Nem Trump, hanem a venezuelai ellenzék vezetője lett a Nobel-békedíj idei nyertese

Nem Trump, hanem a venezuelai ellenzék vezetője lett a Nobel-békedíj idei nyertese

14:34 Október 10, 2025

Közélet 1172 7 хвилин

Українська

2025-ben María Corina Machado, a venezuelai ellenzék egyik vezető alakja kapta a Nobel-békedíjat. A döntés indoklása szerint Machado a venezuelai nép demokratikus jogaiért folytatott rendíthetetlen küzdelmével érdemelte ki az elismerést. A díjazott személyét, ahogy minden évben, ezúttal is a legnagyobb titoktartás mellett választotta ki a bizottság – a jelöltek listája ötven évig nem nyilvános. Érdekesség, hogy az idei évben Donald Trump is többször kifejezte vágyát a díj elnyerésére, ám ezúttal nem őt választották – számolt be az Index.

2025-ben María Corina Machado venezuelai ellenzéki politikus kapta a Nobel-békedíjat. A 2010-es évek elején a dél-amerikai ország nemzetgyűlésének képviselője volt. Mérnökként végzett az Andrés Bello Katolikus Egyetemen, valamint pénzügyi mesterképzésen vett részt Caracasban. 2002 óta politizált, majd tíz évvel később megalapította a Vente Venezuela pártot.

2023-ban a demokratikus ellenzék vezetőjé vált. Nicolas Maduro 15 évre tiltotta el a közéleti szerepléstől, amelyet a legfelsőbb bíróság is megerősített. A 2024-es elnökválasztáson támogatta az ellenzék jelöltjét, majd menekülnie kellett az országból, jelenleg is bujkál a venezuelai rezsim elől.

Több elismerésben is részesült korábban, 2025-ben a Time magazin a világ legbefolyásosabb emberei közé sorolta, és már 2024 augusztusában több szervezet is Nobel-békedíjra jelölte, amit a norvég Nobel Bizottság pénteken megadott neki.

A szervezet indoklása szerint María Corina Machado évtizedek óta töretlen kitartással küzd a venezuelai nép demokratikus jogaiért. „A Nobel-békedíjat 2025-ben a béke egy bátor és elkötelezett védelmezője kapja, egy olyan nő, aki az egyre erősödő sötétségben is életben tartja a demokrácia lángját” − közölte a szervezet.

Az ellenzéki képviselő kulcsfigurává vált Venezuelában, ahol a szabad választások és a reprezentatív kormányzás alapvető követeléssé vált. A bizottság szerint ennek az alapnak védelme fontos egy olyan időszakban, amikor a demokrácia veszélyben van.

Egy „bátor szabadságharcosnak” adták a díjat

A dél-amerikai ország drámai átalakuláson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, egy demokratikus és virágzó országból tekintélyuralmi rendszer jött létre, amely súlyos humanitárius és gazdasági válsággal néz szembe. A lakosság nagy része mélyszegénységben él, és az állam erőszakszervezetei terrorizálják, emiatt csaknem 8 millió ember hagyta el az országot. Az ellenzéket pedig elnyomják: választási csalással, üldözéssel és bebörtönzésekkel − fogalmazott a bizottság.

María Corina Machado több mint húsz éve áll ki a szabad és tisztességes választásokért Venezuelában, a Súmate szervezet alapítójaként. Politikai pályafutása alatt következetesen kiállt a bírói függetlenség, az emberi jogok és a népképviselet mellett. Éveket töltött azzal, hogy a venezuelai nép szabadságáért dolgozzon.

A 2024-es választások előtt az ellenzék elnökjelöltje volt, de a rezsim nem engedte indulni a voksoláson, ezért helyette Edmundo González Urrutiát támogatta. Önkéntesek vettek részt a tisztességes választások biztosítása érdekében, gondoskodtak róla, hogy a végeredményt dokumentálják, mielőtt az ország vezetése megsemmisíthette volna a szavazólapokat.

Az ellenzék nemzetközi támogatást kapott abban, hogy vezetőik nyilvánosságra hozhassák a szavazás eredményét, amely egyértelműen az ellenzék győzelmét mutatta, de a rezsim nem fogadta el az eredményt, Nicolás Maduro maradt hatalmon. Az elmúlt évben ezért María Corina Machado bujkálásra kényszerült, mégis az országban maradt. A Nobel Bizottság azzal zárta indoklását, hogy kulcsfontosságú, hogy elismerjék azokat a bátor szabadságharcosokat, akik ellenállnak a tekintélyuralmi rendszerek ellen.

Az amerikai elnök még várhat az elismerésre

Donald Trumpról köztudott, hogy nagyon szerette volna megkapni a díjat, emellett többen jelezték is, hogy az amerikai elnököt jelölték az elismerésre, köztük Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, de az azeri államfő és a pakisztáni kormány is támogatta. Donald Trump többször hangsúlyozta, hogy megérdemelné a díjat, mert saját állítása szerint 2025-ben már hét háborút állított meg. A bizottságnak ezért nem volt könnyű dolga, meg is említették, hogy mekkora nyomás nehezedett rájuk, de ez nem befolyásolta döntésüket.

Ugyanakkor Norvégia mégis aggódik, mert az amerikai elnök vámok emeléséhez is nyúlhat emiatt vagy nagyobb részvételt követelhet a NATO-ban, ezért a norvégok felkészültek erre az eshetőségre is, hiszen a döntés már hétfőn megszületett, a gázai béketerv jóváhagyása előtt. 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei