A nyugati közvéleményt jelentősen megosztotta Tucker Carlson Putyinnal készült korábbi interjúja. Az amerikai választásokat követően most a Kreml befolyásos politikusát, Szergej Lavrovot is megszólaltatja a volt tévés.
Visszatért Oroszországba Tucker Carlson amerikai konzervatív médiaszemélyiség, hogy interjút készítsen Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. A volt tévés ezt szerdán jelentette be saját oldalin.
Carlson a Kreml területén kívül felvett videóban közölte, hogy megkérdezi Lavrovtól, hogy az Egyesült Államok és Oroszország egy potenciálisan nukleáris konfliktus felé tart-e, és hogy Moszkva szerint Trump véget vet-e az ukrajnai háborúnak.
Az egykori tévés közlése szerint a Lavrovval készült interjút „nagyon hamarosan” bemutatja, de egyelőre pontos időpontot nem közölt.
Az év elején Moszkvába utazott Tucker Carlson, a Fox Newstól korábban elküldött tévés, aki az orosz–ukrán háború kitörése óta az egyetlen amerikai újságíró volt, aki megszólaltatta az orosz elnököt. Putyin az interjúban többek között arról is beszélt, hogy a háború akár néhány héten belül véget érhetne, illetve elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek soha nem ajánlotta fel Kárpátalját.
Később az orosz elnök kijelentette, hogy hálás Tucker Carlsonnak az interjúért, de meglepte az éles kérdések hiánya. Azt is mondta, hogy furcsállta, hogy Carlson nem szakította félbe többször.
Őszintén szólva nem voltam teljesen megelégedve ezzel az interjúval – állította az orosz elnök.
A nyugati közvéleményt jelentősen megosztotta Carlson akkori oroszországi útja, az orosz visszhang viszont egységesen pozitív volt azzal kapcsolatban, hogy az újságíró Moszkvába utazott.
A Kreml azt kommunikálta, hogy Putyin azért egyezett bele az interjúba, mert a Fox News egykori műsorvezetőjének megközelítése eltért sok nyugati hírügynökség „egyoldalú” beszámolóitól az ukrajnai konfliktusról. Putyin is mondta, hogy nehezményezte, hogy nyugaton kiforgatták azt, amit az interjúban az ukrajnai háború okáról mondott.
A Rosszija 24 orosz hírcsatorna pénteken bemutatta a legújabb műsorának a trailerjét, amelyben a Fox News egykori személyisége, Tucker Carlson szerepelne – írta a BBC.
Amikor a Fox Newsnál dolgozott, Carlson a legmagasabb nézettségű kábeltévés műsorvezetőnek számított. Az 53 éves műsorvezető 2016 és 2023 között a késő esti politikai talkshow műsorvezetőjeként óriási befolyással bírt.
Műsorai gyakran meghatározzák a konzervatívok és ezen keresztül a republikánus párt napirendjét. A populista konzervatív álláspontok a bevándorlás, a bűnözés, a faj, a nemek és a szexualitás kérdéseitől kezdve gyakran szerepeltek, és a „woke” ideológiáról is szó esett.
Az orosz állami tévécsatornák a múltban rendszeresen idézték a műsorait – nagyrészt azért, mert előszeretettel ismételgette a Kreml kétes állításait Ukrajnáról.
A Rosszija 24-en leadott új műsora nem az első lenne, amit a Fox News-tól való távozása óta indított: a „Tucker on Twitter” című sorozata, amit az X platformján sugároz, Oroszországban is népszerű lett.
Az állami tévészolgáltató nem tette egyértelművé, hogy eredeti tartalommal fog-e jelentkezni, vagy a műsor az X-en rendszeresen sugárzott angol nyelvű videóinak fordítása lesz.
Ha a Rosszija 24 levetíti az adások fordításait, nem ez lesz az első orosz cég, amely ezt megteszi – a KarlsonTV nevű YouTube-csatorna már öt éve közzéteszi Carlson néhány műsorát oroszul.