Kórházba került a börtönbüntetésre ítélt volt brazil elnök
A 27 év börtönbüntetésre ítélt volt brazil elnököt, Jair Bolsonarót kedden kórházba vitték rosszulléte miatt – jelentette be fia, Flávio Bolsonaro szenátor.
A volt államfő erős csuklástól, hányástól és alacsony vérnyomástól szenvedett fia szerint – számolt be róla a CNN. „Mindenki imáját kérem, hogy ne legyen semmi komoly” – írta a fiatalabb Bolsonaro.

A volt first lady, Michelle Bolsonaro Instagram-oldalán elmondta, hogy férjén több vizsgálatot is elvégeztek, és jelenleg infúziós gyógyszeres kezelésben részesül, majd hozzátette, szerinte „minden rendben lesz”. A hír kevesebb mint egy héttel azután érkezett, hogy a volt elnököt elítélték egy államcsíny kiterveléséért, amely az ügyészek szerint magában foglalta a jelenlegi elnök, Luiz Inácio Lula da Silva esetleges meggyilkolásának tervét is. A 70 éves Bolsonaro több mint 27 év börtönbüntetést kapott, bűnösségét ugyanakkor tagadja.
A politikust korábban többször is kórházban ápolták a hét évvel ezelőtt, kampány közben elszenvedett késelés okozta sérülés fájdalmai miatt. Egyelőre nem világos, hogy mostani kórházi kezelése összefüggésben áll-e ezzel a támadással – írja a hirado.hu.
A CNN Brasil információi szerint vasárnap Jair Bolsonaro szintén kórházban járt, ahol több vizsgálaton esett át, és egy bőrkinövést is eltávolítottak róla. A korábbi brazil elnök augusztus óta házi őrizetben van, mert állítólag nem tartotta be azokat a korlátozásokat, amelyeket a bíróság a tárgyalás idejére szabott ki rá, többek között a közösségi média és a mobiltelefon használatát illetően. Fia elmondása szerint Bolsonarót rendőrök „sürgősségi eset” miatt kísérték a kórházba, akik otthonát őrzik Brazíliavárosban.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás