A nőknek semmi okuk pánikra, nem mindegyiküket veszik katonai nyilvántartásba – Maljar

A nőknek semmi okuk pánikra, nem mindegyiküket veszik katonai nyilvántartásba – Maljar

15:05 Szeptember 5, 2022

Közélet 6319 2 хвилини

Українська

A Védelmi Minisztériumnak nem áll szándékában minden nőt katonai nyilvántartásba venni, mert a hadseregnek csak bizonyos szakterületeken dolgozókra van szüksége, tehát nem kell előre pánikolni – jelentette ki hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A tudósítás szerint Maljar az ukrán televízió non-stop háborús adásában nyilatkozva elmondta: „egyelőre október 1-ig érvényes a halasztás, addig egyáltalán nem működik a nyilvántartásba vétel. Október 1-től pedig már lesz működési mechanizmus, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy október 1-jétől valójában ne legyen semmilyen kötelező katonai nyilvántartásba vétel (a nők esetében).”

A helyettes védelmi miniszter hozzátette, hogy a fegyveres erőknek egészségügyi dolgozókra, szakácsokra, rádióelektronikai technikusokra van szükségük. „Az önkéntes nyilvántartásba vétel azt jelenti, hogy a motivált nők maguk dönthetnek a katonai nyilvántartásba vételükkel kapcsolatban” – mutatott rá Hanna Maljar.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy Maljar korábban arról számolt be, hogy a Védelmi Minisztérium egy vonatkozó törvénytervezeten dolgozik. Jelenleg azonban a nők katonai nyilvántartásba vételét törvény írja elő. Ezért a Védelmi Minisztérium a vezérkarral együtt nem változtathatja meg azt önállóan. Ez a Legfelső Tanács hatáskörében van.

(vb/pravda.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei