63 ezer hrivnya támogatást kapott Kárpátaljáról a lembergi SMA-s kislány

63 ezer hrivnya támogatást kapott Kárpátaljáról a lembergi SMA-s kislány

08:48 Október 6, 2021

Közélet 2949 2 хвилини

Українська

Október 5-én adták át a lembergi Poljuha Viktória családjának azt az adományt, mely Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által szervezett Ismerős Arcok jótékonysági koncerten gyűlt össze. A kislány SMA-val, egy ritka genetikai betegséggel küzd.

A kislány kezelését ezúttal összesen 61 ezer hrivnyával tudják támogatni, melyből 36 ezer a jótékonysági koncertnek köszönhető, míg a másik fele Magyarország Ungvári Főkonzulátusának a támogatása.

„Örülök, hogy az ifjúsági szervezet az alapelveihez híven jótékonysági munkát is végez” – mondta hetilapunknak Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke. Elmondása szerint több beteg kárpátaljai gyermek megsegítése céljából is szerveztek már jótékonysági akciót, ezúttal a Lemberg városában élő Poljuha családra hívták fel a szervezet figyelmét. „Úgy döntöttünk, hogy lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni a családot, ezért október 5-én a Szervezet elnökségi tagjaival útnak indultunk, hogy személyesen adjuk át az összegyűlt pénzadományt és a kárpátaljai magyar emberek jókívánságait. Bízunk Viktória minél előbbi gyógyulásában” – mondta Dobsa István.

Az ifjúsági szervezet köszönetét fejezi ki Bacskai József ungvári magyar főkonzulnak, valamint minden jószívű és szándékú kárpátaljai adományozónak, aki bármilyen nagyságrendű összeggel hozzájárult e nemes célhoz. A KMKSZ ISZ elnöksége reményeit fejezi ki, hogy az átadott összeg hozzájárul a másfél éves kislány mihamarabbi gyógyulásához és a jövőbeni teljes értékű életéhez.

(Simon Dávid/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei