Eltörlik a karantént az osztrákok, még a fertőzött egészségügyisek is dolgozhatnak

Eltörlik a karantént az osztrákok, még a fertőzött egészségügyisek is dolgozhatnak

17:09 Július 27, 2022

Közélet 1757 2 хвилини

Українська

Ausztriában augusztus elsejétől eltörlik a pandémia miatt bevezetett karanténkötelezettséget – jelentette be kedden Johannes Rauch osztrák egészségügyi miniszter Bécsben, a tartományi egészségügyi referensekkel tartott találkozóját követően.

Az új szabályozás értelmében a fertőzöttek elhagyhatják az otthonukat, amennyiben nem tapasztalnak tüneteket.

Ugyanakkor FFP2 típusú maszkot kell viselniük, kivéve, ha a szabadban vannak és másoktól kétméteres távolságot tudnak tartani.

Rauch a járvány új fejezetéről beszélt, amelyben az oltásoknak és a gyógyszereknek köszönhetően az ország fel tudja venni a küzdelmet a betegséggel. Katharina Reich tiszti főorvos hozzátette, hogy a koronavírus a belátható jövőben még jelen lesz, és erre be kell rendezkedni.

A tárcavezető ugyanakkor óvatosságra intett. Kijelentette, hogy az enyhítés dacára, aki beteg, annak otthon kell maradnia.

A karantént elhagyó fertőzöttekre mindemellett további korlátozások is érvényesek, így nem látogathatják a kórházakat és nem léphetnek be idősotthonokba. A kormány tervezete viszont kivételként említi, hogy ezen intézmények fertőzött dolgozói maszkot viselve folytathatják a munkájukat.

Ausztriában jelenleg heti átlagban százezer lakosra mintegy 900 fertőzött jut.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei