Beutazási űrlapok miatt büntettek meg több ezer embert Romániában

Beutazási űrlapok miatt büntettek meg több ezer embert Romániában

16:10 Január 16, 2022

Közélet 2054 3 хвилини

Українська

Több ezer személy kapott nagy összegű büntetést a közegészségügyi hatóságoktól Romániában a beutazási űrlapok körül kialakult káosz miatt – írja a Transindex.

Az ünnepi időszak előtt Romániában is bevezették az úgynevezett digitális beutazási adatlapot (PLF, Passenger Locator Form), amely december 20-i megjelenése után a 2021/129. számú sürgősségi kormányrendelet értelmében kötelező volt mindazoknak, akik Románia területére érkeztek.

A kormány korábbi indoklása szerint az adatlap bevezetésére azért volt szükség, hogy az esetlegesen koronavírussal fertőzött személyek külföldi kontaktszemélyeinek felkutatását és a külföldről hazaérkezők nyilvántartását leegyszerűsítsék.

Csakhogy a lakosság többsége nem tudott az intézkedésről, utólag pedig hatalmas összegű büntetéseket osztottak szét azok között, akik az ünnepi időszakban Romániába érkeztek.

„A teljesen elhibázott és életszerűtlen kormányrendeletről a hatóságok minimális tájékoztatást adtak és adnak az utazóknak, és ez főként a román határrendészet munkatársaira igaz, holott az ominózus 2021/129. számú sürgősségi kormányrendelet kimondja, hogy a digitális formanyomtatvány meglétének az ellenőrzése a határrendészet feladata. Erre minden lehetőségük meg is van, hiszen a digitális felületet létrehozó Speciális Távközlési Szolgálat (STS) közlése szerint, amint digitálisan leolvassák a személyi okmányt, a határrendészek azonnal látják, hogy a beutazónak van-e kitöltött digitális űrlapja vagy nincs” – idézi a portál az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményét.

Szerintük az elégtelen tájékoztatás miatt sokan önhibájukon kívül mulasztották el a digitális nyomtatvány kitöltését, ezért felszólítják az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a helyzet rendezése érdekében. Az EMNP azt is sérelmezte, hogy a formanyomtatványt csak angolul és románul lehet kitölteni.

(transindex.ro)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei