Kilenc hónapnyi „várakozás” után a montenegrói parlament képviselői úgy döntöttek, hogy kiküldik a montenegrói hadsereg katonáit az Európai Unió ukrajnai katonai segélymissziójába, számolt be a Jevropejszka Pravda a Radio Slobodna Evropára hivatkozva.
A határozattervezetet kilenc hónappal ezelőtt nyújtották be a parlamentnek, de csak most hagyták jóvá. A 81 képviselőből 49 szavazott igennel.
A montenegrói katonai személyzet EU-misszióba küldéséről szóló döntés értelmező dokumentuma szerint erre Ukrajna fegyveres erőinek megerősítése érdekében került sor területi integritásának védelmében a nemzetközileg elismert határokon belül. Ez egyben egy módja az Oroszország jelenlegi támadásainak és más agresszorok esetleges fenyegetéseinek elrettentésére és azokra való reagálásra is.
Az ellenzék azzal vádolta az oroszbarát Andrij Mandics parlamenti elnököt, a NATO ellenzőjét és Vlagyimir Putyin, a Kreml vezetőjének támogatóját, hogy akadályozta a döntés meghozatalát.
A koalícióhoz tartozó pártja ellenzi a Szövetséghez való csatlakozást és azokat a szankciókat, amelyeket Montenegró vezetett be Oroszország ellen az Ukrajna elleni agressziója miatt.
Montenegró 2017-ben csatlakozott a NATO-hoz a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) vezetése alatt, amelyet 2020-ban távolítottak el a hatalomból.
„A mai parlamenti többség kilencven százaléka nem szavazott a NATO-csatlakozásra” – emlékeztetett a Szocialisták Demokratikus Pártja a szavazás kilenc hónapos elhalasztását kommentálva.
Dragan Krapović védelmi miniszter a döntés indoklásakor többször is kijelentette, hogy ebben a misszióban „szó sincs” montenegrói katonák bevetéséről Ukrajna területén.
„Ezt szeretném teljesen világossá tenni. Soha nem fogom ezt támogatni. A misszió tevékenységét az EU területén, Lengyelországban és Németországban hajtja végre” – hangsúlyozta a miniszter.
Az Európai Unió missziója egyike annak a két úgynevezett „ukrán missziónak”, amelyeket Oroszország 2022 februári teljes körű inváziója után hoztak létre, és amelyekben Montenegró várhatóan részt vesz.
A második missziót a NATO szervezte. Idén február 7-én a Védelmi és Biztonsági Tanács határozattervezetet fogadott el a montenegrói hadsereg csatlakozásáról a NATO Ukrajna Biztonsági Segítségnyújtási és Kiképzési Missziójához (NSATU).
A Tanács tagjai, melynek tagjai Jakov Milatović elnök, Milojko Spajić miniszterelnök és Andrija Mandić, a parlament elnöke, megállapodtak abban, hogy a hadsereg tagjainak az NSATU keretében végzett tevékenysége kizárólag valamelyik NATO-ország területén végezhető.
A NATO többek között koordinálni fogja az ukrán biztonsági erők kiképzését.
A részvételről a végső döntést a montenegrói parlament hozza meg.
John Healy brit védelmi miniszter bejelentette, hogy 20%-kal növeli az ukrán katonai kiképzések számát, számolt be a Szuszpilne.
„Tavaly Angliában ukrán katonákat képeztünk ki, és továbbra is 20%-kal fogjuk növelni a kiképzések számát. Mind az Egyesült Királyságban, mind más országokban fogunk kiképzést tartani” – mondta Healy a Ramstein formátumban tartott ukrajnai védelmi kérdésekkel foglalkozó kontaktcsoport ülése után.
Oroszország 2022-es teljes körű inváziójának kezdete óta az Egyesült Királyság több mint 45 000 ukrán újoncot képzett ki az Interflex hadművelet részeként. Ez a 2022 júniusában indult program a második világháború óta a legnagyobb katonai kiképzési kezdeményezéssé vált brit földön.
Healy hangsúlyozta, hogy a kiképzési program bővítése válasz Oroszország folyamatos agressziójára és a jövőbeli béke biztosításának szükségességére.
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter közölte az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében közölte, 20 000 ukrán katonát képeztek ki egy németországi kiképzőközpontban az EU-misszió keretein belül.
„Az ukránok képzése a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is szükséges és fontos az ország védelméhez most, valamint Oroszország elrettentéséhez a jövőben. Már 20 000 ukránt képeztek ki az EU németországi kiképzőmissziója keretén belül. Nagyon lenyűgöztek fáradhatatlan holland oktatóink és a bátor ukránok!” – áll az üzenetben.
Lengyelországban előfordul, hogy a kiképzésre érkező ukrán katonák dezertálnak, de az ilyen esetek „marginálisak”, és nem befolyásolják akiképzést – mondta Cezary Tomczyk lengyel védelmi miniszterhelyettes a Ragyio Szvobodának adott interjújában, kommentálva az ukrán katonák az európai kiképzésről való elszökésével kapcsolatos információkat.
Tomczyk kijelentette, hogy a dezertálás és az alárendeltség hiánya a világ bármely hadseregében előfordul. Hangsúlyozta, hogy Lengyelország már több mint 26 ezer ukrán katonát képezett ki.
„A 26 ezres csoportban vannak olyanok, akiknek más terveik vannak, vagy úgy gondolják, hogy nem az ukrán hadseregben van a jövőjük? Bizonyára előfordulnak ilyen esetek. Úgy gondolom, hogy a részleteknek köztünk kell maradniuk” – mondta.
Elmondása szerint a szökés tényei nem befolyásolják Ukrajna és Lengyelország együttműködését a hadgyakorlatokon. Hangsúlyozta: Lengyelország mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajna tudja: lehet rá számítani, és folytatni kívánja az ukrán hadsereg kiképzését.
„Szerintem nyilvánvaló, hogy dezertálások történnek, és ez a világ minden hadseregében előfordul. Másrészt, ha (ilyen esetek – szerk.) előfordulnak Ukrajna esetében is, akkor ez egy marginális dolog, aminek nincs hatása az ukrán honvédség lengyelországi kiképzésére”, mondta a lengyel védelmi miniszter-helyettes.
Újságírói kérdésre, miszerint az ukrán féltől érkeztek-e megkeresések ukrán katonák franciaországi tranzit közbeni szökésével kapcsolatban, Tomczyk azt válaszolta, hogy nem emlékszik ilyesmire.
Több tucat ukrán katona dezertált a franciaországi kiképzésen, de ez a jelenség nem öltött tömeges jelleget – számolt be kedden az rbc.ua hírügynökség a France24 francia tévécsatornára és az AFP francia hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a francia hadseregben lévő egyik forrás az AFP-nek elmondta, hogy az ukrán fegyveres erők katonái között „előfordultak dezertálási esetek”. A szám azonban továbbra is csekély, „figyelembe véve a kiképzésen lévők teljes számát”. „Francia laktanyában voltak, és joguk volt eltávozásra” – mondta el a forrás.
A katonai tisztviselő azt is elmondta, hogy a Franciaországban kiképzett ukrán katonákra „az ukrán parancsnokság által létrehozott” fegyelmi rendszer vonatkozik. Emellett hozzátette, hogy Franciaországban nem tarthatnak fogva dezertőröket. „Franciaországban a dezertálás nem bűncselekmény. Ha valaki dezertál, a francia ügyésznek nincs felhatalmazása az illető letartóztatására. Az ukrán hatóságoknak francia területen biztosított jog pedig csak fegyelmi jellegű” – tette hozzá az illetékes.
A France24 és számos más tömegtájékoztatási eszköz pontosította, hogy a francia hadsereg 2300 katonát képezett ki a jelenleg Pokrovszk irányában harcoló Anna Kijevszkáról elnevezett 155. gépesített dandárból francia területen. A katonák többsége hadköteles volt, harci tapasztalat nélkül. 300 ukrán tiszt kísérte őket. A dandár fennmaradó 2200 katonáját Ukrajnában képezték ki.
Jurij Butuszov oknyomozó ukrán újságíró decemberben azt írta, hogy 1700 katona hagyta el a dandárt anélkül, hogy harcba indult volna, és 50-en megszöktek a franciaországi kiképzés során.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Több tucat ukrán katona dezertált a franciaországi kiképzésen, de ez a jelenség nem öltött tömeges jelleget – számolt be kedden az rbc.ua hírügynökség a France24 francia tévécsatornára és az AFP francia hírügynökségre hivatkozva.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736265600
[modified] => 1736245520
)
[title] => Franciaországban megerősítették az ott kiképzésen lévő ukrán katonák dezertálását – AFP
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228646&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228646
[uk] => 228658
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 228647
[image] => Array
(
[id] => 228647
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1.jpg
[original_lng] => 38671
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/shevron-zsu-gettyimages-2159552920-25d51b934bfb21cd95f1eeaf4ce9b658-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1736250109:2
[_thumbnail_id] => 228647
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2277
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1203087354001
[_oembed_646f375ba463d5083240906bc00fdeed] =>
Valerij Zaluzsnij tábornok, Ukrajna nagy-britanniai nagykövete kedden történelmi beszéddel fordult a dél-angliai kiképzőtáborban lévő ukrán katonákhoz, felszólítva őket, hogy tanuljanak meg nem félni a haláltól, mert gyakorlatilag nem lesz esélyük a túlélésre a háborúban – közölte szerdán az Unian hírügynökség a The Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a tábornok megjegyezte, hogy a katonáknak meg kell tanulniuk „habozás nélkül ölni”, mivel az ellenség közvetlen veszélyt jelent az életükre. „Egyetlen Ukrajnánk van. Rajtunk kívül senki sem fogja megvédeni. Ne feledjék, hogy a háború napról napra egyre brutálisabb. Gyakorlatilag esélyt sem hagy a túlélésre. Tanulják meg, hogy ne féljenek a haláltól, ne féljenek a ellenség szemébe nézni” – hangsúlyozta.
A brit újság szerint Zaluzsni dél-angliai kiképzésen lévő ukrán katonákat keresett fel a bázisukon. A britek 50 000 ukrán katona kiképzését tervezik ott. Nemcsak harcra, hanem városi hadviselésre is képezik őket, mivel egyre nagyobb a félelem, hogy az orosz erők a lövészárkokról a frontvonalbeli városok és települések elfoglalására helyezik a hangsúlyt ezen a télen.
„Habozás nélkül kell gyilkolnotok. Amikor meglátjátok az ellenséget, öljétek meg, mielőtt megpróbál megölni titeket vagy a bajtársatokat. Legyetek szívesek, ezt tanuljátok meg itt. Szeressétek egymást. És emlékezzetek Ukrajnára” – hangoztatta Valerij Zaluzsnij.
(vb/unian.ua)
[type] => post
[excerpt] => Valerij Zaluzsnij tábornok, Ukrajna nagy-britanniai nagykövete kedden történelmi beszéddel fordult a dél-angliai kiképzőtáborban lévő ukrán katonákhoz, felszólítva őket, hogy tanuljanak meg nem félni a haláltól, mert gyakorlatilag nem lesz esélyük...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732183800
[modified] => 1732136399
)
[title] => Zaluzsnij felszólította a nagy-britanniai kiképzésen lévő ukrán katonákat, hogy tanuljanak meg nem félni a haláltól
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=223092&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223092
[uk] => 223101
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 223093
[image] => Array
(
[id] => 223093
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese.jpg
[original_lng] => 212585
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/ukran-katonak-kulfoldi-kikepzese.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1732171922:8
[_thumbnail_id] => 223093
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2314
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_34b54a73724a211b28b3be2db5098e8e] =>
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
Az európai országok múzeumokból kihozott régi szovjet tankokat használnak az ukrán csapatok olyan harcmodorra való kiképzésére, amelyet az uniós kiképző misszió parancsnoka szerint az orosz katonák használnak – számolt be kedden az rbc.ua hírportál Andreas Marlow altábornagynak, az EU Különleges Kiképzési Parancsnoksága vezetőjének Reuters brit hírügynökségnek adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Marlow elmondta: „Ezeket a múzeumi darabokat az orosz fél használja. Néha taposóaknákat helyeznek el az elhagyott harckocsikban.” Az ilyen gépek használata lehetővé teszi a kiképzés alatt álló katonák számára, hogy megértsék, hol és hogyan kell óvatosnak lenni – tette hozzá.
A német hadsereg a csatatéren a valósághoz lehető legközelebb álló feltételeket készített elő az ukránok kiképzéséhez. Például az árkokat az orosz szabványok szerint ásták. 17 ország oktatói mintegy 18 000 ukrán katonát képeztek ki Németországban, megtanítva őket csúcstechnológiás légvédelmi rendszerekkel, mesterlövész és orvosi ismeretekkel, valamint irányító drónokkal dolgozni.
Az Európai Unió által 2022-ben szervezett missziót két évvel meghosszabbították, hogy támogassák az ukrán erőket az orosz invázió elleni harcban. „A képzés egy részét az orosz lövészárokrendszerek sajátosságainak tanulmányozására fordítják, amelyeket rögzített séma szerint építenek” – hangsúlyozta a tábornok, megjegyezve, hogy az oktatók modern szimulátorokat és csúcstechnológiás próbababákat is használnak az ukrán orvosok képzésére.
A drónok kulcsszerepet játszanak a kiképzésben, segítve a katonákat, hogy megtanulják felismerni az ellenséges drónok által jelentett veszélyt. „Moszkva és Kijev lelkesen fejleszti pilóta nélküli technológiáit, ami különösen fontossá teszi a képzés ezen elemét” – mutatott rá Andreas Marlow.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az európai országok múzeumokból kihozott régi szovjet tankokat használnak az ukrán csapatok olyan harcmodorra való kiképzésére, amelyet az uniós kiképző misszió parancsnoka szerint az orosz katonák használnak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1731442800
[modified] => 1731446884
)
[title] => Az EU múzeumokból előhozott harckocsikkal képezi ki az ukrán csapatokat az oroszok elleni harchoz
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=221891&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 221891
[uk] => 221901
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 221893
[image] => Array
(
[id] => 221893
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-scaled.jpg
[original_lng] => 452607
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/andreas-marlow-2-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1731439800:8
[_thumbnail_id] => 221893
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1736
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508518130000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1419947
[1] => 360132
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Andreas Marlow
[1] => ukrán katonák kiképzése
)
)
[7] => Array
(
[id] => 221497
[content] =>
A következő hónapokban az EUMAM Ukraine misszió további 15 000 ukrán katonát képez ki. Az Európai Unió a következő két évre meghosszabbította az EU ukrajnai katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukraine) működését, tevékenységének biztosítására további forrásokat különített el, olvasható az EU Tanácsának honlapján.
Közölték, hogy a katonai misszió 2026. november 15-ig működik, mintegy 409 millió eurós költségvetéssel.
„Eddig az EUMAM Ukraine az ukrán fegyveres erők 63 000 katonáját képezte ki, ami tíz dandárnak felel meg. A következő hónapokban a misszió további 15 000 katonát képez ki, így a kiképzett katonák összlétszáma 2024/2025 telének végére 75 000-re emelkedik” – áll a közleményben.
Az EU védelmi miniszterei megállapodtak abban, hogy növelik az ukrán hadsereg kiképzési misszióját, és az év végéig további 15 000 katonát képeznek ki.
Ezt Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője jelentette ki – írja a Voice of America.
„Az EUMAM kiképző misszió részeként 60 000 ukrán katonát képeztek ki. A mai napon az uniós országok védelmi miniszterei megállapodtak arról, hogy az év végéig további 15 ezer katonát képeznek ki az ukrán fegyveres erőkből” – mondta Borrell.
Kitért arra is, hogy javasolta az uniós országoknak egy kis koordinációs csoport létrehozását Kijevben, amely a misszió tevékenységét Ukrajnával és a NATO-val egyaránt koordinálja. Ily módon a blokk munkája hatékonyabbá válik.
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken Brüsszelben közölte, hogy az uniós tagállamok védelmi miniszterei tárgyalni fognak az ukrán katonák uniós kiképzési missziójának megerősítéséről, azzal a céllal, hogy további 60 ezer katonát képezzenek ki.
A védelmi miniszterek informális tanácskozására érkezve Borrell elmondta az újságíróknak, hogy kollegáival egy kijevi kiképzőközpont megnyitásáról is tárgyalnak, miközben a kiképzés jelenleg Lengyelországban és Németországban folyik.
„Beszélni fogunk egy kijevi sejt nyitásának lehetőségéről, hogy fokozzuk a koordinációt az ukrán fegyveres erőkkel” – jelentette ki.
Azt is elmondta, hogy tárgyalnak az ukrajnai fegyverszállítások késlekedéséről, az uniós tagállamok miniszterei „megvizsgálják, hol tartanak kötelezettségvállalásaik teljesítése terén”. Hangsúlyozta: az ukránok csak támogatással tudják sikeresen felvenni a harcot az orosz erőkkel, a kurszki hadművelet, „ez a merész, sikeres stratégiai akció”, is jól példázza ezt.
Mint mondta, Ukrajna az adományozott F–16-os vadászgépeket arra használja, hogy megállítsa Oroszország támadásait az ukrán városok ellen, mivel Moszkva célba vette az ukrán villamosenergia-rendszereket, hogy a télre sötétbe és hidegbe taszítsa az országot. Emlékeztett, arra hogy az EU szeretné, ha minden tagállam, amely fegyvert küldött Ukrajnának, feloldaná azok használatának korlátozását, de hangsúlyozta, hogy erről a tagországok maguk rendelkeznek. Ezzel összefüggésben kijelentette: „nevetséges azt állítani, hogy a fegyverek orosz területen belüli használatának engedélyezése Moszkva elleni háborút jelent”.
„Ukrajnát orosz területről támadják, és a nemzetközi jog szerint reagálhat a támadásokra, azokon a területeken, ahonnan csapást mérnek rá” – mutatott rá. Borrell ugyancsak fontosnak nevezte az európai védelmi ipari termelés kapacitásának növelését. Szavai szerint már mintegy 700 ezer 155 milliméteres tüzérségi lövedéket gyártottak le, ami már közelít a célul kitűzött egymillió lőszerhez. „Iparunk növeli kapacitását, és továbbra is ragaszkodom ahhoz az elképzeléshez, hogy Ukrajna támogatásához figyelembe kell venni az orosz területeken belüli célzás lehetőségét. Senki sem akar háborúban állni Oroszországgal, mi csak Ukrajnát támogatjuk, amely egyenlő feltételekkel szeretne harcolni” – jelentette ki.