Jelentősen megnőtt a Covid–19-cel kórházba került betegek száma Kijevben
Kijevben egy hónap alatt több mint négyszeresére nőtt a Covid–19 szövődményeivel kórházba került betegek száma – számolt be az rbc.ua hírportál a Kijevi Városi Állami Adminisztráció egészségügyi főosztályának sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint míg július 1-jén 15 beteg volt az egészségügyi intézmények fertőző betegségek osztályain, addig most 68-an vannak, köztük 24 gyermek. Általában azokat utalják kórházba, akiknek a betegsége nem nevezhető enyhének, és akik állandó orvosi felügyeletet, komoly kezelést, oxigénellátást stb. igényelnek.

Az egészségügyi hivatal felhívta a figyelmet arra is, hogy a megbetegedések számának növekedése a gyakoribb légvédelmi riasztások és a lakosok óvóhelyeken történő tartózkodásának hátterében következik be.
„Újra és újra emlékeztetünk mindenkit: az óvóhely menedéket jelent! De a zárt, korlátozott szellőzésű helyiségekben való tartózkodás növeli a fertőzés, beleértve a Covid–19 fertőzés kockázatát is” – figyelmeztetett a sajtószolgálat.
Az egészségügyi főosztály azt tanácsolja a állampolgároknak, hogy ne hagyják figyelmen kívül a légiriadókat, és menjenek óvóhelyekre, de egyúttal arra is kéri őket, hogy gondoskodjanak maszkokról. A maszkok viselése az óvóhelyeken, pincékben és a metrón az egyik leghatékonyabb módja a vírusfertőzés megelőzésének.
Szabályok, amelyek segítenek elkerülni a Covid–19 fertőzést: zárt térben ne feledkezzünk meg a maszkviselésről, és hivatalos utasítás vagy határozat nélkül viseljük; az ember egészsége a saját felelőssége. Rendszeresen mossanak kezet, vagy használjanak fertőtlenítő szert antiszeptikumot; maradjanak otthon és az első tüneteknél forduljanak orvoshoz.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás