Az ukrán Védelmi Minisztérium hivatalosan is jóváhagyta a saját fejlesztésű „Murakha” („Hangya”) nevű földi robotikai komplexumot harci műveletekre.
Az elmúlt időszakban Ukrajna jelentősen felgyorsította a robotikai fejlesztéseket, különösen azzal a céllal, hogy a tömeggyártás révén az „emberi részvételt a harctéren minimálisra csökkentsék”. A „Murakha” egy lánctalpas robotplatform, amit kifejezetten olyan frontvonalon dolgozó egységek támogatására terveztek, melyek rendkívül nehéz körülmények között, például ellenséges tüzérségi tűz alatt vagy erősen aknázott területen működnek.
A Védelmi Minisztérium közlése szerint a robot mérete miatt a hazai fejlesztésű földi robotok között az egyik vezető kapacitású eszköznek számít, ugyanis több mint fél tonnás terhet képes szállítani, akár több tíz kilométeres távolságokon keresztül. Emellett alkalmas nehéz terepen való közlekedésre, sőt, sekély víz akadályait is képes leküzdeni.
Külön kiemelték, hogy a „Murakha” több irányítási csatornájának köszönhetően még olyan harctéri zónákban is hatékonyan működhet, ahol az orosz elektronikai hadviselés rendszerei aktívak. Ez kiemelten fontos tulajdonság, hiszen a mai hadviselésben az elektromágneses zavarás és az elektronikai hadviselés egyre jelentősebb szerepet kap – írja a The Kyiv Independent.
⚡️Ukraine approves new 'Murakha' ground robot for combat use.
The Murakha ("Ant") is a tracked robotic platform designed to support front-line units working under challenging conditions, the Defense Ministry said.https://t.co/DRxLJ8SIwK
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) June 29, 2025
A mobil robotok többféle feladatot képesek ellátni a harctéren, beleértve az offenzív és defenzív tevékenységeket, a sebesültek evakuálását, az egységek logisztikai támogatását, valamint aknázási és aknamentesítési műveleteket is. Nem véletlen tehát, hogy Ukrajna a robotikai fejlesztések terén kiemelt prioritásként kezeli ezeknek az eszközöknek a hadrendbe állítását, hiszen az emberéletek védelme és a hatékonyabb hadműveleti kapacitás elengedhetetlen a jelenlegi, összetett hadszíntéren.
Áprilisban a Védelmi Minisztérium bemutatta a D-21-12R földi robotot is, ami egy fegyverrel felszerelt harci robotként bővíti a hadsereg képességeit.
Az első harcosok, akik 18–24 éves korukban írták alá szerződésüket, csatlakoztak az Edelweiss dandár soraihoz – jelentették a katonai egység Telegram-csatornáján.
A „18–24” szerződés alapján az első katonák letették az esküt! A srácok, akik elsőként írták alá az egyéves szerződést, most már hivatalosan is a legendás Edelweiss részévé váltak – áll a kiadványban.
Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette a 18 és 24 év közötti férfiak szerződéses szolgálatba való felvételének kezdetét. A „Szerződés 18–24”-projekt keretében a katonáknak egymillió hrivnyáért kínálnak éves szerződést. Magát az összeget három részletben ígérik kifizetni, és azoknak, akik ezt akarják, nulla jelzáloghitelt, ingyenes orvosi ellátást, az állam költségén történő képzést és a szerződés lejárta után külföldi utazási jogot is ígérnek.
⚡️Ukraine approves new 'Murakha' ground robot for combat use.
The Murakha ("Ant") is a tracked robotic platform designed to support front-line units working under challenging conditions, the Defense Ministry said.https://t.co/DRxLJ8SIwK
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) June 29, 2025
Ukrajna Védelmi Minisztériuma licencelt gyártást indított a modern FPV-drónokból egy állami vállalatnál. Ezt az ukrán Védelmi Minisztérium közölte.
A állam integrálódása a gyártási láncokba lehetővé tette számunkra, hogy világos képet kapjunk a drónok gyártásának költségeiről és versenyelőnyeinkről ezen a piacon. Ez lehetővé teszi a késztermék minőségének javítását a kialakult verseny révén
– nyilatkozta Iván Hahvriljuk, a védelmi miniszter első helyettese.
Hangsúlyozták, hogy a tavaly decemberben elindított projekt keretében, a Védelmi Minisztérium Fővédelmi Innovációs Igazgatósága által koordináltan, az állam lehetőséget kapott a kodifikált FPV-drónok gyártására.
Egy háromoldalú megállapodás keretében egy magánfejlesztő licencengedélyt adott a drónok gyártására egy állami vállalat számára, amely a Védelmi Minisztérium irányítása alá tartozik.
Korábban arról számoltak be, hogy 2024-ben az ukrán gyártású drónok az Ukrán Fegyveres Erők 96,2%-os szükségletét fedezték.
⚡️Ukraine approves new 'Murakha' ground robot for combat use.
The Murakha ("Ant") is a tracked robotic platform designed to support front-line units working under challenging conditions, the Defense Ministry said.https://t.co/DRxLJ8SIwK
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) June 29, 2025
A Rezerv+ alkalmazásban ismét elérhetők a katonai szolgálat alól való halasztások a diákok, aspiránsok és doktoranduszok számára – jelentette be az Ukrán Védelmi Minisztérium.
A diákok, aspiránsok és doktoranduszok ismét lehetőséget kapnak a katonai szolgálattól való halasztás igénylésére a Rezerv+ alkalmazás segítségével.
Erről Katerina Csernohorenko, a Digitális Fejlesztésért, Digitális Átalakulásért és Digitalizálásért felelős védelmi miniszterhelyettes számolt be.
Minden működik! A kapcsolat az Egyetemes Állami Elektronikus Oktatási Adatbázissal helyreállt. Ez azt jelenti, hogy visszaállítjuk a halasztásokat a diákok, doktoranduszok és aspiránsok számára a Rezerv+ alkalmazásban. Emellett aktívan dolgozunk azon, hogy más típusú halasztások is elérhetőek legyenek a Rezerv+-ban
– írta Csernohorenko.
[type] => post
[excerpt] => A Rezerv+ alkalmazásban ismét elérhetők a katonai szolgálat alól való halasztások a diákok, aspiránsok és doktoranduszok számára – jelentette be az Ukrán Védelmi Minisztérium.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1737563460
[modified] => 1737547863
)
[title] => A Rezerv+ ismét elérhetővé tette a katonai szolgálat alól való halasztások igénylését a diákok, aspiránsok és doktoranduszok számára
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=230172&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 230172
[uk] => 230096
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 230097
[image] => Array
(
[id] => 230097
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large.jpg
[original_lng] => 73795
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213396-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1737540663:5
[_thumbnail_id] => 230097
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2042
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6de013cb64ec301778997b1e9af38d2a] =>
[_oembed_time_6de013cb64ec301778997b1e9af38d2a] => 1737540665
[_algolia_sync] => 831911635002
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] =>
⚡️Ukraine approves new 'Murakha' ground robot for combat use.
The Murakha ("Ant") is a tracked robotic platform designed to support front-line units working under challenging conditions, the Defense Ministry said.https://t.co/DRxLJ8SIwK
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) June 29, 2025
Az ukrán védelmi minisztérium teljesíthetetlennek nevezte a korábban felmerült 450-500 ezres mozgósítást. Állításuk szerint ez amúgy is csak egy becsült érték, mely a fronton történő események alapján változhat.
Az ukrán hadsereg nem számít 500 ezer ember azonnali mozgósítására; ez egy általános becslés, amelyet a front helyzetétől függően módosítanak – nyilatkozta az ukrán védelmi minisztérium. A kijelentés azt erősíti meg, hogy nem valósulnak meg Volodimir Zelenszkij elnök decemberi szavai, melyek szerint az ukrán katonai vezetés kérvényezte 450-500 ezer új hadköteles mozgósítását.
Ukrajna akkori főparancsnoka, Valerij Zaluzsnyij már akkor is cáfolta az elnök kijelentését, tagadta, hogy a katonaság hivatalos kérést nyújtott volna be a többszázezres sorozásra. Zaluzsnyijt azóta már menesztették főparancsnoki pozíciójából, nemrég pedig kinevezték Ukrajna egyesült királyságbeli nagykövetének.
A The Kyiv Independent arról számolt be, hogy a minisztérium szerint a 400-500 ezer körüli becslés a fronton történő események alakulásától függően korrigálható, és nem teljesíthetők azonnal. „Ukrajnát egy háromszor nagyobb lélekszámú állam támadta meg, ezért a civilek mozgósítása az egyetlen mechanizmus, amely lehetővé teszi az ország védelmét” – közölte védelmi minisztérium.
Az ukrán kormány célja, hogy 2024-ben fokozza a mozgósítási erőfeszítéseket és ígéretet tett arra, hogy megváltoztatja a katonai toborzás megközelítését, több választási lehetőséget biztosítva a potenciális hadköteleseknek. Ez mindenképpen fontos lépés lehet, ugyanis jelentős számú ukrán él külföldön, akik potenciális hadkötelesek lehetnek és haza kellene csábítani őket. Csaknem ötmillió ukrán van külföldön a háború miatt, és jelentős részük nem tervezi a hazatérést – közölte az ukrán Gazdasági Stratégiai Központ. A jelentés szerint január végén 4,9 millió ukrán tartózkodott külföldön az Oroszország által indított háború miatt. A menekültek túlnyomó többsége nő és gyermek, a nők 13 százaléka 35–44 éves.
⚡️Ukraine approves new 'Murakha' ground robot for combat use.
The Murakha ("Ant") is a tracked robotic platform designed to support front-line units working under challenging conditions, the Defense Ministry said.https://t.co/DRxLJ8SIwK
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) June 29, 2025