A drónok a hadsereg egyik prioritása, mert a modern hadviselés körülményei között a drónok találatainak száma eléri a tüzérséggel azonos szintet – közölte pénteken Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szirszkij jelezte, hogy újabb munkamegbeszélést tartott az harci drónegységek legsikeresebb parancsnokai – hívónév szerint Magyar, Achilles, Pharmacist, Flint, Dim, Charlie, Guru, K-2 – részvételével. Mint megjegyezte, „az a feladatunk, hogy technológiailag egy lépéssel az ellenség előtt járjunk mind a drónokkal végrehajtott támadásokat, mind az ellenük való védekezést illetően.
A főparancsnok szerint a technológiák és az innovációk legfontosabb feladata a katonák életének megmentése. „A pilóta nélküli rendszerek az egyik legdinamikusabb terület, ahol nap mint nap történnek változások, és nincs jogunk akár egy lépéssel is lemaradni. Világos cselekvési tervünk van” – írta Olekszandr Szirszkij.
Volodimir Zelenszkij elnök június végén írta alá azt a rendeletet, amely jóváhagyta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatát az ukrajnai pilóta nélküli rendszerekkel foglalkozó erők létrehozásáról.
Lakást kapott Ungváron Mikola Szverhun főhadnagy, az Ukrán Fegyveres Erők tisztje. Az új építésű ingatlan átadása a „Föld bankja” projekt keretében valósulhatott meg, melyet még tavaly kezdeményezett a megyei adminisztráció. Kárpátalján ez volt a hatodik alkalom, amikor ingyenes lakását adtak át egy háborús veterán számára. Mikola Szverhun a 128-as dandár 15. zászlóaljának harcosa, hivatásos katona, egész eddigi életét az ország védelmének szentelte. A háború kitörésekor a fronton vállalt szolgálatot, ahol súlyos sérüléseket kapott. Ma hosszú távú rehabilitációban vesz részt. Mikola felesége, lányai és még a vejeik is katonák. Elmondása szerint nem számított új lakásra, de most nagyon örül a segítségnek, hisz így a nagy családnak lesz hol laknia. A projekt megvalósításához vállalkozók is csatlakoznak, akik bútorral, háztartási gépekkel és egyéb kellékekkel látják el a lakást. A többszintes épület építése még nem ért véget, ezért a lakás jelenleg félkész állapotban van. Mikola felesége nem leplezte meghatódottságát és örömét. Nem ez az első és nem is az utolsó lakás, melyet veteránok számára adományoztak megyénkben. A leendő lakástulajdonosokat kollegiális úton választják ki azok közül a veteránok közül, akik nem rendelkeznek saját lakással. A kormányzó ígérete szerint jövőre még több veterán fog saját lakáshoz jutni. A „Föld bankja” pilot projekt egyelőre csak teszt üzemmódban valósul meg Kárpátalján és csupán egy részét képezi a veteránok széleskörű támogatási programjának. A helyi hatóságok és vállalatok feladata, hogy minden eszközzel segítsék a katonák családjait, hogy ezzel is kifejezzék hálájukat a haza védelmében végzett odaadó szolgálatukért.
„Az összetartó önkormányzatok – az erős hátország és a győzelem garanciája” – ezzel a mottóval tartották meg a napokban Técsőn a Kárpátaljai önkormányzatok és civil társadalom egységes fórumát, amely a tizedik éve tartó decentralizációs reform eredményeiről és további célkitűzéseiről szólt. A rendezvény a Kárpátaljai Kistérségek Tanácsának szervezésében valósult meg, amely a decentralizáció következtében a megye területén létrejött mind a 64 kistérséget fogja össze. A fórumon 64 kistérség képviselői vettek részt, jelen voltak a megyei hatóság tisztviselői és parlamenti képviselők, továbbá az adott szakterületen tevékenykedő kárpátaljai civil szervezetek és a regionális fejlesztéssel foglalkozó társulások vezetői is. A rendezvényen szó esett a helyi önkormányzatok és a civil társadalom fejlesztéséről, a decentralizációs reform eredményeiről, valamint a kistérségek elsődleges feladatairól, mint például az Ukrán Fegyveres Erők támogatása, az infrastruktúra fejlesztése és az állami szervekkel való együttműködés. Hasonló célkitűzésekről és eredményekről számolt be a 35 ezer lakost számláló Aknaszlatinai kistérség alpolgármestere is, aki hozzátette, hogy az EU-s pályázatoknak köszönhetően például teljes mértékben fel tudták szerelni a szükséges technikával a helyi kommunális vállalatokat. A Nagybégányi kistérség hét településből áll, és amint arról a polgármester asszony beszámolt, a megalakulást követően számos tervvel láttak hozzá a munkához. Viszont ezeket előbb a koronavírus, majd pedig a háború miatt jelentősen módosítani kellett. Bár a decentralizációs reform sikeresnek mondható, mégis egy befejezetlen folyamatról van szó, ezért mind a kistérség, mind a törvényhozás szintjén is még sok munkát kell elvégezni. Erről Rezes József, a Kárpátalja Határmenti Önkormányzatok Társulásának ügyvezető igazgatója beszélt stábunknak. A rendezvény résztvevői megosztották egymással a tizedik éve tartó decentralizációs reform során elért eredményeket, megvitatták a problémás, megoldásra váró kérdéseket és feltérképezték az előttük álló feladatokat. A találkozó végén a kistérségek képviselő és azok, akik aktívan részt vesznek a reform megvalósításában, elismerő okleveleket vehettek át a szervezőktől.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka átvilágítja a védelmi erőket, mivel több ezer katona még nem harcolt a fronton – jelentette ki pénteken David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője Natalija Moszejcsuk televíziós újságíró műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija elmondta, hogy az ellenőrzés során az ukrán hadsereg egész egységeire bukkantak, amelyek a két éve tartó háború alatt még „soha nem voltak a fronton”. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ilyen katonai állomány száma ezrekre rúg.
„Már találtunk nyolcezer olyan embert, akit egyszerűen a vezérkarhoz rendeltek, és nem harcoltak. Az átvilágítás eredménye szerint szerintem sokkal magasabb lesz a szám” – feltételezte a frakcióvezető. „Ezek az egységek már megkapták a parancsot, és arra készülnek, hogy a frontra menjenek erősítésként vagy pótlásként” – mutatott rá David Arahamija.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka átvilágítja a védelmi erőket, mivel több ezer katona még nem harcolt a fronton – jelentette ki pénteken David Arahamija. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1708711320 [modified] => 1708711123 ) [title] => Több ezer katona még nem volt a fronton, ezért Szirszij átvilágítja a fegyveres erőket – Arahamija [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=179170&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 179170 [uk] => 179164 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 179172 [image] => Array ( [id] => 179172 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija.jpg [original_lng] => 29611 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/arahamija.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1708703924:12 [_thumbnail_id] => 179172 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1853 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => [_oembed_time_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => 1708703926 [_oembed_ef234e32fca80e28333f566383573305] => [_oembed_time_ef234e32fca80e28333f566383573305] => 1708703926 [_oembed_e7d1dfa3f6aba493a06bebf690d6b1c9] => [_oembed_time_e7d1dfa3f6aba493a06bebf690d6b1c9] => 1713967587 [_oembed_12e5ff7ae61e4e2db1959dafb322af82] => [_oembed_time_12e5ff7ae61e4e2db1959dafb322af82] => 1719825817 [_oembed_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] => [_oembed_time_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] => 1719836817 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 17 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 792605 [1] => 792606 [2] => 237012 [3] => 502079 [4] => 80441 ) [tags_name] => Array ( [0] => átvezényelés [1] => átvilágítás [2] => front [3] => Olekszandr Szirszkij [4] => ukrán fegyveres erők ) ) [4] => Array ( [id] => 177077 [content] =>
Az ukrán fegyveres erők a negyedik helyet szerezték meg az európai hadseregek rangsorában, Nagy-Britannia, Olaszország és Franciaország után. Az értékelést a Global firepower tette közzé.
Európa öt legerősebb hadserege közé tartozik Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, Ukrajna és Németország.
A szakértők ugyanakkor megjegyzik, hogy az ukrán katonai hatalom erősödik a nyugati szövetségesek, különösen az Egyesült Államok anyagi és anyagi támogatásának köszönhetően.
A balti államok közül az elemzők Lettország katonai potenciáljának csökkenését észlelték.
A történet egy példaértékű, széleskörű összefogásról szól. A Direct Aid for Ukraine kezdeményezéshez csatlakozva, a Net of Hope projekt közreműködésével a közelmúltban egy nemzetközi küldöttség látogatott el Kárpátaljára. A francia, magyar, ír és amerikai üzletemberekből álló csoport utazásának egyik célja – az Ukrán Fegyveres Erők támogatása volt. Bozó Zsuzsa, a delegáció tagja nem először járt Kárpátalján. Az általa irányított Net of Hope projekt keretein belül már számos önkéntes program valósult meg vidékünkön. A küldöttség a Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórházba is ellátogatott. Az orosz agresszió kezdete óta az egészségügyi szektorban kiemelt figyelmet fordítanak a rehabilitációs folyamatokra. A minőségi ellátás biztosítása érdekében az adományozók a harci cselekmények során sérülést szenvedett honvédek felépülését elősegítő eszközöket adtak át a megyei kórház rehabilitációs osztálya számára. A delegáció tagjait fogadta Viktor Mikita, Kárpátalja katonai kormányzója. A megbeszélés során értékelték a már megvalósult projekteket és vázolták a jövőbeli együttműködés lehetőségeit. A küldöttség tagjai megkoszorúzták a háborúban elhunyt honvédek emlékművét az ungvári Kálvária dombon lévő sírkertben. Eric Starkloff, amerikai üzletember elmondta, a delegáció tagjai fontosnak tartották, hogy ne csak anyagi támogatást nyújtsanak, hanem személyes találkozhassanak az emberekkel. A külföldi támogatók terepjárókat, drónokat, éjjellátókat és egyéb felszerelést tartalmazó adományának a katonai egységekbe való eljuttatását az ungvári járási kistérségek képviselői vállalták. Baksa András csongori elöljáró elmondta, a hadsereg támogatása érdekében egy példaértékű, széleskörű összefogás alakult ki. A nagydobronyi, a csapi, az ungvári és a homoki, valamint a perecsenyi, turjaremetei, csontosi és fenyvesvölgyi kistérségek képviselőiből álló 14 fős csapat egy közel 3 és fél ezer kilométeres, kockázatos utat tett meg. Hangulatukra és közérzetükre rányomta bélyegét a lerombolt, kiégett épületek látványa. Az adományban a kárpátaljai 68-as egység, valamint a 128-as hegyi rohamdandár részesült. A csapat tagjai a missziót elszántan, bátran és fegyelmezetten teljesítették. A széleskörű összefogást az Ungvári Járási Katonai Adminisztráció is támogatta. Jurij Huzinec, a hivatal vezetője elmondta, már a következő szállítmány összeállításán dolgoznak. A Direct Aid for Ukraine kezdeményezést támogató nemzetközi csoport tagjai a nagyszőlősi humanitárius központ bázisán 3, a harci feladatok teljesítéséhez szükséges eszközökkel felszerelt terepjárót adtak át 3 katonai egységnek. TámogatásuknaK köszönhetően az elmúlt időszakban a csongori óvoda is megújult. A nemzetközi adományozókról szóló történetnek nincs vége. A Net of hope platform közbenjárásával megvalósult projekt résztvevői azt tervezik, hogy folytatják az ukrán hadsereg támogatását, és segítik Ukrajnát az újjáépítésben.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Turisztikai Tanács által december 16-án már tízedik alkalommal megszervezett hagyományos adventi vására a jótékonyság jegyében zajlott. A befolyt összegből az Ukrán Fegyveres Erőket támogatták, ezen belül is a 101-es dandár 68-as zászlóalját. A vásáron a KMKSZ, a KMTT, Magyarország Ungvári és Beregszászi külképviselete, a Beregszászi Főiskola, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ, a Pro Cultura Subcarpathica, a Pro Agricultura Carpatika és az Ökumenikus Segélyszervezet részvételével összesen 23 000 hrivnyát sikerült összegyűjteni.
A privatizációból vagy lízingből származó pénzeszközöket idén az ukrán fegyveres erők működésére fordítják. Eddig 61 millió hrivnya érkezett be az Állami Vagyonalap kárpátaljai regionális kirendeltségébe, míg korábban egy év alatt másfél és 6 millió hrivnya között mozgott a bevétel az állami költségvetésbe. 8 objektum került kalapács alá. A nyereség nagy része a técsői helikopter szövetség eladásából származott. Ukrajna függetlenné válása óta ez az üzem nem gyártott helikopter alkatrészeket, és tevékenységük csupán a helyiségek bérbeadására korlátozódott. Ungváron is értékesítettek egy jelentős objektumot. A 309 négyzetméter beépített területért 47 résztvevő jelentkezett. A licit 12 ezerről indult, végül 10 millióért kelt el. Még két árverésre kerül sor, köztük az adószolgálat rekreációs központjának eladása a nagyszőlősi járásban és egy befejezetlen szanatórium Rahón. Az állami tulajdon privatizációja a Prozoro aukcióin keresztül történik. Az árverésen minden büntetlen előéletű ukrán és egy másik ország állampolgára vehet részt. A vásárlók többsége ukrán, de néha külföldiek válnak a vagyon tulajdonosává. 10 hónap alatt mintegy 200 vállalkozó vett részt az aukciókon. Jövőre az adóhivatal, az állami termelési és fogyasztási szolgálat, a nyugdíjpénztár, a társadalombiztosítási pénztár vagyona kerül kalapács alá: mezőgazdasági helyiségeket és egyéb gazdasági vagyontárgyakat értékesítenek majd, amelyeket a fenntartók nem használnak, nincs rájuk szükség vagy az elmúlt három évben nem használták. Az állami tulajdon privatizációja mellett a regionális főosztály a helyiségek bérbeadásával is foglalkozik. Ebben az évben csaknem 4,5 millió hrivnya összeget sikerült bevonni az állami költségvetésbe. A hadiállapot ideje alatt 50% kedvezmény jár minden vállalkozónak, ha pedig a bérlő katona, vagy családtagjai bérlik az objektumot, a bérleti díjat teljes mértékben elengedik. A főosztály már jövőre rendet kíván tenni a többnyire illegálisan magánkézbe került szanatóriumokkal. A parlament pedig törvényt készít elő, amely értelmében az egészségügyi komplexumokat és rekreációs központokat vissza kell adni állami tulajdonba.
Ukrajna jobb helyzetben van a drónok terén, mint Oroszország, elsősorban a nyugati technológiák meglétre miatt – közölte vasárnap Jurij Ihnat ezredes, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának a szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ihnat az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „Drónokól soha nem lehet elég, ezeket a rendszereket fejleszteni kell. Talán még jobb helyzetben is vagyunk, mint Oroszország, mert hozzáférünk a nyugati technológiákhoz.” Szerinte éppen a nyugati támogatás teszi lehetővé, hogy Ukrajna növelje a csapásmérő drónok számát. „A támadó drónok száma teszi lehetővé, hogy megzavarjuk Oroszországot a területén, mivel terrorizálnak minket” – mutatott rá.
A szóvivő azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország a jövőbeni támadások során a drónokra koncentrálhat, mivel a rakétakészlet a tavalyi évhez képest kimerült. Elmondása szerint Ukrajnának vannak ellenintézkedései a drónok ellen, elsősorban a Gepard légelhárító ágyúk és mobil tűzcsoportok. „A mobil csoportok képesek „racionálisan” megsemmisíteni az orosz drónokat. Igen, tegnap a Shahedek kétharmadát ilyen tűzoltócsoportok harcosai semmisítették meg” – emlékeztetett Jurij Ihnat.
Az ukrán hadsereg megpróbálja elvágni az ellenség logisztikai útvonalait, ez a fegyveres erők egyik fő feladata a téli időszakban – jelentette ki vasárnap Volodimir Fityo, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erői parancsnoksága kommunikációs osztályának a vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Fityo az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „Fő feladatunk, hogy mindaz, ami most történik, az ukrán fegyveres erőket segítse, és ellenkezőleg, ártson az orosz megszállóknak. Természetesen megpróbáljuk elvágni a logisztikai útvonalaikat, az utánpótlásukat, hogy éhezzenek, fázzanak és menjen el a harci kedvük.”
A fő szóvivő hozzátette, hogy az orosz drónok továbbra is komoly fenyegetést jelentenek az ukrán csapatok számára. „A drónok elleni küzdelem egyik lehetősége a csapásmérő drónok kezelőinek a megsemmisítése” – mutatott rá Volodimir Fityo.