Fegyverkezik az amerikai lakosság

Fegyverkezik az amerikai lakosság

16:09 November 28, 2022

Közélet 1347 3 хвилини

Українська

Négy év alatt megkétszereződött azoknak az amerikaiaknak a száma, akik napi szinten maguknál tartják kézifegyverüket – derül ki egy friss kutatásból.

Az American Journal of Public Health című folyóirat decemberi számában megjelenő, az interneten már olvasható kutatás szerint 2019-ben 16 millió válaszadó nyilatkozott úgy, hogy az előző hónapban előfordult, hogy magával vitte fegyverét, szemben az előző, 2015-ös hasonló kutatásban szereplő 9 millióval. A felmérésben résztvevők közül hatmillióan azt mondták, hogy napi rendszerességgel maguknál tartják kézifegyverüket, ami kétszerese a négy évvel korábbi számnak.

A kutatás összegzésként megállapítja: azokban az államokban, ahol a hatóságok komolyabb mérlegelés után adnak ki engedélyt lőfegyverre, kisebb a fegyvert viselők aránya. A felmérés szerint, saját bevallás alapján, akik nem rendelkeznek engedéllyel azok közül is mintegy 10 százalék azok aránya, akik rendszeresen maguknál tartják fegyverüket – azon államokban, ahol azt engedélyhez kötik.

Ami a lőfegyver birtoklásának legfőbb érveit illeti, az elemzés rámutat, hogy míg 1994-ben a válaszadók 46 százaléka említette a védelmet legfőbb indokként, addig 2015-ben már 64 százalék, 2019-ben 73, 2021-ben pedig 83 százalék volt azok aránya, akik saját védelmük érdekében tartották fontosnak, hogy fegyverrel rendelkezzenek. A felmérés rámutat, hogy 1990-ben még egyetlen olyan állam volt az Egyesült Államokban, ahol nem volt szükség engedélyre a fegyverviseléshez, addig 2021-re ez 21 tagállamra bővült.

Az amerikai közegészségügyi folyóiratban megjelent kutatás kiemeli, hogy azokat a válaszadókat vették figyelembe az eredmények összegzésekor, akik magukkal viszik a fegyvert és nem pusztán a gépkocsijukban tartják.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei