Az Egészségügyi Minisztérium új szabályokat vezetett be a fodrászatok és szépségszalonok számára
Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma (MOZ) közzétette a fodrászatokra és szépségszalonokra vonatkozó új működési szabályzatokat. A közlemény a MOZ Telegram-csatornáján osztották meg.

A karanténkorlátozások enyhítésével már ellátogathatunk szépségszalonokba, fodrászatokba. Azt, hogy hogyan vigyük ezt véghez biztonságosan, a MOZ szabályzatából kiderül.
A szalonok látogatói számára a következő szabályok vannak érvényben:
- védőfelszerelést kell viselniük;
- előre egyeztett időpontban jelenhetnek csak meg;
- a sorra kerülésüket az utcán kell megvárniuk;
- öt négyzetméteren csupán egy személy tartózkodhat.
Szabályokat vezettek be a dolgozók számára is:
- a műszak kezdetén minden munkás testhőmérsékletét meg kell mérni;
- védőfelszerelést kell viselniük (amennyiben respirátort viselnek, azon nem lehet kilégzési szelep);
- minden ügyfél után fertőtleníteniük kell;
- az ügyfelek közötti távolság nem kevesebb, mint másfél méter kell legyen;
- reklámtermékek, újságok és játékok nem lehetnek a helyiségben;
- a használt védőfelszereléseket egy helyre kell összegyűjteni.
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
FeliratkozásKárpátalja
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
Híradó (2025.12.06) Esti hírek (videó)
22:05 December 6, 2025
Újabb 19 ukrán kulturális objektum kapott fokozott védelmet az UNESCO-tól
20:49 December 6, 2025
Híradó (2025.12.05) Esti hírek (videó)
22:05 December 5, 2025
A katonák fizetését jövőre nem emelik, de jobb feltételekkel kötnek szerződéseket – Smihal
20:15 December 5, 2025
Zakarpattyaoblenerho: veszélyes a házilag készített fűtőeszközök használata (videó)
18:45 December 5, 2025
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Fókafióka sétált be egy új-zélandi kocsmába (videó)
22:28 December 6, 2025
Híradó (2025.12.06) Esti hírek (videó)
22:05 December 6, 2025
Megszavazták: Németország visszatér a sorkatonasághoz
19:36 December 6, 2025
Több ország is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált Izrael részvétele miatt
17:58 December 6, 2025
Átjárható határok konferencia (videó)
15:40 December 6, 2025
Több hír a világból