Konrad Krajewski bíboros, a Szentszék Szeretetszolgálati Dikasztériumának prefektusa Ukrajnába utazott, hogy további adományokat vigyen Vatikánból. Ezúttal orvosi műszerekkel felszerelt mentőautókat és gyógyszereket kapott a háború sújtotta ország – közölte hétfőn a Vatican News az Interfax-Ukraine szemléje szerint.
A pápai küldött a Vatikáni Rádiónak elmondta, a több mint 200 ezer euró értékű gyógyszereket Nápolyban gyűjtötték össze, amelyeket civil emberek saját készleteikből adományoztak.
Krajewski bíboros legutóbb karácsonykor látogatott Ukrajnába. Akkor mobil műtőt és ultrahang-diagnosztikai berendezést szállított, valamint a karácsonyi misén is részt vett Harkivban.
Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) 9,9 milliárd dollárnyi adományt kért a világ konfliktusai és válságai által sújtott gyerekek millióinak humanitárius segélyezésére 2025-ben.
Catherine Russell, a szervezet vezetője közleményében hangsúlyozta: „A gyermekek humanitárius szükségleteinek mértéke történelmi csúcson van, és napról napra több gyermek érintett”.
Hozzátette: becsléseink szerint 146 országban és területen 213 millió gyermeknek lesz szüksége jövőre humanitárius segítségre, ami elképesztő szám.
Egy olyan időszakban, amikor a humanitárius műveletek krónikus finanszírozási nehézségekkel küszködnek, a UNICEF 9,9 milliárd dolláros adománykérelme ezeknek a szükségleteknek csak egy részét fedi le, és csak 109 millió gyermeken segítene.
A segélyt elsősorban az egészségügyi alapellátásra, a szükséges mennyiségű ivóvíz biztosítására, oktatásra, az alultápláltság felderítésére, pszichológiai segítségre és a szexuális erőszak megelőzésére szánják.
A legnagyobb, több mint egymilliárd dolláros adományfelhívás az Afganisztánnak szánt segélyt fedezné, megelőzve Szudánt, a Kongói Demokratikus Köztársaságot, a palesztin területeket és Libanont.
Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA), amely a szexuális és a reproduktív egészségre szakosodott, a maga részéről 1,4 milliárd dolláros adományfelhívást tett közzé, hogy 57 országban 45 millió nőnek és lánynak nyújtson támogatást.
Az ügynökség, amely bábákat, szülésznőket küld azokra a területekre, ahol hiány van belőlük, hangsúlyozta, hogy jövőre 11 millió várandós nőnek lesz szüksége segítségre a világon.
Natalia Kanem, az UNFPA vezetője szerint minden konfliktus- és katasztrófaövezetben a nők és a lányok élete, jóléte, az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférése van a legnagyobb veszélyben.
Hozzátette: „együtt képesek vagyunk gondoskodni arról, hogy a nők ne haljanak bele a szülésbe, és hogy minden nő és lány ártalomtól mentesen élhessen, még a legrosszabb körülmények között is”.
Magyarország az orosz–ukrán háború ezer napja alatt 98,5 milliárd forinttal támogatta Ukrajnát és az onnan érkező menekülteket – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a beregsurányi Segítségponton tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Soltész Miklós hangsúlyozta, a segítő munkából hatalmas mértékben vették ki a részüket a karitatív szervezetek, amelyek 5500 tonna élelmiszert, ruházatot és gyógyászati segédeszközt szállítottak át Ukrajnába mintegy 13 milliárd forint értékben.
Óriási volt az összefogás Magyarországon, ahová eddig 1 millió 437 ezer menekült érkezett a szomszédos országból, az öt, magyar–ukrán határ mellett lévő segítségponton pedig összesen 673 ezer embert fogadtak – fogalmazott az államtitkár.
Kifejtette, az ország eddigi legnagyobb humanitárius akciójában a menekültek számára szállást, ételt, ruházatot, egészségügyi ellátást, munkahelyet, oktatási és ingyenes utazási lehetőséget biztosítottak, a családoknak üdülést, az ukrán sportolóknak pedig felkészülési helyszínt tettek elérhetővé.
Emellett energetikai területen is segítséget nyújtottunk Ukrajnának áramszállítás formájában – tette hozzá az államtitkár.
Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy a háború kitörésekor öt, Kárpátaljával határos magyar településen – Záhonyban, Beregsurányban, Barabáson, Lónyán és Tiszabecsen – állítottak fel segítségpontot. Záhonyban és Beregsurányban ez jelenleg is működik a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában.
Az államtitkár megköszönte a menekültek fogadásában és ellátásában segédkező hat karitatív szervezet és a települési önkormányzatok tevékenységét, valamint a Kárpátalján végzett segítő munkát. Nagy köszönet jár az állami szervezetek, a hatóságok és a kormányhivatalok munkájáért is – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: az ukrán kormány korábbi, a magyar energiaellátást folyamatos támadás alá helyező politikája és a kárpátaljai magyarokkal szembeni ismétlődő jogfosztásai ellenére Magyarország minden lehetőséget megadott a menekülteknek és minden humanitárius segítséget megad a mai napig is Ukrajnának.
Soltész Miklós megjegyezte, jelenleg a háború „legsötétebb időszakában” vagyunk, ugyanis hiába nyerte meg az Egyesült Államokban a választásokat egy békepárti jelölt, a következő két hónapot a leköszönő Biden-adminisztráció és szövetségeik „további zavar és pusztítás” keltésére használják fel.
Éppen ezért Magyarország továbbra is segíti a Kárpátalja felől érkező menekülteket, legyenek ukránok, magyarok vagy bármilyen nemzetiségűek – jelentette ki, hozzátéve, a segítségnyújtás a karitatív szervezetek munkájának támogatásaként szerepel a 2025-ös központi költségvetésben.
A Kanadai–Ukrán Alapítvány 10 mentőautót adott át Ukrajnának. Kifejezetten súlyos betegek szállítására készültek, számolt beaz ukrán egészségügyi minisztérium.
Megjegyezték, hogy a C-osztályú Ford Transit 2023 mentőautók teljesen fel vannak szerelve és minden szükséges orvosi felszereléssel rendelkeznek.
A gépkocsikat Kárpátalja, Lemberg, Csernyihiv, Szumi, Mikolajiv, Herszon és Hmelnickij régiók sürgősségi egészségügyi és katasztrófavédelmi egészségügyi központjai között lettek elosztva.
„Az orosz terroristák a Genfi Egyezményt megsértve ukrán orvosokra lőnek. Több mint 500 autót raboltak el, semmisítettek meg vagy rontottak el. Az adományozók által átadott mentőautók biztosítják az orvosok hatékony munkáját” – mondta Viktor Ljasko egészségügyi miniszter, aki jelen volt az autók átadásán.
Összességében a hadiállapot idején a Kanadai–Ukrán Alapítvány 24 autót, 100 lélegeztetőgépet és gyógyászati terméket adományozott az egészségügyi intézmények számára az egészségügyi ellátás szükségleteihez.
A projekt kanadai állampolgárok adományaiból valósult meg.
A nehéz körülmények között élő kárpátaljai református családok számára tartós élelmiszert és alapvető higiéniai termékeket tartalmazó szeretetcsomagokat, az idős, egyedülálló híveknek mobiltelefonokat adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a közelgő húsvét alkalmából.
Ezúttal a három kárpátaljai református egyházmegye számára 25-25 mobiltelefont adott át a szeretetszolgálat, amelyek használata az idősek által is könnyen elsajátítható, így az eszközöknek köszönhetően könnyebben tudnak kapcsolatot tartani szeretteikkel, akik a háború miatt elhagyták szülőföldjüket, vagy gazdasági okok miatt még korábban kivándoroltak.
Az MRSZ emellett tartós élelmiszercsomagokkal is támogatta a Kárpátalján élő rászoruló családokat. A 150 adománycsomagba száraz tészta, rizs, cukor, olaj, liszt, konzervek és alapvető higiénés termékek is kerültek, amelyek összértéke meghaladja a 700 ezer forintot.
Juhász Márton ügyvezető igazgató kiemelte: az MRSZ 20 kárpátaljai ingyenkonyhát támogat, amelyek tíz hónapon át mintegy 200 ezer adag ételt készítenek a rászorulók, főként az idősek és hátrányos helyzetű gyerekek számára. Kifejtette – az elképzelésük szerint a program folytatódik, ezért azt szeretné, hogy a gazdasági társaságok, gyülekezetek, cégek fogadják örökbe akár csak egy hétre vagy egy hónapra a húsz ingyenkonyha valamelyikét, biztosítva ezzel a működésüket.
Az Európai Unió további 500 áramtermelőt küld Ukrajnának a Lengyelországban tárolt rescEU-készletből, hogy a téli időszakban megerősítse az ország energiaügyi ellenálló képességét – közölte pénteken az Európai Bizottság.
Az orosz csapatok folyamatos brutális támadásai miatt az ukrán energetikai infrastruktúra sérülékennyé vált, a helyi hatóságok erőfeszítései ellenére is lehetetlen egy éven belül helyreállítani az összes tönkrement villamosenergia-hálózatot – olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.
A különböző méretű, 12,5 kilowattól 1000 kilowattig terjedő teljesítményű generátorok teljes összeértéke 16,5 millió euró.
Az áramfejlesztők teljes áramkimaradás esetén egész kórházak energiaellátására képesek.
Az EU célja, hogy fenntartsa az elegendő áramellátást télvíz idején, és olyan létfontosságú szolgáltatások, mint a kórházak, szennyvízkezelők és fűtőállomások is működőképesek maradjanak. Az 500 generátorból 40-et oktatási intézmények számára szánnak – közölte az Európai Bizottság.
Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos az adomány kapcsán kijelentette: „Tavaly télen tanúi lehettünk annak, hogy Oroszország megpróbálta hidegbe és sötétségbe taszítani Ukrajnát. Akkor sem jártak sikerrel, és most sem fognak sikerrel járni. Az ukrán emberek ellenállóképessége rendkívüli, és nincsenek egyedül. Az EU az első naptól kezdve kéz a kézben dolgozik az ukrán hatóságokkal, hogy a legszükségesebb sürgősségi ellátást eljuttassa az országba. Most további 500 áramfejlesztőt mozgósítunk a rescEU tartalékaiból, hogy támogassuk Ukrajna energiarendszerét a zord téli hónapokban.”
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az orosz-ukrán háború februári kitörése óta már közel 45 millió euró összegű humanitárius és egyéb segélyt nyújtott a bajba jutott országnak. A nyugat-ukrajnai Lembergbe első nemzetközi segélyszervezetként érkeztek meg, köszönhetően annak, hogy Ukrajna területén már 1998 óta bejegyzett humanitárius segélyszervezetként működik a beregszászi irodájuk. A magyar partnerek a több ezer tonna élelmiszer, higiéniai és ruházati támogatások mellett már a háború kitörése előtt, a korona vírus járvány alatt is adományozott Ukrajnának olyan orvosi felszereléseket, ami elősegítette a járvánnyal szembeni harcát. Legutóbb Lembergben adták át azt a 100 darab lélegeztetőgépet, melyet a magyar kormány felajánlásának köszönhetően az Ökumenikus Segélyszervezet juttat el azokba az ukrán kórházakba, melyek többsége a frontvonal közelében helyezkedik el. A Dnyipropetrovszk, Donyeck, Ivano-Frankivszk, Ternopil, Szumi, Poltava, Herszon, Kijev, Odessza, Mikolajiv, Zaporizzsja, Harkiv és Lviv megyei egészségügyi intézményekbe kerülő lélegeztetőgépek átadásáról még október folyamán írt alá Kijevben együttműködési megállapodást Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter. A lembergi háborús veteránok kórházába eljuttatott lélegeztetőgép mellett állva a megye kormányzója, Makszim Kozickij köszönetét fejezte ki a magyar partnereknek. Az orvosi eszközök összköltsége eléri a 3 millió eurót, ami azt jelenti, hogy egy lélegeztetőgép 30 ezer euróba kerül. Az Ukrajnában dúló háború szörnyű következménye, hogy a kórházak és rehabilitációs központok maximum üzemmódra kapcsolva igyekeznek ellátni a sérülteket, mindemellett természetesen a nem háborús cselekményekben sérült civileket is gyógyítják. 2020 őszén, a koronavírus elleni védekezést segítve ötven lélegeztetőgépet, valamint nagy mennyiségű védőfelszerelést juttatott el a magyar karitatív szervezet 34 ukrajnai és kárpátaljai egészségügyi intézménybe, 2022 februárjában pedig az elsők között kezdte meg a segítségnyújtást a háború miatt menekülőknek és nélkülözőknek Ukrajnában és Magyarországon egyaránt. A háború sújtotta országban 25 éves jelenlétre visszatekintő segélyszervezet azóta több mint 480 ezer embernek nyújtott segítséget Ukrajna húsz régiójában és Magyarországon. Magyarország az Ökumenikus Segélyszervezet révén továbbra is kész minden szükséges támogatást megadni Ukrajnának. Ezt jól mutatja az is, hogy hamarosan Kelet-Ukrajnában, Dnyiproban is megnyílik az ökumenikusok bázisa, így a frontvonalhoz közel eső településeken személyesen tudják felmérni az igényeket, azt, hogy mire van szüksége a lakosságnak.
A norvég kormány 84 millió eurót különített el Ukrajna humanitárius megsegítésére – írja az Ukrinform.
A segítséget azok kapják, akik elvesztették otthonukat, és akadályoztatva van az élelemhez, vízhez és normális életkörülményekhez való hozzáférésük. A forrásokat a kritikus területekre irányítják, beleértve az oktatást, az egészségügyi szolgáltatásokat és a polgári lakosság védelmét.
Szeptemberben Norvégia 92,5 millió dollárt különített el az ukránok létfontosságú segélyezésére.
A háború 2022. februári kezdete óta már 106 kamionnyi szállítmányt: élelmiszert, ruházatot, generátorokat, játékokat juttattak Ukrajnába – közölte a pápai állam jótékonysági szolgálatot végző hivatala szerdán.
Konrad Krajewski bíboros, a közvetlenül Ferenc pápa hatáskörébe tartozó, úgynevezett alamizsnahivatal vezetője bejelentette: a következő segélyszállítmány 300 ezer adag, fagyasztva szárított levest tartalmaz, amelyet a háborútól leginkább sújtott ukrajnai térségekbe juttatnak el.
A mostani, kétkamionnyi humanitárius szállítmány Dél-Koreából érkezett: egy ázsiai vállalat által felajánlott, háromszázezer adag liofilizált levesről van szó. Az étel kiemelkedően tápláló, és elkészítéséhez elegendő egy kis meleg víz.
A szállítmány előkészítését és a járművekre való felpakolását 30 önkéntes hajléktalan végezte, akik a Ferenc pápa által létrehozott, Vatikánhoz közeli menhely vendégei. A teherautók a római Hagia Sophia templomtól indulnak, amely a helyi ukrán közösség központjának számít.
Az első szállítmányok idején az egyik járművet személyesen a bíboros vezette.
Konrad Krajewski hozzátette, hogy további terveik között szerepel egy otthon megnyitása Lembergben a háborús özvegyek és egyedül maradt gyermekes anyák számára.
I had a meaningful meeting with the Secretary of State of the Holy See @TerzaLoggia, Cardinal Pietro Parolin.
We discussed the consequences of Russia's aggression against Ukraine, the ongoing aerial terror, the difficult humanitarian situation, and the outcomes of our meeting… pic.twitter.com/toxRSoooDA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 23, 2024
Moldova mintegy 190 ezer dollár értékű konzervet küld Ukrajnának humanitárius segélyként – adta hírül az al-Dzsazíra.
Humanitárius segélyként Ukrajnának 190 000 dollár értékű anyagi javakat különítenek el az állami tartalékból – olvasta fel az erről szóló határozattervezetet Adrian Efros belügyminiszter.
Hozzátette azt is, hogy ebből több mint 63 ezer konzerves ételt küldenek majd az ukránoknak. Tavaly Moldova mintegy 1 millió dollár értékben humanitárius segélyt küldött Ukrajnának sátrakban, ágyakban, fűtőtestekben, hálózsákokban és higiéniai készletekben.