Array ( [count_posts] => 3 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY1MjcwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 90864 [content] =>A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszasalamoni Alapszervezete szombat délután tartotta meg éves beszámoló közgyűlését.
Elnöki beszámolójában Palkó Katalin kihangsúlyozta, hogy alapszervezetük 2021-ben 222 tagot számlált. Az elmúlt évet összegezve kiemelte, hogy a tagsággal minden, a Szövetség által szervezett járási és megyei rendezvényen részt vettek, valamint megtartották hagyományos Szent István-napi rendezvényüket, s megemlékeztek a málenkij robotra elhurcoltakról. Az alapszervezeti elnök szerencsésnek tartja, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolnak a református egyházzal, s ennek köszönhető a gyűlés jelenlegi helyszíne is. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iskolában – tanárnő révén – kollégáival minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a tanulókat magyarságszeretetre, nemzeti öntudatra neveljék.
Palkó Katalin emlékeztetett arra, hogy a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt jelöltjei nagyszerű eredményt értek el a 2020. októberi önkormányzati választásokon, ezáltal kiemelkedően szerepeltek mind a Csapi Városi Tanács, mind az Ungvári Járási Tanács, mind a megyei tanács listáin.
Beszámolójának végén Wass Albertet idézve aláhúzta: „Nem mindenki magyar még, aki magyarul beszél, bármilyen szépen hangzó neve is legyen. Magyar ma az, aki magyarul érez. Aki vállalja a magyarsággal járó felelősséget. Magyarnak lenni ma hűséget jelent és cselekvést a hűség jegyében.”
Az elnöki beszámolót követően Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki felvázolta az aktuális geopolitikai helyzetet, a megyei tanács munkáját, összegezte a 2022. évi feladatokat, valamint köszönetet mondott az önkormányzati választásokon elért kimagasló eredményekért. Ezek az eredmények azért is jelentősek, mivel az Ungvári járás tekintetében a közigazgatási reform következtében a magyarság részaránya 33%-ról 13%-ra csökkent.
A közgyűlés végén a tagság megfelelőnek minősítette az alapszervezet munkáját.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszasalamoni Alapszervezete szombat délután tartotta meg éves beszámoló közgyűlését. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1645439340 [modified] => 1645402640 ) [title] => Alapszervezeti közgyűlés Tiszasalamonban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=90864&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 90864 [uk] => 90942 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 90866 [image] => Array ( [id] => 90866 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-scaled.jpg [original_lng] => 330766 [original_w] => 2560 [original_h] => 1707 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-2048x1365.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/dsc-9682-4k-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1707 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1645443980:2 [_thumbnail_id] => 90866 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1964 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_2f0cb2292a9877fbf773ba4227f71963] => [_oembed_time_2f0cb2292a9877fbf773ba4227f71963] => 1645432407 [_oembed_ced55b29347cfaba7314d070b35b9414] => [_oembed_time_ced55b29347cfaba7314d070b35b9414] => 1645434431 [_oembed_dee947ebc97e141b97da830eb378f41d] => [_oembed_time_dee947ebc97e141b97da830eb378f41d] => 1645441238 [_oembed_3dbcf1aae1253334bbf87cc57c9a79cf] => [_oembed_time_3dbcf1aae1253334bbf87cc57c9a79cf] => 1645441238 [_oembed_c4ca812e67383ffbada34ada2d1d53f1] => [_oembed_time_c4ca812e67383ffbada34ada2d1d53f1] => 1645441238 [_oembed_0802dd6e700bf0d5778dddb1bdbbd52a] => [_oembed_time_0802dd6e700bf0d5778dddb1bdbbd52a] => 1645701117 [_oembed_3a27037c574e494d03d163bf24c3c9ae] => [_oembed_time_3a27037c574e494d03d163bf24c3c9ae] => 1645701117 [_oembed_87808a075d0e3241da0cb7233428e688] => [_oembed_time_87808a075d0e3241da0cb7233428e688] => 1645701118 [_oembed_0ef5fc2056a1fcfa7746225703936f55] => [_oembed_time_0ef5fc2056a1fcfa7746225703936f55] => 1645701118 [_oembed_b19bdc57cb45030f9279ae48d8e34888] => [_oembed_time_b19bdc57cb45030f9279ae48d8e34888] => 1645871559 [_oembed_4eae5aa552a24fdf72b0841d0acbe9d7] => [_oembed_time_4eae5aa552a24fdf72b0841d0acbe9d7] => 1647114871 [_oembed_93c83f4b931c452a7ef02da85caaeebb] => [_oembed_time_93c83f4b931c452a7ef02da85caaeebb] => 1647114872 [_oembed_152b9e56f47f705417b4b2742162d428] => [_oembed_time_152b9e56f47f705417b4b2742162d428] => 1647114872 [_oembed_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => [_oembed_time_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => 1711366416 [_oembed_c83b8a701398fd374fe252ff88335710] => [_oembed_time_c83b8a701398fd374fe252ff88335710] => 1711620800 [_oembed_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] => [_oembed_time_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] => 1711620800 [_oembed_594e54e8123530ce0358b3004534f9ff] => [_oembed_time_594e54e8123530ce0358b3004534f9ff] => 1713347780 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 3707 [1] => 64562 [2] => 65270 ) [tags_name] => Array ( [0] => Balogh Lívia [1] => KMKSZ közgyűlés [2] => Tiszasalamon ) ) [1] => Array ( [id] => 80007 [content] =>A málenkij robotra elhurcolt elődeikre a vasárnapi istentiszteletet követően emlékeztek meg a tiszaásványiak a temetőkertben felállított emlékműnél.
Begela Tímea, a helyi kultúrház vezetője röviden összefoglalta az 1944 novemberén történt eseményeket, majd Tiszaásvány és Tiszaújfalu elöljárójának, Malomka Halinának adott szót. Malomka Halina elmondta, azért emlékezünk, hogy többé ne történhessen olyan borzalom, mint 77 évvel ezelőtt.
Orbán István, a KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezetének elnöke beszédében kiemelte: „Örömteli, hogy van hol emlékeznünk, hogy az emlékműre felkerült neveket nem feledjük el.[…] A málenkij robotra elhurcolt emberek bátran vállalták magyarságukat, egyetlen »bűnük« a magyarságuk volt. Legyünk rájuk büszkék, s merítsünk erőt bátorságukból a jövőre nézve!.”
Soós Zsolt lelkipásztor a Példabeszédek könyvének 10. részéből idézett: „Az igaznak emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz. Akik törekszenek igazságban élni, azok nevét nem feledik el. Itt nem arra kell gondolni, hogy felvésik a nevét egy táblára, hiszen ez a tábla sem lesz itt örökké.” A lelkipásztor felidézte a ’40-es évek szörnyűségeit, figyelmeztetve arra, hogy a gonosz ma is köztünk van, s vigyázzunk, nehogy erőt vegyen rajtunk. „Törekedjünk arra, hogy a mi nevünkre ne csupán egy táblán emlékezzenek, hanem emlékezzen az élő Isten, amikor meg fogunk előtte állni” – zárta beszédét Soós Zsolt.
Breza György előadásában egy szájhagyomány útján fennmaradt dalt halhattunk, majd a kultúrház énekkárának szolgálatát követően elhelyezték a megemlékezés virágait, meggyújtották a mécseseket.
(Tóth János/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => A málenkij robotra elhurcolt elődeikre a vasárnapi istentiszteletet követően emlékeztek meg a tiszaásványiak a temetőkertben felállított emlékműnél. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1637594400 [modified] => 1637593662 ) [title] => Tiszaásvány lakossága is megemlékezett a málenkij robot áldozatairól [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=80007&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80007 [uk] => 80050 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 80011 [image] => Array ( [id] => 80011 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-scaled.jpg [original_lng] => 1325615 [original_w] => 2560 [original_h] => 1707 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-2048x1365.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dsc09987-1-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1707 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1637591754:8 [_thumbnail_id] => 80011 [_edit_last] => 10 [translation_required] => 2 [views_count] => 5495 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e0c15af444b9bd07541c69f05e057c38] => [_oembed_time_e0c15af444b9bd07541c69f05e057c38] => 1637586365 [_oembed_7a35744ba78d5ce587cf35ebdc51ca12] => [_oembed_time_7a35744ba78d5ce587cf35ebdc51ca12] => 1637586365 [_oembed_169471aedc3a3c629239f2f95855f991] => [_oembed_time_169471aedc3a3c629239f2f95855f991] => 1637586366 [_oembed_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => [_oembed_time_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => 1637586366 [_oembed_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] => [_oembed_time_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] => 1637586404 [_oembed_68a89175f15defded2c15de8611a2259] => [_oembed_time_68a89175f15defded2c15de8611a2259] => 1637586404 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] => [_oembed_time_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] => 1638548106 [_oembed_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => [_oembed_time_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => 1638664713 [_oembed_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => [_oembed_time_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => 1642645012 [_oembed_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => [_oembed_time_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => 1643465818 [_oembed_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => [_oembed_time_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => 1643465818 [_oembed_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => [_oembed_time_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => 1643465818 [_oembed_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => [_oembed_time_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => 1644695565 [_oembed_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] => [_oembed_time_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] => 1646032544 [_oembed_3211def2664660cb488ced2e39727496] => [_oembed_time_3211def2664660cb488ced2e39727496] => 1646754436 [_oembed_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] => [_oembed_time_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] => 1646754436 [_oembed_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] => [_oembed_time_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] => 1646754436 [_oembed_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] => [_oembed_time_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] => 1646754436 [_oembed_93c83f4b931c452a7ef02da85caaeebb] => [_oembed_time_93c83f4b931c452a7ef02da85caaeebb] => 1646920850 [_oembed_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => [_oembed_time_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => 1648840129 [_oembed_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] => [_oembed_time_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] => 1648840129 [_oembed_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] => [_oembed_time_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] => 1648840130 [_oembed_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] => [_oembed_time_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] => 1653631520 [_oembed_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => [_oembed_time_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => 1655988393 [_oembed_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] => [_oembed_time_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] => 1655988393 [_oembed_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => [_oembed_time_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => 1658412722 [_oembed_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => [_oembed_time_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => 1658593150 [_oembed_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => [_oembed_time_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => 1661867672 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1664993465 [_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => [_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1665593596 [_oembed_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] => [_oembed_time_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] => 1665593596 [_oembed_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => [_oembed_time_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => 1665593597 [_oembed_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] => [_oembed_time_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] => 1665593597 [_oembed_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => [_oembed_time_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => 1666614307 [_oembed_9558f899db7415415043bea37228c269] => [_oembed_time_9558f899db7415415043bea37228c269] => 1667751293 [_oembed_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => [_oembed_time_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => 1667751293 [_oembed_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => [_oembed_time_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => 1667751293 [_oembed_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] => [_oembed_time_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] => 1667751294 [_oembed_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => [_oembed_time_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => 1669104802 [_oembed_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => [_oembed_time_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => 1669104803 [_oembed_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] => [_oembed_time_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] => 1669104803 [_oembed_a3a7c669e411bd53ae662c0068b8695b] => [_oembed_time_a3a7c669e411bd53ae662c0068b8695b] => 1669104803 [_oembed_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => [_oembed_time_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => 1670333194 [_oembed_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] => [_oembed_time_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] => 1670333194 [_oembed_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => [_oembed_time_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => 1672850517 [_oembed_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] => [_oembed_time_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] => 1672850518 [_oembed_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => [_oembed_time_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => 1673460474 [_oembed_072ac4a93ab94093a5d754dc98ba5cd5] => [_oembed_time_072ac4a93ab94093a5d754dc98ba5cd5] => 1677078675 [_oembed_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] => [_oembed_time_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] => 1677918053 [_oembed_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] => [_oembed_time_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] => 1677918053 [_oembed_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] => [_oembed_time_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] => 1678516423 [_oembed_b891921c7b9ebb91fabdd6b4662a6669] => [_oembed_time_b891921c7b9ebb91fabdd6b4662a6669] => 1679149569 [_oembed_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => [_oembed_time_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => 1679730775 [_oembed_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => [_oembed_time_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => 1679730775 [_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => [_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1682948984 [_oembed_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => [_oembed_time_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => 1684763110 [_oembed_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] => [_oembed_time_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] => 1690272358 [_oembed_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => [_oembed_time_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => 1691090066 [_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => [_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1691589711 [_oembed_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] => [_oembed_time_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] => 1692806870 [_oembed_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] => [_oembed_time_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] => 1692806870 [_oembed_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => [_oembed_time_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => 1693163242 [_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => [_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1696092210 [_oembed_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] => [_oembed_time_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] => 1696092210 [_oembed_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => [_oembed_time_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => 1697003773 [_oembed_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] => [_oembed_time_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] => 1698937883 [_oembed_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] => [_oembed_time_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] => 1701704096 [_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => [_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1701972699 [_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => [_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701972699 [_oembed_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] => [_oembed_time_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] => 1708587138 [_oembed_3c43049b88aff7bcd8203488dae12c6a] => [_oembed_time_3c43049b88aff7bcd8203488dae12c6a] => 1708587138 [_oembed_90d52a5cf2ee4ddea8310ce17e2c79f5] => [_oembed_time_90d52a5cf2ee4ddea8310ce17e2c79f5] => 1709283716 [_oembed_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] => [_oembed_time_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] => 1710955246 [_oembed_90711470c11e4ecd2dffbd13bb752e59] => [_oembed_time_90711470c11e4ecd2dffbd13bb752e59] => 1711179416 [_oembed_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => [_oembed_time_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => 1711179416 [_oembed_e291196520d024baea2febe79440edd9] => [_oembed_time_e291196520d024baea2febe79440edd9] => 1711179417 [_oembed_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] => [_oembed_time_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] => 1713512880 [_oembed_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] => [_oembed_time_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] => 1714993192 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 49 [3] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Hírek [3] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 1469 [1] => 65270 ) [tags_name] => Array ( [0] => megemlékezés [1] => Tiszasalamon ) ) [2] => Array ( [id] => 70336 [content] =>Folytatódnak az ungvári járásban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapszervezeteinek éves közgyűlései. Legutóbb Csapon és Tiszasalamonban tartották meg az elnöki beszámolót.
Csapon, a KMKSZ Ungvári Járási Rendezvénytermében Balogh Lívia elnök asszony tájékoztatta a csapi alapszervezet tagjait az elmúlt másfél évben elvégzett munkáról. Tiszasalamonban Palkó Katalin a református parókián tartotta meg éves beszámolóját.
[type] => post [excerpt] => Folytatódnak az ungvári járásban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapszervezeteinek éves közgyűlései. Legutóbb Csapon és Tiszasalamonban tartották meg az elnöki beszámolót. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1630924200 [modified] => 1630922651 ) [title] => Megtartotta éves közgyűlését a KMKSZ Csapi és Tiszasalamoni Alapszervezete (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=70336&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 70336 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 70338 [image] => Array ( [id] => 70338 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2.jpg [original_lng] => 170399 [original_w] => 1574 [original_h] => 885 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2.jpg [width] => 1574 [height] => 885 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kmksz-kozgyules-2.jpg [width] => 1574 [height] => 885 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1630911854:10 [_oembed_93c83f4b931c452a7ef02da85caaeebb] => [_oembed_time_93c83f4b931c452a7ef02da85caaeebb] => 1630911733 [_thumbnail_id] => 70338 [_edit_last] => 10 [views_count] => 1724 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d30834f97df97b0995528285f5753aad] => [_oembed_time_d30834f97df97b0995528285f5753aad] => 1630911880 [_oembed_255366108bc27742860fddda51e20c9d] => [_oembed_time_255366108bc27742860fddda51e20c9d] => 1630911880 [_oembed_bd910a32b9b83bafac236c1e3110578d] => [_oembed_time_bd910a32b9b83bafac236c1e3110578d] => 1630911881 [_oembed_f2cadae21e5954183c0f171d13bd1270] => [_oembed_time_f2cadae21e5954183c0f171d13bd1270] => 1630913413 [_oembed_b9a81de6cd621e01b83919628f7bea47] => [_oembed_time_b9a81de6cd621e01b83919628f7bea47] => 1630913413 [_oembed_48273f588131a670717191b0fd07eca0] => [_oembed_time_48273f588131a670717191b0fd07eca0] => 1631180600 [_oembed_1b39c5847b6d3cc58f5d19682a784cc3] => [_oembed_time_1b39c5847b6d3cc58f5d19682a784cc3] => 1631180600 [_oembed_0aad0dc24cfabdb515c2c8fe7ea59591] => [_oembed_time_0aad0dc24cfabdb515c2c8fe7ea59591] => 1632350263 [_oembed_9f8cd233491bb18e6e3ab9952e187a4c] => [_oembed_time_9f8cd233491bb18e6e3ab9952e187a4c] => 1632350264 [_oembed_7fd1c15358e7c7469426c987db32888c] => [_oembed_time_7fd1c15358e7c7469426c987db32888c] => 1632350264 [_oembed_69d683852c7e801410efb1a4fe0744ff] => [_oembed_time_69d683852c7e801410efb1a4fe0744ff] => 1632350264 [_oembed_6d3dea02d331989558b6545a26429796] => [_oembed_time_6d3dea02d331989558b6545a26429796] => 1632350264 [_oembed_ed4095e8b3f6367c3252acefac02dc42] => [_oembed_time_ed4095e8b3f6367c3252acefac02dc42] => 1632424601 [_oembed_cbe77e8b14b16f93330468aca302dfee] => [_oembed_time_cbe77e8b14b16f93330468aca302dfee] => 1632523044 [_oembed_d8eebda403a2586ac56b55cc4061458f] => [_oembed_time_d8eebda403a2586ac56b55cc4061458f] => 1632523045 [_oembed_5986164f7bbdf542bfd4f63637e9b283] => [_oembed_time_5986164f7bbdf542bfd4f63637e9b283] => 1632523045 [_oembed_3c1646289225ac4fa5052ef24307e29e] => [_oembed_time_3c1646289225ac4fa5052ef24307e29e] => 1632928074 [_oembed_014cc6ccebcd32112d7f2b537a98019d] => [_oembed_time_014cc6ccebcd32112d7f2b537a98019d] => 1632967305 [_oembed_6813239b4a836dc9405576edfd45c37f] => [_oembed_time_6813239b4a836dc9405576edfd45c37f] => 1632967305 [_oembed_6f5a1d0af1e8c7fe65b59947bedb6f00] => [_oembed_time_6f5a1d0af1e8c7fe65b59947bedb6f00] => 1634296620 [_oembed_6c88c25d173851826c53b3aad32fc190] => [_oembed_time_6c88c25d173851826c53b3aad32fc190] => 1634296620 [_oembed_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => [_oembed_time_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => 1635129034 [_oembed_8c86d13c35f7f54ed864f905982ec3c8] => [_oembed_time_8c86d13c35f7f54ed864f905982ec3c8] => 1636189202 [_oembed_1f7eeb226e9d80e59ff4465772b286e6] => [_oembed_time_1f7eeb226e9d80e59ff4465772b286e6] => 1640341544 [_oembed_fb9b84167ed9ca98ea53e9f541a6b91a] => [_oembed_time_fb9b84167ed9ca98ea53e9f541a6b91a] => 1640341544 [_oembed_8ce935e45944e7a6000765846eafa552] => [_oembed_time_8ce935e45944e7a6000765846eafa552] => 1641368840 [_oembed_4eae5aa552a24fdf72b0841d0acbe9d7] => [_oembed_time_4eae5aa552a24fdf72b0841d0acbe9d7] => 1641368841 [_oembed_c5dc388b387c53d414ebafa5dab2bbbc] => [_oembed_time_c5dc388b387c53d414ebafa5dab2bbbc] => 1641368841 [_oembed_f2d95c669aa6a487465f7a9759c9028c] => [_oembed_time_f2d95c669aa6a487465f7a9759c9028c] => 1643120303 [_oembed_f82479d43ae85918c7eaf3f0434c6a63] => [_oembed_time_f82479d43ae85918c7eaf3f0434c6a63] => 1644464121 [_oembed_b6600d31f17eba1d29d003a69d27b671] => [_oembed_time_b6600d31f17eba1d29d003a69d27b671] => 1644464121 [_oembed_abb846451a2469be514b8d09e8630270] => [_oembed_time_abb846451a2469be514b8d09e8630270] => 1644464122 [_oembed_47585a230e227bef8dcd1380cf2b042f] => [_oembed_time_47585a230e227bef8dcd1380cf2b042f] => 1644464122 [_oembed_b19bdc57cb45030f9279ae48d8e34888] => [_oembed_time_b19bdc57cb45030f9279ae48d8e34888] => 1645900338 [_oembed_0802dd6e700bf0d5778dddb1bdbbd52a] => [_oembed_time_0802dd6e700bf0d5778dddb1bdbbd52a] => 1645900338 [_oembed_3a27037c574e494d03d163bf24c3c9ae] => [_oembed_time_3a27037c574e494d03d163bf24c3c9ae] => 1645900338 [_oembed_87808a075d0e3241da0cb7233428e688] => [_oembed_time_87808a075d0e3241da0cb7233428e688] => 1645900339 [_oembed_0ef5fc2056a1fcfa7746225703936f55] => [_oembed_time_0ef5fc2056a1fcfa7746225703936f55] => 1646819780 [_oembed_889c8c9706492fa0ce2fc7d137aa633e] => [_oembed_time_889c8c9706492fa0ce2fc7d137aa633e] => 1647592756 [_oembed_d9e4eecfc027ec8f439e946d112a8ce1] => [_oembed_time_d9e4eecfc027ec8f439e946d112a8ce1] => 1647592756 [_oembed_34eb6df6aeee5af5b28206ae2304d2e4] => [_oembed_time_34eb6df6aeee5af5b28206ae2304d2e4] => 1648468468 [_oembed_7c0aa07117ecffb0771b2dc6219e731f] => [_oembed_time_7c0aa07117ecffb0771b2dc6219e731f] => 1648468468 [_oembed_e17f080fd39a2a84382ee3d3b2d5b2f1] => [_oembed_time_e17f080fd39a2a84382ee3d3b2d5b2f1] => 1648468469 [_oembed_1b75f2074ecf3c4068ac0715321f2dc8] => [_oembed_time_1b75f2074ecf3c4068ac0715321f2dc8] => 1652771384 [_oembed_b0f0a2fbd43a30d4541c23b398722c11] => [_oembed_time_b0f0a2fbd43a30d4541c23b398722c11] => 1653382519 [_oembed_ca7a95d7ee34912577655f87e0dc0c82] => [_oembed_time_ca7a95d7ee34912577655f87e0dc0c82] => 1657297606 [_oembed_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => [_oembed_time_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => 1657297606 [_oembed_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => [_oembed_time_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => 1659080174 [_oembed_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => [_oembed_time_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => 1659080175 [_oembed_1abf252ed3aaf36c21a5804445cc2f75] => [_oembed_time_1abf252ed3aaf36c21a5804445cc2f75] => 1661882556 [_oembed_cdae5b1214f9e83bba65a453b150a97a] => [_oembed_time_cdae5b1214f9e83bba65a453b150a97a] => 1661882557 [_oembed_41aada9d716699aef28480539e21344e] => [_oembed_time_41aada9d716699aef28480539e21344e] => 1663321125 [_oembed_0bee664460fc46fe580165a79165f34e] => [_oembed_time_0bee664460fc46fe580165a79165f34e] => 1663321125 [_oembed_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] => [_oembed_time_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] => 1665221414 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1665221414 [_oembed_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] => [_oembed_time_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] => 1665328946 [_oembed_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => [_oembed_time_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => 1665561306 [_oembed_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => [_oembed_time_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => 1665561306 [_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => [_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1666351918 [_oembed_80a231c8c36c1b6fdb844ad01b0939df] => [_oembed_time_80a231c8c36c1b6fdb844ad01b0939df] => 1666954636 [_oembed_dc51c3fa126a33a2737582592c840b83] => [_oembed_time_dc51c3fa126a33a2737582592c840b83] => 1667999061 [_oembed_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => [_oembed_time_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => 1670952184 [_oembed_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => [_oembed_time_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => 1670952184 [_oembed_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] => [_oembed_time_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] => 1670952185 [_oembed_875cc64cc6386c512cd1f5c3061fa617] => [_oembed_time_875cc64cc6386c512cd1f5c3061fa617] => 1672385932 [_oembed_c9a2b4ace00288ebc50c94e95a07f05e] => [_oembed_time_c9a2b4ace00288ebc50c94e95a07f05e] => 1672385932 [_oembed_82218d592dd7bc0cf6bc809bf2301802] => [_oembed_time_82218d592dd7bc0cf6bc809bf2301802] => 1672385933 [_oembed_4ed3b602833c8dc7dd9b6c3080c5ef17] => [_oembed_time_4ed3b602833c8dc7dd9b6c3080c5ef17] => 1672385933 [_oembed_9852348b15c3065b377502afcf1f88f8] => [_oembed_time_9852348b15c3065b377502afcf1f88f8] => 1678806828 [_oembed_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] => [_oembed_time_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] => 1678806828 [_oembed_ae57e6ce9f3743b0978650deb5b2b703] => [_oembed_time_ae57e6ce9f3743b0978650deb5b2b703] => 1678806828 [_oembed_adf46c3f057dfd40c8ac322f84116bfc] => [_oembed_time_adf46c3f057dfd40c8ac322f84116bfc] => 1680008807 [_oembed_f6c7d5c11127c329200092defc8f5165] => [_oembed_time_f6c7d5c11127c329200092defc8f5165] => 1682364853 [_oembed_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => [_oembed_time_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => 1683304985 [_oembed_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => [_oembed_time_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => 1683304986 [_oembed_0da1a872f2175c07b0356ea7daba7b92] => [_oembed_time_0da1a872f2175c07b0356ea7daba7b92] => 1684480638 [_oembed_ce63074cbee6dc15677005f9136c2dab] => [_oembed_time_ce63074cbee6dc15677005f9136c2dab] => 1685806594 [_oembed_46d86426108943efd44944d1b4a4c329] => [_oembed_time_46d86426108943efd44944d1b4a4c329] => 1688066489 [_oembed_453e1f4fac2f6fdad3e51d1331afdeff] => [_oembed_time_453e1f4fac2f6fdad3e51d1331afdeff] => 1691224315 [_oembed_b7ba655b54431c48abec1b99efd69237] => [_oembed_time_b7ba655b54431c48abec1b99efd69237] => 1691224315 [_oembed_48674df3e63cb39a3b2a858589d48517] => [_oembed_time_48674df3e63cb39a3b2a858589d48517] => 1691224315 [_oembed_083a95c4af2319fe81e7a75c81d39807] => [_oembed_time_083a95c4af2319fe81e7a75c81d39807] => 1691224315 [_oembed_40700dcb820b23307674f3b859a1a326] => [_oembed_time_40700dcb820b23307674f3b859a1a326] => 1691224315 [_oembed_002285b5614863c603e921e33ca38f23] => [_oembed_time_002285b5614863c603e921e33ca38f23] => 1691999571 [_oembed_1c9df66f078edb214d18bf60919bfcfa] => [_oembed_time_1c9df66f078edb214d18bf60919bfcfa] => 1691999571 [_oembed_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] => [_oembed_time_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] => 1692452814 [_oembed_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] => [_oembed_time_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] => 1692452815 [_oembed_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => [_oembed_time_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => 1693044744 [_oembed_6e98308c9b5aeeb6d99559a68ac4eb6f] => [_oembed_time_6e98308c9b5aeeb6d99559a68ac4eb6f] => 1693044744 [_oembed_e5dcc3efb8232b31920779de0ec8b84a] => [_oembed_time_e5dcc3efb8232b31920779de0ec8b84a] => 1694264478 [_oembed_eff27f0d2169029d60a47e9c5c4aaf8e] => [_oembed_time_eff27f0d2169029d60a47e9c5c4aaf8e] => 1694264478 [_oembed_03f4bfe6d2d51fed036fc5770aa589d0] => [_oembed_time_03f4bfe6d2d51fed036fc5770aa589d0] => 1694264478 [_oembed_022a2e073db10a11e60f79af8e2192cc] => [_oembed_time_022a2e073db10a11e60f79af8e2192cc] => 1695762491 [_oembed_7e91e8648f18ab757a4f64e9c8b0b31d] => [_oembed_time_7e91e8648f18ab757a4f64e9c8b0b31d] => 1695762491 [_oembed_8173123d4028c59e89d4af041a1d5ae7] => [_oembed_time_8173123d4028c59e89d4af041a1d5ae7] => 1698832639 [_oembed_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => [_oembed_time_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => 1698832639 [_oembed_d67fba45db6983c3dab7de27968b456d] => [_oembed_time_d67fba45db6983c3dab7de27968b456d] => 1698832639 [_oembed_d955c32a2f699f979f6889b0f8e54cda] => [_oembed_time_d955c32a2f699f979f6889b0f8e54cda] => 1698832639 [_oembed_00a28c63d98ec7eab33e28e91c8eea35] => [_oembed_time_00a28c63d98ec7eab33e28e91c8eea35] => 1698832639 [_oembed_d39e618e3906234f3b5a18e524f9fdfe] => [_oembed_time_d39e618e3906234f3b5a18e524f9fdfe] => 1700561773 [_oembed_2a8165f48c5f871311bb18cc1bb18a97] => [_oembed_time_2a8165f48c5f871311bb18cc1bb18a97] => 1700561774 [_oembed_ff455290f6f50444eefbf7dc073dcb2d] => [_oembed_time_ff455290f6f50444eefbf7dc073dcb2d] => 1700561774 [_oembed_2b2b5c354bb392bb3a6cdab1cc6b4704] => [_oembed_time_2b2b5c354bb392bb3a6cdab1cc6b4704] => 1700561774 [_oembed_7b9ac2076472c71efb686179294894e5] => [_oembed_time_7b9ac2076472c71efb686179294894e5] => 1700561774 [_oembed_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => [_oembed_time_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => 1701807178 [_oembed_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] => [_oembed_time_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] => 1701807178 [_oembed_29ad1f65176a505187e4dc929037949c] => [_oembed_time_29ad1f65176a505187e4dc929037949c] => 1701807178 [_oembed_17c5298d389d9ea8af3d8e50226be796] => [_oembed_time_17c5298d389d9ea8af3d8e50226be796] => 1701807178 [_oembed_4f395ea2294f923ebf0b098132c81cd7] => [_oembed_time_4f395ea2294f923ebf0b098132c81cd7] => 1701807178 [_oembed_ed24767c20db5799e7100faa4dafe247] => [_oembed_time_ed24767c20db5799e7100faa4dafe247] => 1704005514 [_oembed_dced71770753c7186170c07037cf8901] => [_oembed_time_dced71770753c7186170c07037cf8901] => 1704005514 [_oembed_2af0c496dbda8f9afbb6a758264e09e3] => [_oembed_time_2af0c496dbda8f9afbb6a758264e09e3] => 1704005514 [_oembed_147418b5feb5f07ed9234b96e6a1f70d] => [_oembed_time_147418b5feb5f07ed9234b96e6a1f70d] => 1704005514 [_oembed_ef234e32fca80e28333f566383573305] => [_oembed_time_ef234e32fca80e28333f566383573305] => 1705142156 [_oembed_9ee58a7706332773128b2a775af9a762] => [_oembed_time_9ee58a7706332773128b2a775af9a762] => 1705142156 [_oembed_9916b54a68229c6ee7fc99267c01030d] => [_oembed_time_9916b54a68229c6ee7fc99267c01030d] => 1706622229 [_oembed_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] => [_oembed_time_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] => 1706622229 [_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => [_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706622229 [_oembed_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] => [_oembed_time_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] => 1708110669 [_oembed_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] => [_oembed_time_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] => 1710057379 [_oembed_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] => [_oembed_time_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] => 1710057379 [_oembed_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] => [_oembed_time_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] => 1710057379 [_oembed_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] => [_oembed_time_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] => 1710057379 [_oembed_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] => [_oembed_time_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] => 1710057379 [_oembed_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] => [_oembed_time_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] => 1711562580 [_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => [_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1711562580 [_oembed_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => [_oembed_time_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => 1711562581 [_oembed_7d5a6f3837d5a1c6cc7de98f533102cc] => [_oembed_time_7d5a6f3837d5a1c6cc7de98f533102cc] => 1711562581 [_oembed_09ede3245ad44a2b614e2f46af2a86d5] => [_oembed_time_09ede3245ad44a2b614e2f46af2a86d5] => 1713084895 [_oembed_046ac07f680b72ddf336e1dcbdc58055] => [_oembed_time_046ac07f680b72ddf336e1dcbdc58055] => 1713084895 [_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}} [_oembed_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] => {{unknown}} [_oembed_af35deb208c322dd2d50c488b7423c27] => {{unknown}} [_oembed_a97bfe092cfd6947c64d7486ecc2f204] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 592 [4] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Társadalom [4] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 624 [1] => 338 [2] => 64562 [3] => 65270 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csap [1] => KMKSZ [2] => KMKSZ közgyűlés [3] => Tiszasalamon ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 65270 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 65270 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )