Az EBESZ vizsgálatot indít ukrajnai gyerekek kényszeráttelepítésének ügyében

Az EBESZ vizsgálatot indít ukrajnai gyerekek kényszeráttelepítésének ügyében

10:11 Március 31, 2023

Közélet 1620 2 хвилини

Українська

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vizsgálatot indít az ukrajnai gyerekek kényszeráttelepítésével kapcsolatban a megszállt ukrajnai térségekből Oroszországba – közölte csütörtökön este az osztrák külügyminisztérium.
A tájékoztatás szerint az EBESZ 45 tagállama aktiválta az úgynevezett moszkvai mechanizmust, amely független szakértői testület létrehozását irányozza elő a jogsértésekkel kapcsolatos értesülések kivizsgálására, illetve az érintett tagállamok támogatására. „Ausztria határozottan elítéli a gyermekek törvénybe ütköző elhurcolását” – írta Twitter-oldalán az osztrák diplomáciai tárca.

„Oroszország – úgy tűnik – nem ismer határokat neoimperialista hatalmi törekvéseiben: a bucsai barbár háborús bűncselekményektől az áldatlan nukleáris kardcsörtetésen, az energia és éhezés fegyverként való cinikus alkalmazásán át az ukrán társadalom legkiszolgáltatottabb tagjainak, a gyermekek elhurcolásáig” – írta Alexander Schallenberg külügyminiszter.

„Vlagyimir Putyin orosz elnök és csatlósai elfogadhatatlan, nemzetközi jogba ütköző agressziós háborút folytatnak. Megvetendő bűntetteket követnek el” – hangoztatta Schallenberg. Hozzátette: Ausztria az orosz agresszió első napjától fogva Ukrajna oldalán áll.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei