Kijevben átadták a német támogatással létrejött protézisközpontot
Kedden Kijevben megnyílt egy új protézisközpont, amely a német főváros támogatásával valósult meg – jelentette az MTI.

Az intézmény célja, hogy művégtagokat biztosítson sebesült katonáknak és sérülés miatt amputált civileknek egyaránt. A berlini városvezetés közlése szerint a kezdeti felszerelést – beleértve a szükséges eszközöket és gépeket – a német fővárosban gyűjtött adományokból finanszírozták.

A berlini ortopédiai műhelyek egyéves képzést biztosítottak hat kijevi szakember számára. Ez idő alatt negyven súlyosan sérült ukrán katonát szállítottak Berlinbe, ahol számukra 42 egyedi protézist készítettek. A szakemberek emellett segítettek a katonáknak abban, hogy alkalmazkodjanak új mesterséges végtagjaikhoz. A német főváros vezetése a projektet a berlini székhelyű Life Bridge Ukraine elnevezésű szervezeten keresztül támogatja a Kijevvel 2023-ban kötött partnerségi megállapodás részeként.

Ugyancsak német támogatással épült meg Ukrajna legnagyobb, hadirokkantak számára protéziseket gyártó üzeme a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv), azt tavaly májusban avatta fel Svenja Schulze, a német kormány akkori fejlesztési minisztere.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás