Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjI1NDY0MTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 210358 [content] =>Másfél-két hónapon belül véget kell érnie Oroszország ukrajnai offenzívájának, már így is elhúzódott – jelentette ki szerdán Kirilo Budanov vezérőrnagy, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának a vezetője a Forbes magazinnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „Másfél-két hónapon belül véget kell érnie az orosz hadsereg támadásának, mert az offenzíva már így is elhúzódott. A 10 éves háború gyakorlata azt mutatja, hogy egyik fél sem folytatja az offenzíváját több mint két hónapig.”
A tábornok megjegyezte, hogy Oroszország támadó hadműveletei a három hónaphoz közelítenek, így a jövőben némi visszaesés várható. „De tudjuk, hogy egy kis csend és szünet után az ellenség újabb előretöréssel fog próbálkozni. Mi pedig készülünk erre. Ezért minden inkább rajtunk múlik, hogy mit teszünk. Ülünk-e és várunk, míg eltelik négy-öt hónap, és minden megismétlődik, vagy előre cselekszünk” – fogalmazott Kirilo Budanov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Másfél-két hónapon belül véget kell érnie Oroszország ukrajnai offenzívájának, már így is elhúzódott – jelentette ki szerdán Kirilo Budanov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723056600 [modified] => 1723047364 ) [title] => Budanov: másfél-két hónap múlva véget kell érnie az orosz offenzívának Ukrajnában [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210358&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 210358 [uk] => 210369 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 210359 [image] => Array ( [id] => 210359 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2.jpg [original_lng] => 25500 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/budanov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1723039313:2 [_thumbnail_id] => 210359 [_edit_last] => 12 [views_count] => 926 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 325741 [1] => 252211 [2] => 254641 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kirilo Budanov [1] => orosz offenzíva [2] => ukrán front ) ) [1] => Array ( [id] => 191281 [content] =>Az ukrajnai front helyzete nem válik Armageddonná, de még legalább egy hónapig nehéz lesz – jelentette ki Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője a vezetője a The Philadelphia Inquirer című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „A jó hír az, hogy nem lesz Armageddon. A rossz hír az, hogy a helyzet meglehetősen nehéz. Legalább egy hónapig így is marad, és nem lesz könnyebb.”
Amint azt a The Philadelphia Inquirer megjegyezte, várhatóan az orosz erők megpróbálnak maximális nyomást gyakorolni a frontra a NATO 75. évfordulós csúcstalálkozójának előestéjén, és még mielőtt a nagyobb lőszer- és más fontos fegyverszállítmányok megérkeznek az Egyesült Államokból.
„Mindent megteszünk, hogy akadályozzuk őket, és minimalizáljuk az orosz sikereket” – hangsúlyozta Kirilo Budanov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai front helyzete nem válik Armageddonná, de még legalább egy hónapig nehéz lesz – jelentette ki Kirilo Budanov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1719240420 [modified] => 1719223470 ) [title] => A front helyzete még legalább egy hónapig nehéz lesz – Budanov [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=191281&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 191281 [uk] => 191287 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 191282 [image] => Array ( [id] => 191282 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov.webp [original_lng] => 75154 [original_w] => 1122 [original_h] => 780 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov-300x209.webp [width] => 300 [height] => 209 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov-768x534.webp [width] => 768 [height] => 534 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov-1024x712.webp [width] => 1024 [height] => 712 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov.webp [width] => 1122 [height] => 780 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov.webp [width] => 1122 [height] => 780 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/budanov.webp [width] => 1122 [height] => 780 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1719213074:3 [_thumbnail_id] => 191282 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1042 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 527695 [1] => 325741 [2] => 254641 ) [tags_name] => Array ( [0] => fronthelyzet [1] => Kirilo Budanov [2] => ukrán front ) ) [2] => Array ( [id] => 177743 [content] =>A lőszerhiányon kívül az ukrán csapatoknak nincs elég gyalogsága az arcvonalban, a katonák kimerültek és demoralizáltak, ezért félő, hogy összeomlik a front – írta csütörtökön a The Washington Post című amerikai lap, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az újság rámutatott, hogy „az ukrán hadsereg kritikus gyalogoshiánnyal néz szembe, ami kimerültséghez és alacsony morálhoz vezet a frontvonalban, ami egy veszélyes új dinamika Kijev számára majdnem két évvel az Oroszországgal vívott véres háború kezdete után.”
Az elmúlt napokban a frontvonalon készített interjúkban közel egy tucat katona és parancsnok mondta az amerikai lapnak, hogy most az élőerőhiány a legégetőbb problémájuk, és hogy Oroszország visszanyerte a támadó kezdeményezést a csatatéren, és felpörgeti a támadásait. A megkérdezett katonák névtelenül nyilatkoztak a lapnak.
A Kelet-Ukrajnában harcoló gépesített dandár egyik zászlóaljának parancsnoka elmondta, hogy alakulatának jelenleg kevesebb, mint 40 gyalogosa van – olyan katonák, akik a frontvonal lövészárkaiban vannak, és feltartóztatják az orosz támadásokat. A parancsnok szerint egy teljesen felszerelt zászlóaljban több mint 200 katonának kell lennie. Egy másik dandár gyalogzászlóalj-parancsnoka elmondta, hogy az ő egysége is hasonlóan kimerült – közölte a többi között a The Washington Post.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A lőszerhiányon kívül az ukrán csapatoknak nincs elég gyalogsága az arcvonalban, a katonák kimerültek és demoralizáltak, ezért félő, hogy összeomlik a front. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707406380 [modified] => 1707399809 ) [title] => Csökken az emberhiánnyal küzdő ukrán hadsereg harci morálja, ezért félő, hogy összeomlik a front – WP [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=177743&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177743 [uk] => 177749 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 177744 [image] => Array ( [id] => 177744 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [original_lng] => 490750 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front-300x168.png [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1707393045:3 [_thumbnail_id] => 177744 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2558 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1707393115 [_oembed_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => [_oembed_time_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => 1712395253 [_oembed_296a0c63da7d5fefdc0c67075881b6c6] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 11 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 743466 [1] => 60473 [2] => 455379 [3] => 254641 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberhiány [1] => katonák [2] => lőszerhiány [3] => ukrán front ) ) [3] => Array ( [id] => 173347 [content] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6ZsAz Egyesült Királyságban kiképzett ukrán katonák legújabb csoportja „több hetes intenzív kiképzés után” visszatért a frontra − közölte a The Guardian.
A brit védelmi minisztérium szerint az Egyesült Királyság 32 ezer ukrán katona kiképzésében segített.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Királyságban kiképzett ukrán katonák legújabb csoportja „több hetes intenzív kiképzés után” visszatért a frontra − közölte a The Guardian. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1703250480 [modified] => 1703263038 ) [title] => Visszatérnek a frontra az Egyesült Királyságban kiképzett ukrán katonák [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=173347&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 173347 [uk] => 173337 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 173348 [image] => Array ( [id] => 173348 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef.jpg [original_lng] => 85933 [original_w] => 850 [original_h] => 478 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/34332454d4ec45d29dc6bd51b1da9aef.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1703255841:5 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703201001 [_thumbnail_id] => 173348 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1529 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c61051aa94db8497f14e9d0e98144f47] => [_oembed_time_c61051aa94db8497f14e9d0e98144f47] => 1706170540 [_oembed_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] => 1719731461 [_oembed_0d0f4d904d027454f833ea676b796978] => [_oembed_time_0d0f4d904d027454f833ea676b796978] => 1720802502 [_oembed_9ee772100321f3708e55904344a76e92] => [_oembed_time_9ee772100321f3708e55904344a76e92] => 1720802502 [_oembed_3eefd5f2ddb98412d12c1cc2ae4f56f2] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_3eefd5f2ddb98412d12c1cc2ae4f56f2] => 1720802502 [_oembed_748f7b4ab9a133ce7540f37e635ecd96] =>Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUK pic.twitter.com/i9w4B6w8FK
— Bill Neely (@BillNeelyReport) June 4, 2019[_oembed_time_748f7b4ab9a133ce7540f37e635ecd96] => 1727075610 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 592 [2] => 33 [3] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Társadalom [2] => Ukrajna [3] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 469163 [1] => 1073 [2] => 254641 [3] => 100699 ) [tags_name] => Array ( [0] => külföldi kiképzés [1] => Nagy-Britannia [2] => ukrán front [3] => ukrán katonák ) ) [4] => Array ( [id] => 172245 [content] =>Couple of shots from Lincolnshire tonight… #AuroraBorealis #NorthernLights pic.twitter.com/5rHHzC5elB
— russell churchill (@drummer_russ) September 12, 2024Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter és Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka kedden közösen látogatást tett az ország keleti felében futó frontvonalakon – közölte a kijevi védelmi minisztérium.
A tárca szerint az aktuális helyzetről tájékozódtak, katonákat tüntettek ki és egy közös cselekvési tervet készítettek elő.
A minisztérium egyúttal közzétett egy videofelvételt, amelyen Umerov és Zaluzsnij látható Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka társaságában.
Umerov később sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy a kijevi kormányzat Zaluzsnij leváltására készülne, aminek lehetőségéről az ukrán sajtó cikkezett. A kérdés nem merült fel – mondta a miniszter.
[type] => post [excerpt] => Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter és Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka kedden közösen látogatást tett az ország keleti felében futó frontvonalakon – közölte a kijevi védelmi minisztérium. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1702462800 [modified] => 1702429362 ) [title] => Umerov és a Zaluzsnij együtt látogatott a frontra [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=172245&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 172245 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 172246 [image] => Array ( [id] => 172246 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4.jpg [original_lng] => 538256 [original_w] => 2560 [original_h] => 1440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4-2048x1152.jpg [width] => 2048 [height] => 1152 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/umerov-4.jpg [width] => 2560 [height] => 1440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1702422168:12 [_thumbnail_id] => 172246 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 896 [_oembed_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] =>[_oembed_time_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] => 1702422178 [translation_required_done] => 1 [_oembed_caac46fc8c2a449924e675fe562fa15b] => [_oembed_time_caac46fc8c2a449924e675fe562fa15b] => 1702455608 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>⚡️The "Azov" brigade has returned to the front, - the director of the Department of Planning for the use of the National Guard, Urshalovych.
— 🇺🇦Ukrainian Front (@front_ukrainian) August 17, 2023
"The legendary Azov Special Forces Brigade has recovered and started carrying out combat missions in the Serebryan Forestry area (Luhansk… pic.twitter.com/1ebHhMeHaw[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703527100 [_oembed_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] => 1720352744 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 585095 [1] => 399641 [2] => 662465 [3] => 254641 [4] => 80440 ) [tags_name] => Array ( [0] => frontlátogatás [1] => Kitüntetések [2] => Rusztem Umerov [3] => ukrán front [4] => Valerij Zaluzsnij ) ) [5] => Array ( [id] => 163154 [content] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6ZsTöbb egykori Wagner-zsoldos, aki Fehéroroszországban tartózkodott, szerződést írt alá az orosz védelmi minisztériummal, és ismét feltűntek Ukrajnában, a keleti fronton – mondta el Illja Jevlas, az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
A szóvivő hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni. „A Wagner katonai magáncég egykori katonái jelenleg ténylegesen jelen vannak a keleti haderőcsoport területén. Részt vesznek a harci cselekményekben. Java részük Fehéroroszország területéről jött, ahol táboraik voltak” – fejtette ki Jevlas.
Hozzátette, hogy most különböző alakulatokhoz osztják be őket. A szóvivő szerint a zsoldosok már nem jelentenek akkora fenyegetést, amióta „fő vezetőjük”, Jevgenyij Prigozsin meghalt.
Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője a hírportálnak elmondta, hogy több mint hatezer Wagner-zsoldos tartózkodott Fehéroroszország területén, mostanra viszont csupán körülbelül ötszázan maradtak.
[type] => post [excerpt] => Több egykori Wagner-zsoldos, aki Fehéroroszországban tartózkodott, szerződést írt alá az orosz védelmi minisztériummal, és ismét feltűntek Ukrajnában, a keleti fronton – mondta el Illja Jevlas. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1695920700 [modified] => 1695912739 ) [title] => Visszatértek a Wagner-zsoldosok a frontra [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163154&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 163154 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 163155 [image] => Array ( [id] => 163155 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78.jpg [original_lng] => 173488 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dda53f2e56a74ce280dee78dfe2a4b78.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1695901939:12 [_thumbnail_id] => 163155 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1971 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] =>[_oembed_time_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] => 1695863272 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>⚡️The "Azov" brigade has returned to the front, - the director of the Department of Planning for the use of the National Guard, Urshalovych.
— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) August 17, 2023
"The legendary Azov Special Forces Brigade has recovered and started carrying out combat missions in the Serebryan Forestry area (Luhansk… pic.twitter.com/1ebHhMeHaw[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703606282 [_oembed_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] => 1719557589 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 254641 [1] => 273101 ) [tags_name] => Array ( [0] => ukrán front [1] => Wagner-csoport ) ) [6] => Array ( [id] => 162172 [content] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6ZsA Kreml Prigozsin halála után kezdte átvenni az irányítást a Közel-Keleten és Afrikában működő, mintegy 6000 harcosból álló Wagner-egységek felett.
Mindeközben a Wagner zsoldosszervezet közölte, hogy harcosaik visszatérnek Ukrajnába, hogy megvédjék Oroszország érdekeit.
Továbbra is bizonytalan a jövője az orosz állam által erősen támogatott katonai magáncégnek, amely kulcsszerepet játszott a donyecki Bahmut városért folyó harcban. A Wagner azonban változatlanul hozzáférést biztosít a Kremlnek az erőforrásokhoz Afrika azon részein, ahol máig jelen van (Szudán, Líbia, Mali, Közép-afrikai Köztársaság).
A júniusi lázadás, és pláne Prigozsin halála óta a Kreml szorosabb ellenőrzés alá vonta a Wagnert, amelynek harcosait Putyin ultimátum elé állította: vagy csatlakozhatnak az orosz hadsereghez, vagy Belaruszba mennek – írja az Euronews.
[type] => post [excerpt] => A Kreml Prigozsin halála után kezdte átvenni az irányítást a Közel-Keleten és Afrikában működő, mintegy 6000 harcosból álló Wagner-egységek felett. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1695290460 [modified] => 1695257105 ) [title] => A Wagner visszatér Ukrajnába [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=162172&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 162172 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 162173 [image] => Array ( [id] => 162173 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport.webp [original_lng] => 54900 [original_w] => 773 [original_h] => 435 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport.webp [width] => 773 [height] => 435 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport.webp [width] => 773 [height] => 435 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport.webp [width] => 773 [height] => 435 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/wagner-csoport.webp [width] => 773 [height] => 435 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1695246306:12 [_thumbnail_id] => 162173 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1241 [_oembed_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] =>[_oembed_time_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] => 1695246308 [translation_required_done] => 1 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>⚡️The "Azov" brigade has returned to the front, - the director of the Department of Planning for the use of the National Guard, Urshalovych.
— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) August 17, 2023
"The legendary Azov Special Forces Brigade has recovered and started carrying out combat missions in the Serebryan Forestry area (Luhansk… pic.twitter.com/1ebHhMeHaw[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1705390585 [_oembed_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] => 1719845377 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 254641 [1] => 273101 ) [tags_name] => Array ( [0] => ukrán front [1] => Wagner-csoport ) ) [7] => Array ( [id] => 158189 [content] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6ZsÚgy tűnik, hogy több mint egy év után visszatér a frontvonalra a mariupoli Azovsztal védelmekor elhíresült Azov ezred. A korábbi egység egyes tagjai azóta már elszórtan feltűntek a fronton, de az újjáalakulásról egyelőre nem lehetett tudni.
Mikola Ursalovics, az Ukrán Nemzeti Gárda Főigazgatósága tervezési főosztályának igazgatóhelyettese jelentette be, hogy újra megkezdi tevékenységét az elhíresült Azov ezred az ukrán fronton. Ráadásul rögtön a háború egyik legforróbb szakaszára, a Kreminna-Szvatove vonal mentén fekvő szerebrjankai erdőségekbe telepítik őket.
Az Azov ezred az emlékezetes mariupoli acélgyár, az Azovsztal védelmét látták el még 2022 tavaszán. Az üzemet végül 82 napnyi véres csata után májusban sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek, akkor kerültek hadifogságba a védelemben hírnevet szerzett katonák. Ősszel aztán egy megállapodás értelmében Törökországba kerültek a hadifoglyok, majd Ankara átadta őket Kijevnek.
[type] => post [excerpt] => Úgy tűnik, hogy több mint egy év után visszatér a frontvonalra a mariupoli Azovsztal védelmekor elhíresült Azov ezred. A korábbi egység egyes tagjai azóta már elszórtan feltűntek a fronton, de az újjáalakulásról egyelőre nem lehetett tudni. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1692361380 [modified] => 1692316627 ) [title] => Visszatér a frontra a rettegett Azov ezred [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=158189&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 158189 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 158191 [image] => Array ( [id] => 158191 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563.jpg [original_lng] => 300211 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/azov-ezred-2017-618563.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1692305828:12 [_oembed_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] =>[_oembed_time_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] => 1692305681 [_thumbnail_id] => 158191 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2262 [_oembed_8bc8785dc6b7bd5f4d12ca44465bb2dd] =>⚡️The "Azov" brigade has returned to the front, - the director of the Department of Planning for the use of the National Guard, Urshalovych.
— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) August 17, 2023
"The legendary Azov Special Forces Brigade has recovered and started carrying out combat missions in the Serebryan Forestry area (Luhansk… pic.twitter.com/1ebHhMeHaw[_oembed_time_8bc8785dc6b7bd5f4d12ca44465bb2dd] => 1692305848 [_oembed_2d2a7c8b65c755aebc15ad81a1af2873] =>A defender of #Azovstal met her family after 5 months of war. pic.twitter.com/eRjV8Zzln0
— NEXTA (@nexta_tv) October 21, 2022[_oembed_time_2d2a7c8b65c755aebc15ad81a1af2873] => 1692305848 [translation_required_done] => 1 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>Big difference between peace comms vs warfront comms.
— Elon Musk (@elonmusk) October 15, 2022
Starlink is only comms system still working at warfront – others all dead.
Russia is actively trying to kill Starlink. To safeguard, SpaceX has diverted massive resources towards defense.
Even so, Starlink may still die.[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703966626 [_oembed_15833cc3e940a15d6bedc66829e6c1d6] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_15833cc3e940a15d6bedc66829e6c1d6] => 1720510042 [_oembed_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] =>⚡️The "Azov" brigade has returned to the front, - the director of the Department of Planning for the use of the National Guard, Urshalovych.
— 🪖Military news (@front_ukrainian) August 17, 2023
"The legendary Azov Special Forces Brigade has recovered and started carrying out combat missions in the Serebryan Forestry area (Luhansk… pic.twitter.com/1ebHhMeHaw[_oembed_time_668f7f24b9e7add07677ecd6a4301b38] => 1720510042 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 320303 [1] => 254641 ) [tags_name] => Array ( [0] => Azov ezered [1] => ukrán front ) ) [8] => Array ( [id] => 137372 [content] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6ZsAz Amerikai Egyesült Államok ellenőröket és nyomozókat küld közvetlenül az ukrán háborús övezetbe, hogy nézzenek utána az amerikai gazdasági és katonai segélyek felhasználásának – adta hírül pénteken az rbc.ua hírportál a The Wall Street Jornal című amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai fegyverek továbbadásának, az adófizetői pénzek pazarlásának megelőzéséért és a segélyprogramok megfelelő működésének biztosításáért felelős tisztviselők az újságnak elmondták, hogy a segélyeket alaposan vizsgáló 177 ellenőr egy részét Ukrajnába kívánják küldeni. „Úgy gondolom, hogy kreatívak, előretekintők voltunk az eddigi vizsgálatok során. Ám az igazi átfogó, nagyszabású ellenőrzés nem végezhető távolról. Minél közelebb vagyunk, annál pontosabb lesz a megfigyelés” – mondta Nicole Angarella, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) megbízott főfelügyelője.
Az amerikai megbízott azt is hozzátette, hogy a fő gond nem is a katonai segélyekkel való esetleges visszaélés, hanem az a több mint 20 milliárd dollár, amelyet az USA a Világbankon keresztül küld Ukrajnának. „A készpénzes fizetés jelenti a legnagyobb kockázatot a felügyelet számára. Ez mindig nagyobb kockázatot jelentent” – mutatott rá Angarella.
Az ellenőrök jelezték, hogy egyelőre nem kaptak tájékoztatást az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott segélyeivel kapcsolatos jelentősebb visszaélésekről vagy jogellenes akciókról. Robert Storch, a Pentagon főfelügyelője és Diana Shaw, a külügyminisztérium főfelügyelő-helyettese szerint ugyanakkor az alapos ellenőrzések fő problémája a segélyek igen nagy mennyisége, megérkezésének gyorsasága és az ellátások folyamatosan változó jellege.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Amerikai Egyesült Államok ellenőröket és nyomozókat küld közvetlenül az ukrán háborús övezetbe, hogy nézzenek utána az amerikai gazdasági és katonai segélyek felhasználásának. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1676665620 [modified] => 1676664760 ) [title] => Ellenőröket és nyomozókat küld az USA az ukrán frontra, hogy utánanézzenek, mi történik az amerikai segélyekkel [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=137372&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 137372 [uk] => 137388 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 137373 [image] => Array ( [id] => 137373 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany.jpg [original_lng] => 40366 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/fegyverek-adomany.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1676662684:8 [_thumbnail_id] => 137373 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2196 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] => [_oembed_time_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] => 1676657581 [_oembed_b7f59a5fdc4d879a6fe9035dfe4c14bb] =>[_oembed_time_b7f59a5fdc4d879a6fe9035dfe4c14bb] => 1677783622 [_oembed_96c639183a7c94d79f4ae6a94159d888] =>The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
— NEXTA (@nexta_tv) March 1, 2023
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM[_oembed_time_96c639183a7c94d79f4ae6a94159d888] => 1680251972 [_oembed_94dff7ccf2d4f4fb2e8b636c2b71594a] => [_oembed_time_94dff7ccf2d4f4fb2e8b636c2b71594a] => 1682063169 [_oembed_20aa02adfd2511dc936f6b5a43882f4e] =>'Big Ugly Diamond' discovered by Arkansas state park visitor https://t.co/TghsVL0dJI
— BBC News (World) (@BBCWorld) March 16, 2023[_oembed_time_20aa02adfd2511dc936f6b5a43882f4e] => 1686989152 [_oembed_0c0d4c80e0aadd8f55204d4ede8f22bc] => [_oembed_time_0c0d4c80e0aadd8f55204d4ede8f22bc] => 1691105002 [_oembed_6fad8a78765b036d16bb8465d0af0e87] => [_oembed_time_6fad8a78765b036d16bb8465d0af0e87] => 1692175015 [_oembed_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] =>Russia will have to pay for the war crimes committed in Ukraine.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 6, 2023
The destruction of the dam, an outrageous attack on civilian infrastructure, puts at risk thousands of people in the Kherson region.
Europe is mobilising support through our civil protection mechanism.[_oembed_time_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => 1692214499 [_oembed_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] =>Why one Subway super fan camped out, endured FIVE HOURS OF PAIN for his first tattoo…a FOOTLONG (& wide) @SUBWAY Series Logo?
— Dave Briggs (@davebriggstv) July 29, 2022
Why else…free food ?!https://t.co/wbfgzU8XnH pic.twitter.com/rBptnWKKar[_oembed_time_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] => 1693062512 [_oembed_6c19db8c09f2019c53ba95354a9d4b34] => [_oembed_time_6c19db8c09f2019c53ba95354a9d4b34] => 1697654870 [_oembed_a58cc28881d2fdbd968961450133b04d] => [_oembed_time_a58cc28881d2fdbd968961450133b04d] => 1700892718 [_oembed_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => [_oembed_time_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => 1702832520 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>⚡️The "Azov" brigade has returned to the front, - the director of the Department of Planning for the use of the National Guard, Urshalovych.
— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) August 17, 2023
"The legendary Azov Special Forces Brigade has recovered and started carrying out combat missions in the Serebryan Forestry area (Luhansk… pic.twitter.com/1ebHhMeHaw[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703599508 [_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1709294417 [_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] =>Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1709294417 [_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}} [_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] =>Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1709294417 [_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => [_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1720416858 [_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] =>Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1723271522 [_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] =>The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1723271522 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 594 [3] => 83882 [4] => 11 [5] => 592 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Egészség [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Társadalom [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 485270 [1] => 145440 [2] => 485273 [3] => 369 [4] => 254641 [5] => 1227 [6] => 32183 ) [tags_name] => Array ( [0] => ellenőrök [1] => háborús övezet [2] => készpénz [3] => segély [4] => ukrán front [5] => USA [6] => visszaélés ) ) [9] => Array ( [id] => 124803 [content] =>Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvjVolodimir Zelenszkij ukrán elnök a háború 257. napján tartott élő bejelentkezésében azt mondta, hogy az ukrán védők jól teljesítenek a fronton, és naponta több száz orosz katona esik el a donyecki régióban.
Általánosságban elmondható, hogy az ukrán védelmi erők aktívan védik a frontot – keleten és délen is fokozatosan visszaszorítjuk az ellenséget. Fokozatosan haladnak előre. A legnagyobb káosz továbbra is a donyecki régióban van. Ott naponta több száz megszálló hal meg. Az ukrán állások előtti föld szó szerint tele van a megszállók holttesteivel – fogalmazott Zelenszkij az Unian ukrán hírügynökség szerint.
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háború 257. napján tartott élő bejelentkezésében azt mondta, hogy az ukrán védők jól teljesítenek a fronton, és naponta több száz orosz katona esik el a donyecki régióban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1667912460 [modified] => 1667900189 ) [title] => Zelenszkij: A legnagyobb káosz továbbra is a donyecki régióban van [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=124803&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 124803 [uk] => 124808 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 124804 [image] => Array ( [id] => 124804 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank.jpg [original_lng] => 196073 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/orosz-tank.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1667897433:2 [_thumbnail_id] => 124804 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2150 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2d2a7c8b65c755aebc15ad81a1af2873] =>[_oembed_time_2d2a7c8b65c755aebc15ad81a1af2873] => 1667893006 [_oembed_b3e3203bedaec49001a9e1a2e926ba69] =>Big difference between peace comms vs warfront comms.
— Elon Musk (@elonmusk) October 15, 2022
Starlink is only comms system still working at warfront – others all dead.
Russia is actively trying to kill Starlink. To safeguard, SpaceX has diverted massive resources towards defense.
Even so, Starlink may still die.[_oembed_time_b3e3203bedaec49001a9e1a2e926ba69] => 1667905268 [_oembed_4553dc103a46176e3c3d44d5e5ce84cb] => [_oembed_time_4553dc103a46176e3c3d44d5e5ce84cb] => 1669965659 [_oembed_c345cbb9e891c300c32dca01594510cc] =>In 6 months, @u24_gov_ua united hundreds of thousands of people from all over the world in helping ??. We are grateful to everyone for supporting our values, for believing in ?? and our victory. We feel that the world is supporting ??, and this gives us strength in our struggle. pic.twitter.com/gNj0ZeCjmz
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2022[_oembed_time_c345cbb9e891c300c32dca01594510cc] => 1671301561 [_oembed_8c5fae29d58c3e5f872689b7ef635db8] =>TIME's 2022 Person of the Year: Volodymyr Zelensky and the spirit of Ukraine #TIMEPOY https://t.co/06Y5fuc0fG pic.twitter.com/i8ZT3d5GDa
— TIME (@TIME) December 7, 2022[_oembed_time_8c5fae29d58c3e5f872689b7ef635db8] => 1673123146 [_oembed_9ce74dfd77922ce701efe2a61e58cc01] =>Zelensky arrived in Bakhmut. A real man???#Zelensky #Bakhmut pic.twitter.com/cn3A5Kptia
— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) December 20, 2022[_oembed_time_9ce74dfd77922ce701efe2a61e58cc01] => 1675829362 [_oembed_a1534e01a955e2e946b865f4d6efddf9] =>‼ Nagroda honorowego #CzłowiekRokuWprost dla @ZelenskyyUa ‼
— WPROST.pl (@TygodnikWPROST) January 31, 2023
Nagrodę w imieniu prezydenta Ukrainy odebrał chargé d’affaires Ambasady Ukrainy w Polsce, @OlehKuts ‼ pic.twitter.com/umceWFkIPC[_oembed_time_a1534e01a955e2e946b865f4d6efddf9] => 1680416871 [_oembed_77bb91adf8baf520063bc14ea73bd1ed] =>In Japan, a student dressed up as Zelensky for graduation
— Oriannalyla ?? (@Lyla_lilas) March 26, 2023
It is reported that in this way the guy, a student at Kyoto University, expressed solidarity with Ukraine.
Note that in Japan there is a tradition - graduates are allowed to come to the ceremony in any outfit, copying… pic.twitter.com/SHfGJho9pe[_oembed_time_77bb91adf8baf520063bc14ea73bd1ed] => 1680416871 [_oembed_769d7421217995edc9fd5ffe1bce36d2] =>Zelensky meets Orlando Bloom in Kyiv pic.twitter.com/0dbHefgAGx
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 27, 2023[_oembed_time_769d7421217995edc9fd5ffe1bce36d2] => 1681581327 [_oembed_66a895c4fea7ef685796662cf9d68854] =>Зеленський обговорив із Говардом Баффетом допомогу Україніhttps://t.co/0gjeQmJTKF pic.twitter.com/X4ilD9GX2O
— Ukrinform (@UKRINFORM) April 11, 2023[_oembed_time_66a895c4fea7ef685796662cf9d68854] => 1681581328 [_oembed_2b3d80b6ecaeca5fa3f22837dec90441] =>I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 9, 2023[_oembed_time_2b3d80b6ecaeca5fa3f22837dec90441] => 1681581328 [_oembed_6e7ebeffad6814e76a1972455985af1a] =>President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApj pic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
— Glasnost Gone (@GlasnostGone) April 8, 2023[_oembed_time_6e7ebeffad6814e76a1972455985af1a] => 1681581328 [_oembed_d1483553ff8ffeefcaf0d40c5ef629d7] => [_oembed_time_d1483553ff8ffeefcaf0d40c5ef629d7] => 1682929719 [_oembed_02875744ced48d01b5627070167a05a5] => [_oembed_time_02875744ced48d01b5627070167a05a5] => 1684745782 [_oembed_6600dab8e538160ab19a3845d430caaa] =>Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
— NEXTA (@nexta_tv) April 8, 2023
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh[_oembed_time_6600dab8e538160ab19a3845d430caaa] => 1684745783 [_oembed_a73b87052b07f8ebe19374eb369884d2] =>Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 14 May 2023.
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) May 14, 2023
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/OPF8Rnb6qx
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/b1OSqhICHO[_oembed_time_a73b87052b07f8ebe19374eb369884d2] => 1689422069 [_oembed_08ad0ad90e409cd81d6427cbc05c6f41] =>Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 2, 2023
We know, we have… pic.twitter.com/uExHf7RAFd[_oembed_time_08ad0ad90e409cd81d6427cbc05c6f41] => 1689709631 [_oembed_15915b6352caebb217a6d71556c12f08] => [_oembed_time_15915b6352caebb217a6d71556c12f08] => 1692646422 [_oembed_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] =>President of Ukraine Volodymyr #Zelenskyy visited the Snake Island and paid tribute to the memory of the fallen defenders. pic.twitter.com/fh3UK6KqcZ
— NEXTA (@nexta_tv) July 8, 2023[_oembed_time_55f4caee78ec7b5f397521de90fac804] => 1692997364 [_oembed_5256dbb3aab9a4246887f74d01f15a07] => [_oembed_time_5256dbb3aab9a4246887f74d01f15a07] => 1694157041 [_oembed_440d913192060583c6df2d243f54f94d] =>⚡️The "Azov" brigade has returned to the front, - the director of the Department of Planning for the use of the National Guard, Urshalovych.
— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) August 17, 2023
"The legendary Azov Special Forces Brigade has recovered and started carrying out combat missions in the Serebryan Forestry area (Luhansk… pic.twitter.com/1ebHhMeHaw[_oembed_time_440d913192060583c6df2d243f54f94d] => 1699426270 [_oembed_782eaf84706cd0f6580cb3956d48a2c8] =>I awarded our defenders who have changed the situation in the Black Sea in Ukraine's and the world's favor.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
The battle for the Black Sea continues. But Russia won't win it.
The Black Sea will serve as an example of how Ukraine can restore security for itself and its partners. pic.twitter.com/3CbBkGOSGQ[_oembed_time_782eaf84706cd0f6580cb3956d48a2c8] => 1702710824 [_oembed_40f0844f7640b4016253649e6b0e733a] =>What is the status of this American journalist @JoeBiden? https://t.co/KBPCxU0Roa
— Elon Musk (@elonmusk) December 10, 2023[_oembed_time_40f0844f7640b4016253649e6b0e733a] => 1702710824 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703592018 [_oembed_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs[_oembed_time_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] => 1708586851 [_oembed_b8706fbb9faa9d24b2d873b761bd8e8a] =>Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 4, 2024
I am grateful to all doctors, nurses,… pic.twitter.com/FDSiJKHTIO[_oembed_time_b8706fbb9faa9d24b2d873b761bd8e8a] => 1715579728 [_oembed_4ad9c2b37d96083eb1e2a656e8949138] =>⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
— 🇺🇦Ukrainian Front (@front_ukrainian) May 5, 2024
Ukrainians kneel only in prayer. And never in front of the occupiers. pic.twitter.com/piFmrS1BIL[_oembed_time_4ad9c2b37d96083eb1e2a656e8949138] => 1720874537 [_oembed_c78301c764dfa86a34788e1c41cbc8a0] =>Germany‼️👇
— Truthseeker (@Xx17965797N) June 17, 2024
Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled.
People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl[_oembed_time_c78301c764dfa86a34788e1c41cbc8a0] => 1723228168 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 353849 [1] => 254642 [2] => 93543 [3] => 254641 [4] => 353848 [5] => 86579 [6] => 1986 ) [tags_name] => Array ( [0] => donyecki régió [1] => előrenyomulás [2] => orosz katonák [3] => ukrán front [4] => ukrán védők [5] => veszteségek [6] => Volodimir Zelenszkij ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 254641 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 254641 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG