Ukrajnában adatbázis létrehozását tervezik a mozgósítást elkerülők nyilvántartására – Veniszlavszkij

Ukrajnában adatbázis létrehozását tervezik a mozgósítást elkerülők nyilvántartására – Veniszlavszkij

10:23 Március 31, 2023

Közélet 1414 4 хвилини

Українська

Ukrajnában a mozgósítást elkerülők nyilvántartásának létrehozásán dolgoznak, a törvénytervezetet csak ezért nem vette még nyilvántartásba a Legfelső Tanács – jelentette be Fegyir Veniszlavszkij, az elnök parlamenti megbízottja, a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság tagja az rbc.ua hírportálnak adott nyilatkozatában.

A jelentés szerint Veniszlavszkij elmondta: „Egy ilyen munka folyamatban van. Én személyesen készítettem elő a megfelelő törvénytervezetet. Még nincs bejegyezve, de meg van írva. Szerintem tovább finomítjuk. Jelenleg is folynak az egyeztetések.”

Az elnöki parlamenti megbízott elmondása szerint ez a törvényjavaslat a hadkötelesek nyilvántartásáról szóló törvény módosításáról rendelkezik, ahol külön alnyilvántartás vagy alkategória létrehozását tervezzük. Ezzel kapcsolatban még folynak a megbeszélések – tette hozzá. „Ez a nyilvántartás azokra a személyekre vonatkozik majd, akiket megfelelő módon tájékoztattak arról, hogy meg kell jelenniük a területi toborzási és szociális támogatási központban, de ennek nem tesznek eleget” – mutatott rá.

A parlamenti képviselő, mint a Legfelső Tanács bizottságának tagja a hírportálnak kifejtette, hogy azt a személyt, akit kétszer is tájékoztattak arról, hogy meg kell jelennie a toborzóközpontban, de ezt nem tette meg, ismernie kell a társadalomnak. „Más szóval, valójában ez a személy nem teljesítette alkotmányos kötelességét, ezért a társadalomnak tudnia kell erről a személyről” – vélekedett.

Az elnöki parlamenti megbízott szerint jelenleg is folynak az egyeztetések annak érdekében, hogy ez a törvénytervezet ne sértse a személyes adatok védelméről szóló törvényt. „Amint megoldjuk ezeket a kérdéseket és megkapjuk a vonatkozó indokolást, úgy gondolom, hogy lehetséges lesz a nyilvántartásba vétel. Vagyis majdnem készen vagyunk. Tehát amint megkapom az összes szakértőtől az értékelést, hogy ez a törvénytervezet nem sérti a személyes adatok biztonságát, akkor be tudjuk majd jegyeztetni” – mondta el Fegyir Veniszlavszkij.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának egyik tagja kifejtette: a mozgósítást elkerülőkre vonatkozó adatok ilyen nyilvánossága azért van, hogy mindenki lássa, hogy például ismerősei, barátai, rokonai közül valaki kibújt-e a mozgósítási kötelezettség teljesítése alól, miközben ez alkotmányos kötelessége.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei