpátaljai gyermekekkel a háborús helyzetet (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207594&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207594 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 207596 [image] => Array ( [id] => 207596 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18.jpg [original_lng] => 163002 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-18.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1720617560:14 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1720617316 [_thumbnail_id] => 207596 [_edit_last] => 14 [views_count] => 625 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1720619708 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1720619708 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1720619708 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1720619708 [_oembed_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => [_oembed_time_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => 1720619708 [_oembed_c1eabc731979787a8a334e2edb97c725] => [_oembed_time_c1eabc731979787a8a334e2edb97c725] => 1720619708 [_oembed_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => [_oembed_time_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => 1720619709 [_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => [_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1720619709 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1721036347 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1722862633 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1724004298 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1724004298 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726343043 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1726725337 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 592 [6] => 25 [7] => 39 [8] => 91 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Társadalom [6] => Videók [7] => Világ [8] => Zene ) [tags] => Array ( [0] => 1117081 [1] => 797 [2] => 594679 [3] => 10355 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai Népzene és Néptánc tábor [1] => összefoglaló [2] => Rákóczi Tábor [3] => Sátoraljaújhely ) ) [8] => Array ( [id] => 207229 [content] =>Szabadság, Közösség, Cselekvés – ezzel a mottóval szervezte meg immár harmadszor a Rákóczi Szabadegyetemet a Rákóczi Szövetség. A sátoraljaújhelyi közéleti tábor célja az, hogy a magyarországi és a külhoni magyar fiataloknak platformot biztosítsanak az ismerkedésre, továbbá a közéleti szereplők előadásai révén értékes gondolatokkal gazdagodjanak. A 4 napos programsorozatra több száz határon túli fiatal érkezett. A szabadegyetemen az aktuális magyarországi és közép-európai közéleti, gazdasági, nemzetpolitikai, kulturális témák kerülnek megvitatásra. A Rákóczi Szövetség által szervezett nyári táborokban évről évre lehetőség nyílik arra, hogy találkozzanak és eszmét cseréljenek a világ számos országából érkezett magyar fiatalok. Ez az a hely, amely az elkövetkező években és évtizedekben is a világ magyar ifjúságának fontos találkozóhelye marad.
[type] => post [excerpt] => Szabadság, Közösség, Cselekvés – ezzel a mottóval szervezte meg immár harmadszor a Rákóczi Szabadegyetemet a Rákóczi Szövetség. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1720281600 [modified] => 1720281584 ) [title] => III. Rákóczi Szabadegyetem Sátoraljaújhelyen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207229&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207229 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 207231 [image] => Array ( [id] => 207231 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8.jpg [original_lng] => 145417 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/nevtelen-8.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1720270785:14 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1720270763 [views_count] => 737 [_thumbnail_id] => 207231 [_edit_last] => 14 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => [_oembed_time_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => 1720270843 [_oembed_e3d8dcbf98915aef98cd330ce43b4c88] => [_oembed_time_e3d8dcbf98915aef98cd330ce43b4c88] => 1720270843 [_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => [_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720270843 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1720274458 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1720274458 [_oembed_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => [_oembed_time_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => 1720274458 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1720442046 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1721320441 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1721585509 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1722531661 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1724007248 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1724007248 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726815181 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1726941325 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1728111790 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 11 [4] => 600 [5] => 592 [6] => 25 [7] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma [4] => Oktatás [5] => Társadalom [6] => Videók [7] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1147384 [1] => 1048 [2] => 10355 ) [tags_name] => Array ( [0] => III. Rákóczi Szabadegyetem [1] => Rákóczi Szövetség [2] => Sátoraljaújhely ) ) [9] => Array ( [id] => 207132 [content] =>Szabadság, Közösség, Cselekvés – ezzel a mottóval szervezte meg immár harmadszor a Rákóczi Szabadegyetemet a Rákóczi Szövetség. A sátoraljaújhelyi közéleti tábor célja az, hogy a magyarországi és a külhoni magyar fiataloknak platformot biztosítsanak az ismerkedésre, továbbá a közéleti szereplők előadásai révén értékes gondolatokkal legyenek gazdagabbak. A 4 napos programsorozatra több száz határontúli fiatal érkezett. A szabadegyetemen az aktuális magyarországi és közép-európai közéleti, gazdasági, nemzetpolitikai, kulturális témák kerülnek megvitatásra. A Rákóczi Szövetség által szervezett nyári táborokban évről évre lehetőség van arra, hogy találkozzon a világ magyarsága, hogy a Rákóczi tábor méltó hely arra, hogy a következő években és évtizedekben a világ magyar ifjúságának találkozóhelye legyen.
[type] => post [excerpt] => Szabadság, Közösség, Cselekvés – ezzel a mottóval szervezte meg immár harmadszor a Rákóczi Szabadegyetemet a Rákóczi Szövetség. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1720205400 [modified] => 1720205505 ) [title] => III. Rákóczi Szabadegyetem Sátoraljaújhelyen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207132&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207132 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 207134 [image] => Array ( [id] => 207134 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3.jpg [original_lng] => 195017 [original_w] => 1519 [original_h] => 849 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3-768x429.jpg [width] => 768 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3-1024x572.jpg [width] => 1024 [height] => 572 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3.jpg [width] => 1519 [height] => 849 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3.jpg [width] => 1519 [height] => 849 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/21-3.jpg [width] => 1519 [height] => 849 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1720194709:14 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1720193259 [views_count] => 675 [_thumbnail_id] => 207134 [_edit_last] => 14 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => [_oembed_time_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => 1720195329 [_oembed_e3d8dcbf98915aef98cd330ce43b4c88] => [_oembed_time_e3d8dcbf98915aef98cd330ce43b4c88] => 1720195329 [_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => [_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720195329 [_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => [_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1720195329 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1720195527 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1720195527 [_oembed_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => [_oembed_time_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => 1720195527 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1720701706 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1721115701 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1721476302 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1722531555 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1723560748 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1724422655 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726644658 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727250536 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1727250536 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 271 [4] => 600 [5] => 592 [6] => 25 [7] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kultúra [4] => Oktatás [5] => Társadalom [6] => Videók [7] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 186409 [1] => 607977 [2] => 1048 [3] => 10355 ) [tags_name] => Array ( [0] => programsorozat [1] => Rákóczi Szabadegyetem [2] => Rákóczi Szövetség [3] => Sátoraljaújhely ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 10355 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 10355 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )