A Naprendszernek a központi csillagtól számított negyedik Föld-típusú bolygója, a Mars, száraz, hideg és kietlen égitest. Ezért is számított nagy szenzációnak, amikor 2018-ban az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express szondája nagyobb mennyiségű folyékony vízre utaló jelet detektált a vörös bolygó déli pólusának körzetében. A NASA szervezete, a Jet Propulsion Laboratory ( JPL) egy kiterjesztett adatbázis átvizsgálásának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a Mars felszíne alatt sokkal több folyékony halmazállapotú víz rejtőzhet az eddig feltételezetteknél. Ami pedig különösen meglepő, hogy a vörös bolygó olyan vidékein is létezhet a felszín alatti víz, ahol pedig állandó jelleggel mélyen a fagypont alatt van a hőmérséklet – olvasható az Origo cikkében.
Erősebb volt a mélyből érkező radarjel, mint ami a felszínről visszaverődött
A NASA, amerikai űrkutatási hivatal szervezete, a Jet Propulsion Laboratory (Sugárhajtómű Laboratórium, JPL, Passadena, Kalifornia) 44 ezer olyan mérési adatot elemezett, amelyek szinte teljesen lefedik a Mars déli pólusvidékét. A bolygó déli pólusát a marsi évszakok függvényében változó kiterjedésű, nagyobb részt fagyott szén-dioxidból, kisebb részt pedig vízjégből álló „sapka” fedi.
A Mars pólusán elterülő jégsapka nagyobb részt fagyott szén-dioxidból, kisebb arányban pedig vízjégből áll Forrás: NASA/JPL
Érdemes megjegyezni, hogy a marsi pólussapkák összehasonlíthatatlanul vékonyabbak a Föld északi pólusát, vagy különösen az Antarktiszt beborító vastag jégpáncélnál a marsi pólussapkák ezekhez képest sokkal inkább dér, mintsem jégpáncélszerűek.
A kutatók 15 évre visszamenően átvizsgálták a radarmérések adatsorait. A radarhullámok segítségével lehet bekukkantani a Mars felszíne alá, mivel a rádióhullámok behatolnak a mélyebb rétegekbe is.
A radarjelek természetesen veszítenek az energiájukból, amint áthatolnak a különböző kőzetrétegeken. Ebből, vagyis az elnyelődés mértékéből lehet következtetni a mélyebben fekvő rétegek fizikai jellemzőire. A kutatók azt tapasztalták, hogy néhány esetben a mélyből visszaverődő radarjel erősebb volt a felszínről visszaverődő jelnél.
Egyes tudósok szerint ez egyértelműen arra utal, hogy jelentősebb mennyiségű víz lehet a felszín alatt, mert a folyékony víz felerősítve veri vissza a radarjeleket.
Ellentmondani látszanak a fizikai törvényeinek a felszín alatti marsi tavak
Legelőször a vörös bolygó Mars South Polar Layered Deposits elnevezésű déli sarki területén mutatták ki a felszín alatti folyékony víz jelenlétét. A JPL közelmúltban elvégzett átfogó analízise több tucat hasonló területet tárt fel a déli pólusvidéken. Az átvizsgált mérési adatok gyakorlatilag lefedik a Mars teljes déli pólusterületét.
A déli pólusvidék radartérképe a felszín alatti folyékony víznek vélelmezett pontokkal Forrás: NASA/ESA/JPL/Caltech
Ami még különösebb, hogy néhány ponton a felszínhez viszonylag közel, alig 1,5 kilométeres mélységben sikerült a nagyobb mennyiségű folyékony víz jelenlétére utaló jeleket azonosítani.
A számítások szerint itt azonban – 63 Celsius fokos hőmérséklet uralkodik, ami mélyen alatta van a víz fagyáspontjának, még akkor is, ha a vízben feloldott különböző ásványi anyagok koncentrációja miatt – a földi tengervízhez hasonlóan – vélelmezhetően alacsonyabb értékű lehet a fagyáspont. Egy 2019-ben publikált és ezt a kérdést vizsgáló tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a mélyből érkező marsi „geotermikus” hőnek legalább kétszer akkorának kellene lennie, hogy ebben a mélységben folyékony halmazállapotban maradjon a víz.
Moss on ice: Indian scientists’ discovery may change what we know about Antarctica ?❄️
A team of scientists from Punjab has discovered a new moss species in eastern Antarctica and named it Bryum bharatiensis as a tribute to goddess Saraswati. pic.twitter.com/83vGQqKIns
This is what it looks like when you remove the inter-digital flesh from a whale’s flipper. Amazing to see how well the pentadactyl limb is retained! pic.twitter.com/GPu602wXz5
This is that flipper now! Mikkel carefully tied each bone to a lattice so that the precise arrangement is kept through maceration. Look at those articular cartilages! pic.twitter.com/TG7GXikKzQ
Starship fully stacked at Starbase. Team is working towards a launch rehearsal next week followed by Starship’s first integrated flight test ~week later pending regulatory approval pic.twitter.com/9VbJLppswp
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr
Starship fully stacked at Starbase. Team is working towards a launch rehearsal next week followed by Starship’s first integrated flight test ~week later pending regulatory approval pic.twitter.com/9VbJLppswp
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr
🇷🇺 RUSSIA's NEW PLASMA ENGINE COULD REDUCE MARS 🔴 TRAVEL TIME TO 30 DAYS!
A faster journey to Mars would not only increase efficiency but also minimize the risks associated with prolonged exposure to cosmic radiation for astronauts.