Vallásos zsidó menekülteknek nyílt menekülttábor a Balatonnál

Vallásos zsidó menekülteknek nyílt menekülttábor a Balatonnál

19:05 Június 28, 2022

Közélet 1711 2 хвилини

Українська

Ukrajnai vallásos zsidóknak nyitott menekülttábort Balatonőszödön az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség és az Ukrán Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ukrajnai és a magyar zsidó szervezet áprilisban fordult a magyar kormányhoz segítségért, hogy több száz ukrajnai menekült speciális, kóser ellátására alkalmas táborhelyet nyithasson a több éve használaton kívüli, mintegy 180 ezer négyzetméteres balatonőszödi kormányüdülőben.
A két szervezet az üdülőt felújította, alkalmassá tette a menekültek befogadására, a további felújításra és átmeneti bővítésre pedig adománygyűjtő kampányt szervezett. A tábor a felújítás-bővítés végeztével 644 ember elszállásolására lesz alkalmas, kiegészülve közösségi terekkel, kóser konyhával, valamint a gyermekek tanulását biztosító osztálytermekkel – írták.
Hozzátették: a tábor kialakítására azért volt szükség, mert a speciális vallási és étkezési előírások szerint élő menekültek elhelyezése nem volt megoldott Európában.
A táborról további információk a machnechabad.hu oldalon találhatók.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei