70%-os a teljesen beoltottak aránya az EU-ban

70%-os a teljesen beoltottak aránya az EU-ban

12:22 Szeptember 1, 2021

Közélet 3054 3 хвилини

Українська

Több mint 256 millió felnőtt már megkapta a szükséges mennyiségű vakcinát, vagyis az Európai Unió felnőtt lakosságának körében az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid–19) ellen teljesen beoltottak aránya elérte a 70 százalékot – jelentette be közleményben az Európai Bizottság kedden.

A brüsszeli testület elnöke „nagyszerű eredménynek” nevezte, hogy a kitűzött szeptemberi cél előtt, már augusztusban sikerült elérni a 70 százalékos átoltottsági arányt. Ursula von der Leyen egyúttal felszólította a még oltatlan európai polgárokat, hogy „ha tehetik, minél előbb oltassák be magukat, mivel a világjárványnak még nincs vége.”

Hozzátette: Az EU támogatni fogja az alacsony és közepes jövedelmű országokat is oltási kampányaik előmozdításban és a vakcinák beszerzésében. Sztella Kiriákidész az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa úgy nyilatkozott: a 70 százalékos beoltottsági arány az EU és a tagállamok szolidaritásának és közös munkájának eredménye. „A beoltottság további növelésére irányuló erőfeszítéseinket az egész EU-ban töretlenül folytatjuk” – tette hozzá.

A sajtóközlemény szerint az EU az Európában előállított vakcinák mintegy felét exportálta a világ más országaiba, ugyanannyit, mint amennyit saját polgárai számára szállított. Az unió mindemellett, mintegy 3 milliárd euróval járult hozzá a COVAX programhoz, hogy 92 alacsony és alacsonyabb jövedelmű ország számára legalább 1,8 milliárd adag oltóanyagot biztosítson.

Tekintettel a SARS-CoV-2 koronavírus új variánsainak terjedésére, a bizottság májusban új szerződést írt alá a Pfizer/BioNTech vakcinagyártó vállalattal, a megállapodás ez év vége és 2023 között 1,8 milliárd adag vakcina szállítását irányozza elő.

(MTI/portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei