Nyílt nap a beregszászi főiskolán

Nyílt nap a beregszászi főiskolán

09:08 Március 1, 2025

Közélet 3556 4 хвилини

Українська

Február 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) átriuma több száz érdeklődővel telt meg. A rendezvényen középiskolás végzősök és látogatók hasznos információkhoz juthattak, valamint betekintést nyerhettek az intézmény működésébe és egységeibe.

A Beregszászba ellátogató diákokat és tanáraikat Csernicskó István, a főiskola rektora köszöntötte. Beszédében kiemelte: „Ennek a találkozónak az a célja, hogy önök megismerkedjenek velünk s azzal, hogy mit kínálunk. Mit kínálunk? Többféle képzést számos tudományterületen, kollégiumot, ösztöndíjat, mobilitási lehetőségeket, jó társaságot. Ha körülnéznek, láthatják, hogy fiatal, értelmes arcok veszik körbe önöket. Ha ide jönnek továbbtanulni, erre számíthatnak: jó társaságban, jó körülmények között jót is tanulhatnak. Köszönöm a pedagóguskollégáknak, szülőknek, akik elhozták ide diákjaikat. Azt kívánom, hogy az elkövetkezendő néhány órában ismerjenek és vizsgáljanak meg mindent azért, hogy tudják, hová jönnek. Sok sikert kívánunk mindenkinek a nemzeti multiteszt teljesítéséhez, és szeretettel várunk mindenkit szeptembertől a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.”

Ezt követően egy rövid kampányfilmet tekinthettek meg a résztvevők a főiskoláról, a főiskolai életről. Majd Fodor Gyula tudományos és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettes ismertette a mobilitási programokat. Őt követte Soós Katalin, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója, aki beszédében elmondta az intézet átalakulásának kilátásait, s hogy mit kínál a szakképzési intézmény az oda felvételiző diákok számára.

Ezután Hidi M Petra, a II. RF KMF Hallgatói Önkormányzatának elnöke mondott beszédet. Elárulta, hogy teljesen átérzi a pályaválasztás előtt álló fiatalok helyzetét, majd tájékoztatta őket arról, hogy milyen pozitív lehetőségeket kínál az intézmény jövőbeli hallgatói számára. Beszédét követően egy újabb kisvideót láthattak a diákok, amelyben hallgatói szemmel mutatták be a felsőoktatási intézményt.

A beszédeket követően magyar és ukrán nyelvű részletes tájékoztatót láthattak a nemzeti multitesztre való jelentkezésről, a fontosabb eseményekről.

A tájékoztató videókat követően a különböző tanszékek képviselői mondták el, mutatták be, hogy milyen szakokat, képzési lehetőségeket kínálnak, s mit is foglal magában egy-egy képzés.

A nap további részében a több száz érdeklődő megtekinthette az intézmény bázisán lévő alegységeket, tanszékeket, oktatási helyszíneket.

A nyílt nap tartalmas programjai révén a résztvevők átfogó képet kaphattak a főiskola képzési kínálatáról és diákéletéről. Az intézmény reméli, hogy sokukat szeptembertől már hallgatóként üdvözölheti.

(Lőrinc Ingrid/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei