A közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása automatikus rögzítésének 10 hónapos működése alatt több mint kétmillió szabálysértést vettek nyilvántartásba. Ebből 1 millió 942 ezer 825-öt fizettek ki, ami a közel 400 millió hrivnya összegű határozatok 90 százaléka.
Az Állami Energiafelügyelőség az elosztórendszer üzemeltetőinél (oblenerho) végzett nem tervszerű ellenőrzések első szakaszában 193 szabálysértést állapított meg az ütemterv szerinti áramszünetek alkalmazásakor.
A leggyakoribb szabálysértések:
a leállási ütemtervek közötti szünetek időtartamának megsértése;
a jelenlegi jogszabályok által nem előírt stabilizációs ütemezések alkalmazása;
a kritikus infrastruktúra listáján nem szereplő objektumok ütemezett leállításának hiánya;
a leállás időtartamának betartásának figyelmen kívül hagyása.
A legtöbb szabálysértést Volinyban, Kijevben, Poltavában, Ternopilban és Csernyihivben követték el.
A Gyija alkalmazásban újra ki lehet fizetni a sebességmérő kamerák által rögzített közlekedési szabálysértési bírságokat.
A hírt a Digitális Átalakulási Minisztérium közölte.
A szolgáltatás február 24. óta nem volt elérhető. A járművezetők ezentúl push-üzeneteket kapnak az alkalmazástól, amennyiben a kamera szabálysértést rögzít.
Az Ukrán Miniszteri Kabinet jóváhagyta „A reklámról” szóló törvény megsértésével kapcsolatos bírságokról szóló határozatot, amelyben az álláshirdetések terén történt visszaéléseket kívánják szankcionálni. Az év elején már történtek módosítások a törvény 24. cikkelyében. Akkor az álláshirdetésekben felmerülő nemi diszkriminációról volt szó. Most viszont kibővítették azon követelmények sorát, amelyek megsértése pénzbírságot von maga után. A 863-as számú határozattal a Miniszteri Kabinet egyelőre csak a bírság befizetésének eljárását fogadta el. Magán a bírságon kívül, a norma a bírságolás mechanizmusának meghatározását is előirányozza. A munkaügyi szolgálat továbbra is tájékoztatja a munkaadókat az aktuális újításokról illetve felügyeli az álláshirdetések szabályosságát.
Az ukrán nyelv államnyelvként való működését biztosító törvény újabb normái hatályba lépésének 10 napja alatt 502 szabálysértési bejelentés érkezett – jelentette ki Tarasz Kreminy államnyelvvédelmi biztos Facebook-oldalán, számolt be az UNN.
„2022. július 16–25. között, az Az ukrán, mint államnyelv működésének biztosításáról szóló ukrán törvény újabb követelményei hatályba lépése óta a biztos titkárságára rekordszámú, 502 jogsértéssel kapcsolatos bejelentés érkezett állampolgároktól” – jelentette be Kreminy.
A nyelvi ombudsman elmondása szerint a jogsértések az alábbi kategóriákra vonatkoznak:
59% – internetes szolgáltatási szféra;
20% – információs internet-forrás,
9% – ügyfélszolgálat;
7% – állami szervek és helyi önkormányzatok tisztviselőinek tevékenysége;
5% – egyéb.
Kreminy megjegyezte, a bejelentések 79%-a a nyelvtörvény 2022. július 16-án hatályba lépett 27. cikkelye hatodik részének megsértésére vonatkozik, amely az államnyelv az internetes források általi alkalmazását szabályozza.
A háború számos változást hozott az életünkbe. A kezdete óta többnyire stratégiai célból kikapcsolták a szabálysértéseket rögzítő kamerákat az utakon. Azonban nem kell megfeledkeznünk arról, hogy a gyorshajtás és a közlekedési szabályok megsértése nap mint nap életeket követel.
A kormány úgy döntött, hogy az utakon újra beindítják a szabálysértéseket rögzítő kamerákat.
Kárpátalján a következő címeken találhatók a kamerák
Huszt:
Volosin utca 81.
Ivan Franko utca 165.
Lembergi utca 157.
Munkács:
Ivan Franko u. 74.
Ezenkívül az M–06-os, H–09-es, M–23-as, T–07–19-es és M–23-as autóutakon további 8 kamera működik, ezek címeit itt tekinthetik meg.
A külügyminiszter elmondása szerint, ha nem tesznek az ügy ellen, az a hasonló esetek számának növekedéséhez vezet majd.
Az ukrán vendégmunkások teljesen figyelmen kívül hagyták az észt határ átlépése utáni kötelező 14 napos házi karantént, s azonnal munkába álltak. A hírt augusztus 4-én közölte a külügyminisztérium.
„A szabálysértő külföldieket ki kell utasítani az országból, s be kell velük fizettetni a pénzbírságot. Az államnak kell legyen lehetősége arra, hogy ellenőrizze és megbüntesse az érvényben lévő szabályok megsértőit” – közölte Urmas Reinsalu észt külügyminiszter.
Serving Russia’s politics of division will have consequences. KAPO and @Politsei revoked the residence permit of Alexander Kornilov, a Kremlin activist, a link in Russia’s influence network. Also banned from Schengen for 5 years. More info on the pic in our 2014 Annual Review pic.twitter.com/z5woaOUk66
Háromszor annyira hajlamosak közlekedési szabálysértést elkövetni az európai autósok külföldön – derült ki a különböző európai közlekedésbiztonsági szervezetek adataiból.
Európai szinten az egy-egy tagállamban futó külföldi autók aránya öt százalék körül alakul, de a legjobban és leggyakrabban dokumentált szabálysértésben, a gyorshajtásban a külföldi autók aránya 15 százalék körüli – írja Közlekedéstudományi Intézet aloldala, a Kozlekedesbiztonsag.kti.hu.
Az alábbi esetekben ráadásul a tagállamok kiadják egymásnak a szabályszegő autó és a jármű üzemben tartójának adatait:
gyorshajtás,
biztonsági öv/bukósisak használatának mellőzése,
piros lámpán áthajtás,
ittas vagy bódult állapotban vezetés,
tiltott sávhasználat (busz- vagy autópálya-leállósáv),
vezetés közbeni mobilozás (kézben tartott mobillal),
jogtalan sztrádahasználat (ez alatt a pályadíj meg nem fizetése értendő),
tilosban parkolás.
A felsorolt szabályszegésekért nagy valószínűséggel előbb-utóbb kopogtat a külföldi fél megbízásából eljáró magyar hatóság.
S, ha valaki nem fizeti be idejében a más országokban kiszabott bírságokat, számolnia kell azzal, hogy előbb vagy utóbb itthon is utoléri a bírságcsekk. Az ilyenkor felmerülő költségek (a többszöri ügyvédi felszólítás, az esetleges bírósági vagy végrehajtási költségek) tetemesen megnövelhetik a fizetendő összeget, amit a magyar hatóságok – jellemzően a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal – be is fognak hajtani.
Because of coronavirus restrictions, it’s hard to know where you can travel, what rules you need to follow. We have to make life easier for Europeans & coordinate these measures. @EU_Commission put forward a proposal - its adoption by national governments will now bring clarity. pic.twitter.com/hblJRFYw0y
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia 🇺🇦Wiktor Laszko oraz ambasador 🇺🇦 w 🇵🇱 @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium reményét fejezte ki az iránt, hogy a Legfelső Tanács mihamarabb elfogadja a szájmaszkviselés figyelmen kívül hagyásáért járó pénzbírságról szóló törvényjavaslatot – közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
Sztepanov elmondása szerint a természetes személyek 170–255 hrivnya közötti, a jogi személyek pedig 3400–5100 közötti összegre számíthatnak, amennyiben nem tartják be a korlátozást.