Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy az EU kész növelni az uniós országokban kiképzésen részt vevő ukrán katonák számát, közölte az UNN a Lengyel rádióra hivatkozva.
Ursula von der Leyen találkozott a tagállamok nagyköveteivel. EU-s diplomaták elmondása szerint Lengyelország sikerének értékelte a missziót, amely már mintegy 25 ezer ukrán katonát képezett ki.
A Lengyel rádió információja szerint az EU készen áll arra, hogy az év végéig 30 ezerről 40 ezerre növelje a kiképzett katonai állomány létszámát, de gondok vannak a misszió finanszírozásával.
Emellett a rádió közleménye szerint Andrzej Sados, Lengyelország uniós nagykövete az Európai Békealap összegének növelését szorgalmazta, amelyből többek között a kiképzési missziót is finanszírozzák, további 20 milliárd euróval a következő évek finanszírozási stabilitásának biztosítása érdekében. Egyben újabb szankciók bevezetését is szorgalmazta Oroszország és Fehéroroszország ellen. Felhívta a figyelmet a moszkvai és minszki rezsim hibrid tevékenységének fenyegetésére, Fehéroroszországnak az elmúlt hónapokban a lengyel határon megnövekedett migrációs nyomására.
[type] => post
[excerpt] => Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy az EU kész növelni az uniós országokban kiképzésen részt vevő ukrán katonák számát.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693750920
[modified] => 1693743925
)
[title] => Finanszírozás biztosítása esetén az EU kész növelni az ukrán katonák kiképzését
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=160199&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 160199
[uk] => 160037
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 160038
[image] => Array
(
[id] => 160038
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635.jpg
[original_lng] => 46572
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/ce4adbb-gettyimages-1246739635.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693733126:12
[_thumbnail_id] => 160038
[_edit_last] => 12
[views_count] => 757
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_20aa02adfd2511dc936f6b5a43882f4e] =>
Russia will have to pay for the war crimes committed in Ukraine.
The destruction of the dam, an outrageous attack on civilian infrastructure, puts at risk thousands of people in the Kherson region.
Europe is mobilising support through our civil protection mechanism.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 6, 2023
30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Az Európai Unió segít Ukrajnának az orosz megszállók által felrobbantott kahovkai gátszakadás következményeinek felszámolásában – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, számolt be az UNN.
Russia will have to pay for the war crimes committed in Ukraine.
The destruction of the dam, an outrageous attack on civilian infrastructure, puts at risk thousands of people in the Kherson region.
Europe is mobilising support through our civil protection mechanism.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 6, 2023
„Oroszországnak bűnhődnie kell az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért. A gát lerombolása, a polgári infrastruktúra kirívó támadása emberek ezreit veszélyezteti Herszon régióban. Európa mozgósítja támogatását a polgári védelmi mechanizmusunkon keresztül” – írta az elnök asszony Twitteren.
Az Európai Bizottság további 2400 generátort szállít Ukrajnának, és meghívta Kijevet az energiaplatformba is, hogy közösen vásároljanak gázt – jelentette be csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője a Volodimir Zelenszkij elnökkel közösen tartott kijevi konferenciáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ursula von der Leyen közölte: „ma már elmondhatom, hogy a háború kezdete óta érkezett korábbi 3000 generátor mellé további 2400 generátort biztosítunk. Végül pedig meghívjuk Ukrajnát az energiaplatformba, hogy közösen vásároljuk a gázt.”
Az Európai Bizottság elnöke hozzátette: azt szeretné, ha a közös piac teljes kapacitással működne, ami után Ukrajna és az Európai Unió sok éven át telel majd együtt.
Dear @ZelenskyyUa, while Ukrainians are fighting to defend our common values, we support your economic security.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Kijevbe érkezett, egy nappal az Ukrajna-EU csúcstalálkozó.Az ukrán fővárosba érkezése után Ursula von der Leyen megjegyezte, hogy a mostani már a negyedik kijevi látogatása Ukrajna teljes körű orosz inváziója óta. „Ezúttal a biztosi csapatommal jöttem. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, az Európai Unió minden eddiginél jobban kiáll Ukrajna mellett. És hogy tovább mélyítsük támogatásunkat és együttműködésünket” – írta a Twitteren.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság további 2400 generátort szállít Ukrajnának, és meghívta Kijevet az energiaplatformba is, hogy közösen vásároljanak gázt – jelentette be csütörtökön Ursula von der Leyen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675359000
[modified] => 1675357455
)
[title] => Az Európai Bizottság további 2400 generátort ad Ukrajnának – Ursula von der Leyen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=135753&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135753
[uk] => 135765
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135754
[image] => Array
(
[id] => 135754
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen.jpg
[original_lng] => 25758
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/der-leyen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1675351783:2
[_oembed_a36cf04a7c3f0dc7c8f7641d9ec4b9b1] =>
Dear @ZelenskyyUa, while Ukrainians are fighting to defend our common values, we support your economic security.
Az EU nemcsak segíteni kívánja Ukrajnát a megújulásban, hanem hozzá is járul az ország potenciáljának teljes kivitelezéséhez is.
Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette ki szerdán Strasbourgban, „Az Európai Unió helyzetéről” című beszédében az Európai Parlament plenáris ülésén – írja az Ukrinform.
„Márciusban sikeresen csatlakoztattuk Ukrajnát elektromos hálózatunkhoz, amit 2024-re terveztünk, de két héten belül megtörtént. Ma Ukrajna villamos energiát exportál az Európai Unióba. Szeretném tehát jelentősen bővíteni ezt a kölcsönösen előnyös kereskedelmet. Már töröltük az EU-ba irányuló ukrán export járulékait, s most bevezetjük Ukrajnát az európai roamingterünkbe is, hiszen nagy sikert arattak „szolidaritási folyosóink (az ukrán gabonaexportnál – a szerk.). Ideje ezen az alapon tovább haladnunk” – jelentette ki.
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of 🇺🇦 prisoners of war. We agreed on the provision of 🇸🇦 macro-financial aid to Ukraine.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the 🇺🇦 government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia 🇺🇦Wiktor Laszko oraz ambasador 🇺🇦 w 🇵🇱 @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
A Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend I. fokozatával tüntette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Kijevben Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság vezetőjét – számolt be az rbc.ua hírportál az EB-elnök Twitter–bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint Ursula von der Leyen az ukrajnai munkalátogatásán vette át a kitüntetést. Az európai politikus köszönetet mondott Ukrajna elnökének a kitüntetésért.
Dear Volodymyr @ZelenskyyUA, thank you so much for the award of the First Class of the Order of Yaroslav the Wise.
„Kedves Volodimir, hálásan köszönöm a Bölcs Jaroszlav Rendjel I. fokozatát. Ez nagy megtiszteltetés. Minden EU-polgár nevében veszem át. Erős kapcsolataink jelképeként” – írta Ursula von der Leyen.
Mint emlékezetes, Volodimir Zelenszkij elnök, Ukrajna Függetlensége kikiáltásának 30. évfordulója alkalmából 2021. augusztus 24-én szintén a Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend I. fokozatával tüntette ki Áder Jánost, Magyarország akkori köztársasági elnökét. Az erre vonatkozó rendeletet az államfő hivatalos honlapján tették közzé.
„Az ukrán–magyar államközi együttműködés megerősítéséhez nyújtott kiemelkedő személyes hozzájárulásáért, Ukrajna függetlensége és területi egysége támogatásáért Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének a Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend I. fokozatát adományozom” – állt a rendeletben.
During Volodymyr Zelenskyy's speech in #Izium an explosion was heard, but the president of #Ukraine did not even interrupt his speech. pic.twitter.com/aJtEq0Dy6Z
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
In 6 months, @u24_gov_ua united hundreds of thousands of people from all over the world in helping 🇺🇦. We are grateful to everyone for supporting our values, for believing in 🇺🇦 and our victory. We feel that the world is supporting 🇺🇦, and this gives us strength in our struggle. pic.twitter.com/gNj0ZeCjmz
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApjpic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
Az Európai Unió (EU) további 200 millió eurót szán az Ukrajnán belül menekülő emberek támogatására – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön, a nemzetközi donor-konferencián Varsóban, amely résztvevői összesen 6,1 milliárd eurónak megfelelő összeg továbbítására kötelezték el magukat.
A Mateusz Morawiecki lengyel és Magdalena Andersson svéd kormányfő kezdeményezésére szervezett, Ukrajna humanitárius támogatását célzó adományozói konferencián az EB-elnök megerősítette: az EU egyebek mellett a Moszkvával szembeni gazdasági szankciókkal segíti Ukrajnát. Úgy látta: a szerdán általa bejelentett hatodik szankciócsomag „nagyon mélyen felszántja Oroszország gazdaságát”.
A háború kezdete óta az Európai Unió 4 milliárd eurót szánt Ukrajna támogatására, ezen belül az Európába menekültek érdekében 3,5 milliárd eurót mozgósított, az Ukrajnán belül áttelepülők megsegítésére pedig eddig 1,8 milliárd euró továbbítására kötelezte el magát – idézte fel von der Leyen.
Bejelentette: a varsói donor-konferencia keretében az EU újabb, 200 millió eurót érő támogatást ajánl fel az ukrajnai belső menekültek megsegítésére.
Ukrajna háború utáni felépítéséről az EB elnöke elmondta: „amennyiben képesek leszünk beruházni több százezer milliárd eurót, végrehajtani a reformokat, akkor nemcsak újjáépítjük Ukrajnát, hanem utat is törünk neki az EU-ba”.
Magdalena Andersson 23 milliárd dollárt érő támogatást jelentett be Svédország részéről.
Mateusz Morawiecki a rendezvény végén közölte: a résztvevők összesen 6,5 milliárd dollár (6,1 milliárd euró) továbbítására tettek ígéretet. „A mai nap mutatja, hogy továbbra is támogatjuk Ukrajnát, és hogy nincsenek köztünk egoisták” – jelentette ki a lengyel kormányfő.
A konferenciát megnyitó beszédében Morawiecki rámutatott: Ukrajnának napi 12 tonna humanitárius segítségre van szüksége, a jelenlegi segélyszállítmányok ennek 25 százalékát fedezik. Nagyobb pénzeszközök szükségesek az élelmiszer, a higiéniai termékek beszerzéséhez – emelte ki.
A rendezvényen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte. Részt vett mások mellett Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Eduard Heger szlovák, Andrej Plenkovic horvát, Sanna Marin finn, Irakli Garibasvili georgiai, valamint Katrin Jakobsdottir izlandi kormányfő, valamint Denisz Smihal is. Az ukrán kormányfő megerősítette a háború utáni felépítést célzó alap létrehozásának tervét, melynek köszönhetően korszerű európai állammá fejlesztenék Ukrajnát.
Az online bejelentkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláhúzta országa uniós tagjelölti státusza gyors elfogadásának fontosságát. Azzal érvelt: Európa nagyobb mértékű egyesítése jó válasz lesz arra, hogy Oroszország „az egységes Európa elleni ütésnek” szánta Ukrajna megtámadását.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the 🇺🇦 government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Nagy jelentőségű tudományos előrelépést ért el 2021 nyarán a magyar Oncompass Medicine csapata a precíziós onkológia és a rákos betegek gyógyításának területén. A szakemberek elsők között bizonyították a mesterséges intelligencia hasznosságát a célzott daganatellenes gyógyszerek személyre szabott alkalmazásában. A bizonyítékul szolgáló tudományos eredményeket a Precision Oncology kiadványában közölték.
A cég által készített Kalkulátor szoftverre már európai szinten is felfigyeltek. Az európai digitális fejlődéséről tartott konferencia megnyitóján az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen méltatta a rákkutató Peták István által alapított Oncompasst.
A daganatos betegek kezelésekor az orvosok – a hagyományos terápiák mellett –, gyakran alkalmazzák a személyre szabott, célzott terápiákat is. A célzott gyógyszerek száma folyamatosan nő, ezek közül pedig sok már Magyarországon is elérhető.
Egyre erőteljesebb az igény a daganat részletes molekuláris diagnosztikai vizsgálatára, és a kapott eredmények átfogó elemzésére. Peták István, az Oncompass Medicine alapítója és tudományos igazgatója csapatával együtt ezért egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló szoftvert fejlesztett ki, amely rendszerezi és értékeli a molekuláris diagnosztika eredményeit.
Ursula von der Leyen szerint a mesterséges intelligenciának köszönhetően ez a szoftver képes előre jelezni, hogy az egyes betegek hogyan reagálnak majd a számba jöhető sok ezer célzott terápiára. Mindezt annak apropóján mondta, hogy a cég a Digital Europe tavalyi versenyén elnyerte a Jövő Unikornisa díjat – derült ki a cég közleményéből.
Áttörés születhet a Szputnyik V, illetve a Sinopharm típusú oltással rendelkezők európai Covid-igazolványának ügyében, amennyiben a keleti vakcinákkal oltott személyek harmadik oltásként az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinát kapnak.
Megoldás születhet a keleti vakcinákkal beoltott magyar állampolgárok uniós Covid-igazolványának ügyére, miután az egyik illetékes uniós testület napirendjére tűzi annak tárgyalását
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen közzétett levelében úgy fogalmazott, hogy az az uniós szervezet megvitatja azt, hogy azok a magyar állampolgárok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak, de most harmadik oltásként egy európai engedéllyel bíró vakcinát is felvesznek, ugyanúgy megkaphassák az európai oltási igazolványt,és ne kelljen a jövőben utazási korlátozásokkal szembenézniük
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
Az EU országaiban a felnőtt lakosság 60%-a vette fel a koronavírus elleni oltás mindkét adagját. Nyár végére a lakosság 70%-a szándékozik teljes mértékben beoltatni magát, jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
„Az EU teljes felnőtt lakosságának 60%-a már be van oltva. Az oltóanyag mindkét adagja megvéd minket a Covid-19-től és annak mutációitól. Maradjunk éberek. Oltassuk be magunkat! A saját egészségünkért – és mások védelméért” – mondta Ursula von der Leyen.
[type] => post
[excerpt] => Az EU országaiban a felnőtt lakosság 60%-a vette fel a koronavírus elleni oltás mindkét adagját. Nyár végére a lakosság 70%-a szándékozik teljes mértékben beoltatni magát.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1628019300
[modified] => 1628015501
)
[title] => Az EU felnőtt lakosságának 60%-a be van oltva koronavírus ellen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=66140&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66140
[uk] => 66092
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 66014
[image] => Array
(
[id] => 66014
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta.jpg
[original_lng] => 59055
[original_w] => 1000
[original_h] => 666
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/sino-delta.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1628004702:10
[_thumbnail_id] => 66014
[_edit_last] => 10
[views_count] => 1862
[_oembed_99b3ac2bbdcc8582a37ec67e610eaadf] =>
Israel authorized Pfizer’s Covid-19 vaccine for vulnerable children 5 to 11 years old, as cases of the highly contagious Delta variant rise sharply https://t.co/5ATbFgObLg
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Megvalósult az Európai Unió azon célkitűzése, hogy az európai felnőtt lakosság 70 százaléka július végéig megkapja a koronavírus elleni védőoltás legalább első adagját – jelentette be az Európai Bizottság elnöke videóüzenetben kedden.
“Ma elértük ezt a célt” – mondta Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy teljes védettséggel az európai felnőttek 57 százaléka rendelkezik. Ezek az adatok Európát a világelsők közé sorolják – emelte ki. Hangsúlyozta, hogy az uniós vállalás teljesítését szolgáló oltási kampány sikeres volt, azonban az erőfeszítések nem enyhülhetnek, különösen a koronavírus újabb variánsainak megjelenése miatt. “A delta variáns különösen veszélyes. Ezért arra szólítok fel mindenkit, akinek csak lehetősége van beoltatni magát, hogy vegye fel az oltást. Saját egészsége és mások védelme érdekében” – mondta. Az Európai Unió továbbra is mindenki számára elegendő mennyiségű oltóanyagot biztosít – tette hozzá.
Az Európai Bizottság eddig a Pfizer/BioNTech (600 millió + 1,8 milliárd adag), az AstraZeneca (400 millió adag), a Johnson & Johnson (400 millió adag), a Moderna (460 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Sanofi-GSK (300 millió adag) vállalatokkal írt alá szerződést vakcinabeszerzésről.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Megvalósult az Európai Unió azon célkitűzése, hogy az európai felnőtt lakosság 70 százaléka július végéig megkapja a koronavírus elleni védőoltás legalább első adagját - jelentette be az Európai Bizottság elnöke videóüzenetben kedden.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1627400700
[modified] => 1627395100
)
[title] => Von der Leyen: az EU felnőtt lakosságának 70 százaléka legalább az első oltást megkapta
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=65467&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65467
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 65468
[image] => Array
(
[id] => 65468
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula.jpg
[original_lng] => 48017
[original_w] => 639
[original_h] => 359
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula.jpg
[width] => 639
[height] => 359
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula.jpg
[width] => 639
[height] => 359
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula.jpg
[width] => 639
[height] => 359
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula.jpg
[width] => 639
[height] => 359
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/ursula.jpg
[width] => 639
[height] => 359
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1627384301:10
[_thumbnail_id] => 65468
[_edit_last] => 10
[views_count] => 1530
[_oembed_8bb07ef8081125da7621d254a2e5647e] =>
[_oembed_time_8bb07ef8081125da7621d254a2e5647e] => 1632225691
[_oembed_28899b9f26f7fb5d05f7956d2556dc35] =>
[_oembed_time_28899b9f26f7fb5d05f7956d2556dc35] => 1632225691
[_oembed_f7e2f8ef52e510b70fa48ed401760f39] =>
[_oembed_time_f7e2f8ef52e510b70fa48ed401760f39] => 1634604504
[_oembed_527bc253171edbe26dc6a4613d42412a] =>
[_oembed_time_527bc253171edbe26dc6a4613d42412a] => 1634604504
[_oembed_2ff9a9fcf1c8200aea52207de329eee5] =>
[_oembed_time_2ff9a9fcf1c8200aea52207de329eee5] => 1634604505
[_oembed_3b797bc41ac88abdb01d185092eb740e] =>
[_oembed_time_3b797bc41ac88abdb01d185092eb740e] => 1636135989
[_oembed_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] =>
[_oembed_time_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] => 1640586745
[_oembed_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] =>
[_oembed_time_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] => 1643397137
[_oembed_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] =>
[_oembed_time_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] => 1643397138
[_oembed_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] =>
[_oembed_time_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] => 1644699879
[_oembed_70f4c761bbed257c3f2d05cfa52c1857] =>
[_oembed_time_70f4c761bbed257c3f2d05cfa52c1857] => 1645213557
[_oembed_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] =>
[_oembed_time_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] => 1646211859
[_oembed_88be32dd1c5a66db3151083dc52ee6c1] =>
[_oembed_time_88be32dd1c5a66db3151083dc52ee6c1] => 1657197935
[_oembed_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] =>
[_oembed_time_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] => 1662644242
[_oembed_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] =>
[_oembed_time_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => 1665733127
[_oembed_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] =>
[_oembed_time_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => 1665733127
[_oembed_c4cbd5d3e681609a12815038eee7693b] =>
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia 🇺🇦Wiktor Laszko oraz ambasador 🇺🇦 w 🇵🇱 @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM