Már víz és áram sincs a hőség sújtotta szicíliai városokban, összeült a válságstáb

Már víz és áram sincs a hőség sújtotta szicíliai városokban, összeült a válságstáb

21:24 Július 24, 2023

Közélet 1082 2 хвилини

Українська

Továbbra is a legmagasabb fokozatú hőségriadó érvényes Szicíliában, ahol a polgári védelem válságstábot hívott össze hétfőn a 45 fok feletti forróság okozta vészhelyzet kezelésére.

Napok óta nem folyik víz a csapokból a valamivel kevesebb mint háromszázezer lakosú Cataniában.

Az önkormányzati tulajdonban levő helyi vízművek (Sidra) vasárnapi közlése szerint a város „majdnem teljesen víz nélkül maradt”.

A szolgáltató az energiaellátás akadozásával magyarázta a helyzetet, az energiaszolgáltató vállalat pedig a rendkívüli hőségre hivatkozott. A csaknem 50 fokra felforrósodott, és megolvadt aszfalt alatt húzódó vezetékei ugyanis működésképtelenné váltak.

Áramszünetet jelentettek több másik szicíliai városból is.

Enrico Tarantino cataniai polgármester válsághelyzet kinyilvánítását kérte, melyről a katasztrófavédelem vezetője, Nello Musumeci hétfőn határoz a hatóságok és a közüzemeltetők képviselőivel tartandó egyeztetésen.

Miközben Olaszország északi részén heves viharok és esőzések váltották a korábbi hőséget, a déli tartományokban egyelőre nem csökkent a kánikula, amely az előrejelzések szerint még szerdáig eltart.

Palermóban és térségében 45 fokot, Catania és Siracusa térségében 48 fokot várnak.

A következő napokban Szardínián is jóval 40 fok fölött marad a hőmérő higanyszála, az előrejelzések 48 fokos meleget jósolnak.

Ott már a tengervíz hőmérséklete is túllépi a harminc fokot.

A szigeteken enyhülés szerdától várható.

Rómában hétfőn 39 fokot várnak, majd a következő napokban a hőmérséklet visszaesik 35 fok alá.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei