Fiatal filmesek alkotóműhelye a beregszászi színházban

Fiatal filmesek alkotóműhelye a beregszászi színházban

18:31 Augusztus 23, 2025

Közélet 1990 3 хвилини

Українська

Augusztus közepén egy héten át különleges hangulat költözött a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház falai közé: az ELTE filmszakos hallgatói és a teátrum fiatal segédszínészei közösen próbálták ki magukat a filmkészítés világában. A program célja az volt, hogy a résztvevők együtt gondolkodjanak, kísérletezzenek, és megtapasztalják, hogyan lehet egyéni ötletekből közös filmes élményeket teremteni.

A kezdeményezést két budapesti egyetemista, Rajkó Anna és Saly Sára indította útjára. Saját tanulmányaik és tapasztalataik inspirálták őket arra, hogy másokat is bevonjanak az alkotói folyamatba. A beregszászi színház vezetése azonnal melléjük állt: a fiatal filmesek szabadon használhatták az intézmény épületét és technikai eszközeit, így a helyszín valódi „játszótérré” alakult a kamera előtt és mögött egyaránt.

A tábor során három rövidfilm született. Az egyik egy áldokumentumfilm volt, amely a Borzsa folyó partján forgott, és egy alternatív valóságba kalauzolta a nézőt: mintha a sellők ténylegesen léteznének. A másik alkotás – Záróra címmel – a színház nagytermében játszódott, és egy néző különös történetét mesélte el, aki a zárás után bent reked az épületben. Készült továbbá egy kísérleti jellegű film is, amelyben a szereplők szavak helyett hangfoszlányokkal és gesztusokkal kommunikáltak.

A kamera mögött Anna és Sára dolgoztak, míg a színészi feladatokat a színház fiataljai – Huzina Eszter, Heczel Jázmin, Tarpai Zsófia, Demeter Hanna és Orbán Emese – vállalták magukra. A közös munka során mindenki aktívan kivette a részét a forgatásokból: a résztvevők egyszerre voltak alkotótársak, kísérletezők és tanulók.

A projekt a HatárFilm nevet kapta. A választás nem véletlen: egyrészt magyarországi és kárpátaljai fiatalok együtt alkottak, másrészt mindenki a saját határait is próbára tette. A szervezők már most a folytatáson gondolkodnak: jövő nyáron szeretnék újra elindítani a műhelyt nagyobb csapattal és még több ötlettel.

A beregszászi filmes hét bizonyította, hogy nem kell nagy stúdió vagy komoly költségvetés ahhoz, hogy valami értékes szülessen – elég a közös kíváncsiság és az alkotás iránti lelkesedés.

KV
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei