Új jólléti és felügyeleti eszközöket vezet be a Meta a Facebookon, a Messengeren és az Instagramon, hogy a fiatal felhasználók mentális szempontból is nagyobb biztonságban legyenek. Az újdonságok azután érkeznek a platformokra, hogy a Metára – és más közösségi oldalakra is – az eddiginél nagyobb nyomás helyeződik a gyermekvédelmi törvények miatt.
Az egyik legnagyobb változás a Facebook Messengert érinti. Az üzenetküldő alkalmazásban most először vezet be olyan felügyeleti eszközt a Meta, ami hasonló az Instagramon már létezőhöz. Ez lehetőséget ad a szülők – vagy a gyermek törvényes képviselői – számára, hogy megnézzék, mennyi időt tölt a Messenger használatával a kiskorú, kik vannak a partnerei között, valamint értesítést kapnak arról is, ha a gyerek valakit jelent a közösségi oldal felé.
Egy másik változás, hogy a Meta a jövőben figyelmezteti majd a tizenéves felhasználókat, ha túl sokat használják a Facebookot. A rendszer 20 perc elteltével küld majd jelzést arról, hogy érdemes lenne letenni a telefont, és valami más elfoglaltságot találni.
Az Instagramon is lesz majd egy változás. A rendszer itt akkor küld figyelmeztetést a fiatalkorú felhasználónak, ha azt találja, hogy éjszaka túl sokat görgeti a telefonját. A cég azt várja, így kizökkentheti a fiatalokat, és rábírhatja őket, hogy többet pihenjenek.
Emellett az Instagram egy olyan funkciót is tesztel, ami jelentősen korlátozná, hogy olyanokkal lépjen kapcsolatba egy felhasználó, aki nem követi őt. Gyakorlatilag egy meghívót kellene küldeni az illetőnek, ha kapcsolatba akar lépni vele, és amíg ezt nem fogadja el a másik fél, addig nem hívhatja fel, nem küldhet neki fényképet, videót vagy hangüzenetet. A megoldás célja, hogy csökkentse a nőket érő zaklatást a platformon.
A cég azt is közölte, hogy „szigorúbb megközelítést” alkalmaz a tinédzserek számára ajánlott tartalmakkal kapcsolatban, és aktívan próbálja felkelteni az érdeklődésüket különböző témákkal, például építészettel vagy az utazással kapcsolatban.
A változást fokozatosan vezeti majd be a Facebook, így érdemes lesz figyelni, frissült-e már az alkalmazás.
A szülők többsége – 62,5%-a a távoktatást választotta gyermeke számára az új tanévben. 61,6%-uk úgy gondolja, hogy nem érdemes elindítani a jelenléti képzést még akkor sem, ha a biztonsági helyzet ezt lehetővé teszi, és biztosított az óvóhely.
A több mint 25 ezer szülő körében végzett felmérés eredményét Szerhij Horbacsov oktatási ombudsman hozta nyilvánosságra – számolt be a Szlovo i Gyilo.
Idén a szülők mindössze 13,8%-a választotta a jelenléti oktatást, 18,4%-uk még bizonytalan. A szülők 0,5%-a egyéni, 0,4%-a a családi, 0,1%-a pedig a levelezői oktatási formát választotta.
A megkérdezett szülők harmada azért választotta a távoktatást, mert nem tartja megfelelő az oktatási intézmények alagsorában kialakított óvóhelyet, a megkérdezettek 11%-a pedig azért, mert az intézményben egyáltalán nincs menedékhely. Ezenkívül 18%-uk azért választotta a távoktatást, mert az oktatási intézmény a háborús övezetben vagy annak közelében található.
ЯКУ ФОРМУ НАВЧАННЯ ОБРАЛИ БАТЬКИ ДЛЯ СВОЇХ ДІТЕЙ?
ПЕРШІ РЕЗУЛЬТАТИ ОПИТУВАННЯ БАТЬКІВ, ЯКІ ЗНАХОДЯТЬСЯ В УКРАЇНІ
Триває…
A jelenléti oktatást választók 10%-a ezt a képzési formát tartja jobbnak a gyermek ismeretszerzése, fejlesztése szempontjából. A szülők 4%-a a biztonság miatt döntött így: 4% gondolja úgy, hogy régiója biztonságos, további 4% pedig azért, mert az oktatási intézményben van óvóhely, és ott nagyobb biztonságban lesz a gyerek, mint otthon.
[type] => post
[excerpt] => A szülők többsége - 62,5%-a a távoktatást választotta gyermeke számára az új tanévben. 61,6%-uk úgy gondolja, hogy nem érdemes elindítani a jelenléti képzést még akkor sem, ha a biztonsági helyzet ezt lehetővé teszi, és biztosított az óvóhely.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1660136880
[modified] => 1660130771
)
[title] => A szülők több mint 60%-a a távoktatást támogatja
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114110&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114110
[uk] => 113989
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 113990
[image] => Array
(
[id] => 113990
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271.jpg
[original_lng] => 56744
[original_w] => 794
[original_h] => 447
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271.jpg
[width] => 794
[height] => 447
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271.jpg
[width] => 794
[height] => 447
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271.jpg
[width] => 794
[height] => 447
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/5983b5e9c623f271.jpg
[width] => 794
[height] => 447
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1660119971:12
[_thumbnail_id] => 113990
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1893
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] =>
[_oembed_time_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => 1665940447
[_oembed_698dc86bc1e3f54e39973ca18abcfce5] =>
⚡️ More than 1,000 Ukrainians have been returned from Russian captivity since Feb. 24.
Ukraine’s Intelligence Directorate’s press officer Andriy Yusov said on Oct. 29 that almost 30 exchanges have already taken place since the beginning of Russia’s full-scale invasion.
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of 🇺🇦Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
A francia nagyváros úgy szeretne „befogadóbbá” válni az LMBTQ-közösség számára, hogy eltávolítják az anya és az apa kifejezéseket a polgári dokumentumokból, és 300 anyakönyvvezetőt LMBTQ-érzékenyítő tréningekre küldenek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Az anya és apa szavak helyett a gendersemleges „Szülő 1” és „Szülő 2” fog szerepelni az anyakönyvi kivonatokban.
Jean-Marc Bonnaffous alpolgármester bejelentette, hogy Marseille városa frissíti az anyakönyvi formanyomtatványokat, a közigazgatási dokumentumokat és a házassági anyakönyvi kivonatokat, hogy az állami törvényekkel összhangban befogadóbbá váljanak.
Mostanáig a nyomtatványokat csupán a város egyes kerületeiben frissítették, de most a kezdeményezés részeként az egész városban bevezethetik az új szabályokat, aminek értelmében mostantól anya és apa szavak helyett „Szülő 1” és „Szülő 2” fog szerepelni a város által kiállított összes dokumentumon.
A nyomtatványok módosítása mellett mintegy 300 anyakönyvvezetőt továbbképzésekre küldenek, ahol LMBTQ-témában érzékenyítő tréningeken kell majd részt venniük. Marseille másik alpolgármestere, Sophie Roques szerint az anyakönyvvezetőket a szexuális életmóddal, valamint a nemi (gender-) identitással kapcsolatos kérdésekben is képzik majd.
Tavaly novemberben Marlène Schiappa francia állampolgárságért felelős delegált miniszter bejelentette, hogy az anyakönyvi űrlapok „befogadóbbá válnak” az azonos nemű párok számára, és többé nem fogják automatikusan feltüntetni az apát és az anyát.
Alexandre Urwicz, a Homoszexuális Családok Szövetségének elnöke üdvözölte a változást, de azt állította, hogy nyolc évbe telt, mire ez a politika megvalósult, mivel Franciaországban 2013-ban fogadták el a melegházasságról szóló törvényt. A francia parlament azonban már 2019-ben megszavazta, hogy az iskolai űrlapokról töröljék az anyát és az apát, és szülő 1, illetve szülő 2 kifejezésekkel helyettesítsék a „kifogásolhatónak” ítélt szavakat. Aude Mirkovic jogászprofesszor szerint ezek a rendelkezések igazságtalanok a családok többségével szemben.
„A szülők nem csak törvényes gyámok. Ezeknek a személyeknek konstitutív dimenziójuk az, hogy a gyermek számára jelzik származását, és azok az intézkedések, amelyek törvényes gyámokká degradálják őket, megfosztják ettől a hovatartozástól mind a gyermekeket, mind a szülőket” – állította a férfi.
Nem Franciaország az egyetlen ország, ahol a cancel culture nevében olyan kifejezések elhagyására ösztönzik a lakosságot és a hivatalos szerveket, mint az anya és az apa. Tavaly áprilisban az ausztráliai Melbourne iskoláit arra szólították fel, hogy hagyjanak fel a nemi megkülönböztetést tartalmazó kifejezések használatával, és helyette olyan gendersemleges kifejezéseket használjanak, mint a szülő.
#MoisdesFiertés 🌈 Le tram des fiertés débarque dans la Métropole de #Lyon ! Montez à bord de cette nouvelle rame sur la ligne T4, illustrée par Morgane Fadanelli ! 🎨 pic.twitter.com/3H4MqZcF9u
Kijevben nem engedik be az iskolákba a szülőket koronavírus elleni oltás igazolása vagy 72 óránál nem régebbi negatív vírusteszt nélkül – hozta nyilvánosságra az UNIAN hírügynökség a kijevi városvezetés hivatalos weboldalán megjelent közleményre hivatkozva.
Mikola Povoroznik, a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko első helyettese közölte azt is, hogy a szülői értekezleteket online fogják tartani. Továbbá ha Kijev a járványhelyzet szerinti sárga vagy narancs besorolásba kerül, akkor távoktatásra kell áttérni azokban a tanintézetekben, amelyekben a pedagógusok több mint húsz százalékának nincs meg a teljes védettsége, azaz nem vette fel a védőoltás mindkét adagját.
Povoroznik bejelentette: ha a fővárost a legsúlyosabb, azaz a vörös kategóriába sorolják át, akkor csakis az alsó tagozatosok, vagyis az 1-4. osztályba járók és a vizsgázók látogathatják az oktatási intézményt, és ők is csak akkor, ha a tanári kar legalább nyolcvan százaléka be van oltva.
Jelenleg még Ukrajna egésze a legenyhébb szintű, zöld besorolásban van.
Közben Ruszlan Marcinkiv, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk város polgármestere elbocsátással fenyegette meg a városi tanács azon dolgozóit, akik nem veszik fel a védőoltást. Facebook-bejegyzésében a politikus hangsúlyozta, hogy a hivatalnokoknak példát kell mutatniuk az embereknek. Két hetet adott a tanács dolgozóinak, hogy beoltassák magukat, ez alól csak azok lehetnek kivételek, akiknek orvosilag ellenjavallt a koronavírus elleni oltás felvétele.
Az ukrán gazdasági minisztérium még hétfőn ismételten megerősítette: Ukrajnában az oltás felvétele önkéntes, azaz a munkaadóknak nincs jogalapjuk arra, hogy rákényszerítsék munkavállalóikat a koronavírus elleni oltás felvételére, nem bocsáthatják el őket állásukból és más formában sem büntethetik őket ezért.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 413 772-en kapták meg valamely védőoltás első, 3 825 401-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Kedden 157 049 embert oltottak be az országban.
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. 📸Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat a Health4all! programban résztvevő édesanyák és édesapák számára szülői tapasztalatcserével egybekötött délutánt szervezett.
Az eseményen szó volt a mindennapi életet érintő okos készülékek használatáról és annak negatív hatásairól is. Mindeközben a gyerekek alkotóműhelyen vehettek részt, ahol kézműveskedhettek és az iskolakezdéssel kapcsolatos apróságokat készíthettek.
Négy témakört érintő szülősegítő program zárónapjára került sor a beregszászi Fedák Sári Kulturális Központban. A résztvevők olyan aktuális kérdésekre keresték a válaszokat és a megoldásokat, mint a serdülőkori krízis, az okos eszközök „okos” használata, iskolai konfliktusok kezelése és hogyan legyünk elég jó szülők.
A programot Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság szervezte. Az öt éve működő társaság célja, hogy segítséget nyújtson a kárpátaljai magyarság lelki egészségének fenntartásában és megőrzésében.
Négy témakört érintő szülősegítő program zárónapjára került sor a beregszászi Fedák Sári Kulturális Központban. A résztvevők olyan aktuális kérdésekre keresték a válaszokat és a megoldásokat, mint a serdülőkori krízis, az okos eszközök „okos” használata, iskolai konfliktusok kezelése és hogyan legyünk jó szülők.
A mindkét szülővel külföldre utazó gyermekekre szinte ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a felnőttekre.
Milyen dokumentumok szükségesek a külföldi utazáshoz?
Ha mindkét szülő a gyermekkel utazik, akkor az alábbi dokumentumokat kell magával vinnie: biometrikus útlevél és biztosítás.
Ma a gyermekek, akárcsak a felnőttek, útlevél alapján utazhatnak. Az okmány érvényessége négy év, ha azt 16 éven aluli gyermek kapta meg. 16 éven felülieknek az útlevelet 10 évre állítják ki.
Biztosítás bármelyik biztosítótársaságnál beszerezhető, akár online is. Ugyanazokat az adatokat kell megadni, mint a felnőttek esetében: helyszín, határidők, kirándulások száma, a határlépés célja, valamint személyes adatok. A gyermek életkorától függően a biztosítás költsége majdnem kétszer akkor csecsemő, és körülbelül egyharmada az idősebb gyermek esetében. Felár ellenében széleskörű biztosítási csomagot is választhatnak, hogy megvédjék magukat a lehető legkülönbözőbb, előre nem látható helyzetektől a gyermekekkel való utazás során.
Ha a gyermek csak az egyik szülővel utazik? Mikor van szükség a másik szülő engedélyére ahhoz, hogy a gyermek külföldre utazhasson?
Ha a gyermek csak az egyik szülővel utazik, meg kell jegyezniük, hogy a határon közjegyzői igazolást kell felmutatniuk, miszerint a másik szülő engedélyezi a gyermek külföldi utazását. Vagyis, ha a gyermek az anyával utazik külföldre, akkor a gyermek utazásához az apa beleegyezésével kell rendelkeznie.
2021 első hat hónapjában 450 kiskorú ukrán nem utazhatott ki külföldre, közülük 380 nem rendelkezett a másik szülő közjegyzői hozzájárulásával, közölte az Állami Határőr Szolgálat.
2020-ban pedig 1270 gyermek nem hagyhatta el Ukrajnát, 1000 nem rendelkezett, vagy helytelenül kiállított közjegyzői hozzájárulása volt. Annak érdekében, hogy ne kerüljenek be a statisztikákba, előre gondoskodni kell a kiskorúak külföldre utazásához szükséges dokumentumokról.
Ha a gyermek az egyik szülő képviselőjével, vagy nem házasságban élő apával vagy anyával utazik, a külföldi utazás csak a másik szülő közjegyzői hozzájárulásával lehetséges. A dokumentumban meg jelölve a célország és az ott tartózkodás időtartama. A közjegyzői hozzájárulásra akkor szükséges, ha az egyik szülő fizikailag nincs jelen az ellenőrző ponton. Ukrajnában hatályban vannak „Az államhatár átlépésének szabályai”, amelyet 1995. január 27-én hagyott jóvá a kormány. Ezen szabályok 4. pontja szerint kötelező a közjegyzői hozzájárulás. A szülein kívül a gyermek másokkal utazhat külföldre. Ehhez mindkét szülő közjegyzői hozzájárulásához van szükség.
Hogyan kell igényelni a közjegyzői hozzájárulást?
Az apa (anya) közjegyzői hozzájárulása igényléséhez mindkét szülőnek meg kell jelennie a közjegyzőnél, be kell mutatnia személyi igazolványát, azonosító kódját és a gyermek születési anyakönyvi kivonatának eredeti példányát.
A közjegyzői hozzájárulás valójában garancia arra, hogy a gyermeket nem illegálisan viszik ki Ukrajnából. A dokumentum nyilatkozat formájú, amelyben a szülők aláírásának hitelességét a közjegyzők igazolják. A dokumentumot határellenőrzés során be kell mutatni a határőrség munkatársának.
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.
Simona Baldassarre az olasz Liga párt európai parlamenti képviselője nem enged Brüsszel politikailag korrekt nyelvújítóinak.
„Nem engedjük, hogy a nyelv megreformálásával a gondolkodásmód is átalakulhasson” – nyilatkozta a képviselő az Európai Parlament belső és külső használatára megjelölt kifejezések listájára reagálva.
A listán egyes és kettes szülők szerepelnek anya és apa helyett, valamint a béranyaság szó helyett másnak szánt magzat kihordását írják. A születendő gyermek neme helyett a születéskor kijelölt állapot kifejezését jelölte meg az Európai Parlament listája.
„Harcolni fogunk, hogy megőrizzük hagyományainkat és értékeinket” – reagálta Baldassarre.
I'm finally done with my latest project: An isometric room style reconstruction of the so-called "Thermopolium of Regio V" recently uncovered at @pompeii_sites. This will be a thread about my reconstruction and the research behind it! pic.twitter.com/0aID9CANlz
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Az idősebb generáció körében továbbra is széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a fiatal szülőknek mindent fel kell áldozniuk gyermekük érdekében. Az a vélemény, miszerint „Nem szenvedett – akkor nem anya, ki kell bírni” még a gyermekorvosok körében is megtalálható, de a mai modern orvosok megjegyzik, hogy csak nyugodt és boldog szülőknek lehet egészséges gyermekük. Ezért a szakértők néhány ajánlást emeltek ki, amelyek segítenek a maximum élvezetet kihozni a szülői tevékenységből.
Hogyan lehet felismerni a depressziót?
A legfrissebb tanulmányok szerint minden ötödik, 10 évesnél fiatalabb gyermek, legalább egyszer fáradtnak és depressziósnak érezte magát, és ha ezt az állapotot nem ismerik fel időben, akkor teljes értékű depresszióvá válhat. A tudományos definíció szerint a depresszió egy komplex pszichológiai rendellenesség, amelynek során az ember rosszkedvű, ön-elégedetlenséget és krónikus fáradtságot érez. A kísérő tünetek közé tartozik az állandó bűntudat, az alacsony önértékelés, az alvászavarok, az étvágycsökkenés és még az öngyilkossági hajlam is. És bármilyen szomorú is, a depresszió kiváltó oka gyakran az állandó stressz a gyermekekért való felelősségvállalás vagy a saját nevelési módszereikkel való elégedetlenség.
Fontos megérteni, hogy a szülők bármilyen nemű pszichológiai rendellenessége negatív hatással van a gyermekekre, ezért a lehető leghamarabb meg kell szüntetnie a bűntudatot és az önpusztítást. Ehhez pedig tudnia kell, hogyan lehet korán felismerni és javítani állapotán, hogy ne ártson sem magának, sem a gyermekének.
El lehet kerülni a depressziót?
Valójában a depresszió kialakulásának megakadályozása meglehetősen egyszerű, bár nem mindenkinek sikerül. Ehhez időnként elég kielégíteni saját vágyait, hogy javítsa a hangulatát és a jólétét. Meg kell értenie, hogy ha nem vigyáz és gondoskodik magáról, akkor végül nem fog tudni vigyázni a gyerekekre.
És hogy mindent jól tudjanak megszervezni, a szakértők az alábbi ajánlások betartását javasolják:
1. Rendszeresen ellenőrizze saját közérzetét, és próbálja magát elszigetelni a negatív tényezőktől. Ehhez nyugodjon meg, vegyen egy mély levegőt és hallgassa meg önmagát – a kikapcsolódás minden egyes pillanata segít megszabadulni a szorongás első jeleitől.
2. Amint észreveszi, hogy gyermeke viselkedése agresszívvé és ingerlékennyé teszi önt, álljon le és koncentráljon a megnyugvásra. 5-10 perc segít visszanyerni egyensúlyát – üljön le egy másik szobába, igyon egy pohár vizet vagy hallgasson kellemes zenét, ha ez örömet okoz.
3. Figyelje meg, melyik napszak a legnehezebb és próbáljon meg előre felkészülni rá. Például, ha este bizonytalannak és depressziósnak érzi magát, ossza meg a felelősséget egy partnerrel, vagy erre az időre találjon magának egy kellemes tevékenységet.
4. Legyen jó szülő nemcsak a gyermekért, hanem önmagáért is. Ön már felnőtt ahhoz, hogy saját gyerekei legyenek, ezért ugyanolyan tisztelettel és gondossággal bánjon önmagával, mint amilyet a gyermekeinek szeretne nyújtani.
5. Ne halassza későbbre a kis örömöket, tanuljon meg örülni a gyerekek győzelmeinek. A pszichológusok azt tanácsolják, hogy idejük legalább 20%-át önmagukra fordítsák, a fennmaradó 80%-ot pedig arra, hogy élvezzék a gyerekekkel való kommunikációt. Örüljön a sikerüknek és kommunikáljon minden lehetséges témában, ezzel ösztönözve önmagát és családját.
Ezek az egyszerű lépések segítenek megszeretni önmagát, és megtanítják gyermekeiket arra, hogy szeressék és tiszteljék önmagukat.