A szolgáltatást február 12-től 12 órától 29 ellenőrző pontra terjesztik ki. A határátlépési rendszerben való regisztrációról van szó a „Regisztrálj és utazhatsz” elv szerint.
Február 12-től az Ukrajnából Lengyelországba, Magyarországra, Szlovákiába, Romániába és Moldovába közlekedő autóbuszok az eCserha rendszerben előre egyeztetett időpontban lépik át a határt. A szolgáltatás 29 ellenőrzőponton fog működni, számolt be a Közösségfejlesztési, Területi és Infrastrukturális Minisztérium.
„Az eCserha szolgáltatás az autóbuszokra való kiterjesztése a nemzetközi személyszállítás megreformálására irányuló következetes munka része, ahol az utasok kényelme továbbra is kulcsfontosságú. A változások fő célja a nemzetközi személyszállítás ésszerűsítése és az ellenőrző pontokon kialakuló sorok megszüntetése. Jelenleg az eCserha szolgáltatást az összes ellenőrző pontra kiterjesztjük, hogy ellenőrizzük a autóbuszjáratok megvalósulását és elemezzük a határszakaszra eső terhelést” – mondta Olekszandr Kubrakov, újjáépítési miniszterelnök-helyettes, közösség-, terület- és infrastruktúrafejlesztési miniszter. Ezen szabály szerint tavaly augusztus óta 8 ellenőrzőponton van érvényben az eCserha szolgáltatás az autóbuszok számára.
Február 12-től ez a lista 21 ellenőrzőponttal bővült.
Ukrajnában augusztus 1-jétől megváltozott a fizetési terminálokon keresztül történő készpénzes tranzakciók eljárása, beleértve a mobiltelefon-számla feltöltését is – számolt be az rbc.ua hírportál a mobilszolgáltatók sajtószolgálataira hivatkozva.
Amint arról a Vodafone sajtószolgálata beszámolt, az új eljárás szerint a mobilszámla feltöltésekor kötelező a befizető azonosítása. Az azonosítás az adott mobiltelefonszámra egyszer használható jelszó küldésével történik. „Idén augusztustól a mobilszolgáltatások készpénzes kifizetéséhez a befizetőknek mobiltelefonnal kell rendelkezniük, és a stabil hálózati lefedettség zónájában kell lenniük” – mutatott rá a sajtószolgálat.
A Vodafone azt ígéri, hogy minden lehetséges módon támogatja a pénzügyi partnereket az egyszeri jelszavak továbbításának különféle módjaiban (üzenetküldés, telefonhívás, SMS stb.) abban az esetben, ha a korábban használt mód nem elérhető a befizető számára.
Ezenkívül a Kyivstar utasított a további azonosítási szakasz elvégzéséhez a cég termináljain:
1. A pénz befizetése előtt meg kell adni a telefonszámot, amelyre a bejövő hívás érkezik (ha nem jön hívás, kérhető SMS küldése);
2. A művelet megerősítéséhez be kell írni annak a számnak az utolsó négy számjegyét, amelyről a hívás érkezik (nem kell felvenni a telefont), vagy az SMS-ből vagy kódot az üzenetküldőből;
3. Ezt követően befizethető a szükséges összeg a fizetési terminálon.
Ha egy másik személy számlájának a feltöltése történik, akkor a következő szükséges:
1. A feltölteni kívánt előfizető telefonszámának beírása;
2. Az azonosítás kérése során meg kell adni a telefonszámot, amelyre az üzenetküldőn a hívás, SMS vagy üzenetet érkezik;
3. Azon szám utolsó négy számjegyének a beírása a jelszó mezőbe, amelyről a hívás érkezik, vagy az üzenet kódjának beírása;
4. Annak az összegnek a megadása, amellyel az előfizető a számláját szeretné feltölteni.
Ezek az utasítások csak a Kyivstar márkaüzletek termináljaiban történő feltöltésre vonatkoznak, más termináloknál a folyamat eltérő lehet: a képernyőn megjelenő utasítások szerint kell eljárni.
Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) 2023. augusztus 1-jétől szigorította a fizetési terminálokon keresztül történő készpénzbefizetés követelményeit. Ezentúl a bizonylatoknak tartalmazniuk kell a befizető mobiltelefonszámát. Az önkiszolgáló szoftver- és műszaki komplexumon keresztül történő készpénzbefizetési művelet során a fizető fél köteles:
beírni a mobiltelefonszámát a komplexum képernyőjére;
egyszeri jelszó érkezik erre a számra (üzenetben vagy telefonhívásban);
az egyszeri jelszó megadása komplexum képernyőjén, amely megerősíti a fizetési tranzakcióhoz való hozzájárulást;
nyugta kiadása.
Ezek a követelmények az önkiszolgáló szoftver- és műszaki komplexumon számlára történő készpénzbefizetési műveletekre vonatkoznak.
Ugyanakkor a jelzett követelmények – nincs jelszó – nem vonatkoznak az olyan befizetésekre, mint:
a közüzemi számlák befizetése (lakbér és rezsi, vezetékes telefon, televízió, villany, gáz, internet, biztonság);
a vonatjegyek kifizetése (beleértve az elővárosi járatokat is);
a városi és elővárosi közlekedési eszközökön történő utazás kifizetése (beleértve az ilyen közlekedési eszközökön történő utazáshoz szükséges elektronikus jegyek kifizetését is);
a menetrend szerinti személyszállítás kifizetése;
utazási és közlekedési kártyák feltöltése városi és elővárosi közlekedési eszközökön való utazáshoz;
adók, bírságok, közigazgatási szolgáltatások, illetékek és egyéb befizetések a költségvetésbe.
A Kijevi terület hivatalos jelképeit – a címert és a zászlót – is megváltoztatnák, mivel túlságosan hasonlítanak a Moszkvai terület szimbólumához – közölte az Ukrajinszka Pravda.
A két régió címere: bal oldalon a kijevi, jobb oldalon a moszkvai látható.
A Pravda szerint hétfőn bemutatták a Kijevi terület új címerének és zászlajának első tervezetét, amelyről egy vita után döntenek majd. Ruszlan Kravcsenko, a kijevi régió vezetője szerint már az orosz–ukrán háború kezdete óta felmerült a szimbólumok megváltoztatásának kérdése.
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Elszíneződnek az óceánok a globális felmelegedés következtében, mutatta ki egy tanulmány a NASA nemrég publikált műholdképei alapján, írja a Guardian. A jelenség hátterében az áll, hogy a klímaváltozás befolyásolja a tengerekben élő planktonpopulációkat.
A Nature című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője arról beszélt: „Nem önmagukban a színek miatt foglalkozunk a jelenséggel, hanem azért, mert a színek megmutatják a változásokat az ökoszisztémákban”.
A tudósok az elmúlt húsz év alatt készült műholdképek elemzése alapján jutottak arra, hogy a világ óceánjainak 56 százaléka szépen lassan színt vált. A különböző planktonok különböző módon verik vissza a fényt. A mikroszkopikus méretű fitoplanktonok azért kiemelten fontosak az élővilágban, mert a táplálkozási láncok alapjainak számítanak.
Hozzátették, hogy a zöldülés a legáltalánosabb jelenség, de olyan helyek is akadnak, ahol az óceánok kékebbé, vagy pirosabbá válnak.
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy ezek a változások mekkora hatással lehetnek a Föld élővilágára – viszont bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az emberi tevékenységekkel járó károsanyag-kibocsátások az élővilág egészére hatással vannak.
The same process is currently happening in nearly dried Aral Lake where winds eroded the lake basin and deposited ten million tons of salty dust on nearby habitats#SaveUrmiaLakepic.twitter.com/NqN3NiPr6R
Elfogadta a bukaresti képviselőház azt a törvényjavaslatot, amely kötelezővé teszi a romániai közutakon a gépjárművezetők számára a nappali menetfény vagy – amennyiben a jármű nincs ilyennel felszerelve – a tompított menetfény használatát.
Romániában az autópályákon, gyorsforgalmi autóutakon és az E jelzésű (európai) főutakon kötelező a gépkocsi láthatóságát nappal is fényszórókkal biztosítani.
Nemcsak az autósoknak, hanem a traktorral és az erdészeti munkagépekkel közlekedőknek is használniuk kell a nap bármely szakában a menetfényt vagy a tompított fényszórót. A fényszóró nappali használatát mindenütt és minden gépjármű számára előíró KRESZ-módosítás hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
A román rendőrség szerint tavaly 8 százalékkal kevesebben haltak meg az országban közúti balesetben, mint egy évvel korábban, de az Európai Unióban lakosságarányosan továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset. Az egymillió lakosra jutó 86 halálos baleset csaknem kétszerese az uniós átlagnak.
A múlt év végén a kormány elfogadta a katonai nyilvántartásba vétel új rendjét. A változások a sorkatonai szolgálatra köteleseket, a tartalékosokat és a hadköteleseket érintik. A 1487-es számú határozat értelmében szigorították a hadköteles állomány nyilvántartását és ellenőrzését, számos folyamatot digitalizáltak, valamint bevezették a hatóságok és a munkáltatók közötti adatcserét.
A hadköteles személyek digitális nyilvántartása
Ezentúl az ukránok katonai nyilvántartásba vétele a sorkatonák, a hadkötelesek és tartalékosok Egységes állami nyilvántartása segítségével történik. Az adatokat a területi toborzó és szociális támogatási központok (egykori hadkiegészítő parancsnokság), valamint a külföldi hírszerző szolgálat és a Biztonsági Szolgálat kirendeltségeiben erre felhatalmazott személyek viszik be a nyilvántartásba. A sorkatonai szolgálatra köteles és a hadköteles személyek a Gyija alkalmazás segítségével nyújthatnak be a személyes információkat, beleértve a lakcím változását is. Jelenleg nem ismeretes, hogy mikor indul a Gyijában a procedúra. Ha a hadköteles megváltoztatja lakcímét, hét napon belül értesítenie kell az illetékeseket az adminisztratív szolgáltatást nyújtó központ, a Gyija alkalmazás segítségével, vagy közvetlen kapcsolatba kell lépnie ta erületi toborzó és szociális támogatási központtal.
Életkor szerinti regisztráció és törlés a nyilvántartásból
A sorkatonai szolgálatra köteles személyeknek a 16. és 17. életévük betöltésének évében kell regisztrálniuk. A nyilvántartásban 27 éves korukig szerepelnek. A katonai nyilvántartásba vétel felső korhatárának (60 év) elérése után a hadkötelesnek hét napon belül jelentkeznie kell a toborzóközpontba, és töröltetnie kell magát a katonai nyilvántartásból – közölte a BBC.
Nyilvántartásba veszik a foglalkoztatottakat és a munkanélkülieket
A munkavállalás és tanulmány megkezdése során a cégek ellenőrzik az alkalmazott katonai regisztrációs okmányát. A munkaadónak csak a katonai nyilvántartásba való felvételt követően van joga sorkatonai szolgálatra köteles, hadköteles és tartalékos személyt alkalmazni.
A vállalatok, intézmények és szervezetek, valamint az állami szervek és a helyi önkormányzatok kötelesek ellenőrizni, hogy hadköteles alkalmazottjaik megfelelően szerepelnek a katonai nyilvántartásban, és tájékoztatni erről az illetékes hatóságokat.
A munkaadók kötelesek értesíteni az ilyen alkalmazottakat a toborzóközpontok behívásairól: munkáltatóknak kell biztosítaniuk, hogy időben érkezzenek meg. Ezenkívül a behívót a cégvezető közvetlenül a munkahelyen kézbesítheti. A munkaügyi központoknak szintén tájékoztatást kell adniuk a munkanélküli hadkötelesekről.
Hadköteles nők
A női orvosok és gyógyszerészek szintén kötelesek regisztrálni a katonai nyilvántartásban. Ha eddig nem szerepeltek ott, akkor 2026 végéig vállalhatnak munkát, mint nem hadkötelesek – számolt be a Pro Ukrajinu hírportál. Azok a nők, akik katonai szakterülethez közel álló szakmájuk van, önként jelentkezhetnek a katonai nyilvántartásba.
Hadkötelesek külföldön
A külföldön élő hadköteles férfiaknak is kell regisztrálniuk. Az katonai nyilvántartásba való felvétellel a külföldön működő ukrán konzulátusok vannak megbízva. Ukrajna diplomáciai külképviseletei kötelesek:
tájékoztatni állampolgárait a sorkatonai szolgálatra való behívás kezdetéről (hadiállapot idején nincs sorkatonai szolgálatra való behívás);
a hadkötelesek és tartalékosok Ukrajnába való visszatérésének elősegítése a mozgósítás és a háború idején (különleges időszak);
katonai nyilvántartásba venni az ideiglenes konzuli nyilvántartásban szereplő hadköteleseket és tartalékosokat.
Ha az ukrán állampolgár kevesebb, mint 3 hónapig tartózkodik külföldön, ott nem kötelező a külföldi katonai nyilvántartásba jelentkeznie.
Valamennyi minisztérium és végrehajtó szerv hat hónapos határidőt kapott arra, hogy valamennyi jogszabályát összhangba hozza az erre vonatkozó rendelet által jóváhagyott módosításokkal.
Idén a magyar RTL csatlakozik az anyavállalat RTL Group egységes európai arculatához és ősztől teljesen megújul majd a televíziós és digitális brandjeinek egy része is – adta hírül a társaság.
Az új arculatot vállalatcsoporton belül a német RTL után másodikként adaptálja az RTL Magyarország. Színes, minden helyzetben változó logója lesz a vállalatnak és a csatornáknak, termékeknek, ahol mindig az adott tartalomhoz adaptálódik majd a logó színezése.
25 év után, október végén a médiavállalat elbúcsúzik a jól megszokott RTL Klub elnevezéstől, és a csatorna RTL néven lesz majd elérhető.
Az anyacsatornához hasonlóan szinte minden adó arculatot vált majd és lesz, amelyiknek megváltozik a neve is. A névváltások október közepétől év végéig, több lépcsőben történnek – írja az rtl.hu.
A változások csak az elnevezéseket és az arculati elemeket érintik, a csatornák, illetve és a VOD platform tartalmi zsánerei és egyéb, nem arculati jellemzői változatlanok maradnak.
Az RTL Magyarország média-kereskedőháza az R-Time is megújult névvel és arculattal, RTL Saleshouse-ként folytatja tevékenységét 2022. október 3-tól, változatlan hirdetési portfólióval.
Tíz évvel ezelőtt nyitottak ki a Google Play kapui, a korábbi Android Marketből akkor született meg az új bolt, ahonnan androidos felhasználók alkalmazásokat, játékokat, e-könyveket, filmeket, zenéket is letölthetnek. Az évfordulóra logócserével készült a Google.
Az új színek jobban illeszkednek a termékportfólióban található más szolgáltatások, mint a Gmail vagy a kereső aktuális arculatához – indokolta a módosítás szükségességét Tian Lim, a cég Google Playért felelős alelnöke.
A régi
Az új
A Google szokása, hogy nem egyszerre, hanem turnusokban vezet be újításokat, ez vélhetően így lesz az átlogózásnál is.
Ukrajnában július 24-től új szabályok lépnek életbe a vezetői engedély megszerzésével kapcsolatban.
Eddig a tanulóvezetők 2,5-3 hónapig tanultak az autósiskolában, utána pedig két vizsgát kellett tenniük egymás után. A jövőben a képzés két részre oszlik: először elméleti, majd gyakorlati foglalkozásra. Mindkét rész után külön vizsga következik.
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács alá tartozó Dezinformáció Elleni Központ cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint ezentúl nehezebb lesz és évekbe telik a jogosítvány megszerzése.
Az új szabályok értelmében a tanulóvezető az elméleti képzés sikeres elvégzése után bizonyítványt kap. A második, gyakorlati kurzus teljesítése után egy második bizonyítványt állítanak ki számára, amely két évig lesz érvényes. Ezt követi az általános vizsga és a vezetői engedély kiadása.
A Belügyminisztérium Szolgáltatói Központja több mint 250 új tesztkérdést dolgozott ki a vezetői engedélyhez szükséges elméleti vizsgára.
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma módosította a 2022-es felvételi eljárás rendjét az országban kialakult háborús helyzet miatt. Ennek figyelembevételével elkészült a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának módosított felvételi szabályzata is. A legfontosabb tudnivalókról Soós Katalint, a szakgimnázium igazgatónőjét kérdeztük.