Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEzNzE3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 255455
[content] =>
A Heng Yang nevű kínai teherhajó legalább háromszor kötött ki az Oroszország által elfoglalt szevasztopoli kikötőben, annak ellenére, hogy nemzetközi szankciók vonatkoznak a térségre.
A Financial Times beszámolója szerint a Panama zászlaja alatt hajózó egység a Guangxi Changhai Shipping Company tulajdonában van, és június–szeptember között többször is látták a kikötőben.

Az ukrán elnöki hivatal adatai szerint a hajó legalább kétszer érkezett Szevasztopolba nyáron, a harmadik látogatást pedig műholdfelvételek is megerősítették.
A 140 méter hosszú konténerhajó június 19. és 22. között tartózkodott a kikötőben, majd augusztus 15-én rakodási kérelmet nyújtott be. A krími látogatás után a hajó Törökország és Egyiptom kikötői felé hajózott.
[type] => post
[excerpt] => A Heng Yang nevű kínai teherhajó legalább háromszor kötött ki az Oroszország által elfoglalt szevasztopoli kikötőben, annak ellenére, hogy nemzetközi szankciók vonatkoznak a térségre.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1758816480
[modified] => 1758794972
)
[title] => Egy kínai hajó háromszor is behajózott Szevasztopolba a nemzetközi szankciók ellenére
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=255455&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 255455
[uk] => 255280
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 255281
[image] => Array
(
[id] => 255281
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179.png
[original_lng] => 292775
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/image-179.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758784172:5
[_thumbnail_id] => 255281
[_edit_last] => 5
[views_count] => 954
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => 🌉World's longest cable-stayed #Jiangsu Changtai Yangtze River #Bridge opens, cutting #Changzhou-#Taixing travel from 80 to 20 mins. Features record caisson speed, 10,000t-m smart crane & mm-level precision. Boosts Yangtze Delta integration! #CCCC 🌊 pic.twitter.com/5j0613WH5J
— China Communications Construction (@CCCCLTDofficial) September 10, 2025
[_oembed_time_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => 1758784148
[_algolia_sync] => 414482183002
[_oembed_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] =>
[_oembed_time_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] => 1758805790
[_oembed_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] =>
[_oembed_time_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] => 1762794143
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4915
[1] => 1127
[2] => 2540657
[3] => 13717
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hajózás
[1] => Kína
[2] => szankciók megsértése
[3] => Szevasztopol
)
)
[1] => Array
(
[id] => 233473
[content] =>
2014. február 26-án a krími tatár népgyűlés, a Medzslisz felhívására több ezer krími tatár, ukrán és más nemzetiségű ember vonult a Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa elé. Demonstrációjukkal Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett álltak ki. Ez volt az első és egyik legnagyobb tömeges tiltakozás az orosz megszállás ellen, amely akkor vette kezdetét, amikor az orosz hadsereg bevonult a félszigetre. A tüntetésen mintegy tízezer ember vett részt. Másnap, február 27-én az Oroszországi Föderáció reguláris fegyveres alakulatai megszállták a Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét és kormányépületeit. Február 26-a annak a napja, amikor tisztelettel adózunk azok bátorsága és rendíthetetlensége előtt, akik 11 évvel ezelőtt kiálltak Ukrajna határainak sérthetetlensége mellett. Ezen a napon emlékezünk azokra is, akik ma is folytatják az ellenállást a megszállókkal szemben a félszigeten, nap mint nap kockáztatva szabadságukat és életüket a Krím felszabadításába vetett hitükért.
[type] => post
[excerpt] => 2014. február 26-án a krími tatár népgyűlés, a Medzslisz felhívására több ezer krími tatár, ukrán és más nemzetiségű ember vonult a Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa elé.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1740496020
[modified] => 1740494881
)
[title] => Február 26. – a Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol megszállásával szembeni ellenállás napja (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=233473&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 233473
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 233474
[image] => Array
(
[id] => 233474
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675.jpg
[original_lng] => 136273
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-2025-02-25t134428675.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1740487700:16
[_oembed_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] =>
[_oembed_time_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] => 1740487567
[_thumbnail_id] => 233474
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1956
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5f2e1a9e7b0cd78c7f7387a61822a0c9] =>
[_oembed_time_5f2e1a9e7b0cd78c7f7387a61822a0c9] => 1740488827
[_oembed_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] =>
[_oembed_time_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] => 1740488828
[_oembed_0f066560c6068aad639eb528c416166b] =>
[_oembed_time_0f066560c6068aad639eb528c416166b] => 1740488828
[_oembed_4ffc412723d1528f75e2df9b3ea17ff3] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1203131311001
[_oembed_b548bcdfd362b16479c86d6406b51f9e] =>
[_oembed_time_b548bcdfd362b16479c86d6406b51f9e] => 1747762170
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 33
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 151189
[1] => 1732992
[2] => 1732993
[3] => 1733007
[4] => 77698
[5] => 13717
)
[tags_name] => Array
(
[0] => emléknap
[1] => Február 26.
[2] => Krími Autonóm Köztársaság
[3] => Medzslisz
[4] => orosz megszállás
[5] => Szevasztopol
)
)
[2] => Array
(
[id] => 210555
[content] =>
Az oroszok tartanak az ukrán haditengerészeti csapásmérő drónok támadásaitól, ezért fokozottan figyelik a partokat és a vízterületet.

Megfigyelőállást fedeztek fel az oroszok által ideiglenesen megszállt Szevasztopol partjainál, a Krímen. A hírt az ATESH partizánmozgalom Telegram-csatornája közölte augusztus 8-án, csütörtökön.
„A pilóta nélküli tengeri drónok használatától való félelem miatt az ilyen megfigyelési pontok száma gyorsan növekszik” – áll a jelentésben.
[type] => post
[excerpt] => Az oroszok tartanak az ukrán haditengerészeti csapásmérő drónok támadásaitól, ezért fokozottan figyelik a partokat és a vízterületet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1723231500
[modified] => 1723212949
)
[title] => Oroszország megfigyelőállomásokat létesít Szevasztopolban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210555&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210555
[uk] => 210524
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 210525
[image] => Array
(
[id] => 210525
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281.jpg
[original_lng] => 87863
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/3933281.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723202149:5
[_thumbnail_id] => 210525
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2494
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1723220706
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1723220706
[_oembed_72fc28b6c12cb3170c6fb5558d7feba3] => A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
It baselessly claims Ukrainain President Zelensky has secretly purchased a Mercedes 770 used by Hitler. It's nonsense. https://t.co/FnmsG5B3np pic.twitter.com/Dq4lCC1z3e
— Shayan Sardarizadeh (@Shayan86) October 8, 2024
[_oembed_time_72fc28b6c12cb3170c6fb5558d7feba3] => 1729853364
[_oembed_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] =>
[_oembed_time_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] => 1734024272
[_oembed_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] =>
[_oembed_time_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] => 1741195719
[_algolia_sync] => 1203085094001
[_oembed_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] =>
[_oembed_time_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] => 1758613616
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
The crowd… pic.twitter.com/7251jRn5AQ
— NEXTA (@nexta_tv) October 14, 2025
[_oembed_time_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => 1761497314
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 12489
[1] => 689
[2] => 13717
)
[tags_name] => Array
(
[0] => megfigyelés
[1] => Oroszország
[2] => Szevasztopol
)
)
[3] => Array
(
[id] => 153279
[content] =>
A keddi szevasztopoli robbanások azt jelzik, hogy közeledik Krím felszabadítása a megszállás alól – jelentette ki Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának sajtószóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Juszov az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „Ha a szevasztopoli robbanásokról beszélünk, akkor kell-e panaszkodnunk? Ukrán állampolgárok. Az ukránbarátok, akik a törvényes hatalom visszatérésére várnak, éppen ellenkezőleg, örülnek ezeknek a hangoknak. Ez azt jelenti, hogy közeledik a Krím megszállás alóli felszabadulása.”
A sajtószóvivő megjegyezte, hogy a továbbiakban nem kommentálja a krími robbanásokat. „Csak leszögezhetjük: béke és a robbanások hiánya az ideiglenesen megszállt ukrán területeken, így a Krímben is akkor lesz teljes, amikor a rasiszták elmennek onnan. Addig minden, ami a megszállt területeken történik, a megszállók „adminisztrációjának” a felelőssége” – hangsúlyozta
A hírportál emlékeztetett arra, hogy kedden robbanások voltak Szevasztopolban. A megszállók bejelentették, hogy állítólag lőszer robban fel a gyakorlótéren.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A keddi szevasztopoli robbanások azt jelzik, hogy közeledik Krím felszabadítása a megszállás alól – jelentette ki Andrij Juszov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688498820
[modified] => 1688494178
)
[title] => A keddi szevasztopoli robbanások a Krím felszabadításának közeledtét jelzik – katonai hírszerzés
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=153279&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 153279
[uk] => 153282
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 153280
[image] => Array
(
[id] => 153280
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1.jpg
[original_lng] => 56431
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/krim-gettyimages-1242217485-9-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1688483576:8
[_thumbnail_id] => 153280
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2737
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] =>
[_oembed_time_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] => 1740758793
[_algolia_sync] => 508369057000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 606973
[1] => 606974
[2] => 13717
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Krím felszabadítása
[1] => robbanások
[2] => Szevasztopol
)
)
[4] => Array
(
[id] => 22177
[content] =>
Első alkalommal vehet részt az orosz haditengerészet napján, július 26-án Szevasztopolban megtartandó díszszemlén olyan őrnaszád, amelynek legénysége kizárólag nőkből áll – közölte a TASZSZ orosz hírügynökség.

Szergej Sojgu védelmi miniszter márciusban adta ki a parancsot az első női legénység összeállítására. Az ezt követő kiválasztás és kiképzés eredményeként az orosz Fekete-tengeri flotta P–834-es Raptor naszádján, kísérleti jelleggel Anna Brikez naszádparancsnok tizedes, Olga Csulkova főgépész tizedes és Julija Kurocskina kormányos-jeladó matróz kezdte meg a szolgálatot.
A szovjet fegyveres erőknél a második világháború éveiben „a gyengébb nem” képviselő számos olyan feladatkört vettek át, amelyek ellátása korábban kizárólag férfimunka volt. A hagyományos egészségügyi és logisztikai posztok betöltésén túl megjelentek a női pilóták, harckocsizók, felderítők és mesterlövészek is. Az orosz flottánál azonban eddig sosem voltak még női gépészek, kormányosok és kapitányok.
Az őrnaszád háromtagú személyzetének egyebek között a túlélés gyakorlatából, gránátvetésből és diverzáns-elhárításból kellett vizsgáznia. Ha a trió beválik a gyakorlatban, a katonai tárca szerint megnyílik a lehetőség további hasonló csapatok megalakítása előtt.
Megcáfolandó a talán még a régi görögökhöz és a föníciaiakhoz visszanyúló tengerészbabonákat, a P–834-es naszád legénységének jelmondata: „A nő a fedélzeten szerencsét hoz!”.
A 03160. hadiipari projekt keretében megépített Raptor több mint 20 tengerészgyalogos mozgatására és partra szállítására alkalmas. Az őrnaszád emellett járőrözésre és kisebb objektumok elfogására alkalmas. A jármű hossza 16,9, szélessége 4,1 méter, sebessége pedig eléri az 50 csomót (az óránkénti 92,6 kilométert).
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Első alkalommal vehet részt az orosz haditengerészet napján, július 26-án Szevasztopolban megtartandó díszszemlén olyan őrnaszád, amelynek legénysége kizárólag nőkből áll.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1595241780
[modified] => 1595188016
)
[title] => Az orosz haditengerészetnél megalakították az első női naszádlegénységet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=22177&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 22177
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 22178
[image] => Array
(
[id] => 22178
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek.jpg
[original_lng] => 319501
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/noi-naszadlegenyek.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1595177216:12
[_thumbnail_id] => 22178
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4220
[_oembed_4dd08adc431e371408c378baab6cc7b1] =>
[_oembed_time_4dd08adc431e371408c378baab6cc7b1] => 1595177218
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c0d397bd311a52a0aca182f075a3c191] =>
[_oembed_time_c0d397bd311a52a0aca182f075a3c191] => 1600071467
[_oembed_b7ea737efa47a908dc482bb180ea9e1e] => В Дзержинске на территории завода "Оргстекло" сегодня заметили голубых собак. Этими фото поделился в городском паблике местный житель.
Posted by РИА Новости on Thursday, February 11, 2021
[_oembed_time_b7ea737efa47a908dc482bb180ea9e1e] => 1613593863
[_oembed_1f8378baa9889cb8c121510204678a52] =>
[_oembed_time_1f8378baa9889cb8c121510204678a52] => 1618654326
[_oembed_da6c0dfadbfdd47350de1ac201f85ca6] => Зменшення чисельності військ на нашому кордоні пропорційно знижує напругу. Україна ?? завжди напоготові, але вітає будь-які кроки зі зменшення військової присутності й деескалації ситуації на Донбасі. Україна прагне миру. Дякую міжнародним партнерам за підтримку #StrongerTogether
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 22, 2021
[_oembed_time_da6c0dfadbfdd47350de1ac201f85ca6] => 1619584545
[_oembed_7d65dd499b1a100609782ddd286fe414] =>
[_oembed_time_7d65dd499b1a100609782ddd286fe414] => 1633053486
[_oembed_051d585f7edaf30775ca5a1ae4a5bbd2] =>
[_oembed_time_051d585f7edaf30775ca5a1ae4a5bbd2] => 1637849472
[_oembed_56d1892224266ef2611c2ab189b4d2c0] => Baby found by teenagers in -20C in Siberia doing well https://t.co/yozwTFSQym
— BBC News (World) (@BBCWorld) January 12, 2022
[_oembed_time_56d1892224266ef2611c2ab189b4d2c0] => 1644123313
[_oembed_6387aa37343a4034fdb9b6dacdd3194f] =>
[_oembed_time_6387aa37343a4034fdb9b6dacdd3194f] => 1654159625
[_oembed_8c6e460ca69f9717844602767014a62d] => #SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
— Maxar Technologies (@Maxar) September 26, 2022
[_oembed_time_8c6e460ca69f9717844602767014a62d] => 1665052133
[_oembed_351818da7c2a352c4cbb35cac537804b] =>
[_oembed_time_351818da7c2a352c4cbb35cac537804b] => 1665052133
[_oembed_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
— ChrisO (@ChrisO_wiki) October 11, 2022
[_oembed_time_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1667048896
[_oembed_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => #UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
— AFP News Agency (@AFP) March 10, 2023
[_oembed_time_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => 1679043579
[_oembed_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] =>
[_oembed_time_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] => 1686939993
[_oembed_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => The first modernized strategic bomber Tu-160M has started state tests.
/Rostec/#source pic.twitter.com/xEDyw3KsJl
— Zlatti71 (@djuric_zlatko) July 6, 2023
[_oembed_time_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => 1690821001
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1723653186
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1723653186
[_oembed_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] =>
[_oembed_time_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] => 1733059267
[_oembed_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] =>
[_oembed_time_22ffc0787e650f5d0e7b1a28f5194921] => 1741256342
[_algolia_sync] => 1202619371001
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
The crowd… pic.twitter.com/7251jRn5AQ
— NEXTA (@nexta_tv) October 14, 2025
[_oembed_time_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => 1761571272
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 23
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Fotók
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 13716
[1] => 689
[2] => 13717
)
[tags_name] => Array
(
[0] => női naszádlegénség
[1] => Oroszország
[2] => Szevasztopol
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 13717
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 13717
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Szevasztopol (1 Oldal)