Több olyan orosz énekes dala tűnt el a Spotify streamingszolgáltatásból, akiket az ukrajnai háború oroszországi támogatása miatt szankcionáltak – írja az Ukrajinszka Pravda.
Köztük olyan ismert orosz előadók, mint Oleg Gazmanov, Polina Gagarina, Shaman, Julija Chicherina, Hryhoriy Leps, a „Lyube” csoport és más előadók is, akiket azzal vádolnak, hogy támogatják Vlagyimir Putyin orosz vezető politikáját.
Korábban az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat vezetett be a „putyinistának” titulált előadókkal szemben.
A Spotify végleg letett az oroszországi jelenlétről
Egyelőre nem tudni, hogy maga a szolgáltatás törölte-e az orosz „propagandista énekesek” dalait, vagy harmadik fél szerverhekkelése révén tűntek el.
A Spotify a világ legnagyobb streamingszolgáltatása. 2006-ban alapították Stockholmban. 2024 áprilisában felhasználóinak száma havonta eléri a 615 millió főt.
2015-ben a Spotify lemondott az oroszországi bevezetési tervekről, azonban öt évvel később – 2020 júliusában – a szolgáltatás már működőképessé vált. Azonban 2022 áprilisában az ukrajnai háború kitörése miatt felhagyott oroszországi terveivel, majd később a cég hivatalosan is bezárta orosz irodáját.
Jam néven debütál a Spotify legújabb funkciója, mely egy közösen irányított lejátszási lista, melybe gyakorlatilag bárki beleszólhat.
Hasznos újdonságról rántotta le a leplet a Spotify: a zenei streamingszolgáltató újdonsága a Jam nevet kapta, és például a bulikban tehet majd jó szolgálatot. A Jam ugyanis nem más, mint egy közös(ségi) funkció, egyfajta kombinált lejátszási lista, melyhez bárki hozzáadhat egy számot, mely aztán következőként elindulhat.
Bár egy ilyen Jamet csak prémium előfizetők hozhatnak létre, zenéket már az ingyenes fiókkal rendelkezők is hozzáadhatnak.
Egy Jam létrehozásához a képernyő alján lévő hangszóró-ikont, vagy a tetején lévő hárompontos menüt kell megérinteni, és kiválasztani a „Start a Jam” (magyarul bizonyára: Új Jam indítása) lehetőséget – írja a TechCrunch.
Ezt követően, ha valaki ugyanazon a wifi-hálózaton indítja el a Spotifyt, fel fog nála ugrani a lehetőség a csatlakozásra, de manuálisan is invitálhatunk személyeket – Bluetooth-szal vagy QR-kóddal is, ehhez egy külön „megosztás” funkció lesz elérhető. Itt egy linket is megoszthatunk majd a közösségi médiás és kommunikációs felületeken mások meghívásához.
Egyszerre legfeljebb 32 ember vehet részt egy ilyen Jamben, és ha valaki hozzáad egy zeneszámot, megjelenik a profilja mellette – tehát látszani fog, ki adta hozzá. A vezér azonban a Jam létrehozója marad, aki gyakorlatilag bármit módosíthat, eltávolíthat – de rendelkezhet úgy is, hogy valakit feljogosít erre a feladatra.
A Jam egyébként akkor is tud ajánlásokat adni, ha a csoport zenei preferenciái nagyban eltérnek – legalábbis a Spotify ígéretei szerint.
A társaság arra hivatkozva vonul ki Oroszországból, hogy az új törvények értelmében a médiavállalatokat korlátozzák abban, mit sugározhatnak. Az oroszok ukrajnai inváziójáról szóló, az oroszok által „álhírnek” minősülő anyagok az új szabályok értelmében börtönbüntetéssel járnak.
A cég közleménye szerint a szabályok „az információkhoz való hozzáférés további korlátozását, a véleménynyilvánítás szabadságának megszüntetését és bizonyos típusú hírek kriminalizálását jelentik, ez pedig veszélyezteti a Spotify alkalmazottainak és esetleg hallgatóink biztonságát.
Ezért jutottak arra a döntésre, hogy teljes mértékben felfüggesztik az oroszországi szolgáltatásait.
A streaming szolgáltató ezzel a több száz nemzetközi céghez csatlakozik, amelyek azok után döntöttek tevékenységük felfüggesztéséről, illetve a kivonulásról, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
A magyar zenészek azért pereskednek a Spotify streaming szolgáltatóval, mert az nem fizet jogdíjat a magyar számok után – a per decemberben folytatódhat.
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetével (MZTSZ) szövetséges Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) keresete első fokon már sikert ért el tavaly novemberben a Fővárosi Törvényszéken. A keresetben a magyar zenészek érdekeit képviselő szervezetek azt kifogásolják, hogy a Spotify nem fizet jogdíjat az előadóművészeknek.
Gyimesi László, a zenészszakszervezet alelnöke, az EJI jogvédő egyesület vezetője megosztotta, három évvel ezelőtt már sikerült pert nyerni a jogdíjak miatt a francia Deezer zenei szolgáltató ellen, mely végül peren kívüli alkut ajánlott, hogy ne legyen nagy felhajtás az ügy körül.
A Magyar Nemzet szerint a Spotify ügyében pedig most kísértetiesen hasonló a helyzet: a zenei szolgáltató jogi képviselői a decemberben kezdődő tárgyalás halasztását kérték, a peren kívüli egyezségre hivatkozva.
A magyar előadók azonban nincsenek megelégedve az ajánlattal, a Spotify pedig közben azzal érvel, hogy egy az egyben megvásárolta a vezető kiadóktól a “magyar zenei csomagot”, innentől pedig a kiadók dolga kifizetni a jogdíjakat a zenészeknek.