Szibiha: az ukrán foglyok több mint 90 százalékát kínozzák Oroszországban
Az oroszországi őrizetben lévő ukrán hadifoglyok több mint 90%-át kínzásnak és bántalmazásnak vetetik alá – jelentette ki kedden Andrij Szibiha külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Szibiha megjegyezte: „Háborús foglyainkat ott (az Oroszországi Föderációban fogva tartva – a szerk.) abszolút embertelen körülmények között tartják fogva megfelelő orvosi ellátás és a családjukkal való kommunikáció lehetősége nélkül. Mindannyian kritikus fizikai és pszichológiai kimerültség állapotában térnek vissza.”

Az ukrán diplomácia vezetője szerint az ukrán hadifoglyok 90%-át kínozza Oroszország. Úgy vélte, Ukrajna főügyészsége több mint 175 000 háborús bűncselekményt regisztrált. Mint hangsúlyozta, az Oroszországi Föderáció számára a háborús bűncselekmények a háború vívásának eszközei, és kiemelte, hogy a törvény ott szűnik meg érvényesülni, ahol az orosz megszálló megjelenik.
„Oroszország illegálisan tart fogva és erőszakkal visz el civileket, köztük gyerekeket is. Oroszország szándékosan rombolja a civil infrastruktúrát. Az emberi élet nem értékes az agresszor számára” – tette hozzá Andrij Szibiha.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás