Nem bűnös az esküdtek szerint Gwyneth Paltrow, nem ő okozta a síbalesetet

Nem bűnös az esküdtek szerint Gwyneth Paltrow, nem ő okozta a síbalesetet

21:54 Április 1, 2023

Közélet 1923 2 хвилини

Українська

Nem bűnös – mondta ki Gwyneth Paltrow színészről a BBC beszámolója szerint az esküdtszék egy évekkel ezelőtti síbaleset miatt indított perben. A síbaleset még 2016-ban történt Utah államban, a 76 éves Terry Sanderson pedig azért perelte be a színészt, mert elmondása szerint a gázolással életre szóló sérüléseket szenvedett. Paltrow szerint viszont az eset egészen másképp történt: a férfi ütközött neki, ezért pedig viszontkeresetet nyújtott be, amiben egy dollárt kért Sandersontól.

A férfi 300 ezer dollárt követelt Paltrowtól, azonban mivel az esküdtek szerint nem Paltrow okozta a balesetet, ő kap kártérítést a kéthetes perért – mindössze egy dollárt.

A férfi a baleset miatt – saját elmondása szerint – egészségügyi problémákkal kellett, hogy megküzdjön, évekkel későbbi stroke-ját is ennek tudja be, amiben hallás- és látáskárosodást is szenvedett. Paltrow egy korábbi tárgyaláson azt mondta, sajnálja a férfit. „Nehéz élete volt, de nem én okoztam a balesetet, így nem vagyok hibás semmiért, ami vele később történt” – jelentette ki.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei