Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToyMjMzMzg7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 151895 [content] =>A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem talált aknákat a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtőtavánál, amelyekről az ukrán hírszerzés vezetője tett bejelentést, azt viszont megerősíti, hogy az erőművet helyenként aláaknázták – írta közleményében csütörtökön a NAÜ sajtószolgálata.
„A főigazgató látogatásakor a hűtőtavat is megtekintette, aknát viszont ott az ügynökség tagjai nem észleltek. A NAÜ-nek azonban tudomása van arról, hogy korábban aknákat helyeztek el az erőmű mellett, amint arról az ügynökség korábban be is számolt, valamint a nukleáris létesítmény belsejében is bizonyos területeken” – közölte a NAÜ. Hozzátette: utóbbit az erőmű biztonsági szolgálata azzal magyarázta, hogy védelmi céllal telepítették a robbanóanyagokat.
„Az aknák elhelyezkedését úgy értékeljük, hogy noha a robbanószerkezetek jelenléte nem felel meg a biztonsági előírásoknak, a létesítmény alapvető biztonsági funkcióit nem érinti jelentősen” – jelentette ki a közlemény szerint Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója, kiemelve, hogy az ügynökség továbbra is nagy figyelmet szentel ennek a problémának.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója csütörtökön a Twitteren azt írta, hogy Oroszország nem képes sokáig ellenőrzése alatt tartani a Zaporizzsjai Atomerőmű dolgozóinak otthont adó Enerhodar várost, ezért nagyszabású terrortámadást fontolgat a nukleáris létesítménynél.
Szerinte Moszka ezzel próbálja meg leállítani az ukrán ellentámadást, és lakatlan ütközőzónát akar létrehozni a következő évekre a térségben, így tűzszünet nélkül teremthet meg egyfajta területi status quót. Szavai szerint ennek a tervnek része, hogy Oroszország Kinzsal rakétákkal fogja megtámadni a Krivij Rih-i gátat.
Podoljak kijelentette, hogy épp most zajlik az atomerőmű további aláaknázása, beleértve a hűtőmedencéket is. Szerinte kizárólag a világ reakciójától függ az, hogy a Kreml elszánja-e magát tervének végrehajtására.
„Még ma meg kell húzni a világos határvonalat, nyilvánosságra kell hozni a várható következményeket” – hangsúlyozta a tanácsadó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtöki rendkívüli videoüzenetében jelentette ki, hogy Oroszország valószínűleg terrorcselekményt készül végrehajtani a zaporizzjai atomerőműben. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke kedden közölte, hogy robbanás vagy baleset veszélye fenyeget a Zaporizzsjai Atomerőműben, mivel az oroszok aláaknázták a nukleáris létesítmény hűtőrendszerét.
[type] => post [excerpt] => A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem talált aknákat a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtőtavánál, amelyekről az ukrán hírszerzés vezetője tett bejelentést, azt viszont megerősíti, hogy az erőművet helyenként aláaknázták – írta közleményében csütör... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687511340 [modified] => 1687492810 ) [title] => Megszólalt a NAÜ a Zaporizzsjai Atomerőmű aláaknázásáról [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=151895&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151895 [uk] => 152020 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151896 [image] => Array ( [id] => 151896 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226.jpg [original_lng] => 241800 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zaporizzsja-609226.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1687538978:8 [_thumbnail_id] => 151896 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1471 [translation_required_done] => 1 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1687500548 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687502038 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 462132 [1] => 242940 [2] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => aknák [1] => Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) [2] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [1] => Array ( [id] => 151675 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022Az orosz megszállók pótlólagosan aláaknázták a Zaporizzsjai Atomerőművet, a többi között az erőmű hűtőtavát is aláaknázták – jelentette ki kedden Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a hírszerző tábornok az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Sajnos jelenleg valóban van bizonyos fenyegetés. Még egyszer mondom, hogy bizonyos. Mert a Zaporizzsjai Atomerőmű a megszálló orosz erők ellenőrzése alatt volt és van.” Mint megjegyezte, mivel az oroszok lerombolták a Kahovkai Vízerőmű gátját, tönkretették a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtőrendszerének a normális vízellátását.
„A második, a legrosszabb dolog azonban az, hogy a Zaporizzsjai Atomerőművet is aláaknázták. És a legrosszabb az, hogy a hűtőtavat is aláaknázták. Ha kiiktatják, nagy a valószínűsége annak, hogy jelentős problémák lesznek” – mutatott rá Kirilo Budanov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz megszállók pótlólagosan aláaknázták a Zaporizzsjai Atomerőművet, a többi között az erőmű hűtőtavát is aláaknázták – jelentette ki kedden Kirilo Budanov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687292400 [modified] => 1687287659 ) [title] => Az oroszok pótlólagosan aláaknázták a Zaporizzsjai Atomerőművet – Budanov [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=151675&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151675 [uk] => 151690 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151676 [image] => Array ( [id] => 151676 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1.jpg [original_lng] => 35013 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/budanov-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1687289899:2 [_thumbnail_id] => 151676 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1755 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1687276861 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687281744 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 596 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Érdekes [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 462133 [1] => 325741 [2] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => aláaknázás [1] => Kirilo Budanov [2] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [2] => Array ( [id] => 151193 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a Zaporizzsjai Atomerőmű területére látogatott, hogy megállapítsa, milyen hatással van a kahovkai gát összeomlása az atomerőmű hűtési teljesítményére.
Komolynak, ugyanakkor stabilnak tartja a Zaporizzsjai Atomerőműben kialakult helyzetet az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója. Rafael Grossi a létesítménynél tett látogatása után beszélt erről, az aggodalmakat ugyanakkor fokozza a kahovkai gát lerombolása, mivel az erőmű hűtővíz-ellátása nem biztosított.
Az orosz–ukrán háborúban június 6-án hajnalban felrobbantották a Dnyeper folyón a Zaporizzsjai Atomerőműtől folyásirányban lefelé, légvonalban mintegy 120 kilométerre dél-nyugatra található kahovkai gátat. Ennek következtében jelentős árhullám vonult le a gáttól lefelé, valamint az esemény az erőműnél a vízszint drasztikus csökkenéséhez vezetett.
A térség az ukrán ellentámadások egyik fontos célpontja.
[type] => post [excerpt] => Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a Zaporizzsjai Atomerőmű területére látogatott, hogy megállapítsa, milyen hatással van a kahovkai gát összeomlása az atomerőmű hűtési teljesítményére. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1686912660 [modified] => 1686904735 ) [title] => Grossi a Zaporizzsjai Atomerőműbe látogatott, hogy felmérje a károkat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=151193&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151193 [uk] => 151321 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151195 [image] => Array ( [id] => 151195 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1.jpg [original_lng] => 260138 [original_w] => 1200 [original_h] => 815 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1-300x204.jpg [width] => 300 [height] => 204 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1-768x522.jpg [width] => 768 [height] => 522 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1-1024x695.jpg [width] => 1024 [height] => 695 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1.jpg [width] => 1200 [height] => 815 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1.jpg [width] => 1200 [height] => 815 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/grossi-1.jpg [width] => 1200 [height] => 815 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1686998505:2 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1686893547 [_thumbnail_id] => 151195 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1724 [_oembed_a8efe3ac0df9b1d7d5d0433518009f51] => [_oembed_time_a8efe3ac0df9b1d7d5d0433518009f51] => 1686893936 [_oembed_8ee5cab5eda817a4178cda4adf0aac0f] =>[_oembed_time_8ee5cab5eda817a4178cda4adf0aac0f] => 1686893936 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>Президент України у Херсоні відвідав переправу, на якій здійснюється евакуація населення з підтоплених територій.https://t.co/7afzWKQabH pic.twitter.com/mq4K044qdi
— Оперативний ЗСУ (@operativno_ZSU) June 8, 2023[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1686893936 [translation_required_done] => 1 [_oembed_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => [_oembed_time_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => 1686901867 [_oembed_922ade17e2064e408fb862c9525a6257] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022[_oembed_time_922ade17e2064e408fb862c9525a6257] => 1687025430 [_oembed_08ad0ad90e409cd81d6427cbc05c6f41] =>The destruction of the #KakhovkaDam, a consequence of Russia’s invasion of Ukraine, has led to a dire humanitarian crisis in flooded communities downstream, compounding existing war effects.
— UN Ukraine (@UN_Ukraine) June 14, 2023
It will have also significant long-term impacts on a larger area and population.
?1/4 https://t.co/pQvyRh6Vea[_oembed_time_08ad0ad90e409cd81d6427cbc05c6f41] => 1690555147 [_oembed_a899675e09a9aa3d257fa3edc291ec5e] =>President of Ukraine Volodymyr #Zelenskyy visited the Snake Island and paid tribute to the memory of the fallen defenders. pic.twitter.com/fh3UK6KqcZ
— NEXTA (@nexta_tv) July 8, 2023[_oembed_time_a899675e09a9aa3d257fa3edc291ec5e] => 1691603606 [_oembed_764af9eeee63e3163b485750c70128db] =>The warriors of the 45th separate rifle battalion are absolutely heroic. It was an honor for me to visit the defenders in Ivano-Frankivsk who are undergoing treatment there and talk to them. It was an honor to receive a chevron and add it to the chevron board in my office.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 3, 2023
The… pic.twitter.com/mFaHTerLcj[_oembed_time_764af9eeee63e3163b485750c70128db] => 1691603606 [_oembed_6075804b16784f2074d984286c92f4bc] =>Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 29, 2023
Although I… pic.twitter.com/9NwutI4Krc[_oembed_time_6075804b16784f2074d984286c92f4bc] => 1691603607 [_oembed_15915b6352caebb217a6d71556c12f08] => [_oembed_time_15915b6352caebb217a6d71556c12f08] => 1692954235 [_oembed_f97f97f532c08d4aeddaa6a5b2cd3ef7] => [_oembed_time_f97f97f532c08d4aeddaa6a5b2cd3ef7] => 1693828159 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>Mykolaiv.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2023
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1697823819 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1697823819 [_oembed_72d390ccfdc551a893e7e94d0801b922] => [_oembed_time_72d390ccfdc551a893e7e94d0801b922] => 1698925614 [_oembed_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] => 1707497275 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 592 [3] => 33 [4] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Társadalom [3] => Ukrajna [4] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 596092 [1] => 5971 [2] => 508405 [3] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => kahovkai gátrobbantás [1] => látogatás [2] => Rafael Grossi [3] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [3] => Array ( [id] => 147858 [content] =>Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 4, 2024
I am grateful to all doctors, nurses,… pic.twitter.com/FDSiJKHTIOJelentősen megnőtt az oroszok által megszállt Zaporizzsjai Atomerőműben a fegyveres megszállók száma: jelenleg több mint 2500 orosz katona tartózkodik itt, számolt be az Enerhoatom Telegramon.
A közlemény szerint már több a megszálló, mint az állomás személyzete.
„A megszállók Európa legnagyobb atomerőművét egy megerősített katonai támaszpontjukká alakították át.”
Ráadásul, a vállalat szerint az úgynevezett szabadságokat követően, amelyek során nemcsak a megszálló hatóságok képviselőit, hanem a dokumentációt és felszerelést is elszállították Enerhodarból az Azovi-tenger irányába, a megszállók ismét visszatérnek a városba.
A megszálló „rezsim” kulcsfontosságú szolgálatai újrakezdték „munkájukat”. Újra működnek az orosz bankfiókok és a helyi „adminisztráció”. Csak azok a benzinkutak nem működnek, amelyekben egyszerűen nincs üzemanyag. A várost szinte lehetetlen elhagyni.
Megnövekedett Enerhodarban a járőrök és a katonák száma.
Forrás
[type] => post [excerpt] => Jelentősen megnőtt az oroszok által megszállt Zaporizzsjai Atomerőműben a fegyveres megszállók száma: jelenleg több mint 2500 orosz katona tartózkodik itt, számolt be az Enerhoatom Telegramon. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1684509900 [modified] => 1684488648 ) [title] => Enerhoatom: a Zaporizzsjai Atomerőműben jelentősen megnőtt a megszállók száma [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=147858&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 147858 [uk] => 147555 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 147556 [image] => Array ( [id] => 147556 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000.jpg [original_lng] => 49006 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/04b8d57-000.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1684477849:12 [_thumbnail_id] => 147556 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1222 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_edb9f73fa6b93ec84107cce52bf26104] => [_oembed_time_edb9f73fa6b93ec84107cce52bf26104] => 1684477850 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>
[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1684477851 [_oembed_a6e00c7c7478442ba458127d5dc366ac] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022[_oembed_time_a6e00c7c7478442ba458127d5dc366ac] => 1684477851 [_oembed_442d995d801d88d344e206e6b4cac3d7] =>Russian Troops in Ukraine Face ‘Extraordinary’ Casualty Rates: U.K. Intelligence | World Report | US News https://t.co/r9rbpL1JPt #RussiaUkraineWar #RussiaInvadedUkraine #Russia #Ukraine #Ukrainewar
— Mickey (@Mickey17176) June 23, 2022[_oembed_time_442d995d801d88d344e206e6b4cac3d7] => 1684477851 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687007109 [_oembed_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => [_oembed_time_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => 1687712456 [_oembed_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => [_oembed_time_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => 1712986457 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 60473 [1] => 582772 [2] => 582771 [3] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => katonák [1] => megszállás [2] => orosz fegyveresek [3] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [4] => Array ( [id] => 147138 [content] =>Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 21 April 2023.
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) April 21, 2023
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/7roj2tSGqf
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/3DOdWH0iG8Az EnerHoatom olyan információhoz jutott, miszerint a megszállók mintegy 3100 ember „kimenekítésére” készülnek a Zaporizzsjai Atomerőműből.
„Elsősorban az állomás 2700 dolgozójának és családtagjainak elszállításáról van szó, akik szerződést kötöttek a Zaporizzsjai Atomerőmű hamis Üzemeltető Szervezetével vagy egy másik Roszatom-vállalkozással” – olvasható a jelentésben.
Az oroszok szinte a megszállás kezdetétől megtiltották az alkalmazottaknak, hogy elhagyják a várost. Az ukrán fegyveres erők szerint a zaporizzsjai munkások családjainak egy részét már elvitték Enerhodarból az Oroszországi Föderáció Rosztovi régiójába.
Ez is csak azt bizonyítja, hogy az oroszok képtelenek biztosítani a Zaporizzsjai Atomerőmű működését, mivel jelenleg katasztrofálisan hiány van a képzett személyzetből.
[type] => post [excerpt] => Az EnerHoatom olyan információhoz jutott, miszerint a megszállók mintegy 3100 ember „kimenekítésére” készülnek a Zaporizzsjai Atomerőműből. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1683916200 [modified] => 1683897391 ) [title] => A megszállók több mint 3000 dolgozó „kimenekítését” tervezik a Zaporizzsjai Atomerőműből [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=147138&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 147138 [uk] => 146918 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 146919 [image] => Array ( [id] => 146919 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91.jpg [original_lng] => 122600 [original_w] => 800 [original_h] => 523 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91-300x196.jpg [width] => 300 [height] => 196 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91-768x502.jpg [width] => 768 [height] => 502 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91.jpg [width] => 800 [height] => 523 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91.jpg [width] => 800 [height] => 523 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91.jpg [width] => 800 [height] => 523 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-91.jpg [width] => 800 [height] => 523 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1683886592:5 [_thumbnail_id] => 146919 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1777 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1683905408 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687197935 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 2570 [1] => 207946 [2] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => evakuálás [1] => megszállók [2] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [5] => Array ( [id] => 146598 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022Az orosz hatóságok 1679 embert, köztük 660 gyereket telepítettek ki az ukrajnai Zaporizzsja megyében található atomerőmű környékéről – közölték a helyi orosz illetékesek vasárnap éjszaka.
„Az evakuáltak már a frontvonal közelében élők számára kialakított ideiglenes szállásokon vannak a zaporizzsjai Bergyanszkban” – tudatta a Telegramon Jevgenyij Balickij, a megye megszállt területeinek élére kinevezett orosz kormányzó. Bergyanszkot még a háború első időszakában foglalták el az orosz erők.
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szombaton arra figyelmeztetett, hogy az atomerőmű környékén „veszélyes” lehet a helyzet.
[type] => post [excerpt] => Az orosz hatóságok 1679 embert, köztük 660 gyereket telepítettek ki az ukrajnai Zaporizzsja megyében található atomerőmű környékéről – közölték a helyi orosz illetékesek vasárnap éjszaka. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1683552300 [modified] => 1683547390 ) [title] => Ezernél is több embert telepítettek ki a Zaporizzsjai Atomerőmű környékéről [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=146598&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 146598 [uk] => 146887 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 146600 [image] => Array ( [id] => 146600 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi.jpg [original_lng] => 40256 [original_w] => 680 [original_h] => 383 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi.jpg [width] => 680 [height] => 383 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi.jpg [width] => 680 [height] => 383 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi.jpg [width] => 680 [height] => 383 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi.jpg [width] => 680 [height] => 383 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/rafael-grossi.jpg [width] => 680 [height] => 383 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1683703563:2 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1683536356 [_thumbnail_id] => 146600 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1486 [translation_required_done] => 1 [_oembed_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => [_oembed_time_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => 1686147128 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687855325 [_oembed_4328ebaa99d2fe4a82ab73648d334fce] => [_oembed_time_4328ebaa99d2fe4a82ab73648d334fce] => 1697089795 [_oembed_b4b9e788045721f219db553e4c8e2fea] => [_oembed_time_b4b9e788045721f219db553e4c8e2fea] => 1703507901 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 572044 [1] => 2570 [2] => 142352 [3] => 572045 [4] => 508405 [5] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bergyanszk [1] => evakuálás [2] => frontvonal [3] => kitelepítés [4] => Rafael Grossi [5] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [6] => Array ( [id] => 144322 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022Az Enerhoatom ukrán nukleáris energiaügynökség előzetesen 32 milliárd hrivnyára becsülte az orosz agresszió által okozott károkat.
Ez a Zaporizzsjai Atomerőmű és az állami vállalat más különálló részlegeinek ingatlanjaira és infrastruktúrájára vonatkozik, amelyeket az inváziós erők megrongáltak vagy megsemmisítettek tavaly február óta.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az Enerhoatom ukrán nukleáris energiaügynökség előzetesen 32 milliárd hrivnyára becsülte az orosz agresszió által okozott károkat. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1681826520 [modified] => 1681811118 ) [title] => Elképesztő anyagi kárt okozott a háború [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=144322&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 144322 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 144323 [image] => Array ( [id] => 144323 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg [original_lng] => 6543 [original_w] => 272 [original_h] => 185 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg [width] => 272 [height] => 185 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg [width] => 272 [height] => 185 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg [width] => 272 [height] => 185 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg [width] => 272 [height] => 185 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg [width] => 272 [height] => 185 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizzsjai-atomeromu.jpg [width] => 272 [height] => 185 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1681800318:12 [_thumbnail_id] => 144323 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1163 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1683706817 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687195396 [_oembed_ddec6a33f6bebffb069e4467a1456611] => [_oembed_time_ddec6a33f6bebffb069e4467a1456611] => 1699560700 [_oembed_cfae30af4c3a7a698154ea9b4aa7251d] => [_oembed_time_cfae30af4c3a7a698154ea9b4aa7251d] => 1710703862 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 22892 [1] => 81434 [2] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => károk [1] => orosz agresszió [2] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [7] => Array ( [id] => 143305 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022Az ukrán különleges erők 2022 októberében sikertelen kísérletet tettek az orosz csapatok által elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőmű felszabadítására – írta szombaton a The Times című brit lap, számolt be az rbc.ua hírportál.
A brit kiadvány szerint október 19-én éjjel az ukrán elit csapatok mintegy 600 embere szállt be fegyverekkel felszerelt 30 csónakba a Dnyeper jobb partján. Azt a parancsot kapták, hogy indítsanak támadást a szemközti parton lévő Zaporizzsjai Atomerőmű visszaverésére. A csónakokat nagy kaliberű géppuskákkal és Mk19-es automata gránátvetőkkel szerelték fel.
Kijev soha nem ismerte be Európa legnagyobb atomerőművének a felszabadítására irányuló kísérleteket, de az ukrán különleges erők, a katonai hírszerzés és a haditengerészet tisztviselői felfedték a The Timesnak a létesítmény felszabadítására irányuló rendkívül veszélyes művelet részleteit.
Ahogy egy névtelenséget kérő katona az újságnak elmondta, az elképzelés az volt, hogy csak a gyalogság vehet részt a csatában, és nem használnak tüzérséget, mert atomerőműről van szó. A lap beszámolója szerint azonban az ukrán hadsereg nem számított ekkora ellenállásra. A kiadvány szerint az orosz csapatok nagyon erős védelmet építettek ki. „Amikor közeledni kezdtünk, még harckocsikat és tüzérséget is felvonultattak, és közvetlenül a vízen kezdtek ránk lőni” – mondta el egy ukrán katonatiszt.
Miközben a különleges erők csónakjai átkeltek a Dnyeperen, az ukrán hadsereg megkezdte az orosz állások ágyúzását, elsősorban HIMARS-ok segítségével. „Ennek eredményeként az ukrán katonák kis csoportjának sikerült kijutnia a partra. Háromórás tűzharcba kezdtek az orosz hadsereggel Enerhodar külvárosában, de azután vissza kellett vonulniuk” – írta a The Times.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán különleges erők 2022 októberében sikertelen kísérletet tettek az orosz csapatok által elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőmű felszabadítására. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1680979320 [modified] => 1680976700 ) [title] => Tavaly októberben az ukrán fegyveres erők megkísérelték visszafoglalni a Zaporizzsjai Atomerőművet – Times [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=143305&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 143305 [uk] => 143321 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 143306 [image] => Array ( [id] => 143306 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu.jpg [original_lng] => 59358 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/zaporizsjai-atomeromu.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1680973130:3 [_thumbnail_id] => 143306 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1302 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1683710005 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687356864 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 435648 [1] => 540249 [2] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => ukrán ellentámadás [1] => visszafoglalási kísérlet [2] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [8] => Array ( [id] => 142504 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022Jelentősen megnőtt a csapatok száma a Zaporizzsjai Atomerőmű területén. Az állomást most nem lehet megvédeni – jelentette ki Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója, tájékoztatott a Sky News.
Grossi a teljes körű orosz invázió óta másodszor látogatott el a Zaporizzsjai Atomerőműbe. Elmondása szerint a látogatás célja az volt, hogy „első kézből értékeljék a létesítményben a nukleáris biztonsággal és védelemmel kapcsolatos komoly helyzetet”.
A NAÜ vezetője megjegyezte, hogy az ügynökség szakértői csoportjának az állomás területén végzett munkája ellenére a helyzet továbbra is instabil.
„Nyilvánvaló, hogy az egész régióban növekszik a katonai tevékenység. Ezért az állomást nem lehet megvédeni” – jelentette ki Grossi.
[type] => post [excerpt] => Jelentősen megnőtt a csapatok száma a Zaporizzsjai Atomerőmű területén. Az állomást most nem lehet megvédeni – jelentette ki Rafael Grossi. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1680437040 [modified] => 1680407592 ) [title] => Grossi: A Zaporizzsjai Atomerőműben a helyzet továbbra is instabil, az állomást nem lehet megvédeni [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=142504&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 142504 [uk] => 142168 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 142169 [image] => Array ( [id] => 142169 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675.jpg [original_lng] => 257440 [original_w] => 708 [original_h] => 522 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675-300x221.jpg [width] => 300 [height] => 221 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675.jpg [width] => 708 [height] => 522 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675.jpg [width] => 708 [height] => 522 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675.jpg [width] => 708 [height] => 522 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675.jpg [width] => 708 [height] => 522 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/30-123407-news2-76675675.jpg [width] => 708 [height] => 522 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1680396793:12 [_thumbnail_id] => 142169 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1343 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1683821609 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687948316 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 508405 [1] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => Rafael Grossi [1] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [9] => Array ( [id] => 141476 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatást kapott a Zaporizzsjai Atomerőmű leválasztásának lehetőségéről az utolsó 750 kV-os tartalék vezetékről, áll az ügynökség jelentésében.
A Zaporizzsjai Atomerőműben továbbra is veszélyes a helyzet. Az állomás utolsó tartalék vezetéke március 1-eje óta sérült. Emiatt esély van arra, hogy át kell térniük a generátorról való működésre.
„A Zaporizzsjai Atomerőmű utolsó 330 kilovoltos tartalék vezetéke, amely március 1-eje óta sérült, továbbra is le van kapcsolva és javítás alatt áll, ami ismét rávilágít Európa legnagyobb atomerőművének nukleáris biztonságának törékenységére”, jegyezte meg Raphael Grossi, a NAÜ elnöke.
A vonal helyreállítását március 5-re, 10-re, majd március 13-ra tervezték, de ez nem történt meg. Az újracsatlakozást március 23-ra tervezik.
Az erőmű három hétig csak egy 750 kV-os külső fő vezetékről kapott áramot. Bármilyen rongálás az erőmű teljes elvesztéséhez vezethet.
Ezenkívül a NAÜ csoportja tájékoztatást kapott arról, hogy az állomás 750 kV-os vezetékének áramellátása határozatlan időre megszakadhat a vezeték karbantartása vagy javítása miatt.
[type] => post [excerpt] => A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatást kapott a Zaporizzsjai Atomerőmű leválasztásának lehetőségéről az utolsó 750 kV-os tartalék vezetékről, áll az ügynökség jelentésében. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1679777400 [modified] => 1679757716 ) [title] => NAÜ: A Zaporizzsjai Atomerőműben fennáll a veszélye annak, hogy lekapcsolják az utolsó tartalék vezetéket is [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=141476&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 141476 [uk] => 141168 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 141169 [image] => Array ( [id] => 141169 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large.jpg [original_lng] => 112350 [original_w] => 1140 [original_h] => 823 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large-300x217.jpg [width] => 300 [height] => 217 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large-768x554.jpg [width] => 768 [height] => 554 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large-1024x739.jpg [width] => 1024 [height] => 739 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 823 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 823 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/176902-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 823 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1679750517:12 [_thumbnail_id] => 141169 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1450 [_oembed_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] =>[_oembed_time_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] => 1679750520 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSb pic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1684699447 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687194690 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 83882 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Háború [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 242940 [1] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) [1] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 223338 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 223338 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. ?????????? (@danielapruna2) August 18, 2022