A finn légierő leveszi egységei zászlóiról a horogkeresztet

A finn légierő leveszi egységei zászlóiról a horogkeresztet

15:10 Augusztus 31, 2025

Közélet 2062 2 хвилини

Українська

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték ezt a szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Az AP szerint a döntés mögött az a megfontolás áll, hogy Finnország 2023-ban a NATO tagállama lett, a szövetségesek közül pedig sokan nem nézték jó szemmel a horogkereszt használatát. A légierő egyik szóvivője a helyi médiának azt mondta: használhatták volna továbbra is a horogkeresztes szimbólumot, de az kínos helyzeteket okozott a külföldi látogatások alkalmával.

A finn légierő az AP-nak pénteken azt írta: a változásnak nincs köze a NATO-csatlakozáshoz, arra „a finn légierő jelenlegi identitásának megfelelő” szimbólumok megalkotása miatt volt szükség. A lap felidéz egy 2021-es esetet, amikor a német légierő egységei lemondták a részvételüket egy finnországi hadgyakorlat záróünnepségén, miután kiderült, hogy azon horogkeresztes zászlók is ki lesznek feszítve.

Bár a horogkeresztes zászlók kérdése korábban is felmerült, a finn légierő sokáig ragaszkodott annak megtartásához, mivel állításuk szerint azt nem abban a jelentésben használják, ahogy azt a nácik a második világháborúban használták. Ez részben igaz, a finn légierő ugyanis még 1918-ban kezdte el használni ezt a szimbólumot, míg a németországi náci párt 1920-ban.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei