USA: megvédték az abortuszhoz való jogot a népszavazáson Kansas-ben

USA: megvédték az abortuszhoz való jogot a népszavazáson Kansas-ben

16:44 Augusztus 3, 2022

Közélet 1511 2 хвилини

Українська

Az Egyesült Államokbeli Kansas megszavazza az abortuszhoz való jog védelmét. Nagy számban vettek részt a kansasiak a republikánus törvényhozás által kezdeményezett népszavazáson.

A szavazatok nagy részének megszámlálása után 20 százalékpontos volt a nemmel szavazók előnye, a részvétel pedig megközelítette az őszi kormányzóválasztásokon jellemző arányt.

“ A választók a politikai spektrum minden szegletéből összefogtak ma, és nemmel szavaztak. Nemmel szavaztak, hogy megvédjék szomszédaikat. És nemmel szavaztak az alkotmány megváltoztatására. És megmutattuk, hogy a szabad állam gyökerei itt Kansasban megvannak és jól vannak.” – mondta Ashley All a Kansasiak az alkotmányos szabadságért aktivistája.

Kansas – egy mélyen konzervatív és általában megbízhatóan republikánus állam – az első amerikai állam, ahol szavazásra bocsájtották az abortuszhoz való jogot azóta, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság június végén úgy döntött, megsemmisíti az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét. Az eredmény csak ezt az egy államot érinti, de reményt adhat a demokratáknak a novemberi választások előtt.

Joe Biden nyilatkozatban üdvözölte az eredményt.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei